RETRO RÁDIÓ

Harkov lángokban áll

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 06. 16:27

Két órán át támadtak az oroszok...

Oroszországból indított húsz Sahíd típusú drónnal kedden több hullámban támadták Harkivot, Ukrajna második legnagyobb városát, ahol jelentős veszteségek keletkeztek – közölte Oleh Szinyehubov, a harkivi területi katonai közigazgatás vezetője és a helyi katasztrófavédelmi szolgálat a Telegram-csatornáján.

Szinyehubov azt írta, hogy nyolc helyszínen érte csapás a várost. „A tömeges támadás több mint két órán át tartott, a találatok helyszínén tüzek keletkeztek” – írta.

Közlése szerint az orosz légicsapás következtében leégett a város legnagyobb piaca, a Barabasovo, lakóházak és autók rongálódtak meg, és a megye területén megsérült 11 ember.

A térségben becsapódott 8 irányított légibomba is; 24 családi házat, raktárépületeket, gépkocsikat és egy tűzoltóállomást ért találat.

A katasztrófavédelem közlése szerint – amelyet az Unian ukrán hírügynökség idézett – a Harkiv elleni csapást a reggeli órákban hajtották végre. A szolgálat szerint károkat és lehulló törmelékeket regisztráltak a város Sevcsenkivszkij, Kijevszkij, Holodnogorszkij kerületeiben, hat helyen tűz keletkezett.

„Sevcsenkivszkij kerületben egy lakóház tetőszerkezete és egy szobája égett le négyszáz négyzetméteren.

Kijevszkij negyedben a piac területén lévő bolt égett le ötszáz négyzetméteren, egy másik helyszínen leégett egy étterem épülete 700 négyzetméteres területen” – írta a szolgálat. Ezenkívül Holodnogorszkij kerületben megrongálódott egy lakóház homlokzata, egy épület és három autó, az ipari kerületben pedig kiégett egy autó, valamint megrongálódott egy gyárépület.

Az orosz hadsereg keddre virradóra drónokkal, irányított légibombákkal és tüzérséggel támadta Dnyipropetrovszk megyét is, infrastrukturális létesítményekben, egy vállalatban és több lakóépületben is károk keletkeztek

– tette közzé az Ukrajinszka Pravda hírportál Szerhij Liszak megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján. A jelentés szerint a támadások következtében egy ember megsebesült, állapota súlyos. Az Odessza környékét ért újabb légicsapásban egy ember meghalt, számos polgári infrastrukturális objektumban, köztük családi házakban is károk keletkeztek – jelentette Oleh Kiper megyei katonai kormányzó kedden a Telegramon.

Kedd hajnalban tucatnyi orosz repülőteret zártak le ukrán dróntámadások miatt, köztük Moszkva négy nagyobb légikikötőjét is. A támadássorozat, amely a második ilyen éjszaka volt egymás után, komoly zavart okozott az orosz légi közlekedésben, miközben az ország a május 9-i győzelem napi katonai parádéra készül.

A Szövetségi Légi Közlekedési Ügynökség járatkorlátozást rendelt el Moszkvában, Nyizsnyij Novgorodban, Volgográdban és más régiókban. Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere elmondta, hogy

a főváros légterében összesen 19 drónt semmisítettek meg,

de „károk vagy áldozatok nem keletkeztek”, azonban elárulták, hogy a támadás során ablakok törtek be, mikor egy drón eltalált egy lakóházat Moszkva déli részén. Emellett további drónokat lőttek le Kurszk, Voronyezs, Penzai és más körzetek felett is. Az orosz légügyi felügyeleti szerv a Rosarita’s arról számolt be, hogy Moszkva mind a négy repülőterén leállították a felszállásokat a biztonság garantálása érdekében – közölte a DW.

Az Oroszország által három évvel ezelőtt indított háború kezdete óta Kijev több dróntámadást is indított Moszkva ellen, amelyek közül a legnagyobb offenzíva során három ember életét vesztette.

A támadások időzítése nem véletlen, hiszen néhány nap múlva, május 9-én tartják Moszkvában a második világháború befejezésének 80. évfordulóját ünneplő katonai parádét. Az eseményre több orosz szövetséges is meghívást kapott, és beszédet mond majd Vlagyimir Putyin elnök is, aki múlt héten háromnapos tűzszünetet jelentett be az ünnep alkalmából.

Az ukrán vezetés azonban nem veszi komolyan ezt a gesztust.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gúnyosan reagált a javaslatra, és az Egyesült Államok által támogatott 30 napos feltétel nélküli tűzszünet végrehajtását sürgette. „Az oroszok május 9-i tűzszünetet kérnek, és maguk is minden nap lőnek Ukrajnára”– írta Zelenszkij közösségi oldalán. Szerinte ez„a legmagasabb rendű cinizmus”. Putyin elutasította az amerikai indítványt.

Bár a pontos károk mértékét egyelőre nem ismerni, a dróntámadások Ukrajna hadviselésének új dimenzióját mutatják, amelyek célja az orosz infrastrukturális rendszerek – például repterek – megbénítása.

A keddi támadás jól látható üzenet a moszkvai lakosság felé: a háború, amelyet a Kreml indított 2022 februárjában, közelebb van, mint gondolnák.

Az orosz légvédelmi egységek megsemmisítettek négy Moszkva felé tartó ukrán drónt – jelentette be az orosz főváros főpolgármestere hétfő kora reggel.

Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármestere a Telegram üzenetküldő alkalmazásban azt közölte, hogy az első jelentések szerint a lehulló törmelékek nem okoztak sérülést vagy kárt.

Eközben az orosz polgári légi közlekedési felügyelet (Roszaviacija) ugyancsak a Telegramon jelentette be, hogy

a Moszkvát kiszolgáló egyik kulcsfontosságú repülőtéren, a domogyedovói légikikötőben ideiglenesen korlátozták a járatok fogadását és indítását a légi közlekedés biztonsága érdekében.

Szorosabb európai és transzatlanti együttműködésre van szükség az orosz fenyegetéssel szemben – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hollandiai Wageningenben hétfőn a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint – írja az MTI.

Hollandia második világháborús német megszállás alóli felszabadításának 80. évfordulója alkalmából mondott beszédében Tusk hangsúlyozta: „A 80 évvel ezelőtt szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy csak akkor győzhetünk, ha összefogunk.

Az európaiaknak szolidaritást kell mutatniuk.

Ez a legfontosabb szó a személyes politikai szótáramban. Nem szabad szemet hunyniuk a gonosz újjáéledése felett” – fogalmazott. Közölte: Oroszország Ukrajna elleni agressziója mindent megváltoztat, mivel az Európai Unió keleti határán zajló háború teljesen új kontextust kölcsönöz a második világháború lezárásáról szóló megemlékezéseknek. „A háború és a pusztítás visszatért teljes szörnyűségében Oroszország ukrajnai inváziójával. 2022. február 24. óta a bűnös agresszió szinte minden egyes napja erről tanúskodik” – fogalmazott.

Dick Schoof holland (j) és Donald Tusk lengyel miniszterelnök (k) a Hollandia náci német megszállás alóli felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Wageningenben 2025. május 5-én (Fotó: MTI/EPA/PAP/Albert Zawada)

A lengyel kormányfő kijelentette: Európa gondtalan kényelmének és örömteli közönyének ideje lejárt. Európának ugyanolyan elszántságot és bátorságot kell mutatnia az orosz agresszióval szemben, mint Németország legyőzésekor a második világháborúban. Ma jött el az európai mozgósítás ideje az alapvető értékek és a biztonság megvédésének érdekében – húzta alá. „Ha túl akarjuk élni ezen sötét órákat, erősnek és eltökéltnek kell maradnunk.”

„Újra olyan bátraknak és erőseknek kell lennünk, mint azok a lengyel katonák, akik nyolcvan évvel ezelőtt harcoltak”

– fogalmazott Tusk.

Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter beszédében azt mondta: „Összefogásra van szükség, ez mindannyiunk közös kötelessége.” A háború és az agresszió visszatért Európába – jelentette ki.

„Rajtunk múlik, hogy megvédjük-e a békét”

– tette hozzá a holland védelmi tárca vezetője.

Ukrajna védelme szempontjából szükség volt arra, hogy a határa mentén fekvő orosz területen, a kurszki régióban új ütközőzónát hozzanak létre, az ott harcoló ukrán alakulatok pedig a már kilenc hónapja tartó hadművelet csaknem minden kitűzött célját elérték – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka hétfőn a Facebookon, írja az MTI.

Ez a hadművelet, amely már kilenc hónapja tart, elérte a legtöbb kitűzött célt. Aktív fellépésünknek köszönhetően a kurszki területen sikerült megakadályoznunk az ellenség offenzív kampányát Szumi és Harkiv megyék ellen” – emelte ki a főparancsnok. Szavai szerint a létszámfölényben lévő orosz hadsereget csakis szokatlan megoldásokkal lehet legyőzni.

„A kurszki hadművelet pontosan ilyen volt, az ellenséget váratlanul érte.”

„Ukrajna megmutatta, hogy képes az ellentámadásra, csapást mérni és visszaszorítani az ellenséget még a saját területén is” – hangsúlyozta.

Április 26-án Vlagyimir Putyin orosz elnök arról kapott jelentést, hogy felszabadították Kurszk megye utolsó lakott települését is az ukrán erőktől. Az ukrán vezérkar ezzel szemben azt közölte, hogy „nem felelnek meg a valóságnak az agresszor ország legfelsőbb katonai vezetésének állításai, miszerint befejeződtek volna a harcok a kurszki régióban”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig kijelentette, hogy az ukrán csapatok továbbra is aktív védelmi műveleteket folytatnak Oroszország kurszki és belgorodi területein – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Andrius Kubilius, az Európai Unió védelmi biztosa kijelentette, hogy az EU-nak lehetősége van jelentősen növelni Ukrajna katonai támogatását, ha közvetlenül ukrán gyártóktól vásárol fegyvereket. Szavai szerint az Egyesült Államok és az EU jelenleg évente mintegy 40 milliárd eurót fordít Ukrajna katonai támogatására. Úgy véli azonban, hogy ezeket az összegeket hatékonyabban is fel lehetne használni, ha közvetlenül ukrán fegyvergyártóktól történne a beszerzés.

„Ha (Donald) Trump (amerikai elnök) nem győzi meg Putyint a békekötésről, mi nagyon gyorsan meggyőzőbb érveket tudnánk felmutatni a béke mellett, mégpedig azzal, hogy jelentősen növeljük Ukrajna katonai támogatását”

– írta Kubilius az X-en, amelyet az Ukrajinszka Pravda idézett hétfőn.

Az uniós tisztségviselő rámutatott, hogy az Ukrajnában gyártott fegyverek ára körülbelül fele annak, amennyibe az EU-ban vagy az Egyesült Államokban gyártott hasonló fegyverek kerülnek. Így anélkül lehetne megduplázni az Ukrajnának nyújtott fegyvermennyiséget, hogy növelni kellene a kiadásokat. ”Támogatásunk tényleges értéke így 80 milliárd euróra nőne” – zárta gondolatait.

Ukrán tisztségviselők többször is felhívták az európai országok kormányait arra, hogy csatlakozzanak az úgynevezett dán modellhez az Ukrajnának nyújtott segítség terén. Ez a modell célzott alapokon keresztül történő katonai támogatást irányoz elő, különös tekintettel arra, hogy a fegyverbeszerzések közvetlenül Ukrajnában történjenek. A kezdeményezést többek között Hollandia, Norvégia és Csehország is támogatta emlékeztetett az ukrán hírportál.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.