Krausz Gábor
De még nem érkezett el.
Az ukrajnai béke közelebb van, mint korábban bármikor, de még nem érkezett el – hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap.
Az NBC amerikai televízió Meet the Press című műsorának nyilatkozva a külügyminiszter a Donald Trump elnök vezette adminisztráció első közel 100 napjának egyik eredményeként említette meg, hogy a háborúban szemben álló felekkel tárgyalások zajlanak. Kifejtette, hogy a tűzszünetről és békéről szóló folyamatban az utolsó lépések a legnehezebbek, de hangsúlyozta, hogy ezeknek hamarosan meg kell történniük.
A következő hetet kulcsfontosságúnak nevezte, és ismét kilátásba helyezte, hogy előrelépés hiányában az Egyesült Államok megfontolja, hogy a jövőben „más ügyekre fókuszáljon” a béketeremtés helyett.
Ugyanakkor az Egyesült Államok komoly felelősségének nevezte, hogy mindkét oldallal képes a párbeszédre, és hangsúlyozta, hogy Washington nem akar felállni a tárgyalóasztaltól, ha lát lehetőséget eredményre.
Rubio az orosz és az ukrán fél realista megközelítését sürgette a békét célzó rendezési folyamatban, úgy vélve, hogy mindkét oldalnak adnia kell valamit annak érdekében, hogy kapjon is. Megjegyezte:
Michael Waltz, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szintén vasárnap Donald Trump elnök elkötelezettségét hangoztatta az ukrajnai béke megteremtése iránt.
Az elnöki hivatal vezető tisztségviselője a Fox News hírtelevízió Sunday Morning Futures című műsorának adott interjúban elmondta, hogy a tűzszünet és végleges béke megteremtésének kérdéseiről egyeztetett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rómában szombaton, ahol mindketten Ferenc pápa búcsúztatási szertartásán vettek részt.
Michael Waltz ugyanakkor megismételte, hogy az amerikai elnök elégedetlen a békefolyamat haladásával és mindkét oldal – az ukrán és orosz fél – hozzáállásával.
Hozzátette, hogy az amerikai elnök annak érdekében, hogy a tárgyalóasztal mellé ültesse a háborúban álló feleket, a „jutalmazás és büntetés” stratégiáját alkalmazza, amelynek része, hogy kilátásba helyezett Oroszország elleni további szankciókat, amelyek érinthetik az orosz bankágazatot, valamint a kőolaj- és földgázszektort.
A nemzetbiztonsági tanácsadó az interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejön az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodás, és közölte, hogy a bányászatra vonatkozó partnerségi egyezmény véglegesítésén a hétvégén is dolgoztak a két ország képviselői.
Donald Trump amerikai elnök ígéretet tett Alar Karisnak, Észtország államfőjének, hogy az Egyesült Államok nem hagyja el az Ukrajnáról szóló tárgyalási folyamatot – erről Karis az észt ERR hírportálnak számolt be, írta meg az Unian.
Az elnök elmondása szerint a két vezető a nemrég elhunyt Ferenc pápa temetési szertartásán ült egymás mellett, majd az esemény után röviden beszélgettek. Karis a találkozón érdeklődött Trumpnál a béketárgyalások állásáról, és kérte, hogy az Egyesült Államok minden tőle telhetőt tegyen meg annak érdekében, hogy továbbra is részt vegyenek a közvetítési folyamatban.
„Megígérte, hogy így lesz, és azt mondta, hogy már közel járnak a megállapodáshoz, mivel éppen most találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is” – idézte fel Karis. Az észt elnök hozzátette, nem kérdezősködött részletekről, hogy pontosan miről esett szó a Trump-Zelenszkij találkozón.
Bár konkrét időpontot még nem egyeztettek, később szándékoznak beszélni a látogatások időzítéséről.
Korábban több amerikai tisztviselő is jelezte, hogy az Egyesült Államok kész kivonulni az Ukrajnáról szóló előkészítő tárgyalásokból. Április 18-án például Marco Rubio külügyminiszter Párizsban, az ukrán és európai delegációkkal folytatott megbeszélés után kijelentette: bár az ukrajnai háború tragikus, az nem az Egyesült Államok háborúja, és más globális ügyek is kiemelt figyelmet érdemelnek.
Ugyanezen a napon Trump is felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok kiszáll a béketárgyalásokból, ha valamelyik fél akadályozza a békefolyamatot. „Ha valamelyik oldal miatt lehetetlenné válik a békekötés, egyszerűen azt mondjuk: »Önök ostobák, szörnyű emberek«, és elhagyjuk a tárgyalásokat. De remélem, erre nem lesz szükség” – fogalmazott.
Az amerikai elnök Ferenc pápa temetése előtte tárgyalt Volodimir Zeneszkij ukrán elnökkel, majd a szertartást követően Truth Social oldalán felvetette, lehet tévedett Putyinnal kapcsolatban, és az orosz elnök mégsem akar békét.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Donald Trump Ferenc pápa temetése előtt találkozott Volodimir Zelenszkijjel, és a Fehér Ház egyik munkatársa szerint nagyon eredményes megbeszélést folytatott vele.
Az ukrán elnök X-oldalán szintén derűsen értékelte a rövid megbeszélést és úgy fogalmazott: „Jó találkozó volt. Sok mindent megbeszéltünk négyszemközt. Reméljük, hogy minden, amit megbeszéltünk, eredményes lesz.
Megbízható és tartós béke, amely megakadályozza egy újabb háború kitörését. Nagyon szimbolikus találkozó, amely történelmi jelentőségűvé válhat, ha közös eredményeket érünk el”.
A temetés után Emmanuel Macron francia elnök is posztolt X-en, aki szintén pozitívan értékelte az ukrán elnökkel való beszélgetést, majd megjegyezte,
A Zenelszkijjel való megbeszélés után Trump, aki korábban többször is hangsúlyozta, hogy az orosz elnök békét akar, most először vetette fel a gondolatot, miszerint Putyin lehet mégsem akarja befejezni a háborút.
„Putyinnak semmi indoka nem volt arra, hogy az elmúlt napokban rakétákat lőjön civil területekre, városokra és falvakra.”
– írta Truth Social oldalán az amerikai elnök.
Bejegyzésében ismét hangsúlyozta azt az álláspontját, miszerint valójában Obama tette lehetővé, hogy Oroszország korábban lövés nélkül elvegye a Krím-félszigetet Ukrajnától. „Nekem semmi közöm nem volt ehhez az ostoba háborúhoz, azon kívül, hogy korán Javelin rakétákat adtam Ukrajnának, míg Obama csak takarókat küldött” – fogalmazott.
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban kijelentette, hogy Krím Oroszországhoz fog tartozni, és arra kéri Ukrajnát, hogy engedjen a tárgyalások során. Trump szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tisztában van ezzel, és mindenki tudja, hogy Krím hosszú ideje orosz kézen van.
Az amerikai elnök egy, a Time magazinnak adott interjúban jelentette ki azt, hogy „Krím Oroszországhoz fog tartozni”, hangsúlyozva, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is tisztában van ezzel – írja az AP News. Trump szerint a térség már hosszú ideje orosz kézen van, és az Egyesült Államok számára az a legfontosabb, hogy véget vessenek a háborúnak Ukrajnában, és továbbra is azzal vádolja Zelenszkijt, hogy ellenáll a tárgyalásoknak, és ezzel meghosszabbítja a konfliktust.
A 2014-es orosz annexió óta a Krím egy stratégiai fontosságú területté vált, amely a Fekete-tengerhez vezet. Trump úgy véli, hogy az orosz haditengerészet már régóta jelen van a térségben, és a helyiek döntő többsége orosz nyelvet beszél.
Trump célja, hogy minél gyorsabban elérje a békét, és továbbra is aktívan tárgyalásokat folytat a háborúról.
A Trump-kormányzat mostanra már figyelmeztette a világvezetőket, hogy ha nem sikerül rendezni a konfliktust, az Egyesült Államok feladhatja próbálkozásait, és esetleg leállíthatja az Ukrajna számára nyújtott katonai támogatást.
Miközben a békét elősegítő tárgyalások elhúzódnak, a harcok Ukrajnában nem állnak meg. Pénteken újabb orosz dróntámadás ért egy ukrán várost, Pavlohradot Dnyipropetrovszk megyében, amely három halálos áldozatot követelt, és tíz embert megsebesített.
Trump a közösségi médiában elítélve az orosz támadásokat Kijev ellen, és arra szólította fel Putyint, hogy álljon le a támadásokkal. Hozzátette, hogy naponta 5000 katona veszíti életét az összecsapásokban, és sürgette a békemegállapodás mielőbbi tető alá hozását.