Krausz Gábor
Meloni és Trunp fontos tárgyalásai a Fehér Házban.
Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Giorgia Melonit, ahol megdicsérte az olasz miniszterelnököt, és elfogadta meghívását Rómába, ami lehetőséget nyújthat más európai vezetőkkel való találkozásra is.
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke elmondta, hogy Donald Trump elfogadta a meghívását egy hivatalos római látogatásra, miután csütörtökön találkoztak Washingtonban. A találkozó célja az volt, hogy az olasz miniszterelnök próbálja áthidalni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti feszültségeket a kereskedelmi vámok kapcsán.
Meloni szerint Trump látogatása „a közeljövőben” történhet meg, és lehetőséget teremthet arra is, hogy más európai vezetőkkel találkozzon.
– mondta Meloni.
Trump az Ovális Irodában tartott csúcstalálkozó elején kijelentette, hogy Meloni „fantasztikus munkát végez” majd hozzátette, hogy „baráttá vált”.
Mind Trump, mind Meloni korábban is derűlátóan nyilatkozott az EU–USA közötti kereskedelmi konfliktus rendezéséről. Az EU jelenleg 25%-os importvámokkal szembesül az acélra, alumíniumra és autókra vonatkozóan, továbbá szinte minden más árura is – ezek Trump azon politikájának részei, mely szerint megadóztatja azokat az országokat, amelyek magas akadályokat állítanak az amerikai import elé – írja a The Guardian.
„Biztos vagyok benne, hogy tudunk egyezséget kötni, és azért vagyok itt, hogy ebben segítsek” – mondta Meloni a csúcstalálkozó előtt.
Trump hozzátette, hogy általánosságban véve arra számít, hogy majd bejelent egy kereskedelmi megállapodást, de nem siet a dologgal.
– mondta Trump.
Meloni korábban helytelennek nevezte Trump uniós árukra kivetett vámjait, de úgy tűnik, hogy most óvatosabb megközelítést alkalmaz, mivel kényes egyensúlyozásra törekszik a Trumpéval inkább egyező politikai eszméi és Olaszország EU-n belüli szerepe között.
Meloni hivatala tagadta, hogy különleges vámmentességeket kérne az olasz termékekre. Olaszországnak erős gazdasági kapcsolatai vannak az USA-val, amelyek túlmutatnak az exporton, beleértve a közvetlen külföldi befektetéseket is.
A csúcstalálkozón várhatóan szóba került Trump követelése is, miszerint a NATO-tagok növeljék védelmi kiadásaikat a GDP 2 százalékáról 5 százalékra.
Ez volt Meloni harmadik látogatása a Fehér Házban, az előző kettő Joe Biden elnöksége alatt történt.
Meloni péntekre visszatér Rómába, hogy találkozzon Trump alelnökével, JD Vance-szel is, akinek februári, Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzott Európa-ellenes beszédét korábban megvédte.
Vance a húsvéti hétvégén találkozni fog Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán államtitkárával, ezen felül pedig a BBC értesülései szerint lehetséges, hogy Ferenc Pápával is.
Optimizmusának adott hangot Donald Trump amerikai elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egy lehetséges amerikai-európai kereskedelmi megállapodással kapcsolatban – írja a Politico. Az olasz kormányfő csütörtökön látogatott a Fehér Házba, a két vezető találkozójának az Egyesült Államok és az Európai Unió kölcsönös vámpolitikája volt az első számú témája.
– mondta Trump, hozzátette: tisztességes üzletet fognak kötni Európával. Hasonló véleményen volt az olasz miniszterelnök is. A találkozón Trump egyúttal többször is dicsérte Giorgia Melonit, akit „nagyszerű miniszterelnöknek” és „a világ egyik igazi vezetőjének” nevezett.
– mondta Giorgia Meloni. Hozzátette, nem beszélhet mind a 27 tagállam nevében, de szerinte az őszinte beszélgetések közelebb hozzák a megállapodást.
Ez volt az első alkalom, hogy Trump nyilvánosan is bizakodásnak adott hangot az Európával folytatott kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban, az amerikai elnök korábban többször is kritizálta az európai országokat, mivel szerinte nem fordítanak eleget a védelmi költségeikre. A Politico megjegyzi, Giorgia Meloni az első európai vezető, aki Trump a Fehér Házba látogatott azóta, hogy az amerikai elnök vámokat vetett ki az Európai Unióra.
Ugyanakkor továbbra is vonatkozik Trump 10 százalékos globális vámja szinte minden európai termékre, amit az Egyesült Államokba importálnak.
Az olasz haditengerészet egyik hajójával 40 migránst szállítottak át pénteken az olaszországi Brindisi kikötőjéből a Tiranától 65 kilométerre északkeletre található Shengjinbe.
Az olasz kormány nem tette közzé a Libra nevű hajón átszállított migránsok állampolgárságát.
– közölte az olasz belügyminisztérium.
Brindisiben baloldali aktivisták tüntettek az illegális bevándorlók átszállítása ellen.
A római kormány március 28-án úgy rendelkezett, hogy
A migránsoknak fenntartott táborokról Giorgia Meloni miniszterelnök és albán kollegája, Edi Rama 2023 októberében írt alá megállapodást, amelynek értelmében Róma a tengeren érkező migránsokat Albániába szállította volna azonosításuk és esetleges menedékkérelmük elbírálásának idejére.
Ilyen formában azonban a két tábor működésképtelennek bizonyult, mivel az illetékes olasz bíróság nem engedélyezte az odaszállított emberek feltartóztatását, arra hivatkozva, hogy az Egyiptomból, Bangladesből és máshonnan érkezők nem biztonságos országból származnak, ezért nemzetközi védelem illeti meg őket.
Tavaly október és idén február között három alkalommal történt meg, hogy az Albániába vitt migránscsoportot bírói döntésre visszaszállították Olaszországba.
A kormány és a bíróságok közötti ellentétre az Európai Bíróság a következő hónapokban adhat választ, időközben azonban Róma módosította az albániai táborok eredeti rendeltetését. Ugyanolyan kitoloncolási tábornak minősítették őket, mint az összes többi olaszországit, amelyeknek zsúfoltságát így enyhítik.
a legtöbben Banglades, Szíria, Tunézia és Egyiptom állampolgárai.