RETRO RÁDIÓ

Trump a Kongresszusban: Itt az idő, hogy lezárjuk az esztelen háborút,

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 05. 07:11
Frissítve2025. 03. 05. 07:23

Bűncselekmény lesz a kiskorúakon végzett nemátalakítás.

Trump kongresszusi beszédében bejelentette a 25%-os vámok bevezetését Kanada és Mexikó termékeire, valamint kijelentette, hogy visszaszerezné az Egyesült Államok számára a Panama-csatorna feletti ellenőrzést. Emellett kitért az Ukrajnával kötendő gazdasági partnerségre, az orosz békejavaslatra és az amerikai energiakitermelés fokozására.

Trump határozottan kiállt a kedden bevezetett 25%-os vámok mellett, amelyeket Kanada és Mexikó termékeire szabtak ki. Szerinte ezek a lépések az amerikai gazdaság védelmét szolgálják. „Most rajtunk a sor” – mondta Trump, hangsúlyozva, hogy a korábbi adminisztrációk nem léptek fel eléggé az egyenlőtlen külkereskedelmi feltételekkel szemben. A demokraták a beszéd közben azt skandálták: „Tőzsde!”, utalva a piacok azonnali negatív reakciójára.

Hangsúlyozta, hogy bár „kis zavar” előfordulhat a gazdaságban, ez szerinte rövid távú hatás lesz, és hosszú távon az ország érdekeit szolgálja. A republikánusok ezt hatalmas ovációval fogadták, miközben a demokrata képviselők fejcsóválva hallgatták az elnök érvelését.

 

Hangnemváltás ukrán részről

Az elnök megosztotta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő levélben tájékoztatta szándékáról, miszerint bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.

Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére”.

„Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell” – fogalmazott az amerikai elnök.

Grönlandot mindenképp megszerzi, Panama felkészül

Az amerikai elnök egyben üzenettel fordult Grönland lakóihoz, hogy amennyiben úgy határoznak, az Egyesült Államok szívesen látja őket polgárként, és védelmet biztosít számukra. Donald Trump megállapította, hogy a szigetet az amerikai nemzetbiztonság és a világ biztonsága szempontjából fontosnak tartja,

és határozott szándékát fejezte ki, hogy azt megszerzi.

Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is szándékában áll a Panama-csatorna feletti ellenőrzést visszavenni. Ennek részeként az elnök bejelentette, hogy amerikai vállalatok vásároltak meg két kikötőt a hajózási útvonal mentén.

Hozzátette, hogy a Panama-csatorna átvételével kapcsolatos munkával Marco Rubio külügyminisztert bízta meg.

Kiemelte az Egyesült Államok déli határának védelmében hozott intézkedéseket, valamint az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolására indított intézkedéssorozatot.

Szigorodó vámrendszer

A beszéd során Trump többek között bejelentette, hogy „Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert”. Az elnök a lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerinek többsége jóval nagyobb vámtételt alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok. Azt mondta, ezt a kereskedelempolitikai gyakorlatot barát és ellenfél egyaránt folytatja, és a partnerek közül kiemelte Indiát, Kínát, valamint az Európai Uniót.

Donald Trump hozzátette, hogy azon országok, amelyek akadályozzák az amerikai termékek bejutását piacukra, ugyanezt fogják tapasztalni az Egyesült Államok részéről.

Az elnök az amerikai mezőgazdasági termelők számára lehetőségként vázolta fel a vámok bevezetését, ami számukra versenyelőnyt jelent majd a vámmal sújtott importtermékekkel szemben. Az elnök kiemelte az acélra és alumíniumtermékekre bevezetett 25 százalékos vámot, amit az amerikai nemzetgazdasági érdekeként írt le.

Beszédében azt is bejelentette, hogy a pakisztáni hatóságok segítségével letartóztatták a 2021. augusztus 26-án a kabuli repülőtérnél elkövetett merénylet kitervelőjét, aki már úton van az Egyesült Államokba, ahol felelősségre vonják.

Az öngyilkos robbantásban 13 amerikai katona vesztette életét 170 afgán állampolgár mellett.

Energiakitermelés, átfogó gazdasági akcióterv

Donald Trump részletezte az amerikai belföldi energiakitermelés fokozását célzó terveket, valamint azt is, hogy elnöksége első hat hete alatt már mintegy 1700 milliárd dollár új beruházást jelentettek be az Egyesült Államokban külföldi nagyvállalatok, többek között közel-keleti, valamint tajvani, indiai és japán vállalkozások.

Átfogó gazdasági programjának részeként beszélt az adócsökkentésekről a belföldön termelő vállalatok számára, valamint az első elnöki ciklusa idején hozott átmeneti adócsökkentés állandósításáról.

Az elnök közölte: szeretné, ha a kongresszus bűncselekménynek nyilvánítaná a kiskorúakon végrehajtott nemváltó beavatkozásokat. Donald Trump hivatalba lépését követően, már január végén rendeletben tiltotta be mind a hormonterápiás, mind a sebészeti beavatkozást, ami a születéskori nem megváltoztatására irányul kiskorúak esetében.

Az elnök beszédét demokrata képviselők bekiabálásokkal szakították félbe, Mike Johnson házelnök utasítására a tiltakozók közül egy embert a házőrség kikísérte az ülésteremből.

Az eseményen jelen voltak a Trump-adminisztráció vezető tagjai, valamint a Legfelsőbb Bíróság bírái, a diplomáciai testület tagjai, a karzaton pedig meghívott vendégek.

Volodimir Zelenszkij szerint itt az ideje, hogy „helyrehozzuk a dolgokat” Donald Trumppal, erről írt a közösségi médiában. Az ukrán elnök ezzel egyidejűleg egy lehetséges fegyverszüneti megállapodás tartalmát is felvázolta.

Öt nappal a fehér házi vita után az ukrán elnök helyreállítaná a kapcsolatot Washingtonnal – írja a Sky News. Korábban Trump szüneteltette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, miután heves szóváltásba torkollott február 28-i megbeszélése az ukrán elnökkel Washingtonban.

Zelenszkij ezzel egyidejűleg egy lehetséges fegyverszüneti megállapodás tartalmát is felvázolta az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében. Azt írta: „Senki sem akar egy örökké tartó háborút (…) Nagyon nagyra értékeljük, hogy Amerika mennyit tett azért, hogy segítsen Ukrajnának megőrizni szuverenitását és függetlenségét.” Hozzátette:

„És emlékszünk arra a pillanatra, amikor a dolgok megváltoztak, amikor Trump elnök Javelineket adott Ukrajnának. Hálásak vagyunk ezért.”

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója (aki egy nappal a washingtoni vita előtt válaszolt a hirado.hu kérdéseire) Facebook-oldalán kommentálta az ukrán államfő szavait, azt írta:

„Donald Trump végül csak elérte a célját.”

Úgy folytatta: „Volodimir Zelenszkij végeredményben a pénteki fehér házi találkozó miatt is kifejezte a sajnálatát, elmondta, hogy mindent megtesz a béke érdekében, és beáll Donald Trump vezetése mögé.” Szerinte az európai támogatás végeredményben kevésnek bizonyult, az USA nélkül Ukrajna nem képes kitartani Oroszországgal szemben, ezért Zelenszkijnek gyorsan kellett reagálnia. „Donald Trump újraválasztása óta ma először tart beszédet az amerikai kongresszusban, helyi idő szerint este 21 órakor.”

„Bármire is készült akkor Trump, most még minden átírható és átalakítható”

– írta.

A botrányba fulladt washingtoni találkozót követően az Egyesült Államok és Ukrajna ismét próbát tesz a ritkaföldfém-megállapodás aláírására. Mindezt Brian Fritzpatrick kongresszusi képviselő jelentette be, majd Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak által is megerősítést nyert. Az aláírás részleteiről egyelőre nem árultak el részleteket.

Hamarosan aláírásra kerül az Egyesült Államok és Ukrajna közötti ritkaföldfém-megállapodás – jelentette be Brian Fritzpatrick republikánus kongresszusi képviselő X-en, miután négyszemközti beszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökével, Andrij Jermakkal.

„Újra százszázalékosan pályára állítjuk ezt a vonatot. Rövidesen aláírásra kerül ez az ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás, amely egy erős, hosszú távú gazdasági partnerséghez fog vezetni az Egyesült Államok és Ukrajna között, és amely végső soron természetesen biztonsági garanciához fog vezetni”

– jelentette ki az amerikai politikus.

Brian Fritzpatrick szerint Európának is fel kell majd lépnie, és meg kell tennie a maga részét, amire megbízást is kapnak majd – azt azonban már nem részletezte, hogy ez alatt mit ért. További részleteket későbbre ígért a képviselő. Brian Fitzpatrick azt sem pontosította, hogy az aláírásra mikor és hogyan kerül sor, ukrán kormányküldöttség látogat-e Washingtonba, vagy más formában írják-e alá a dokumentumot.

Andrij Jermak az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak megerősítette, hogy tárgyalt Fritzpatrickkal. „Megvitattuk az igazságos béke felé vezető utat és az Egyesült Államokkal kötendő ritkaföldfém-megállapodást. Gazdasági partnerségre van szükségünk, mindkét országnak. Megvan a kölcsönös egyetértés, olyan döntés felé haladunk, amelyet államaink vezetőinek meg kell hozniuk” – mondta az Elnöki Hivatal vezetője.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelentette ki, hogy szerinte még nem halott az úgynevezett „fosszilis energiahordozókról szóló megállapodás”, amelyet pénteken, a botrányosra sikerült Trump–Zelenszkij-találkozón kellett volna aláírni a Fehér Házban. Az amerikai elnök azt ígérte, hogy a kongresszushoz intézett keddi beszédében fog részletesen beszélni a kérdésről. „Szerintem ez egy nagyszerű megállapodás számunkra” – tette hozzá Trump.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.