RETRO RÁDIÓ

A Tisza Párt együttműködik az ukrán titkosszolgálatokkal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 10. 09:11
Frissítve2025. 05. 10. 10:07

Erről Kocsi Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke beszélt.

Széles körű lejárató hadjárat indult Magyarország ellen, amelyet ukrán titkosszolgálatok vezényelnek le, a Tisza Párt pedig szorosan együttműködik velük, ami példátlan és nemzetbiztonsági kockázatot jelent – jelezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

 

Csütörtökön nyilvánosságra került egy honvédségi jelentés, amelyből kiderül, Ukrajna titkosszolgálata összejátszhat a Tisza Párttal. A dokumentum szerint Ruszin-Szendi Romulusz, az egykori vezérkari főnök – aki ma már a Tiszához tartozik – a hivatalos magyar állásponttal szemben ukránbarát nézeteket képviselt a NATO katonai tanácskozásain, és felszólalásait rendre a „Dicsőség Ukrajnának!” felkiáltással zárta.

A honvédségi jelentés mellett egy korábban készült hangfelvétel is megerősíti a gyanút, miszerint Ruszin-Szendi Romulusz aktív kapcsolatokat ápolt ukrán katonai vezetőkkel.

Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk

– mondta egy alkalommal, egy másik alkalommal pedig arról beszélt, hogy vezérkari főnökként a legtöbbet a volt ukrán vezérkari főnökkel találkozott.

Diplomáciai botrányt okozott Ukrajna

Ezt követően Ukrajna tovább fokozta a hazánk elleni retorikáját és azzal vádolta meg Magyarországot, hogy kémeket küldtünk Kárpátaljára. Erre válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet Ukrajna magyarországi nagykövetségéről.  

Az ukrán titkosszolgálat magyar kémkedésre vonatkozó vádja mögött háborús propaganda és politikai szándék sejlik fel, mondta lapunknak Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója. Szerinte az ügy időzítése nem független sem az uniós csatlakozási vitától, sem a magyar belpolitikai folyamatoktól. Az ukrán titkosszolgálatok aktív magyarországi jelenlétét sem tartja kizártnak.

Ukrajna a kárpátaljai magyar jelenlétet próbálja megkérdőjelezni azzal, hogy két személyt vádol katonai hírszerzéssel és hazaárulással. A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója, Lomnici Zoltán szerint az ukrán titkosszolgálat vádjai nemcsak a nemzetközi joggal ütköznek, hanem komoly támadást is jelentenek Magyarországgal, egy euroatlanti szövetségi rendszer tagjával szemben. A szakértő rámutatott, hogy hazánk 1998 óta egyértelmű biztonságpolitikai alapelveket követ, amelyek célja a függetlenség és a területi épség megőrzése, valamint a magyar állampolgárok biztonságának szavatolása.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban úgy fogalmazott: Magyarország célkeresztbe került, mert a magyar emberek dönthetnek Ukrajna uniós csatlakozásáról. Orbán Viktor úgy látja, hogy Brüsszelnek és Kijevnek sem tetszik ez a helyzet, ezért indultak lejárató akciók hazánk ellen. A kormány válaszlépéseket ígér.

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – erről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Ukrajnában a háborúval párhuzamosan egyre erősödő magyarellenes propaganda is zajlik.

„Most a legújabb, magyarok ellen indított lejárató akciónak is pontosan az az oka, mint az eddigieknek. Mi, magyarok békét akarunk, nemet mondunk a háborúra, nem szállítottunk soha fegyvert Ukrajnának, és nem is fogunk, és nem engedtük, és

nem is engedjük azt, hogy belesodorjanak minket, belesodorják Magyarországot ebbe a háborúba”

– mondta.

„Ezek a Magyarország ellen indított lejárató akciók okai, és ezek az okai annak a lejárató akciónak is, amelyet most legutóbb indítottak az ukránok Magyarországgal, a magyarokkal szemben” – folytatta.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a magyar emberek ráadásul most éppen arra készülnek, hogy döntést hozzanak arról, hogy Ukrajna tagja lehet-e az Európai Uniónak.

„Mi nem tűrjük, hogy Ukrajnában ilyen lejárató akciókat indítsanak folyamatosan Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben.

Ezért a mai napon kiutasítottunk Magyarországról két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet.

Az erről szóló döntést, jegyzéket Ukrajna budapesti nagykövetének az elmúlt percekben itt a külügyminisztériumban át is adtuk” – tudatta.

Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját. Nem képesek elviselni, hogy nem engedjük magunkat belenyomni a háborúba, és nem képesek elviselni, hogy a magyar emberek dönthetnek Ukrajna EU-tagságáról – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője pénteken arra a hírre, hogy Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát.

Paczolay Máté az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: „Akármilyen lejárató akciót is indítanak, akárhogy is fenyegetőznek, Magyarország nem szállít fegyvereket, kimaradunk a háborúból, és megakadályozzuk, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.