
Lassan kibontakozik az új orosz offenzíva
Ezért nem akarnak tárgyalni az oroszok?
Az ukrán fél már korábban is azt állította, hogy az előző nyári, Oroszország kurszki régiója ellen irányuló offenzívára is azért volt szükség, hogy megakadályozzák az oroszok saját offenzíváját két ukrán régió, Harkiv és Szumi ellen. Mindeközben a közelmúltban egyre több jelentés érkezett arról, hogy az oroszok idén nyáron készülhetnek egy újabb offenzívára (akár a front több szakaszán is), pár napja pedig Vlagyimir Putyin közvetlen környezetében is arról beszéltek, hogy el kellene foglalni a Szumi területet is.
A friss hírek tükrében elképzelhető, hogy most tényleg elindult valamilyen hadmozdulat Szumiban.
A jelentések szerint ugyanis Oroszország több települést is elfoglalt nemrég a régióban.
Mindezt az ukránok is elismerték már: a régió katonai közigazgatásának vezetője, Oleh Hrihorov hétfő este egy Facebook-posztban közölte, hogy Szumiban négy település az oroszok irányítása alatt áll. „A mai naptól kezdve a Szumi régióban a Junakivka községben lévő Novenke és Baszivka települések, valamint a Hotin községben lévő Veszelivka és Zsuravka települések ellenséges ellenőrzés alatt állnak” – írta a tisztségviselő az Ukrinform hírügynökség szerint.
Oleh Hrihorov emellett arról is írt, hogy máshol is harcok folynak. „Harci műveletek folynak Vodolaha falu külterületén, valamint Volodimirivka, Bilovodi, Kosztyantinivka és Kindrativka közelében Hotin községben, továbbá Loknia külterületén Junakivka községben” – közölte.
Tízezreket evakuáltak Szumiból, az oroszok nagyobb léptékű előretörésről írnak
A tisztviselő hangsúlyozta, hogy ezeknek a falvaknak a lakóit már régen evakuálták (korábbi ukrán híradások szerint Szumiból összesen legalább 52 ezer civilt menekítettek ki az offenzíva veszélye miatt). Elmondása szerint az oroszok azért próbálnak előrenyomulni, hogy létrehozzanak egy ütközőzónát – ez utóbbira a múlt héten adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Hrihorov emellett azt is közölte: a folyamatos harcok ellenére ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és precíziós csapásokat mérnek az ellenséges állásokra, hogy megakadályozzák a további előrenyomulást Szumiban.
Az orosz fél mindeközben azt állítja, hogy a fentebb említett Volodimirokávól és Bilovodiból is visszavonultak már az ukránok, és elvesztették az ellenőrzést az egyik fontos utánpótlási útvonal felett is.
Erről egy orosz biztonsági forrás beszélt a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek (ez utóbbiakat Ukrajna egyelőre nem erősítette meg). Közlése szerint az említett útvonalat az ukrán hadsereg a személyzet és az utánpótlás szállítására használta Szumi városa felől.
Az ukrán titkosszolgálat még az előző este is arról számolt be, hogy további támadásokra számítanak
Az Ukrajinszka Pravda szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este közölte: az ukrán hírszerzéshez eljutott információk szerint Oroszország újabb támadó hadműveletekre készül (bár azt nem részletezte, hogy pontosan hol).
Zelenszkij közölte, hogy összeült az ukrán hadsereg vezetőivel, és azt mondta a találkozóról: „Voltak hírszerzési jelentések, nagyon alaposak […] A hírszerzés által szerzett információkból és a nyílt adatokból azt látjuk, hogy Putyin és környezete nem tervezi a háború befejezését – most nincs megerősítés arra, hogy komolyan fontolóra vennék a béke lehetőségét, és komolyan fontolóra vennék a diplomáciát. Éppen ellenkezőleg, sok bizonyíték van arra, hogy újabb támadó hadműveletekre készülnek.”
Nem kizárt, hogy a német kancellár minapi bejelentése is összefüggésben lehet a Szumiban zajló eseményekkel, illetve az orosz támadó hadműveletekkel. Friedrich Merz ugyanis hétfőn, egy interjúban közölte: a nyugati országok eltörölték az Ukrajna számára előírt fegyverhasználati korlátozásokat, így az ukránok most már sokkal több orosz célpontot támadhatnak a nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel azért, hogy megvédhessék magukat.
Vlagyimir Putyin elnök politikai választása az ukrán célpontok elleni tömeges légitámadás – jelentette ki hétfő esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
„Az orosz légitámadások egyre merészebbek és nagyobb szabásúak. Kilencszáznál több drónt indítottak Ukrajna ellen három nap alatt – ezenkívül ballisztikus rakétákat és manőverező robotrepülőgépeket –, ennek nincsen katonailag értelme, ez világos politikai választás, Putyin és Oroszország választása, a választás, hogy folytassák a harcot és további életeket oltsanak ki” – mondta az ukrán elnök a Facebook közösségi portálon közzétett videóban.
„Nemrégiben volt egy találkozónk Isztambulban. Most az oroszok állítólag javaslatokat írnak egy békememorandumhoz. Több mint egy hetet töltenek ezzel. Sokat beszélnek diplomáciáról. Eközben azonban állandó orosz légicsapások, támadások és előkészületek történnek új offenzívákhoz” – szögezte le az ukrán elnök.
„Oroszország megérdemli, hogy teljes körű nyomást gyakoroljanak rá, mindent, amivel korlátozni lehet a katonai képességeit” – tette hozzá.
Az ukrán elnök új és erős szankciókat szorgalmazott Oroszország ellen az Egyesült Államok, Európa és mások részéről, akik békét akarnak, olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy Oroszország nemcsak a tűzszünetre kényszerül rá, de arra is, hogy tiszteletben tartsa a világ akaratát – mondta.
„Putyinnak el kell kezdeni tiszteletben tartani azokat, akikkel tárgyal. Eddig csak játszott a diplomáciával és a diplomatákkal. Ennek végérvényesen meg kell változnia” – szögezte le az ukrán elnök.
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy hamarosan egy biztonsági ütközőövezetet hoznak létre az orosz–ukrán határ mentén. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese vasárnap azt is közölte, hogy a Nyugat újabb katonai támogatásainak átadása esetén szinte egész Ukrajnát lefedheti a tervezett biztonsági zóna. A korábbi orosz elnök által közzétett térkép szerint az ütközőövezet egészen a magyar határig nyúlna.
Vlagyimir Putyin múlt csütörtökön egy kormányzati ülésen jelentette be, hogy egy ütközőövezetet hoznak létre az orosz–ukrán határ mentén. A Kreml szerint a zóna célja, hogy biztosítsák az orosz területek védelmét az ukrán oldalról érkező fenyegetésekkel szemben.
„Ismétlem, szó van Kurszk, Brjanszk és Belgorod megyékről is, amelyeket támadások értek és érnek. Mindemellett az ellenség rendszerint nem katonai célpontokat választ, hanem polgári létesítményeket, lakóházakat és embereket” – ismertette Vlagyimir Putyin, egyúttal utasítást adott egy átfogó újjáépítési programra is dél-oroszországi megyékben, ahol ukrán drón-, illetve tüzérségi támadások okoztak károkat.
Dmitrij Medvegyev vasárnap arról írt a közösségi oldalán, hogy amennyiben folytatódik a nyugati katonai segítségnyújtás, úgy a tervezett ütközőzóna szinte egész Ukrajnát lefedheti – írja a TASZSZ orosz hírügynökség. Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese egy videót is feltöltött az X-re.
„Ha folytatódik a katonai támogatás a banderista rezsimnek, az ütközőzóna akár így is kinézhet” – írta Medvegyev a posztjában, utalva az ukrán vezetésre, amelyet gyakran bélyegeznek Moszkvában „banderistának”, az ukrán nacionalista Sztepan Bandera nevére utalva.
Medvegyev egy figyelemfelkeltő térképet is megosztott, amely alapján Moszkva biztonsági pufferzónája teljes Ukrajnát lefedné, és csak egy kisebb nyugati részt hagynának ki. Az ütközőzóna egy része közvetlenül a magyar határ mellett lenne (mindez persze valószínűleg inkább csak provokáció, mintsem komolyan vehető terv Medvegyev részéről, miután a volt orosz elnök nem egyszer élt efféle eszközzel a háború alatt).
Fokozódik a feszültség
Vasárnap hajnalban a háború legnagyobb dróntámadása érte Kijevet, amelynek legalább 13 halottja és sok sebesültje volt. Az akció után sok külföldi politikus bírálta Oroszországot, köztük az amerikai elnök is, aki régóta békés megoldást sürget az orosz–ukrán háborúban.
Az Ukrajnát ért halálos dróntámadás után Donald Trump saját közösségi oldalán fejezte ki felháborodását: „Mindig is nagyon jó kapcsolatban voltam az orosz Vlagyimir Putyinnal, de valami történt vele. Teljesen megőrült. Rengeteg embert öl meg feleslegesen, és most nem csak a katonákról beszélek” – írta az amerika elnök a Truth Socialön.
Donald Trump újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy teljes mértékben fontolóra veszi újabb szankciók bevezetését Oroszországgal szemben. „Nem vagyok elégedett azzal, amit Putyin csinál. Ez elfogadhatatlan” – mondta.
Az amerikai elnök egy héttel ezelőtt személyesen tárgyalt telefonon az orosz elnökkel. Trump a beszélgetés után azt mondta, hogy azonnali tárgyalások indulnak Ukrajna és Oroszország között, de a Kreml ezt később cáfolta, és azóta sincs jele annak, hogy közelebb kerültek volna a felek a békéhez.
Az amerikai elnök korábban többször is kijelentette, hogy gyorsan véget vetne a háborúnak. A legutóbbi események és Donald Trump nyilatkozatai alapján azonban könnyen lehet, hogy Amerika új irányt vehet a konfliktus kezelésében.







