
Putyin háláját fejezte ki Észak-Koreának
"Sosem fogjuk elfelejteni..."
Köszönetet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök a Koreai Népi Hadseregnek, amely részt vett a Kurszk megyébe behatolt ukrán fegyveres alakulatok legyőzésében – közölte honlapján hétfőn a Kreml.
„Koreai barátaink szolidaritástól, igazságérzettől és őszinte bajtársiasságtól indíttatva cselekedtek. Ezt nagyra értékeljük, és őszintén hálásak vagyunk személyesen Kim Dzsongün elvtársnak, az államügyek elnökének, valamint a KNDK egész vezetésének és népének. Tisztelettel adózunk a hősiességnek, a magas szintű különleges képzettségnek és az önfeláldozásnak, amellyel a koreai katonák vállvetve harcoltak az orosz bajtársaikkal, hogy úgy védjék hazánkat, mintha a sajátjuk lenne. Tisztességgel és vitézséggel teljesítették kötelességüket, és örök dicsőséget szereztek maguknak” – fogalmazott az orosz államfő.
Kifejezte meggyőződését, hogy a Moszkva és Phenjan között a harctéren megedzett barátság, jószomszédi viszony és együttműködés továbbra is minden területen sikeresen és dinamikusan fog fejlődni.
„Az orosz nép soha nem fogja elfelejteni a koreai különleges erők katonáinak hőstettét. Mindig tisztelni fogjuk azokat a koreai hősöket, akik életüket adták Oroszországért, közös szabadságunkért, ugyanúgy, mint orosz fegyvertársaik” – állt a köszönetnyilvánításban.
Putyin rámutatott, hogy az észak-koreai katonák a nemzetközi joggal maradéktalanul összhangban, az átfogó kétoldalú stratégiai partnerségi szerződés betűjének és szellemének megfelelően vettek részt a harci cselekményekben, a 4. cikknek megfelelően, amely az egyik szerződő fél elleni fegyveres támadás esetén azonnali katonai segítségnyújtást ír elő.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy a kurszki régióba behatolt ukrán fegyveres csoport veresége véget vetett „a kijevi rezsim bűnös provokációjának”, amellyel megkísérelte Oroszország területe egy részének elfoglalását.
Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkarának főnöke szombaton tett jelentést Putyinnak arról, hogy befejeződött a kurszki régió felszabadítása. Külön kiemelte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság segítségét az ellenség megsemmisítésében.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szombaton a Telegramon kifejtette, hogy a koreai katonák a kurszki határvidék felszabadítására irányuló műveletben a két ország közötti átfogó stratégiai partnerségi szerződés 4. cikke alapján vettek részt.
Észak-Korea hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszországba. Az ország Központi Katonai Bizottságának közleménye szerint az észak-koreai vezető, Kim Dzsongün ezt a lépést szent küldetésnek tekinti a két ország barátságának és egységének megerősítése, fejlődésük és prosperitásuk biztosítása, valamint hazájuk becsületének védelme érdekében.
Először vasárnap ismerte el hivatalosan Észak-Korea, hogy katonákat küldött Oroszországba, hogy részt vegyenek az Ukrajna elleni harcokban. Az állami hírügynökség, a KCNA jelentése szerint Kim Dzsongün vezető utasítására az észak-koreai katonák segítették az orosz hadsereget a Kurszki határvidék „teljes felszabadításában”.
A phenjani bejelentés néhány nappal az után érkezett, hogy Valerij Geraszimov, az orosz vezérkar főnöke dicsérte az észak-koreai csapatok „hősiességét” — ezzel Moszkva először ismerte el nyilvánosan, hogy észak-koreai katonák is harcolnak Oroszország oldalán.
Bár Geraszimov azt állította, hogy Moszkva visszanyerte az ellenőrzést a Kurszki régió felett, Ukrajna ezt határozottan cáfolta. A bejelentésre reagálva az Egyesült Államok közölte: Észak-Koreának felelősséget kell vállalnia a háború további elhúzódásáért.
Dél-koreai és nyugati hírszerzési források már tavaly jelentették, hogy Észak-Korea több ezer katonát küldött a Kurszki térségbe. A KCNA szerint a csapatküldés a Phenjan és Moszkva közötti kölcsönös védelmi szerződés értelmében történt.
„Az igazságért harcoló hősök az anyaország becsületének képviselői” – idézte Kim Dzsongünt az állami hírügynökség. A közlemény szerint a Kurszkban tanúsított „szövetség és testvériség” vére pecsételte meg a két ország kapcsolatát, amely így tovább erősödhet minden területen – írja a BBC.
A jelentés nem tért ki arra, hogy az észak-koreai katonák visszatérhetnek-e hazájukba a küldetésük befejezése után.
Az első hírek arról, hogy észak-koreai katonák is harcolnak Oroszország oldalán, tavaly októberben láttak napvilágot, nem sokkal azután, hogy Kim Dzsongün és Vlagyimir Putyin megerősítették kétoldalú kapcsolataikat egy olyan egyezmény aláírásával, amely kötelezi őket egymás támogatására külső agresszió esetén.
Katonai szakértők szerint az Észak-Koreából küldött egységek — köztük a híresen elit Vihar Hadtest katonái — valójában nincsenek felkészülve a modern hadviselés követelményeire.
„Ezek alig kiképzett katonák, akiket orosz tisztek vezetnek, akikkel nem is értik egymást” – mondta korábban Hamish de Bretton-Gordon, a brit hadsereg volt páncélosparancsnoka.
Ennek ellenére Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka is figyelmeztetett: az észak-koreai katonák komoly kihívást jelentenek a frontvonalon. „Sokan vannak. 11 000–12 000 rendkívül motivált és jól felkészített katona, akik offenzív hadműveleteket hajtanak végre. Szovjet taktikák alapján működnek, és a létszámukra támaszkodnak” – mondta a TSN Tyzhden ukrán hírműsornak adott interjújában.







