
Mikor és hogyan épülhet újjá a Gázai-övezet?
És kinek az irányítása alá kerül?
Támogatásukról biztosították szombaton a Gázai övezet újjáépítését célzó, 53 milliárd dolláros arab tervet Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság külügyminiszterei. Izrael és az Egyesült Államok a héten viszont elutasította a tervezetet.
Az egyiptomi kidolgozású tervet kedden fogadták el az Arab Liga országai a szervezet gázai helyzet miatt összehívott rendkívüli ülésén. Az 53 milliárd dolláros terv a többi között – egy hat hónapos átmeneti időszak után – ismét a Palesztin Hatóság ellenőrzése alá rendelné a Gázai övezetet, elkerülve a palesztinok kitelepítését az övezetből.
„A terv egy reális út a Gázai övezet újjáépítésére, megvalósulása esetén gyors és fenntartható javulást hozhat a területen élő palesztinok életkörülményeiben” – áll az európai külügyminiszterek közös nyilatkozatában.
Izrael és az Egyesült Államok a héten elutasította a tervezetet.
Donald Trump amerikai elnök már korábban ismertette saját elképzeléseit a Gázai övezet újjáépítésével kapcsolatban.
Az egyiptomi tervezet tanúsága szerint egy független palesztin szakértői testület létrehozásán is dolgoznak, amely a háború lezárulta után a Gázai övezetben is ellenőrzési jogkörrel rendelkezne. A testület feladata lenne a humanitárius segélyek felügyelete és átmeneti időre – előreláthatóan hat hónapig – az övezet ügyeit is a tagjai irányítanák, előkészítve az utat a Palesztin Hatóság számára, hogy ismét ellenőrzése alá vonja a területet.
Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság külügyminiszterei a közösen kiadott nyilatkozatban hangsúlyozták:
„elkötelezettek az arab kezdeményezéssel való együttműködésre”,
és méltatták a terv arab kidolgozásával küldött „fontos jelzést” is. Leszögezték, hogy a terrorszervezetnek minősített palesztin „Hamász nem irányíthatja többé Gázát, és nem jelenthet fenyegetést Izrael számára”, továbbá támogatásuknak adtak hangot a Palesztin Hatóság központi szerepét illetően és reformprogramjának végrehajtása terén is.
Donald Trump szerdán „utolsó figyelmeztetést” adott a Hamásznak, hogy azonnal engedje szabadon az összes gázai túszt – ez a lépés alig néhány órával azután történt, hogy a Fehér Ház megerősítette: közvetlen tárgyalásokat folytat a terrorista szervezettel. Eközben az amerikai elnök egy heves telefonbeszélgetés után azzal vádolta meg Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, hogy a vámok körüli drámát saját hatalmának megőrzésére használja fel.
„Most azonnal engedjétek el az összes túszt, ne később, és haladéktalanul adjátok vissza azoknak a holttestét, akiket meggyilkoltatok, különben végetek van” – írta Trump a Truth Social oldalon szerdán, miután a Fehér Házban találkozott nyolc fogságból korábban kiszabadult tússzal.
Az amerikai elnök bejegyzésében közvetlenül a gázai emberekhez is szólt, kijelentve: „Gyönyörű jövő vár rátok, de akkor nem, ha megtartjátok a túszokat”.
„Ha ezt teszitek, meghaltok! Hozzatok okos döntést. Engedjétek szabadon a túszokat most, máskülönben később pokoli árat fogtok fizetni!”
– figyelmeztetett Trump.
Trump azt is kijelentette, hogy minden szükséges támogatást megad Izraelnek a hadműveletek befejezéséhez, és figyelmeztetett: „Egyetlen Hamász-tag sem lesz biztonságban, ha nem teszitek, amit mondok”.
Az amerikai elnök lépése, hogy tárgyalásokat folytat a Hamásszal a túszokról és a gázai tűzszünetről ellentmond az amerikai hagyománynak, miszerint nem tárgyalnak olyan csoportokkal, amelyeket terrorszervezetként tartanak nyilván – írja a CNN.
Az Egyesült Államok még 1997-ben nyilvánította terrorszervezetté a Hamászt, és hagyományosan nem tárgyal ilyen csoportokkal, bár voltak kivételek – például az Obama- és Trump-kormányzat is tárgyalt a 9/11 után terrorszervezetként elismert tálibokkal.
A Fehér Ház szóvivőjét, Karoline Leavittet szerdán megkérdezték, miért folytat az Egyesült Államok „közvetlenül, a történelmében először” tárgyalásokat a Hamásszal, melyre ezt válaszolta: „Ami az említett tárgyalásokat illeti, először is az a különleges megbízott, aki ezeket a tárgyalásokat folytatja, felhatalmazással rendelkezik arra, hogy bárkivel beszéljen” – mondta, utalva Trumpnak a túsztárgyalásokkal kapcsolatban kinevezett megbízottjára, Adam Boehlerre.
„Izraellel konzultáltunk ebben az ügyben, és nézze, a világ különböző szereplőivel folytatott párbeszéd annak érdekében, hogy az amerikai nép érdekét szolgáljuk, olyasmi, amiben az elnök hisz, és úgy gondolja, hogy ez egy jóhiszemű erőfeszítés arra, hogy a helyes dolgot tegyük az amerikai nép érdekében” – tette hozzá Leavitt.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal kiadott egy közlést, melyben nem tették egyértelművé, hogy Izrael előzetesen tudott-e a tárgyalásokról, vagy csak utólag értesült róluk, ahogy azt sem, hogy pontosan mi az izraeli álláspont. A CNN korábban egy forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Izrael értesült a tárgyalásokról.
Trump szerint az Egyesült Államoknak át kellene vennie Gáza irányítását, és luxusparadicsommá kellene alakítani. Az elképzelését egy AI által generált látványvideóval is bemutatta, amely felhőkarcolókat és jachtkikötőket ábrázol.
Donald Trump amerikai elnök a hónap elején bejelentette, hogy az Egyesült Államok hosszú távon irányítást vállalna a Gázai övezet felett, és a háború sújtotta területet egy fejlett, stabil régióvá alakítaná. Az elnök Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott washingtoni sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy „erős javaslatról” van szó, amelynek keretében az Egyesült Államok nemcsak a térség felügyeletét vállalná, hanem annak újjáépítését és fejlesztését is finanszírozná.
„Az Egyesült Államok képes stabilitást hozni” – jelentette ki akkor Trump, hozzátéve, hogy Gáza jelenleg romokban hever, ám szerinte a megfelelő beruházásokkal a Közel-Kelet Riviérájává válhatna. Az elképzelés részeként munkahelyek ezreit teremtenék a térségben, és olyan nemzetközi központot hoznának létre, ahol palesztinok is élhetnének.
Szerdán az amerikai elnök egy AI által generált videóval már meg is mutatta elképzeléseit az átépítésről.
A jelenlegi Gázai övezet helyett egy futurisztikus metropolisz rajzolódik ki, ahol felhőkarcolók, nyüzsgő piacok, luxushotelek és jachtkikötők jelennek meg. A látványos képsorokban Trump, Elon Musk és Benjamin Netanjahu is feltűnnek, miközben a mesterséges intelligencia által megálmodott új Gázát mutatják be.
A Truth Social oldalon megosztott videó egyik jelenetében egy óriási „Trump Gaza” feliratú épület uralja a várost, míg egy másik jelenetben Trump és Netanjahu koktélokat iszogatnak egy medence mellett.
Trump terve szerint a Gázai övezet 1,8 millió lakójának más országok, például Jordánia és Egyiptom területén biztosítanának új lakóhelyeket, ám ezt a javaslatot több arab ország élesen bírálta, és a palesztin vezetés is elutasította.
Netanjahu kreatív ötletnek nevezte Trump tervét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a visszatérő palesztin lakosságnak el kellene határolódnia a terrorizmustól.
Emellett az izraeli miniszterelnök jelezte, hogy további arab országok is csatlakozhatnak az Ábrahám-egyezményhez, amely az izraeli–arab kapcsolatok normalizálását célozza.







