
Magyar Péter aláírt egy háborút pártoló javaslatot Brüsszelben
Hiába próbálja tagadni!
Már több napja fenn volt az Európai Parlament hivatalos felületein az a brüsszelita dokumentum, amely alapján Ukrajnának további fegyvereket akarnak küldeni, Magyarországot pedig megbüntetnék azért mert élni mert vétójogával. Az indítvány egyik előterjesztője a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, aki hét fős frakciójával az Európai Néppártban (EPP) tagja. A Bennfentes cikkében rámutat, hogy szerda délelőtt, mielőtt a háborúpárti indítványt szavazásra bocsájtották volna, Dömötör Csaba, fideszes EP-képviselő hozta nyilvánosságra, hogy annak előterjesztői között Magyar Péter is szerepel.
A fideszes politikus ezzel lebuktatta Magyar Pétert, hogy kezdeményezője volt egy brutális brüsszeli javaslatnak, ami továbbra is pénzelné az ukrajnai öldöklést. Magyar Péter ettől bepánikolt, és hazudozni, hárítani kezdett. A portál összefoglalójából kiderül, hogy a Tisza Párt elnöke előbb tagadott, majd azt kezdte el hajtogatni, hogy csak tévedésből került oda a neve az előterjesztők közé.
Később még tovább ment, arról kezdett beszélni, hogy a nevét egyenesen odahamisította valaki, valószínűleg egy fideszes politikus, de ha nem, akkor is valaki, akit a fideszesek bujtottak fel erre.
A Bennfentes szerint ebből semmi sem igaz, a parlamenti képviselőket nem lehet csak úgy előterjesztőként odahamisítani háborúpárti kezdeményezésekhez.
Ezzel együtt a Néppárt és az Európai Parlament minden erővel mentené Magyart: az ukrajnai öldöklést támogató digitális dokumentumokból mindenhonnan letakarították Magyar nevét, az internet azonban nem felejt, és a portál össze is gyűjtötte, hogy milyen digitális nyomai maradtak annak, hogy Magyar is kezdeményezője volt a háborúpárti dokumentumnak.
Az idézett állásfoglalás egyébként nem csak azt tartalmazza, hogy Ukrajnába még több fegyvert kell szállítani, hanem Magyarországgal szembeni bosszúhadjáratot is előrevetít.
– Magyar Péter tehát kezdeményezője volt egy brüsszeli, háborús dokumentumnak, amely továbbra is pénzelni akarja az öldöklést, és ahhoz is a nevét adta, hogy Brüsszel büntesse meg Magyarországot, és a vétók miatt kerülje meg a döntéshozatalban – vonta le a következtetést a portál.
Ezt tartalmazza a háborúpárti állásfoglalás
A Bennfentes gyűjtése szerint ezek a dokumentum legdurvább részei:
- Azt írják, hogy Európa jövője az ukrán csatatéren dől el, ezért még több fegyvert és lőszert kell küldeni, még a tárgyalások befejezése előtt. Követelik, hogy mindenki oldja fel a nyugati fegyverrendszerekre vonatkozó korlátozásokat, hogy azokat orosz területen is be lehessen vetni (15. pont).
- Követelik, hogy minden tagország biztosítsa a saját GDP-je 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására. Ez Magyarország esetében legalább évi 200 milliárd forint lenne. Ezenfelül egy »többmilliárd eurós« uniós költségvetési sort akarnak létrehozni Ukrajnát támogató eszközökre. (17. és 19. pont).
- Szerintük az európaiak által biztosított kiképzési műveleteket ukrán területekre is ki kellene bővíteni (16. pont).
- Magyar Péter és a néppárti nagykoalíció elítéli Magyarországot a múlt heti vétója miatt (19. pont). Nem nevesítik, de egyértelmű, hogy Magyarországot pellengérre akarják állítani, mert nem akar háborút.
- Azt is követelik, hogy a jelenlegi egyhangúság helyett a jövőben minősített többséggel is lehessen dönteni ezekben az ügyekben (58. pont). Ezzel le lehetne söpörni azok álláspontját, akik nem akarnak még jobban belegabalyodni a háborúba.
Magyar Péter bepánikolt, és mentené a menthetőt, de nem sikerült minden nyomot eltüntetnie
A portál képernyőképekkel bizonyította azt is, hogy Magyar Péter több napig előterjesztőként szerepelt a bosszúszomjas brüsszelita dokumentumban:


A portál szerint a slusszpoén, hogy simán elképzelhető, hogy hivatalos dokumentum meghamisításában működött közre az Európai Parlament, hogy falazzon Magyar Péternek.
– A BeleisdRadar egy további rossz hírt is szállít Magyar Péternek. A háborúpárti dokumentum, amelyben biztosan szerepel a neve, hiába törölték ki a későbbiekből, annak az elnevezése 1316897EN.docx, ezt onnan tudhatjuk, hogy a BeleisdRadar automatikája ebből húzta be a saját felületére az előterjesztést és az eredeti dokumentum eredeti paramétereit, köztük az aláírókkal. Ez itt ellenőrizhető – írták.
Szerintük ez annak bizonyítéka, hogy a 1316897EN.docx az eredeti dokumentum - amelyben Magyar is szerepel előterjesztőként - az, hogy a dokumentum nevére rákeresve a keresők a már Magyar nevét nem tartalmazó, de ugyanazon néven publikált európai parlamenti PDF-dokumentumot dobják ki találatként. Ennek oka az, hogy a találati linken korábban egy olyan PDF-dokumentum szerepelt, amely lehivatkozva tartalmazta a 1316897EN.docx dokumentumot.
Ezt cserélték később másikra - pontosan: 1317063EN.docx nevűre, és ezt hivatkozták le az új PDF-ben - , de már Magyar neve nélkül, mert közben kitörölték őt a kezdeményezők közül.
Magyar Péterről szerdán derült ki, hogy ismét hitet tett az ukrajnai háború támogatása mellett, ugyanis a Tisza-vezér személyesen részt vállalt egy olyan közös uniós állásfoglalásra irányuló indítványban, amely az orosz–ukrán háború folytatásáról szól.
Az indítvány – amelyet már el is fogadták az EP-ben – elvileg az európai védelemről szól, de valójában egy egyértelmű háborús állásfoglalás,
ugyanis olyan dolgok szerepelnek benne, mint hogy Európa jövője az ukrán hadszíntéren dől el, ezért még több fegyvert és lőszert kell küldeni, de követelik azt is, hogy mindenki oldja fel a nyugati fegyverrendszerekre vonatkozó korlátozásokat, hogy azokat orosz területen is be lehessen vetni. Valamint az is szerepel benne követelésként, hogy a tagállamok a GDP-jük 0,25 százalékát fordítsák Ukrajna katonai támogatására, az uniós költségvetésben pedig különítsenek el egy több milliárd eurós költségvetést az Ukrajnát támogató eszközökre. Továbbá Magyarországot is büntetné amiért vétózott, és megkerülhetővé tenné.
A Tisza Párt elnöke miután észlelte, hogy tette kiderült és egyre nagyobb a felháborodás miatta Magyarországon, elkezdett különböző kifogásokat kitalálni.
Trükkök százai
Magyar Péter a szerdai nap folyamán először egy rövidke videót tett közz, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a Fidesz EP-képviselői állva tapsoltak meg egy Ukrajna végső győzelméről szóló szónoklatot az EP-ben. Majd amikor már muszáj volt a konkrét ügyre reagálnia, előállt a szürreális magyarázattal: közösségi oldalán ugyanis megvádolta a Fideszt, hogy aláhamisította valaki az ő aláírását ezen a dokumentumon.
A pártelnök a tőle már jól megszokott és remekül begyakorolt kifogásait kezdte sorolni tette elfedésére. Szerinte ugyanis „az aljas hazug rogáni propaganda” támadta csak őt ezzel és nincs is köze ahhoz, hogy a dokumentumra rákerült a neve.
Magyar Péter narratívája azonban már az első perctől kezdve ingatag lábakon áll, az Európai Parlamentben ugyanis még egyszer sem fordult elő olyan, hogy valaki nevét „odahamisították” volna egy ilyen dokumentumra.
Az is beszédes az üggyel kapcsolatban, hogy Magyar Péter állításával szembemegy saját pártjának az egyik bejegyzése, ugyanis a pécsi Tisza-sziget egyenesen élteti, és ünnepli Magyar Péter „bátor kiállását Ukrajna mellett.”
Gazdái is mosdatják Magyar Pétert
Hamar Magyar Péter segítségére sietett a durva háborúpárti retorikát használó Európai Néppárt is, és igyekeztek kimenteni a saját képviselőjüket a botrányból. Erről még maga Magyar Péter is büszkén posztolt. Egy újabb rövidke videót tett közzé, melyen a néppárti Roberta Metsola, aki az Európai Parlament elnöke igyekezett megvédeni őt azzal, hogy tévesen jelent meg a neve a dokumentumon, mivel „szerkesztési hiba történt”, amit ki fognak javítani.
Ez a védelem azonban sokba kerülhetett Magyar Péternek. Deák Dániel ugyanis egy Tisza pártbeli informátorára hivatkozva elmondta, hogy valójában Magyar Péter hagyta jóvá, hogy a neve ott legyen a dokumentumon.
A botrány kitörése után azonban megegyezett Manfred Weberrel, hogy eltüntetik a nevét és, hogy elvitetik a balhét egy titkárnővel, de „jegyzői hibának” fogják majd nevezni.
Ez meg is valósült, azt azonban nem tudni, hogy Manfred Weber mit kért Magyar Pétertől cserébe, hogy mentelmi jogával kapcsolatos ügye után másodjára is bevédje őt. A XXI. Század Intézet vezető elemzője azonban azt biztosan tudni véli, hogy hosszan egyeztettek és nem volt jó hangulatú beszélgetés.
Ami bizonyos, hogy az állásfoglalásról szóló szavazáson végül a Tisza képviselői nem nyomtak gombot, de Manfred Weber, és a EP baloldali töbsége támogatta azt.
Manipulált számokkal mentené ami menthető
De nem csak a tények megmásításával, aláírása utólagos törlésével igyekszik kikeveredni botrányából a Tisza Párt vezére, hanem– szokásához híven –, hogy elterelje a közvélemény figyelmét arról, hogy ilyen látványosan behódolt a háborúpárti EPP-nek, gyorsan megjelentetett egy felmérést ami a Tisza Párt hatalmas előnyét mutatja a Fidesszel szemben. A kezdeményező szerepet, és az újdonság varázsát teljesen elveszítő pártnak és elnökének nem ez az első kétségbeesett húzása arra, hogy igyekezzen azt sugallni a követőinek, hogy minden rendben van, és már nagyon megelőzték a Fideszt.
Bár Magyar Péter végül elérte, hogy neve lekerüljön a háborúpárti dokumentumról a kifogásai azonban sok kérdést vetnek fel:
- Ki, miért és hogyan tudta „meghekkelni” az EP hivatalos oldalát csak azért, hogy Magyar Péter neve bekerüljön a dokumentumba?
- Ha ilyen könnyű bejutni az EP oldalára és simán lehet szerkesztgetni azt, az nem jelent-e komoly veszélyt az unió intézményeinek kiberbiztonságára nézve?
- Vagy csupán csak Magyar Péter kérésére törölték a nevét a számára kínos dokumentumból?
A rengeteg védekezés, a Fideszre való mutogatás és az EP baloldali védőszárnyának alá bújás sem tudja eltüntetni azt a tényt, hogy Magyar Péter neve ott szerepelt egy háborúpárti dokumentumon, olyan emberek neve mellett, akik szintén a háború folytatása mellett állnak ki.
Éppen ezért nevezte Menczer Tamás ezt „a Tisza Párt őszödi beszédének”. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint először a tagadás, majd a beismerés következett, így világossá vált, hogy
Magyar Péter aktívan támogatja az orosz–ukrán háború folytatását.
Ahogy korábban Gyurcsány Ferenc is sok dolgot titkolt a magyarok elől, úgy most Magyar Péter is igyekszik titkolni háborúpárti álláspontját.
Azonban éppen úgy, ahogy 2006-ban, ez most is kiderült.
Akkor Gyurcsány Ferenc saját akaratán kívül bukott le egy kiszivárgott hangfelvételnek köszönhetően, – amely az őszödi beszéd néven híresült el –, éppen úgy most Magyar Péter is saját akaratán kívül bukott le egy EP dokumentum miatt, ami váratlanul nyilvánosságot kapott.







