
Szijjártó garanciákat követel a magyar energiabiztonság ügyében
" Ez így elfogadhatatlan!"
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult vasárnap az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez a nemrég Magyarországnak adott négypontos energiabiztonsági garanciákkal kapcsolatban, amelyek közül szerinte már kettőt megsértettek.
A tárcavezető a Kaja Kallasnak küldött levelében mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók újabb féléves meghosszabbításakor január 27-én négy pontban adott garanciát arra, hogy biztonságban lesz Magyarország energiaellátása Ukrajna vonatkozásában, és ezek közül kettőt már meg is szegtek.
Kiemelte: először is, a brüsszeli testület vállalta, hogy az ukrajnai gáztranzit újraindításáról hazánk bevonásával fognak tárgyalni, viszont a magyar kormányt végül a többszöri kérése ellenére sem hívták meg ezen egyeztetésekre. „Másodszor, az Európai Bizottság garanciát adott arra is, hogy Ukrajna nem fogja megtámadni az EU-ba irányuló energiaszállításért felelős infrastruktúrát. Azonban mélységes sajnálatunkra Ukrajna dróntámadást intézett a Török Áramlat Russzkaja nevű kompresszorállomása ellen február 28-án éjjel. A Török Áramlat biztonsága kulcsfontosságú Magyarország gázellátása szempontjából” – szögezte le a tárcavezető (azt egyébként, hogy az oroszok által közölt támadás valóban megtörtént, független forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni).
Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy EU-tagjelölt korábbi ígéreteivel ellentétben olyan lépéseket tegyen, amelyek súlyosan veszélyeztetik a közösség egyes tagállamainak energiabiztonságát.
„Ugyancsak elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy kulcsfontosságú ügyben az Európai Bizottság nem az EU-tagállamok érdekeit képviseli, hanem egy tagjelölt országét a tagállamokkal szemben” – húzta alá. „Magyarország álláspontját nagyrészt az ezen levélben felvetett kérdések fogják meghatározni az Ukrajnával kapcsolatos döntésekben az elkövetkező időszakban” – figyelmeztetett a külügyminiszter.
„Ezért tisztelettel annak a tisztázására kérném Önt, hogy az Európai Bizottság továbbra is érvényesnek tartja-e a négypontos garanciát, illetve hogy tájékoztasson arról, milyen lépéseket tesznek e garanciák fenntartása érdekében” – írta levele végén Szijjártó Péter.
Donald Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán az amerikai és az ukrán elnök washingtoni találkozója után.
Szijjártó Péter kiemelte: „tegnap mindenki számára, minden eddiginél világosabban kiderült, hogy ki akar békét és hogy ki akar háborút. Hogy ki akarja megállítani az öldöklést és hogy ki akarja folytatni azt. Hogy ki az, aki a józan ész talaján áll, s hogy kik azok, akik sem emberéleteket, sem eurómilliárdokat nem sajnálnak, csak folytatódjon a háború…”
„Donald Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt. Reméljük, hogy Donald Trump sikerre viszi az amerikai-orosz tárgyalásokat, mert csak egy amerikai-orosz megállapodás hozhatja vissza a békét a mi szeretett Közép-Európánkba” – írta a magyar diplomácia vezetője.
Facebook-bejegyzésben reagált Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni találkozójára.
A közösségi médiában közzétett bejegyzésben reagált Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a washingtoni Fehér Házban tartott találkozójára. „Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút.”
„Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett.”
„Akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni. Köszönet érte!” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
A pénteki megbeszélés középpontjában az Egyesült Államok által kért ritkaföldfémek kitermelési jogai és az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák álltak, ám végül botrányba fulladt a találkozó. A tárgyalást követően a két elnök közös sajtótájékoztatót tartott volna, de a feszült hangvételű megbeszélést követően a Fehér Ház közölte, hogy elmarad. Trump azt üzente Zelenszkijnek, hogy majd akkor menjen vissza Washingtonba, ha készen áll a békére.







