
Marine Le Pen megfellebbezte az igazságtalan ítéletet
11 vádlott társával együtt.
A francia Nemzeti Tömörülés és a párt európai parlamenti képviselői által alkalmazott asszisztensek juttatásainak hűtlen kezelése ügyében első fokon elítéltek közül 12 személy – köztük Marine Le Pen – fellebbezett az ítélet ellen – közölték pénteken igazságügyi források.
A fellebbezés határideje csütörtök éjfél volt. Az elítéltek mintegy fele úgy döntött, elfogadja az első fokú ítéletet.
A párizsi büntetőbíróság március 31-én két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a francia ellenzéki politikust és azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon való indulástól, amiért a neve általa fémjelezett Nemzeti Tömörülés a vád szerint 2,9 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül pártcélokra használt fel – számolt be az MTI.
Az ügyben további 23 vádlottat hat hónaptól négy évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy három tagú bírói testület.
Az elsőfokú ítélet értelmében az 56 éves ellenzéki politikus nem vehet részt a következő, 2027 tavaszára tervezett elnökválasztáson.
A vádlottak kisebb száma miatt a fellebbviteli tárgyalás, amelyet 2026 első felére tervez a francia igazságszolgáltatás, és amelynek döntése 2026 nyarán várható, várhatóan rövidebb lesz, mint az első, amely két hónapig – 2024. szeptember 30. és november 27. között – tartott hatalmas médiafigyelem mellett.
Az első fokú bíróság Marine Le Pen azonnali eltiltását a politikai választhatóságtól azzal indokolta, hogy fennáll a visszaesés veszélye, mivel a politikus nem ismerte el a tényállást, és az ítélet indoklása szerint „nem is tudatosult” benne a választott képviselői tisztséggel járó „rendkívüli tisztesség követelménye”, illetve „az ezzel járó felelősség”.
Elítélése óta
Marine Le Pen és pártja „politikai döntésnek”, „demokratikus botránynak”, „a bírák beavatkozásának” minősítette a bírósági döntést.
A vádlottak túlnyomó többsége ártatlannak vallotta magát a perben.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke élesen bírálta a francia bíróság döntését, amely eltiltotta Marine Le Pent a közhivataloktól, és lényegében kizárta a 2027-es elnökválasztásból. Trump szerint a történtek újabb példáját jelentik annak, hogyan használják a baloldali politikai erők az igazságszolgáltatást fegyverként ellenfeleik ellen.
„A boszorkányüldözés, amit Marine Le Pennel szemben folytatnak, ismét azt mutatja, hogy az európai baloldal a törvényeket arra használja, hogy elhallgattassa politikai ellenfeleit, elfojtsa a szólásszabadságot – most pedig már börtönbe is zárják őket” – írta Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialon.
Bár Trump azt állította, hogy Le Pen börtönbe kerül, a valóság árnyaltabb: a politikust négy év szabadságvesztésre ítélték, amelyből kettő felfüggesztett, a másik kettőt pedig házi őrizetben kellene letöltenie – ám az ítélet végrehajtását azonnal felfüggesztették a fellebbezés miatt.
A bíróság úgy találta, hogy Le Pen és pártja visszaélt az Európai Parlament által biztosított forrásokkal, és több alkalmazottat is jogellenesen fizetett uniós pénzből – írta a Politico. Ennek nyomán öt évre eltiltották minden közhivatal betöltésétől – ezzel kizárva a 2027-es francia elnökválasztásból.
Az ítélet ellen fellebbezett, a végső döntést 2025 nyarára várják.
Trump saját jogi ügyeihez hasonlította az esetet, és úgy fogalmazott: „Ugyanazt a forgatókönyvet játsszák le Marine Le Pennel, amit velem is elkövettek – ugyanazok az őrültek és vesztesek, akik ellenem is dolgoztak.” Külön megnevezett több amerikai ügyészt is, akik korábban vádat emeltek ellene.
„Nem ismerem személyesen Marine Le Pent, de elismerem, mennyit dolgozott az évek során. Sok vereséget elszenvedett, mégis kitartott. Most, amikor a győzelem küszöbén állhatna, elmeszelik egy apróság miatt, amiről talán nem is tudott – számomra ez csak könyvelési hiba” – írta Trump.
Bejegyzését a következő szavakkal zárta: „Ez Franciaország számára is rossz, és a nagyszerű francia népnek sem válik javára, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Szabadítsátok ki Marine Le Pent!”
Le Pen elítélése több jobboldali vezető részéről is tiltakozást váltott ki.
A döntést antidemokratikus lépésként értékelte többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Geert Wilders holland politikus, valamint a Kreml és Elon Musk is.
A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy a bíróság azonnal életbe léptette a közhivatali tilalmat, holott Franciaországban a jogerőre emelkedésig általában nem hajtják végre az ilyen büntetéseket. A bírák döntése ugyan ritka, de nem példa nélküli – az ítélet súlyosságával és az esetleges visszaesés kockázatával indokolták.
„Je suis Marine!”, vagyis „Én vagyok Marine!” – ezzel a mondattal fejezte ki szolidaritását közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőn börtönbüntetésre ítélt francia politikus, Marine Le Pen felé.
A francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt vezéralakját négy év börtönre, ebből két év letöltendő szabadságvesztésre és ötévnyi közhivatal viselésétől való eltiltásra ítélte hétfőn egy párizsi bíróság.
Közpénzek hűtlen kezelése ügyében hirdette ki ítéletét hétfő délelőtt a párizsi bíróság: a perben a testület bűnösnek találta a Nemzeti Tömörülés kilenc EP-képviselőjét, köztük Marine Le Pent közpénzek hűtlen kezelésében az európai parlamenti asszisztensek ügyében – írta a Le Figaro.
Még az ítélethirdetés rá vonatkozó részének ismertetése előtt elhagyta a bíróságot Marine Le Pen, akit a legerősebb parlamenti párt, a Nemzeti Tömörülés várható elnökjelöltjeként emlegettek. A Le Figaro még a bírói ítélet előtt közzétette az Ifop közvélemény-kutatási adatait: eszerint egy most tartandó elnökválasztáson Marine Le Pen kerülne az élre, a voksok 34-37 százalékával
„Kivégezték a francia demokráciát!”– fakadt ki X-bejegyzésében Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke.
A Le Pennel és az EP-képviselőkkel együtt szintén bíróság elé állított 12 asszisztenst is bűnösnek mondták ki. A bíróság 2,9 millió euróra becsülte a teljes kárt, és kimondta, hogy „az Európai Parlament olyan embereknek is fizetett, akik valójában a pártnak dolgoztak”.







