
Orbán Viktor a szakmunkás fiataloknak: Ha nem akarunk a nyakunkba milliószám ukrán munkásokat, akkor szavazni kell
Az ukrán munkavállalók milliószám árasztanák el hazánkat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által évente megrendezett Szakma Sztár Fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet a szakmunkás képzés fontosságára és vonzóvá tegye a fiatalok számára a szakmunkás pályát. A mostani XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon a magyar kormányfő mondta a megnyitóbeszédet.
A kormányfő beszélt a Voks 2025 szavazás jelentőségéről is, amely kapcsán úgy fogalmazott, Ukrajna uniós tagsága eldönteni, milyen lesz Magyarország következő 20 éve. Ha az emberek migránsmentes Magyarországot akarnak, és ha nem akarják nyakukba a több millió ukrán munkást, aki elveszi a munkahelyeiket és leveri a fizetéseiket, akkor döntsenek a tagságról.
A miniszterelnök kiemelte, 2010-ben, amikor Nemzeti Kormány alakult, Magyarország egy csődtömeg volt. Az akkori meggyőződés szerint munkából nem lehetett megélni. Emiatt milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából, vagy kerestek valamilyen állami állást.
A legtöbben akkor gimnáziumba igyekeztek, hogy aztán felsőoktatásba mehessenek, és sokan jobban bíztak egy darab papírban, mint saját tudásukban, szorgalmukban és akaraterejükben. Az ilyen országnak azonban nincs jövője, végelgyengülésre van ítélve és előbb utóbb dögrovásra is jut
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor, a jelen lévő diákoknak elmondta, hogy bár ők még nem éltek ebben a korszakban, azonban szüleik kemény munkával, kirántották Magyarországot a csődhelyzetből, talpra állították, és visszaadták az önbizalmát.
Ennek a korosztálynak köszönhető, hogy ma egy millióval több ember dolgozik, mint 15 éve, hogy a biztos megélhetéshez pedig nem kell állami állás után nézni.
A miniszterelnök állítása szerint a legkorszerűbb szakképzettséget építették ki Magyarországon, 140 milliárd forint értékben fejlesztették például a szakmunkásképző helyeket, a tantermeket, új épületeket és a gépparkokat.
A korábban említett szülőknek köszönhető a szakmunkás ösztöndíjrendszert, a munkáshitelt, és a 25 év alattiak adómentességét.
Ma egy jó asztalos havi 800 ezer forintot, egy villanyszerelő akár havi 1 millió forintot is megkereshet, és a jövő generációja pedig még ennél többet is kaphat, ha rendesen kitanulják a szakmát. Ez a generáció nem akar kamu életet, alibi állást, és a szüleik pénzén élni - tette hozzá Orbán Viktor.
Kiemelte, ha munka van, akkor minden van, és akkor lesznek dolgozni akaró fiatalok is.
Azonban gyors változásokat és fenyegető veszélyeket látunk, így nemzetként kell helytállnunk. Véres háború a szomszédban, népvándorlás a határon, háborús készülődés a brüsszeli szalonokban
–hangsúlyozta a miniszterelnök.







