RETRO RÁDIÓ

Az oroszok nagy offenzívára készülnek?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 29. 06:08

Erre készül Zelenszkij.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rövidre zárta németországi látogatását, és még szerdán visszautazik Kijevbe – írja a Der Spiegel.

A hirtelen hazautazás oka az, hogy Oroszország 50 ezer katonát csoportosított össze Ukrajna észak-keleti részén, Szumi városánál.

Az ukrán hírszerzése szerint az oroszok nagy offenzívára készülnek, amit rövidesen el is indíthatnak,

ezért döntött úgy Zelenszkij, hogy egyenesen hazamegy.

Oroszország azt javasolja, hogy június 2-án tartsák Ukrajnával a béketárgyalások második fordulóját Isztambulban – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán.

„Az orosz fél, ahogyan arról előzetes megállapodás született, összeállított egy memorandumot, amelyben leírják, hogyan lehet az orosz álláspont szerint megbízható módon úrrá lenni a válság alapvető okain” – tette hozzá közleményében.

A Vlagyimir Megyinszkij vezette orosz küldöttség készen áll arra, hogy ezt a memorandumot átadja az ukrán félnek, és szükség esetén részletesebb magyarázatokat biztosítson hozzá az isztambuli tárgyalások következő fordulóján – mondta az orosz külügyminiszter.

Május 16-án találkozott egymással először az orosz és az ukrán küldöttség, akkor nem sikerült megállapodásra jutni a tűzszünetről.

„Azt reméljük, hogy mindazok, akik valóban – és nem csak a szavak szintjén – érdekeltek a békefolyamat sikerében, támogatni fogják, hogy megtartsák a közvetlen orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulóját Isztambulban”

– állt Lavrov közleményében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtóértekezletén kijelentette: egyértelmű, hogy a Trump-kormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz a békés rendezés érdekében, és Oroszország hálás az amerikai elnök személyes közvetítési erőfeszítéseiért, ugyanakkor még sok részletet ki kell dolgozni, mielőtt békemegállapodás születhetne – írja az MTI.

A Kreml szóvivője Donald Trump amerikai elnök azon keddi megjegyzését kommentálva, hogy Vlagyimir Putyin a tűzzel játszik, amikor nem hajlandó tűzszüneti tárgyalásokat folytatni Kijevvel, azt mondta, hogy az orosz elnök számára a nemzeti érdekek a legfontosabbak.

„Akárcsak az Egyesült Államoknak, Oroszországnak is megvannak a saját nemzeti érdekei, amelyek számunkra és elnökünk számára is mindenek előtt állnak”

– hangsúlyozta Peszkov.

A szóvivő hozzáfűzte, hogy intenzíven készülnek a tárgyalások következő fordulójára az ukrán oldallal, és közben fenntartják a kapcsolatot az amerikaiakkal. „Amit Vlagyimir Putyin nem ért meg, az az, hogy ha én nem lennék, sok rossz dolog történt volna már Oroszországgal, és nagyon rosszakra gondolok. A tűzzel játszik” – írta kedden Truth Social közösségi portálján az amerikai elnök, miután Oroszország a három éve tartó háború egyik legsúlyosabb drón- és rakétatámadását hajtotta végre Ukrajna ellen. A szerdán az orosz állami televízióban megszólaló Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerint azonban Trump megjegyzése arra utal, hogy „nem kellőképpen tájékozott arról, hogy mi is történik valójában az ukrán–orosz konfrontációval összefüggésben”.

„Különösen nincs tájékoztatva arról, hogy Ukrajna egyre gyakrabban követ el súlyos terrortámadásokat békés orosz városok ellen. Trump csak azt tudja, hogy milyen megtorló intézkedéseket teszünk”

– fűzte hozzá Uzsakov.

Oroszország újabb feltételeket szabott a béketárgyalásokhoz: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy Moszkva a következő, hamarosan bejelentendő tárgyalási fordulón is ragaszkodni fog az orosz nyelvet korlátozó ukrán törvények eltörléséhez, valamint Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszához. A Reuters szerint Vlagyimir Putyin elnök már nem hajlandó területi kompromisszumokra, és hosszú háborúra is készen áll, ha nem sikerül elérni céljait.

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov kijelentette, hogy az Ukrajnával folytatott következő tárgyalási fordulón – amelynek időpontját hamarosan bejelentik – Oroszország ragaszkodni fog az orosz nyelv használatát korlátozó diszkriminatív törvények eltörléséhez, valamint Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszához – írja az Ukrajinszka Pravda.

„A május 16-án, Isztambulban tartott tárgyalásokon ragaszkodtunk e diszkriminatív törvények (az orosz nyelv korlátozásáról – a szerk.) eltörléséhez, és ezt a következő közvetlen tárgyalási fordulón is folytatni fogjuk, amelynek időpontját hamarosan bejelentjük” – fogalmazott a tárcavezető.

Lavrov szerint a háború befejezésének egyik feltétele Moszkva számára Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszának elfogadása.

„Többször is elmondtam már, hogy a konfliktus (vagyis az Oroszország által kirobbantott háború – a szerk.) és általában az európai biztonság mély válságának kiindulópontja a NATO agresszív, több évtizedes keleti terjeszkedése volt” – mondta Lavrov.

Putyin már nem hajlandó területi kompromisszumokra

A Reuters eközben Putyin-közeli forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az orosz feltételek között szerepel az a követelés is, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására. Ez azt jelentené, hogy hivatalosan Ukrajna, Georgia, Moldova és más volt szovjet köztársaságok soha nem válhatnának a védelmi szövetség tagjává.

„Putyin kész békét kötni, de nem minden áron”

– mondta egy névtelenül nyilatkozó, a Kreml felső vezetésének elképzeléseit jól ismerő orosz forrás.

Oroszország azt is szeretné, ha Ukrajna semleges lenne, ha feloldanák a nyugati szankciók egy részét, ha megoldódna a Nyugaton befagyasztott orosz állami vagyon kérdése, és ha az Ukrajnában élő orosz ajkúak védelmet kapnának – mondta a Reuters három forrása. Az első informátor szerint ha Putyin rájön, hogy nem tud a saját feltételei szerint békemegállapodást kötni, akkor katonai győzelmekkel igyekszik majd megmutatni az ukránoknak és az európaiaknak, hogy a holnapi béke még fájdalmasabb lesz.

Az első forrás azt is elmondta, hogy ha Putyin taktikai lehetőséget látna a csatatéren, akkor tovább nyomulna Ukrajnába. Hozzátette, hogy a Kreml úgy véli, hogy Oroszország évekig képes lenne tovább harcolni, függetlenül attól, hogy a Nyugat milyen szankciókat és gazdasági fájdalmakat vet ki. Egy másik eközben arról beszélt, hogy Putyin most már kevésbé hajlik a területi kompromisszumokra, és ragaszkodik ahhoz a nyilvános álláspontjához, hogy a kelet-ukrajnai négy régiót teljes egészében Oroszországnak akarja.

„Putyin megszilárdította álláspontját”

– tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij háromoldalú béketárgyalást javasolt Trump és Putyin részvételével, miközben újabb amerikai szankciókat sürget Moszkva ellen. Az ukrán elnök szerint Oroszország katonai támadásra készül Szumi térségében, valamint arra is felhívta Moszkva figyelmét, hogy Kijev továbbra is várja a békefeltételeket tartalmazó orosz memorandumot.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint saját részvételével tartandó, az ukrajnai háború lezárását célzó, háromoldalú béketárgyalást javasolt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, egyúttal újabb, Moszkva elleni amerikai szankciókat sürgetett – írja az MTI ukrán hivatalos források alapján.

„Ha Putyin nem tart kívánatosnak egy kétoldalú találkozót, vagy ha a világ egy háromoldalú egyeztetést szeretne, én nem ellenzem; kész vagyok bármilyen felállásra” – szögezte le Zelenszkij egy kedd esti sajtótájékoztatón, amelynek részleteit Kijev szerdán hozta nyilvánosságra.

A sajtótájékoztatón az ukrán elnök egyúttal újabb büntetőintézkedéseket kért az Egyesült Államoktól Moszkva ellen, kiemelve az energetikai és a pénzügyi szektort. Megjegyezte, hogy Kijev még mindig nem kapta meg Moszkvától azt a múlt héten ígért memorandumot, amelyben Moszkva ismertetné saját, a tartós békemegállapodással kapcsolatos feltételeit.

„El fogjuk olvasni az ajánlatukat, és egészen biztosan választ fogunk rá adni”

– szögezte le Zelenszkij.

Az ukrán elnök ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Moszkva több mint 50 ezer katonát vont össze az északkelet-ukrajnai Szumi terület közelében, hozzátéve, hogy Oroszország szerinte vissza akarja szorítani az ukrán erőket Kurszk térségéből, „és támadásra készül Szumi ellen” (nemrég voltak arra utaló jelek, hogy ez az offenzíva már meg is indult).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.