RETRO RÁDIÓ

"Dollár" Kinga öszödi beszédétől nagyon ideges Magyar Péter

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 04. 12. 07:34
Frissítve2025. 04. 12. 07:38

Összehívta a válságstábot.

Bohár Dániel úgy értesült, a Tisza Párt elnöke egész éjjel egyeztetett, többek között a válságstábjával is Kollár Kinga miatt, akivel állítólag ordibált is, miután az elmondta a nyilvánosság előtt, amit eddig csak belső beszélgetésekben szokott a párt -írta meg a Magyar Nemzet. Vagyis hazudni akartak a magyaroknak de nem sikerült – vélekedett a riporter, aki szerint Magyar Péter szétesett.

 

Magyar Péter kiakadt amiért kikerült a nyilvánosság elé a titkuk Fotó: MTI/Purger Tamás

 

Egy meglehetősen őszinte kijelentésre lett figyelmes Bohár Dániel Szekszárdon, ahol éppen Magyar Péter rendezvényén volt. Két – feltehetően tiszás alkalmazott – Tisza pártos pulóverben éppen a baloldali pártelnökük idegállapotát vitatták meg egymással.

 

Strasbourg, 2024. október 22.Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 22-én.MTI/Purger Tamás Magyar Péter
Magyar Péter embere örül, hogy Brüsszel zsarolja a magyarokat Fotó: MTI/Purger Tamás

Bohár Dániel ezt a mondatot hallotta az egyik tiszástól:

Nagyon idegben van a Kollár miatt.

Ez látszott is Magyar Péteren, ugyanis sosem látott mennyiségű testőr védte, hogy ne lehessen kérdezni tőle. 

A közösségi oldalán azt is elmondta Bohár Dániel, hogy ma pedig már azt hallotta, hogy egész éjjel egyeztetett többek között a válságstábjával is.

Ordibált Kollár Kingával, amiért elmondta a nyilvánosság előtt, amit eddig csak belső beszélgetésekben szoktak. 

– írta riporter. Hozzátette: „tehát nem azzal van baja, amit mondott »Dollár« Kinga, hanem az a baja, hogy ezt el akarta titkolni”.

Hazudni akart a magyaroknak. Nem jött be. 

– mutatott rá Bohár Dániel, aki szerint Magyar Péter szétesett és megroppant most.

Mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy szombaton délután három órától tüntetés lesz a Millenáris parkban Kollár Kinga botránya miatt.

Mint az már közismert, Magyar Péter egyik tiszás EP-képviselője, Kollár Kinga Brüsszelben egy tanácsülésen beszélt arról, hogy az ellenzék esélyeit javítja, hogy az uniós forrásokkal zsarolják Magyarországot. Mint mondta, emiatt ötven kórház felújítása is csúszik, és ez a magyar embereket rosszul érinti, a Tisza Párt választási esélyeinek viszont jót tesz. 

Kollár Kinga felszólalása óriási felháborodást keltette. A csütörtöki Kormányinfón

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy egy újabb mélypont történt a hazaárulási versenyben.

Véleménye szerint egy tisztességes pártból azonnal kizárnák a Tisza Párt EP-képviselőjét.

A kormánypárti képviselők mellett Orbán Viktor miniszterelnök is elítélte Kollár Kinga nyilatkozatát. A kormányfő szerint a magyar emberek azért küldtek EP-képviselőket Brüsszelbe, hogy hazájuk érdekeit képviseljék, ahogyan azt ő is teszi. Úgy látja, hogy a Tisza Párt nyíltan beismerte, hogy nekik az a jó, ha Magyarországnak rosszabbul megy.

Orbán Viktor szégyenletesnek nevezte Kollár Kinga kijelentését,

amelyet Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédéhez is mérhetőnek tart.

Nagy Attila Tibor a hirado.hu-nak fejtette ki, hogy miért tartja súlyosnak a Tisza Párt EP-képviselőjének felszólalását. „Kollár Kinga kijelentése esetén butaságról, ostobaságról kell beszélnünk, tehát a képviselő asszony nem gondolta végig a szavait. Nekem az is feltűnő, hogy ez nem egy előre megírt papírra vetett beszéd volt, hanem a tanácskozáson reagált az elhangzottakra.”

A politikai elemző nem feltétlenül hasonlítaná az őszödi beszédhez Kollár Kinga kijelentését. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc egy hivatalban lévő miniszterelnökként beszélt egy zárt frakcióülésen, ami utólag kiszivárgott, míg a Tisza Párt EP-képviselője egy teljesen nyilvános bizottsági ülésen szólalt fel, kellően meggondolatlanul.

„Kollár Kinga tehertételt jelent a Tisza Párt számára. Magyar Péter most már rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy tudja, hogy ez egy nagy öngól volt”

– jelentette ki Nagy Attila Tibor.

Az elemző könnyen el tudja képzelni, hogy a Tisza Párt elnöke nagyon kiborult a történteken. Feltűnőnek tartja, hogy Magyar Péter egyszer sem vette védelmébe Kollár Kingát, valamint, hogy nyilvános reakcióiban egyszer sem említette név szerint a képviselőt.

Kiemelte, hogy a Tisza Párt EP-képviselőjének nyilatkozata abból a szempontból is káros, hogy Magyar Péter eddig igyekezett azt bizonyítani, hogy pártja más, mint az óellenzék, amelyik örül a jogállamisági eljárásnak. A Tisza Párt elnöke azon is sokat dolgozott, hogy a választóinak hangsúlyozza, hogy az uniós pénzek hazahozatalában érdekelt.

„Kollár Kinga most tönkreteszi Magyar Péter munkájának egy részét,

úgyhogy a Tisza Párt elnökének minden oka megvan arra, hogy nagyon haragudjon rá” – fogalmazott Nagy Attila Tibor.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.