RETRO RÁDIÓ

Próbálnák kidumálni, elkenni Kollár Kinga magyarellenes beszédét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 04. 12. 12:09

Vakaróznak kegyetlenül.

A helyzet több mint kényelmetlen, mindent megtesznek a baloldalon, hogy kimosdassák a Tisza Pártot a botrányból. Dömötör Csaba szerint azonban ezt magyarázni nem lehet, mert mindenki nagyon jól értette, miről beszélt Kollár Kinga.

 

 

Fotó: MTI/Purger Tamás

– Ha jól látom, akkor megindult a mosdatás és a magyarázkodás második hulláma a tiszás botránnyal kapcsolatban – jelentette ki Dömötör Csaba a közösségi oldalán. A Fidesz EP-képviselője szerint azok a médiumok csinálják ezt, amelyek az alapvető kérdéseket sem tették fel akkor, amikor Magyar Péter lehallgatta, zsarolta a feleségét, vagy telefont lopott, vagy újságírókat fenyegetett.

Kollár Kinga Magyar Péter
Vannak akik kimosdatnák a Tisza Pártot a botrányból Fotó: Mediaworks

 

Most megjelentetnek egy alternatív fordítást Kollár Kinga beszédéből, „amely kontextust ad, amely mindent megmagyaráz” – jelezte Dömötör Csaba. Hozzátette: azzal is próbálkoznak, hogy a miniszterelnök is mondott korábban hasonlókat még 2010 előtt, de ez egy „fake news”, mert ott akkor egy szó nem esett az uniós forrásokról.

A helyzet az az, hogy bármilyen fordítást alkalmaznak, bármilyen tolmácsot vetnek be, vagy fordítószoftvert, mindenki nagyon jól értette, hogy miről beszélt Kollár Kinga

– jelentette ki az EP-képviselő. Majd rámutatott: „arról beszélt, hogy mennyire hatékony az uniós források visszatartása, mert ez kárt okoz a gazdaságnak, ami jól jön nekik a választásokon.

Ezt magyarázni nem lehet, egy dolgot lehet, na azt várjuk

– tette hozzá Dömötör Csaba.

Mint azt megírtuk, Magyar Péter egyik tiszás EP-képviselője, Kollár Kinga Brüsszelben egy tanácsülésen beszélt arról, hogy az ellenzék esélyeit javítja, hogy az uniós forrásokkal zsarolják Magyarországot. Mint mondta, emiatt ötven kórház felújítása is csúszik, és ez a magyar embereket rosszul érinti, a Tisza Párt választási esélyeinek viszont jót tesz. 

Itt az eredeti Kollár Kinga-féle őszödi beszéd. Az a jó nekik, ha nekünk magyaroknak rossz...

Olyan mondatok nem hangozhatnak el egy magyar képviselő szájából, amelyeket Kollár Kinga, a Tisza európai parlamenti képviselője megengedett magának – jelentette ki Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő. Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Kollár Kinga kínos vallomására, a kormányfő szerint az EP-képviselőket a magyar emberek azért választották meg, hogy Brüsszelben Magyarország érdekét képviseljék, sőt ha kell, harcoljanak Magyarországért.

 

 

Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője

Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője Fotó: Purger Tamás Forrás: MTI Fotószerkesztõség

A közösségi oldalán egy videóban reagált Dömötör Csaba kormánypárti európai parlamenti képviselő Kollár Kinga néhány nappal ezelőtti kínos elszólására. A fideszes politikus elmondta, hogy a Magyar Péter vezette tiszások most magyarázkodásba kezdtek. Néha azt mondják, hogy csak irónia, félreértés volt Kollár kijelentése, a Tisza márpedig mindig azért dolgozik, hogy minél hamarabb megérkezzen a magyarok pénze. Máskor pedig azt mondják, hogy a Fidesz kétségbe van esve a felmérések miatt, és ezért támadják a tiszás képviselőt. 

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője szerint a Tisza hiába magyarázkodik Kollár Kinga kijelentése után (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője szerint a Tisza hiába magyarázkodik Kollár Kinga kijelentése után. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A helyzet az az, hogy a tiszás képviselő mondatait nem lehet magyarázni. Egyértelműen arról beszélt, hogy milyen hatékony a jogállamisági eljárás meg a pénzek visszatartása, mert ez gazdasági károkat okozhat, és ez jó az ellenzéknek. A tartalomnál csak a távolságtartó érzéketlenség a megdöbbentőbb. A magyarok ott a távolban elvesztik a pénzüket, de ez nekünk jó, ők ezt magyarázzák. Az EP-képviselőket nem ezért küldik Brüsszelbe. Ilyen mondatok nem hangozhatnak el. Ha mégis elhangoznak, akkor annak következményének kell lennie. Várjuk!

– fogalmazott Dömötör Csaba.

 

Orbán Viktor: Kollár Kinga kijelentése az őszödi beszédhez hasonlít

Orbán Viktor is reagált Kollár Kinga vallomására, a kormányfő a Kossuth rádióban azt mondta, a Tisza politikusai nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, ráadásul még büszkék is rá. Szerinte az a céljuk, és örülnek annak, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok, mert akkor az jó az ellenzéknek – ezt nem is tagadják.

Leszögezte, hogy az EP-képviselőket a magyar emberek azért választották meg, hogy Brüsszelben Magyarország érdekét képviseljék, sőt ha kell, harcoljanak Magyarországért. Elmondta, hogy kormányfőként ő maga is harcol a magyarok érdekeiért, így a Magyarországnak járó EU-s források felét már kiharcolta, az már a számlánkon van.

A kormányfőnek Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde jut az eszébe, hiszen most a Tisza Párt azt próbálja meg elmagyarázni, hogy az a helyes dolog, ha Brüsszelben egy képviselő a saját hazája ellen dolgozik.

A politika nem a hatalomról, hanem az országról szól, az embereket, Magyarországot kell szolgálni. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sosem szabad megbízni

– jelentette ki Orbán Viktor.

 

Az emberek dühösek a Tisza politikusára

 Kollár Kinga közösségi oldalát is ellepték a dühös hozzászólások, miután a Tisza Párt EP-képviselője a költségvetési ellenőrző bizottság ülésén arról beszélt, hogy hatékony a Magyarországnak járó uniós források befagyasztása a jogállamisági hiányosságokra hivatkozva, mert ez negatívan befolyásolja a magyarok mindennapi életét. – Hogy pár példát hozzak, az RRF-programból ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi – tette hozzá elégedetten.

Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban

– jelentette ki Kollár Kinga, akinek egyébként többek között madeirai luxusingatlanja van, tiszás feltűnése előtt pedig Luxemburgban élt.

Bohár Dániel úgy értesült, a Tisza Párt elnöke egész éjjel egyeztetett, többek között a válságstábjával is Kollár Kinga miatt, akivel állítólag ordibált is, miután az elmondta a nyilvánosság előtt, amit eddig csak belső beszélgetésekben szokott a párt. Vagyis hazudni akartak a magyaroknak de nem sikerült – vélekedett a riporter, aki szerint Magyar Péter szétesett.

 

Magyar Péter kiakadt amiért kikerült a nyilvánosság elé a titkuk Fotó: MTI/Purger Tamás

 

Egy meglehetősen őszinte kijelentésre lett figyelmes Bohár Dániel Szekszárdon, ahol éppen Magyar Péter rendezvényén volt. Két – feltehetően tiszás alkalmazott – Tisza pártos pulóverben éppen a baloldali pártelnökük idegállapotát vitatták meg egymással.

Strasbourg, 2024. október 22.Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 22-én.MTI/Purger Tamás Magyar Péter
Magyar Péter embere örül, hogy Brüsszel zsarolja a magyarokat Fotó: MTI/Purger Tamás

Bohár Dániel ezt a mondatot hallotta az egyik tiszástól:

Nagyon idegben van a Kollár miatt.

Ez látszott is Magyar Péteren, ugyanis sosem látott mennyiségű testőr védte, hogy ne lehessen kérdezni tőle. 

A közösségi oldalán azt is elmondta Bohár Dániel, hogy ma pedig már azt hallotta, hogy egész éjjel egyeztetett többek között a válságstábjával is.

Ordibált Kollár Kingával, amiért elmondta a nyilvánosság előtt, amit eddig csak belső beszélgetésekben szoktak. 

– írta riporter. Hozzátette: „tehát nem azzal van baja, amit mondott »Dollár« Kinga, hanem az a baja, hogy ezt el akarta titkolni”.

Hazudni akart a magyaroknak. Nem jött be. 

– mutatott rá Bohár Dániel, aki szerint Magyar Péter szétesett és megroppant most.

Mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy szombaton délután három órától tüntetés lesz a Millenáris parkban Kollár Kinga botránya miatt.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.