
Orbán Viktor: Magyarország marad a béke pártján
Londonban folytatnák a háborút.
Háborúpárti vezetők gyűltek össze a hétvégén Londonban. A találkozó célja, hogy megvitassák az orosz-ukrán háborúban kialakult helyzetet. A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte: Magyarország marad a béke pártján. Orbán Viktor szerint ugyanakkor az európai vezetők úgy döntöttek, hogy nem békére, hanem háborúra van szükség.

(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien CherMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Londonban az európai vezetők úgy döntöttek, hogy nem békére, hanem háborúra van szükség. Erről írt a közösségi oldalán Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök a Facebook-on közzétett üzenetében úgy fogalmazott:
Úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút.
A magyar miniszterelnök szerint ez a lépés rossz, hibás és veszélyes.
Magyarország marad a béke pártján
– zárta gondolatait a kormányfő.
A brit kormányfő azt mondta: a vasárnapi londoni csúcstalálkozón ennek jegyében megállapodás született arról, hogy a szövetségesek folytatják Ukrajna katonai segélyezését, és fokozzák az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást.
Egyezség jött létre arról is, hogy a tartós békéről szóló megállapodásnak biztosítania kell Ukrajna szuverenitását és biztonságát, és az ukrán félnek jelen kell lennie a tárgyalóasztalnál.
Megállapodtak mindemellett arról, hogy békemegállapodás esetén is erősítik Ukrajna védelmi képességeit bármilyen jövőbeni katonai invázió elrettentése érdekében – mondta a brit kormányfő.
Keir Starmer szerint az értekezleten megállapodtak egy olyan koalíció kialakításáról is, amelynek alapján a részvételre hajlandó országok garanciát vállalnak a béke megőrzésére.
A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: nem mindegyik állam érzi úgy, hogy ehhez hozzá tud járulni, de azok az országok, amelyek hajlandók részt venni ebben a garanciavállalási koalícióban, „sürgősséggel és fokozott intenzitással” hozzákezdenek a tervezéshez.
Keir Starmer kijelentette: Nagy-Britannia a maga részéről kész katonákkal és repülőgépekkel segíteni.
A brit kormányfő korábban is említette, hogy London kész katonákat vezényelni egy esetleges ukrajnai békefenntartó alakulatba, de vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette ki először, hogy Nagy-Britannia légierővel is hajlandó lenne részt venni ebben.
Starmer megerősítette ugyanakkor azt az álláspontját is, hogy az európai béke megőrzéséhez és az ukrajnai békefenntartási erőfeszítésekhez az Egyesült Államok erőteljes támogatására is szükség van. Kijelentette: az európai szövetségesek tárgyalnak erről Washingtonnal.
A vasárnapi londoni csúcstalálkozón jelen volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akit az értekezlet után fogadott a brit uralkodó.
Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz jelezte, hogy az Egyesült Államok támogatja az új ukrajnai vezetést a Volodimir Zelenszkij elnökkel folytatott pénteki ovális irodai „leszámolást” követően.

Mike Waltz (Fotó: AFP/Alex Wroblewski)
Olyan vezetőre van szükségünk, aki képes velünk és végül az oroszokkal is tárgyalni és véget vetni ennek a háborúnak – mondta Waltz Dana Bashnek a CNN vasárnapi „State of the Union” című műsorában.

Ha kiderül, hogy Zelenszkij elnök személyes vagy politikai motivációi eltérnek attól, hogy véget vessen a harcoknak ebben az országban, akkor azt hiszem, hogy komoly problémával állunk szemben
– fogalmazott Waltz, aki szerint az ukrán elnöknek világossá kell tennie „nyilvánosan és négyszemközt” is, hogy „kész a békére”.
Nem volt egyértelmű számunkra, hogy Zelenszkij elnök kész tárgyalni és jóhiszeműen tárgyalni a háború befejezése érdekében
– mondta Waltz.
Waltz betekintést adott az Oroszország és Ukrajna közötti megállapodásról szóló tárgyalások során felmerült lehetséges engedményekbe is.
Ennek a háborúnak véget kell vetni, és ehhez engedményekre van szükség a területeket illetően. Ehhez orosz engedményekre van szükség a biztonsági garanciák terén. Ehhez minden félnek tárgyalóasztalhoz kell ülnie. És mi nagyon keményen dolgozunk azon, hogy ezeket a tárgyalásokat előmozdítsuk
– mondta, hozzátéve, hogy Európa adhat garanciákat, az amerikai biztonsági garanciákról tárgyalni kell.
Ukrajnának új vezetőre van szüksége
A Reuters arról írt, hogy Mike Johnson, a képviselőház elnöke is felvetette, hogy más vezetőre lehet szükség Ukrajnában, ha Zelenszkij nem tesz eleget az amerikai követeléseknek.
Valamit meg kell változtatni. Vagy észhez kell térnie, és hálából vissza kell ülnie az asztalhoz, vagy valaki másnak kell vezetnie az országot, hogy ezt megtegye
– mondta a kongresszus vezetője az NBC Meet the Press című műsorában.
A pénteki fehér házi szóváltás nyilvánosan is megmutatta a Zelenszkij és Trump közötti feszültséget. A találkozó eredetileg az Egyesült Államok között Ukrajna természeti erőforrásainak közös fejlesztéséről szóló megállapodás aláírására jött létre, heves vitába fordult, amely után Zelenszkijt lényegében kitessékelték a Fehér Házból.
Elon Musk is reagált Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteki washingtoni botrányára. Musk szerint Zelenszkij lejáratta magát az amerikaiak szemében.

Elon Musk Fotó: AFP
Volodimir Zelenszkij tiszteletlen viselkedése Donald Trump amerikai elnökkel szemben az amerikai közvélemény előtt sem maradt észrevétlen Elon Musk szerint.

Zelenszkij súlyosan rontott a megítélésén a nyilvánosság szemében – írta egy általa megosztott poszthoz a Tesla alapítója.
A megosztott bejegyzés arra mutat rá, hogy a történtek hatására 7 százalékról 41 százalékra nőtt azon amerikaiak aránya, akik szerint az Egyesült Államok túl sokat segít Ukrajnának. Ezzel egy időben Zelenszkij támogatottsága 72 százalékról 48 százalékra esett vissza.
Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az amerikaiak büszkék rá, hogy Trump végre helyre tette Zelenszkijt, miután az ukrán államfő éveken keresztül megkopasztotta őket.
Musk egy másik posztban az orosz–ukrán háborút egy embereken átgázoló villamoshoz hasonlítja.
Bármelyik pillanatban megállíthatnád a villamost, de nem teszed, mert garanciákra van szükséged, hogy néhány év múlva nem indul el újra
– látható a képen.
A béke fontosságát hangsúlyozva, a Tesla alapítója azt a posztot is megosztotta, amelyben Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tette közzé Orbán Viktor kormányfő Antonio Costának, az Európai Tanács elnökéhez címzett levelét.







