5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Lecsaptak a rendőrök a zuglói drogdílerre

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 11. 14:56

Folytatódnak a razziák.

A zuglói rendőrök április 30-án érték tetten azt a 41 éves férfit, aki a gyanú szerint kokaint és kristály nevű drogot árult saját otthonából – közölte a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook bejegyzésében.

A férfi különösen ügyelt arra, hogy magánéletébe ne nyerjenek betekintést vásárlói – őket soha nem engedte be a lakásba, helyette a kapuban adta át a megrendelt kábítószert, ezzel próbálta minimalizálni a lebukás kockázatát. Bár a vevők előtt sikerült rejtve tartania lakhelyét, a rendőrök már nem így jártak.

A férfi otthonában tartott házkutatás során a nyomozók drogfogyasztáshoz használt eszközöket és informatikai eszközöket is lefoglaltak.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A nyomozás során a férfi négy rendszeres vásárlóját is kihallgatták.

Egyikük a frissen megvásárolt, több tízezer forintot érő kábítószert a melltartójába próbálta rejteni, hogy elkerülje a lebukást – sikertelenül.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a kábítószerek használata súlyos egészségkárosodáshoz vezethet, amely akár tragikus következményekkel is járhat. A rendőrség a DELTA Program keretében küzd a kábítószer-kereskedelem ellen. Aki ilyen jellegű bűncselekményről tudomással bír, névtelenül is bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), vagy a díjmentes 112-es segélyhívón.

Egy rutinellenőrzés során buktatta le magát egy kábítószer-terjesztéssel gyanúsított férfi, aki világítás nélküli autóval közlekedett Jánoshalma belterületén.

A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a hatóságok 620 grammnyi kábítószergyanús anyagot foglaltak le, és őrizetbe vették az ügy két „szereplőjét” – közölte a police.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a jánoshalmai rendőrök május 7-én éjszaka járőröztek a városban, amikor figyelmesek lettek egy autóra, amelynek nem működött a hátsó világítása.

A rendőrök intézkedni akartak, de amint megfordultak a jármű után, az hirtelen megállt, és egyik utasa, kezében egy kisebb csomaggal, sietve távozni próbált. A gépkocsi eközben nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, így a rendőröknek gyors döntést kellett hozniuk. Az utas igazoltatása mellett döntöttek – mint kiderült, jól tették:

a férfi két csomagban összesen 620 gramm kábítószergyanús anyagot cipelt magánál.

A kihallgatás során fény derült arra is, hogy az anyag a jármű vezetőjéé volt. A sofőr a rendőröket észlelve átadta az „árut” az utasának, és megkérte, hogy rejtse el azt. A rendőrök azonban néhány órán belül azonosították és elfogták a járművet vezető 40 éves jánoshalmi férfit, akit azóta őrizetbe is vettek.

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt folytatják a nyomozást, és a férfi letartóztatását is kezdeményezték.

A BRFK Bűnügyi Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály rendőrei a XIII. kerületben, a Béke utcában egy férfival szemben intézkedtek, majd az angyalföldi lakásához mentek, ahol feltehetően kábítószerrel kereskedett, valamint olyan süteményt készített, ami drogot tartalmazhatott.

A rendőrség a honlapján hozzátette,

az ingatlanban Ghighi kutya segítségével kábítószergyanús anyagokat találtak:

bruttó 132,76 gramm növényi törmeléket – az előzetes szakértői vélemény szerint marihuánát –, bruttó 11,91 gramm fehér port – az előzetes szakértői vélemény szerint kokaint –, továbbá bruttó 12,43 gramm gombát.

A rendőrök ezt követően a férfi által bérelt és használt VII. kerületi tárolójához mentek, ahol kábítószergyanús anyagokat foglaltak le: bruttó 755 gramm növényi törmeléket – ami feltehetően marihuána, bruttó 464,99 gramm tablettát (teszt alapján MDMA-t), bruttó 96,65 gramm kokaingyanús, kristályos anyagot, 72 darab bélyeget, bruttó 25,47 gramm szürke, por állagú anyagot, valamint bruttó 188,29 gramm port.

A lefoglalt drogok több száz fogyasztói adagnak felelhetnek meg, feketepiaci értékük meghaladja a 8,5 millió forintot.

A fővárosi nyomozók G. Eriket kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő szolnoki bűnbandára csapott le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Hat díler és két fogyasztó kezén kattant a bilincs. A rendőrök több mint félmilliárd forintnak megfelelő vagyont vontak el tőlük.

A KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KBEH) miskolci egysége már évek óta nyomoz egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében drogot terjesztő csapat ellen. A rendőrség a honlapján azt írta, az eljárás megindulása óta a nyomozók több, az elkövetői körrel kapcsolatban álló alsó szintű terjesztőt és fogyasztót fogtak már el.

Az első nagyobb akcióra még 2022 februárjában került sor. Azt követően egyre-másra csaptak le a rendőrök azokra a dílerekre, akik a most elfogott banda tagjaitól szerezték be az új pszichoaktív anyagot.

Az eljárások több hatóságnál folynak, ezek során megközelítőleg 5 kilogramm bódító hatású anyagot, úgynevezett kristályt foglaltak le.

A gyanú szerint a szolnoki drogterjesztő csapat meghatározó tagja a 48 éves Ö. Géza volt, majd később átvette a szerepét a 26 éves F. István, aki több más terjesztő mellett az R. családdal is kapcsolatban állt. Az új pszichoaktív anyagok értékesítésében a família szinte minden tagja részt vett. Az illegális drogbizniszt a családon belül a 28 éves R. Róbert koordinálta.

Ő dirigált az apjának, illetve az öccseinek és a bátyjának is. A férfi F. Istvántól Szolnokon más-más helyen és eltérő módon vette át a kereskedelemre szánt illegális szert. R. Róbert tárolta és rejtette el a drogot, amit családtagjai segítségével értékesített tovább.

Ö. Géza, F. István és az R. család tagjai ellen május elejére gyűjtöttek annyi bizonyítékot, hogy a nyomozók megszervezzék elfogásukat: 12 helyszínen összesen több mint száz rendőr lépett egyszerre akcióba május 6-án hajnalban. Szolnokon, illetve Újszászon fogták el a nyolc gyanúsítottat.

A rajtaütésben a KBEH miskolci osztálya mellett részt vett a győri, a szegedi és a debreceni egység is, a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály, a Bevetési Osztály, a KR NNI bűnügyi technikusai, kutyavezetői, a KR rendészeti állománya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató egységei is.

Két helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek a segítségét is kérték a nyomozók, mert olyan információik voltak, hogy a gyanúsítottaknál fegyver lehet.

A kutatások során a nyomozók lefoglaltak droggal szennyezett digitális mérlegeket, porciózásra használt kanalakat, üvegedényeket, csomagolókat, valamint rögös, kristályos anyagokat és tablettákat.

Vagyonvisszaszerzés érdekében – mintegy 130 millió forint értékben – lefoglaltak két autót, több mint 6 millió forintot, körülbelül 500 gramm arany ékszert, valamint zár alá vettek egy 3 millió forint értékű üzletrészt és több mint 350 millió forint értékben kilenc ingatlant.

Két gyanúsítottnak új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt, hatnak – akiket bűnügyi őrizetbe vettek – jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal kereskedés miatt kell felelnie. A KR NNI kezdeményezte az őrizetesek letartóztatását.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.