RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter pénzügyese Bajnai embere

Létrehozva2025. 04. 04. 08:55

Kirajzóoódik az igazi háttér.

– Bárdos Barnabás a kezdetektől részt vesz a Tisza Párt pénzügyeinek intézésében. – A férfi segédkezhetett az elmúlt hetekben abban, hogy eljusson a Tisza Párt környezetébe a baloldali milliárdos, Bige László legalább százmillió forintos adománya. – Bárdos Barnabás korábban a Molnár Áron politikai aktivista által vezetett kormányellenes noÁr Mozgalomhoz szegődött pénzügyesnek. – Bárdos ingatlanjának címére jegyezték be azt az egyesületet, amelyet tavaly, a politikai színre lépésekor Magyar Péter átvett. – Bárdos szerepelt szerzőként Magyarék botrányt okozó adatvédelmi tájékoztatóján. Ez a dokumentum árulkodott először arról, hogy kapcsolat állhat fenn Magyarék és a baloldal korábbi kampányait intéző Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport között. – Magyar Péter politikai szervezetépítésének több pontján megjelent, ebből adódóan pedig akár tevékenyen részt is vehetett a noÁr Mozgalom -írja a Magyar Nemzet.

 

 

Fotó: MTI/Purger Tamás

 

Legalább százmillió forintnyi támogatást adott Bige László baloldali milliárdos Magyar Péternek az elmúlt két hétben – erről számolt be a napokban a Metropol. A lap információi szerint a hatalmas összeg Svájcból érkezett egy, a Tisza Párthoz szorosan kötődő szervezet bankszámlájára, a lebonyolításban pedig Magyar Péter egyik bizalmi embere, Bárdos Barnabás segédkezhetett. A Metropol megemlítette azt is, hogy Bárdos már az indulástól felügyelte a pénzügyeket Magyarék környékén. A lap kitért arra is, hogy Hanzel Henrik, a Tisza elnök másik bizalmasa fontos és kihagyhatatlan emberként írta le Bárdost abban a beszélgetésben, amelyet Vogel Evelinnel, Magyar volt barátnőjével folytatott, és amelyet egyébként mind a ketten felvettek.

A Magyar Nemzet telefonon utolérte Bárdost, aki 

kérdéseinktől érezhetően zavarba jött, és nem kívánt reagálni az ügyre, mondván: nem olvasta a cikket, nem is hallott róla. A Tisza pénzügyese arra sem tudott válaszolni, hogy van-e bármilyen funkciója Magyar Péter pártjában.

Ezek után igyekeztünk kideríteni, mit is lehet tudni Bárdos Barnabásról, aki a jelek szerint nemigen szeretné, hogy fényt kapjon a szerepe. Pedig Magyar Péter politikai szerepvállalása kapcsán lépten-nyomon felbukkan a neve. És nem csak az övé.

Néhány régi jó ismerős

Bárdos neve először tavaly áprilisban jelent meg a nyilvánosságban, mégpedig Deák Dániel posztjában. Az elemző ekkor arról számolt be, hogy 

Bárdos Barnabás írta Magyar Péter egyesületének adatvédelmi tájékoztatóját, és ezt onnan lehet tudni, hogy nem törölték ki a nevét a szerző rovatból.

Deák azt is hozzátette: Bárdos a dollárbalos noÁr Mozgalom pénzügyise.

Innen elindulva egy sokszereplős kapcsolati háló rajzolható fel, amelyben a kormányellenes akcióiról elhíresül politikai mozgalmár, Molnár Áron mellett Magyar Péter egyesülete és pártja, valamint a baloldal kampányait segítő Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport és a szintén a baloldalhoz kapcsolható Wallis ingatlanfejlesztő vállalat is megjelenik. De kezdjük a legelején!

NoÁr és a pénzügyek

„A noÁrt szeretném egyenesbe hozni. (...) Most jött egy fantasztikus segítség Bárdos Barnabás személyében, aki rendbe teszi a noÁr pénzügyeit. (…) és aki mindig mellettem áll, Duda Éva a noÁr egyik alapítója” – ezt maga Molnár Áron nyilatkozta öt évvel ezelőtt az Életforma című internetes életmódlapnak.

Duda Évára később még kitérünk, most maradjunk Bárdosnál. A férfi tehát Molnár állítása szerint 2020 környékén csatlakozott a noÁrhoz. 

A kormányellenes mozgalom és maga Bárdos Barnabás így vagy úgy, de végigkísérte azt a folyamatot, amivel Magyar Péter kiépítette saját politikai szervezetrendszerét.

Bárdos mindenütt ott volt

Először is fel kell idéznünk azt az időszakot, amíg Magyar Péter politikai párthoz jutott. A Diákhitel Központ volt vezetője első megszólalásakor, 2024 február elején, a Partizánnak nyilatkozva még azt állította, hogy nem lesz politikus. Ehhez képest február végén már egyesülete, április közepén pártja volt.

Az első lépést az jelentette, hogy Magyar megszerezte a Legyél a változás! Egyesületet. A szervezetet – amelyet eredetileg a ma már tiszás uniós parlamenti képviselő, Tarr Zoltán vezetett – 2023 júliusában vette nyilvántartásba a bíróság. Az egyesületet a fővárosba, a II. kerületi Kelemen László utca egyik lakásába jegyezték be. Ugyanezen a címen van ingatlana – mint arról lapunk is beszámolt – a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft.-nek. A cég pedig nem másé, mint Bárdos Barnabásé és feleségéé.

Kiruccanás Ciprusra

A Benedict 2002 Kft.-nél érdemes egy kicsit elidőzni. A cégről nem sok információ érhető el az interneten, de az Átlátszó egy 2014-es cikke szerint egy offshore ügyben érintett ciprusi cég, a Burnack Holdings Ltd. egyik részvényese. Az írást már törölték az Átlátszó oldaláról, de egyes mellékletei elérhetők, sőt a Wayback Machine nevű oldal segítségével az eredeti cikk is elolvasható. Eszerint a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis Asset Management Zrt. több tagja is valamilyen módon kapcsolható az offshore céghez. Így például Winkler Gyula, aki támogatta Bajnai pártalapítványát vagy éppen Nagy György, aki a Wallis egyik alapítója volt.

Schiffer leplezte le

De térjünk vissza az egyesülethez, amely körül nem ez volt az egyetlen furcsaság. Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi elnöke az ATV-n leplezte le, hogy Magyar egyesülete szóról szóra úgy mutatkozik be a bírósági névjegyzékben, mint noÁr egyesülete saját honlapján. Előbbiben ez áll: 

Pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.

Molnár Áron mozgalmár honlapja pedig így fogalmaz: „pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.” Schiffer ironikusan megjegyezte, a szó szerinti egyezés biztosan csak a véletlen műve.

Magyar hajmeresztő magyarázata

Hasonló „véletlen” Magyar honlapja körül is megesett. Magyar április elején egyszerre adott hírt arról, hogy átvette az egyesületet és elindul közössége honlapja, a talpramagyarok.hu. Mint minden weboldalnak, ennek is van adatvédelmi tájékoztatója. Deák Dániel korábban említett Facebook-bejegyzését itt is érdemes felidézni: a tájékoztató szerzőjeként Bárdos Barnabást tüntették fel.

Szintén érdekes, hogy a dokumentumban az adatkezelők között az Estratos Digital Gmbh és a Lunda is szerepelt. Előbbi egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a progresszív politikai mozgalmakat segíti, utóbbi pedig adománygyűjtésre szolgál. És mind a kettő a DatAdat csoport érdekeltsége. Miután a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy Magyar mögött megjelent a Bajnai-féle DatAdat-csoport, az adatvédelmi tájékoztatót átírták, az Estratost és a Lundát egyszerűen eltávolították. Magyar Péter pedig azzal a hajmeresztő magyarázattal állt elő, hogy csak félreértés történt, a tájékoztatót ugyanis – mivel nem akartak érte fizetni – egyszerűen átvették valahonnan, így került fel a két DatAdat-érdekeltség a honlapjukra.


A kulcsfigura

Összegezve tehát Bárdos Barnabás kulcsfigura lehetett Magyar Péter politikai színre lépésében. 

Bárdos ingatlanának címére jegyezték be azt az egyesületet, amellyel Magyar elindult a politikában. Bárdos a szerzője egy olyan dokumentumnak, amely Magyar honlapjához elengedhetetlen volt.

Bárdos a kezdetektől részt vesz a Tisza Párt pénzügyeinek intézésében, és mint pénzügyes, ő segédkezhetett a Bige László baloldali milliárdostól származó legalább százmillió forintos adomány célba juttatásában.

A Molnár Áron-féle noÁr mozgalom is időről időre megjelenik a képben, kezdve azzal, hogy Bárdos ott is vállalt pénzügyes feladatokat. A datadatos kapcsolatra szintén több jel utal, ami azért fontos, mert a Bajnai-fél cégcsoport intézte a baloldal 2022-es kampányának számottevő részét.

A magánélet is számít

Végül érdemes egy magánéleti szálat is felvenni. A Tűzfalcsoport korábbi értesülése szerint Bárdos Barnabás érintett a Dadu-Art Kft.-ben. Ennek az előadó-művészettel foglalkozó cégnek a tulajdonosa Duda Éva koreográfus, Molnár Áron házastársa. Duda Éva korábban nem mással élt együtt élettársként, mint azzal a Nagy Ervinnel, aki – Bárdoshoz hasonlóan – szintén a kezdetekkor beállt Magyar Péter mögé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.