Krausz Gábor
Megrázó vallomás...
A Vatikán nyilvánosságra hozta az elhunyt Szentatya végakaratát teljes terjedelmében.
Ahogy érzem földi életem alkonyatát és bizalmamat az örök életbe helyezem, úgy szeretném végső nyughelyemmel kapcsolatos kívánságaimat rögzíteni – ezekkel a szavakkal kezdődik a húsvéthétfőn, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa végakarata, amelyet a BBC közölt. „Egész életemet, papi és püspöki szolgálatom során egyaránt önmagamat az Isten Anyjának, a Boldogságos Szűz Máriára bíztam.”
– írta Ferenc pápa. „Azt kívánom, hogy földi pályafutásom ebben az ősi Máriás szentélyben fejeződhetne be, ahova mindig ellátogattam imádkozni minden egyes apostoli kiküldetésem kezdetén, teljes egészében a Szeplőtelen Szűzanyára bízva szándékaimat, egyúttal megköszönve Neki gyengéd, anyai gondviselését” – tette hozzá.
„Azt kérem, hogy sírhelyemet a Pál-kápolna (Salus Populi Romani kápolna) a bazilika Sforza-kápolnája közötti oldalhajó temetkezési fülkéjében készítsék elő, a mellékelt tervrajz szerint” – írta.
– írta, majd úgy folytatta: a temetési költségeket egy nagylelkű adományozó fedezi, amelyet előre elutalt a bazilika számára. Ezzel kapcsolatban pedig megadta a szükséges utasításokat Rolandas Makrickas bíborosnak, a rendkívüli biztosának. „Az Úr adjon méltó jutalmat mindazoknak, akik szerettek engem, és akik továbbra is imádkoznak értem.”
– ezekkel a szavakkal fejezte be végrendeletét Ferenc pápa.
Ferenc pápa végakarata szerint nem a Szent Péter-bazilika altemplomában, hanem a római Santa Maria Maggiore-bazilikában szeretett volna örök nyugalomra térni – mindezt már 2023-ban elárulta egy interjúban. Akkor úgy fogalmazott: a szertartást is visszafogott, méltóságteljes keretek között képzeli el, különösebb külsőségek nélkül.
Ferenc pápa végakarata szerint nem a Szent Péter-bazilika altemplomában, hanem a római Santa Maria Maggiore-bazilikában szeretett volna örök nyugalomra térni – mindezt már 2023-ban elárulta egy interjúban. Akkor úgy fogalmazott: a szertartást is visszafogott, méltóságteljes keretek között képzeli el, különösebb külsőségek nélkül.
A Santa Maria Maggiore különösen fontos szerepet játszott a pápa életében: utazásai előtt és után mindig itt imádkozott a Szűz Mária-ikon előtt, amelyet a rómaiak a város védelmezőjének tartanak. Nem ő az első egyházfő, akit itt helyeznek örök nyugalomra – többek között V. Sixtus és XIII. Kelemen is ebben a bazilikában nyugszik – írja a Politico.
Azt mondta: „Az én temetésem lesz az új ceremónia főpróbája.” Legutóbb megjelent, „Remény” című könyvében is részletesen ír arról, hogyan képzeli saját búcsúztatását.
Ferenc pápa egyszerű szertartást kért (Fotó: Matt Cardy/Getty Images)
„Túl terjengősnek találtam a temetési szertartást, ezért beszéltem a szertartásmesterrel, hogy könnyítsek rajta: semmi felravatalozás, semmi koporsózási szertartás. Méltósággal történjen a dolog, de csak úgy, mint bármely másik keresztény esetében” – fogalmazott.
A könyvben azt is leírja, hogy temetkezési helyéül a bazilika egy olyan részét választotta, ahol jelenleg a gyertyatartókat tárolják – a Béke Királynője szobrának közelében. „Abba a terembe költözöm, ahol most a kandelábereket tartják, a Béke Királynője közelében, akitől mindig segítséget kértem, és aki oly sokszor karolt fel pápaságom alatt.”
A fél világ most azt találgatja: ki lesz a szentatya utódja, kinek van erre a legtöbb esélye?
A hagyományok és az egyházi előírások értelmében a pápa temetését a lehető leghamarabb meg kell tartani, testét pedig a lelki alázatosságot jelképező ciprusfából készült koporsóba helyezik.
Ferenc pápa kerekesszékben, miután öt nappal ezelőtt a vatikáni Szent Péter téren tartott mise végére váratlanul az oltár elé érkezett. A római katolikus egyházfő ekkor jelent meg a nyilvánosság elõtt azóta, hogy több mint öthetes kezelésének végén, március 23-án elhagyta a római Gemelli kórházat (MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)
A világot most a gyász fájdalma járja át.
Ezt követően azonban a katolikusok figyelme már az utód, az új pápa megválasztása felé fordul.
Ekkor válik főszereplővé a konklávé.
Hagyományosan a Sixtus-kápolna ad otthont a tanácskozásnak. A világegyház bíborosaira a tanácskozás idejére rázárják az ajtót. Fontos szabályként meg kell említeni egy római közmondást, mely szerint „aki pápaként megy be a konklávéra, bíborosként jön ki onnan”.
Maga a konklávé úgy zajlik, hogy a bíborosok délelőttönként és délután kétszer szavaznak.
Az első harminc forduló kétharmados többséget igényel, utána viszont már csak feles többség kell.
Hívők népesítik be a vatikáni Szent Péter teret Ferenc pápa Úrangyala (Angelus) imádsága alatt 2024. augusztus 25-én (MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi)
A szavazólap felirata: „Eligo in Summum Pontificem”, vagyis „Legfőbb püspökké választom”. A cédulákat középen kettéhajtva kell bedobni a Cecco Bonanotte olasz szobrászművész által készített urnába. A szavazás végén a neveket hangosan felolvassák.
Az eredménytelen fordulók szavazócéduláit tűvel átfűzik, majd nedves szalmával együtt elégetik. Ilyenkor fekete színű füst keletkezik, amit a Szent Péter Bazilika előtti téren gyülekező tömeg is lát. Ha azonban a konklávé egyezségre tud jutni az új egyházfő személyéről, akkor azt fehér füst jelzi Róma, rajta keresztül pedig a világegyház hívei felé. Ilyenkor az érvényes szavazatot kapó bíborosnak először nyilatkoznia kell, hogy elfogadja-e a pápai tisztet, majd bejelenti, hogy milyen névvel kíván Szent Péter trónjára lépni. Ezt követően felölti magára a szentatyák hófehér reverendáját. A camerlengo, vagyis a szertartást irányító bíboros ekkor kilép a Szent Péter Bazilika erkélyére és az ott gyülekező hívek tudomására hozza: „Gaudum magnum! Habemus papam!” – vagyis Örvendjetek! Új pápánk van. Ezt követően az új pápa lép ki az erkélyre és beszédet mond, majd Urbi et Orbi áldást ad Rómának és az egész világnak.
Mi, magyarok háromszor kerültünk közel ahhoz, hogy pápát adjunk a világnak, de mindháromszor „bíborosként jöttünk ki onnan”. Legnagyobb esélye Bakócz Tamásnak volt 1513-ban. Az esztergomi érsek állítólag egy szavazattal maradt alul Giovanni de’ Medicivel szemben, aki X. Leó névvel vonult be az egyházi állam történetébe. Szavazatot kapott még 1721-ben Gróf Csáky Imre kalocsai érsek, 2013-ban pedig Erdő Péter esztergomi érsek.
Senki sem tudhatja, hogy Szent Péter trónjára kik az esélyes jelöltek, hiszen a sajtó által felkapott nevek említése leginkább csak találgatásokon alapulnak. Az igazság azonban előbb-utóbb kiderül. János evangélista szerint Jézus egy ízben azt mondta, hogy akik kitartanak, azok idővel „megismerik az igazságot, és az igazság szabaddá tesz” (János 8:32), vagyis „Veritas vos liberabit”.
Vatikánváros, 2023. december 25. A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyén, ahonnan elmondja hagyományos karácsonyi Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló üzenetét karácsony elsõ napján, 2023. december 25-én (MTI/EPA/Vatikáni Média)
Nos, az igazság pillanata a szertartásmesternek, vagyis a camerlengonak a Szent Péter Bazilika erkélyén tett bejelentésekor jő el, amikor is a világ tudtára adja: „Gaudum magnum! Habemus papam!” – vagyis Örvendjetek! Új pápánk van.
A konklávén résztvevő bíborosokat szigorú titoktartási kötelezettség terheli, amelyet ha valaki megszeg, akkor azt önmagától fogva automatikusan beálló kiközösítés sújtja. A titoktartást még a bíborosoknak a tanácskozás megkezdése előtt, a Sixtus-kápolnában elmondott esküje is erősíti. Eszerint: „megígérjük és esküszünk rá, hogy a legnagyobb hűséggel fogjuk őrizni mindenkivel, klerikusokkal és laikusokkal szemben egyaránt mindannak a titkát, ami bármi módon kapcsolódik a római pápa megválasztásához, ami a szavazást közvetlenül vagy közvetve érintve a választás helyszínén történik. Semmiképpen nem fogjuk megszegni e titoktartást sem a választás alatt, sem az új pápa megválasztása után, kivéve, ha arra maga a pápa kifejezetten engedélyt ad. Mindezt azért, hogy soha ne adjunk alkalmat vagy kedvezést bármilyen beleszólásnak, ellenzésnek vagy bármi más beavatkozásnak, mellyel bármilyen rendű vagy rangú világi hatóság, csoport vagy személy akarná befolyásolni a Római Pápa megválasztását.”
Nem is az esélyesek névsora a legfőbb kérdés, hanem az, hogy a következő pápa folytatja majd Ferenc reformjait, vagy inkább visszatér a teológiai konzervativizmus felé? Milyen lesz tehát a világegyház jövője?
A 67 éves Fülöp-szigeteki bíborost erős esélyesnek tartják Ferenc pápa progresszív programjának folytatására. Sanszát növeli, hogy Ázsia még sosem adott pápát. A bíboros a befogadás és az evangelizáció szószólója, jelentős tapasztalattal rendelkezik a Népek Evangelizációs Kongregációjának vezetésében, és Ferenc belső körének megbízható alakja volt.
A 70 éves olasz bíboros az egyik legtapasztaltabb vatikáni tisztviselő. 2013 óta a Vatikán külügyminisztereként jelentős szerepet játszott diplomáciai ügyekben, beleértve a Kínával és a közel-keleti kormányokkal folytatott érzékeny tárgyalásokat is. Mérsékelt teológiai jelöltnek tekintik.
A 76 éves ghánai bíboros az Integrált Emberi Fejlődés Előmozdításáért Dikasztérium korábbi vezetőjeként az éghajlatváltozás, a szegénység és a gazdasági igazságosság terén rendelkezik komoly tapasztalattal.
A 72 éves magyar bíboros konzervatív jelölt. Elismert kánonjogi tudós, a hagyományos katolikus tanítások szószólója. Korábban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vezetője volt, és a teológiai ortodoxiát hangsúlyozta. A nemzetközi sajtó Erdő kapcsán azt emeli ki, hogy „azok számára, akik visszatérnének II. János Pál és XVI. Benedek konzervativizmusához, Erdő jelentős elmozdulást jelentene Ferenc megközelítésétől”.
A 82 éves másik olasz bíboros régi pápa-jelölt, ugyanis már a 2013-as konklávének is az egyik favoritja volt. A nyugalmazott milánói érsek azok számára szimpatikus, akik központosítottabb és hierarchikusabb egyházat szeretnének.
Bologna érseke, az olasz püspöki kar elnöke, akit lelkipásztori szemléletéért és szociális állásfoglalásaiért értékelnek.
Az Istentiszteleti Kongregáció korábbi prefektusa, a konzervatív körök egyik vezető személyisége, aki a liturgikus hagyományhoz ragaszkodik.
Jeruzsálem latin pátriárkája, a közel-keleti vallásközi párbeszédben szerzett szakértelméről híres.