időjárás
Az orosz külügyminiszter beszélt erről.
Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában, írja az MTI.
„Azokról a beszélgetésekről adunk ki tájékoztatást, amelyekről tudomásunk van, de nem zárhatunk ki minden mást” – mondta. Peszkov így válaszolt az arra vonatkozó kérdésre, hogy hányszor beszélt egymással a két vezető, mert az amerikai elnöknek az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiból az következik, hogy több mint két kapcsolatfelvétel történt. A szóvivő hozzátette, hogy a két vezető közötti telefonos kommunikáció abszolút bizalmi, őszinte és konstruktív munkahangulatban zajlott. Mint mondta, Putyin a héten ismét egyedül beszélt Trumppal, a tolmácsolással együtt, körülbelül két órán át, „ami talán az egyik leghosszabb beszélgetés volt a két államfő között”.
A kapcsolatfelvételt újabb lépésnek nevezte a két elnök személyes találkozója felé. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy ilyen csúcstalálkozót kellőképpen elő kell készíteni, és előbb nehéz technikai tárgyalásokat kell folytatni. Rámutatott, hogy az orosz és az amerikai delegáció hétfőn találkozik Rijádban, hogy megkezdjék ezt a bonyolult folyamatot.
– mondta Peszkov.
Korábban a Kreml két telefonbeszélgetésről adott tájékoztatást. Eszerint Putyin és Trump február 12-én közel másfél órán át folytatott eszmecserét. Egyebek között között megvitatták az ukrajnai helyzetet, és megállapodtak a kapcsolattartás folytatásáról és személyes csúcstalálkozó megszervezéséről. Március 18-án a két vezető megvitatta az ukrajnai konfliktus rendezését, egyúttal kifejezte kölcsönös érdekeltségét a kapcsolatok normalizálásában, tekintettel a világ biztonságának és stabilitásának szavatolásáért viselt különleges felelősségre. Az orosz vezető kedvezően reagált arra az amerikai indítványra is, hogy az ukrajnai konfliktusban szembenálló felek 30 napig kölcsönösen mondjanak le az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre utasította az orosz hadsereget.
Peszkov a vasárnapi tévéműsorban azt mondta, hogy az orosz elnök támogatja az ukrajnai tűzszünet gondolatát, de vannak megfontolandó részletek, és sok munka vár még a felekre, akik még csak az út elején járnak.
Úgy vélekedett, egy Putyin-Trump megbeszélésre adhat okot, hogy Kijev nem tartja be az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról való tartózkodásra vonatkozó megállapodást. A szóvivő paradoxnak nevezte Európának az ukrajnai konfliktus rendezéséhez való hozzáállását, nehezen megérthetőnek az „ádáz militarista politikáját”. Úgy vélekedett, hogy az európaiaknak a békében kellene érdekelteknek lenniük, mégis a háború folytatásáról és saját militarizálódásuk szükségességéről beszélnek. Kifejezte meggyőződését, hogy egy napon lesznek majd olyan nehézsúlyú politikusok Európában, akik megértik az Oroszországgal való jószomszédi viszony fontosságát. Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnök kijelentései az Európának biztosítandó „nukleáris ernyőről” nagyon veszélyesen hangzanak. A szóvivő úgy fogalmazott,
Peszkov szerint a felek nehéz tárgyalások elé néznek majd a fekete-tengeri kezdeményezés esetleges újraindításáról. Emlékeztetett rá, hogy ennek az orosz exportra vonatkozó részei nem teljesültek, miközben Moszkva eleget tett kötelezettségeinek.
Elfoglalta a donyecki régióban lévő Szribne települést az orosz hadsereg – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium, tudatta az MTI.
A moszkvai katonai tárca összegzése értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1400, a kurszki régióban pedig több mint 190 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint több drónirányító-kiképző központot, drónösszeszerelő műhelyt, hét lőszerraktárt, három harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, egy francia CAESAR és egy lengyel Krab 155 milliméteres önjáró és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, tíz amerikai JDAM irányított légibombát, három HIMARS-rakétát, továbbá 224 távirányítású, repülőgép típusú repülőszerkezetet.
Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora” azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz hadsereg az ukrán különleges erőkre és külföldi „zsoldosokra” mért csapásokat a kijevi régióban lévő Boriszpilben, a repülőtér közelében, Brovariban, a Harkiv megyei Vovcsanszkban – ahol, mint mondta, újrakezdődtek az utcai harcok -, valamint Vishorodban.
A Kurszk megyében zajló harcokról kiadott napi hadijelentésben az orosz védelmi tárca azt közölte, hogy ott az elmúlt nap folyamán egyebek között három páncélozott harcjármű és két kőszerraktár semmisült meg, négy ukrán ellentámadás meghiúsulása mellett.
Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők eddig több mint 69 510 embert, 400 harckocsit, 323 gyalogsági harcjárművet, 289 páncélozott szállítójárművet, 2216 páncélozott harcjárművet, 2526 gépkocsit, 580 tüzérségi löveget és 53 sorozatvetőt veszítettek.
A RIA Novosztyi orosz katonai forrásra hivatkozva azt írta, hogy az orosz tűzuralom miatt mindkét irányban megszűnt a forgalom az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa átkelőhely felé. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte: bizonyítékai vannak rá, hogy az ukrán fegyveres erők fosztogattak, lakóházakat gyújtottak fel, és civileket lőttek agyon a kurszki régióban lévő Szudzsa városban.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek, valamint orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap tüzérségi és dróntámadást.
Vasárnapra virradóra a Krasznodari területen, a szerdai ukrán dróntámadás következtében kigyulladt kavkazszkiji olajlétesítményben egy, a biztonsági bekerítés határain belüli égő tartályból „olajtermékek szabadultak ki”. Személyi sérülés nem történt. A bekerítésen túlra kiömlött kőolajtermékek tüzét részben eloltották.
A lángok kiterjedése mintegy kétezer négyzetméter, a közeli olajtartályokat hűtik. A tűz felszámolásában az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma 473 tűzoltója vesz részt 189 műszaki eszköz bevetésével. Az oltásban segédkeznek a Sztavropoli területről, Adige Köztársaságból és Rosztov megyéből érkezett szakemberek, valamint négy tűzoltóvonat is. Az égő létesítmény biztosítja a kőolaj átrakodását a vasúti tartályokból a nemzetközi – részben amerikai tulajdonú – Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium csővezetékrendszerébe.
A Krasznodari területi fogyasztóvédelmi hatósága közölte, Kropotkin városban levegő károsanyag-tartalma túllépte a maximálisan megengedett koncentrációt
Az Asztrahán megyei Aktyubinszkban egy lakóépület károkat szenvedett. A régióban húsz ukrán drónt lőttek le az éjjel az orosz légtérben megsemmisített 59 ukrán pilóta nélküli repülőszerkezet közül. Rosztov-na-Donu városban 16 lakásban keletkeztek károk.
Zaporizzsja megyében életét vesztette egy mentőápolónő. Az ukrán drón által megtámadott mentőautó beteghez érkezett hívásra. Rosztov megyében egy civilt a személyautójában ölt meg egy pilóta nélküli repülőszerkezet a Morozovszk-Cimljanszk autópályán. A donyecki régióban egy nap alatt 14 polgári lakos szenvedett sérüléseket.