RETRO RÁDIÓ

Lakás és villa is, így él Varju László a nagy baloldali

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 06. 18:56

Az "egyszerű bányász".

A magát egyszerű bányásznak beállító gyurcsányista politikus luxuskörülmények között él -írja a Magyar Nemzet.

 

Varjú László, választás, Budapest, 11. kerület

Fotó: Forrás: Hír TV

Meg fogjuk mutatni, milyen a DK-virtus egy kis bányászbecsülettel fűszerezve – írta február elején közösségi média oldalán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke posztjában Varju Lászlót egy munkás kisemberként mutatta be, akit jogtalanul fosztottak meg a mandátumától. A bukott miniszterelnök azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy Varju Lászlót három rendben is elítélte a bíróság. A bejegyzésből pedig az se derült ki, hogy milyen nagy lábon is él valójában az egyszerű bányásznak beállított Varju.

A politikus felesége, Czeglédy Katalin 2003 márciusától, 2024 februárjáig birtokolt egy, a II. kerület frekventált helyszínén található ingatlant. A három lakásos társasházban egy 116 négyzetméteres, háromszobás ingatlanban élt Varju feleségével és három gyermekével.

 Erről tanúskodik a postaláda is, amelyre a mai napig ki van írva a saját és a felesége vezetékneve. 

Varju László házai
Fotó: Mirkó István
Forrás: Földhivatal
Varju László házai
Fotó: Mirkó István

Tavaly azonban a Varju család eladta a szóban forgó II. kerületi ingatlant, és átköltöztek a III. kerületbe, egy 119 négyzetméteres, négyszobás ingatlanba, amely szintén Varju László feleségének nevén van. A nemrég elkészült ingatlanban három lakás található, amelyek közül a hármas számú ingatlan a hivatalos földhivatali dokumentumok szerint 2024 januárja óta Czeglédi Katalin, Varju László feleségének kizárólagos tulajdonában áll. 

A Metropol   cikksorozatban mutatta be Gyurcsány Ferenc egyik legfőbb bizalmasának, Varju Lászlónak a botrányokkal kikövezett politikai pályáját. Például Varju legkényesebb ingatlanügyeit tárták fel. 

varju lászló
Varju László valahogy mindig megúszta. A Gyurcsány Ferenccel való bizalmas kapcsolat biztosan közrejátszott ebben

Csillebérci vadászház

Az elmúlt három és fél évtizedben több korrupciógyanús ügyletben is felvetődött Gyurcsány bizalmasának a neve, ilyen volt például a csillebérci vadászház adásvétele is. Az egykori Heti Válasz nevű lap derítette ki még 2003-ban, hogy Czeglédi KatalinVarju László, akkor MSZP-s országgyűlési képviselő felesége – érdekelt abban a cégben, amelyik 1999-ben áron alul, mindössze 15 millió forintért megvásárolta a Magyar Úttörők Szövetségétől az ingatlant. 

 

Forrás: archív Heti Válasz

A Bau-bérc Kft. tulajdonosának, a kínai Shen Zhongqiangnak a kézbesítési megbízottja a szocialisták frakcióigazgatójának felesége volt. A rendőrség illetékese a lap kérdésére azt mondta: Varju Lászlót idáig nem hallgatták ki az eljárás során. Azt pedig nem tartják nyilván, hogy ki kinek a rokona. 

Más gyanús ügyletekből is hasonló módon – nagyvonalú, hanyag nyomozati vagy bírói hozzáállással – sikerült kibújnia Varajú Lászlónak, de olyan is előfordult, hogy az elkövetett cselekmény már elévült.

Zöld Sziget Panzió

Az ingatlan 2004. márciusában, jogutódlás útján került a Varju Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. tulajdonába. A panzió kapcsán Varju trükközött a vagyonnyilatkozatával és egyszer éppen Lamperth Mónika egykori MSZP-s belügyminiszter buktatta le. Még 2016 áprilisában a Demokratikus Koalíció alelnöke Facebook-oldalán ajánlgatta a panziót, majd a posztra Lamperth Mónika ezt írta:

Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót. :)

Forrás: Facebook

Abban tényleg nem szerepel, de a Direkt36 kiderítette, hogy a taksonyi Zöld Sziget Panzió valóban Varju Lászlóé és családjáé volt. Pontosabban Varju cégének tulajdona, ám ezt nem kell feltüntetni a képviselői vagyonnyilatkozatban, amely így nem adott teljes képet a DK-alelnök valós anyagi helyzetéről.

 

Hotel Révfülöp

A Hotel Révfülöp Ifjúsági és Sporthotel közvetlenül a Balaton parton található 2600 négyzetméteres épület. 1998-ban apportálták a (már szintén felszámolt) Talent Szervező Kft.-be. Üzemeltetését egy Hotel Révfülöp Bt. elnevezésű cég végezte. A betéti társaságot 1998. októberében alapították, a betéti társaság kültagja volt a már bemutatott EMREX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amelyet csupán pár nappal korábban jegyeztek be a cégnyilvántartásba. Az EMREX Kft. tagjai között feltűnt Fendrik Béla. A DK-s politikusnak és Fendriknek ezt megelőzően is volt már közös cége.

A hotelt bérlőként üzemeltető Hotel Révfülöp Bt. jogutódlással szűnt meg 2000-ben, az új cég neve Hotel Révfülöp Kft. lett, az EMREX Kft. a továbbiakban cégkapcsolatként volt feltüntetve a cégnyilvántartásban. A Hotel Révfülöp Kft.-t augusztusban vették nyilvántartásba és meglepő gyorsasággal – még egy hónap sem kellett hozzá – máris 160 milliós jelzáloghitel került az ingatlan tulajdonlapjára.

A jelzálog bejegyzése mögött a bérlő hitelfelvételéért vállalt kézfizető kezesség állhatott. Ez bevett gyakorlat volt az NGYIK-nél, ugyanis a legkülönfélébb módon kerültek teher alá az ingatlanjaik. 2008 elején Hotel Révfülöp Kft. végül megvette a Hotel Révfülöpöt a Talent Szervező Kft-től. Az ingatlan addigi bérlőjéből tulajdonos lett. Ugyanez év áprilisától pedig már új tulajdonosa lett a cégnek és a Hotel Révfülöpnek is.

Azonban itt még nem érnek véget a DK-s alelnökhöz köthető ügy érdekességei, hiszen a Hotel Révfülöp Kft.-t az a Nova-Invest Kft., illetve tulajdonosi köre vásárolta meg, akik Balatonőszödön luxus üdülőparkot építettek. A Varju Kft. az egyik közvetlenül a Balaton partján épült társasházban még 2008-ban két – egy 151 és egy 123 négyzetméteres – lakást vásárolt. Ezekben a Varju Kft. előbb fióktelepet létesített, később értékesítette a lakásokat.

Varju László politikai pályája körül mindig bűzlött valami. Karrierjét kisebb-nagyobb korrupciós ügyek, hiányos vagyonbevallások, eltitkolt érdekeltségek, erkölcsileg kifogásolható, vissza nem fizetett parlamenti végkielégítés és felháborítóan enyhe, mindössze 900 000 forintos büntetéssel záruló büntetőügy jellemzi.

 Utóbbit választás rendje elleni bűntett, testi sértés bűntette és garázdaság elkövetése miatt kapta, ezért le kellett mondania országgyűlési képviselői mandátumáról. 

Mivel a bíróság ítéletében nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától, újra indulhat a márciusi időközi választáson... A Metropol 3 részes cikksorozatban mutatja be a DK-s politikus legsúlyosabb ügyeit, rámutatva arra, hogy egy ilyen embernek semmi keresnivalója nem lenne normális esetben a közéletben. Íme az 1. rész!

 

Varju László
Varju László a mai napig a Gyurcsány-pártban politizál annak ellenére, hogy szinte végtelennek tűnik a bűnlajstroma Fotó: Havran Zoltán

A KISZ-vagyon eltüntetése

Ha a KISZ-vagyon eltüntetését, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alap (NGYIA) és Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) körül felmerülő korrupciós ügyeket komolyan kivizsgálták volna a mai értéken ezermilliárdosra becsülhető gyermek és ifjúsági vagyon „lebontásában” játszott szerepe miatt Varju Lászlónak már rég börtönben lenne a helye. 

Sok baloldali politikustársához hasonlóan Varju politikai pályafutása is a KISZ-ben kezdődött. Varju a rendszerváltás körüli zavaros időkben nőtte ki magát, akkor lett a kispályás vidéki KISZ-titkárból a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) ügyvivője ( a főnöke már ekkor Gyurcsány!), gazdasági irodavezetője, ami megalapozta politikai jövőjét és egzisztenciáját, élharcosa volt a KISZ-vagyon ellopásának. Az évek során megbonthatatlan barátságot kötött a néhai Kiss Péterrel és  persze Gyurcsány Ferenccel.

Amikor a KISZ-vagyon ellopása szóba kerül, Varjut a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) ügyvivőjeként és gazdasági irodavezetőjeként mindig az elsők között említik.

Feltűnő, hogy a rendszerváltás óta eltelt három és fél évtizedben történtek ÁSZ vizsgálatok, voltak feljelentések, bizonyítékok sorát felvonultató tényfeltáró cikkek, ezek mind megfeneklettek, a KISZ-vagyon eltüntetésének nem lett következménye. Kiss Péter, Gyurcsány Ferenc, Varju László és a többiek mindannyian megúszták az elszámoltatást, a KISZ vagyonának eltüntetését.

 

Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány

Kiss Péter segítségével Varju 1996-99 között a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági közalapítvány (NGYIK) kuratóriumi elnöke lett. Innen - az eltitkolt bűnök gyakorlott elkövetőjeként - szervezhette régi elvtársai közreműködésével a gyermek és ifjúsági vagyon maradékának ellopását. 

Az Állami Számvevőszék jelentésében megállapította, hogy Varju kuratóriumi elnöksége idején súlyos törvénysértések történtek az NGYIK-nél. Olcsón eladott üdülők, fiktív költségek elszámolása, bankkártya furcsa elvesztése és megkerülése, az ellenőrzés hiánya és még sok más szabálytalanság miatt az Állami Számvevőszék büntető feljelentést tett a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány vezetői ellen.

És hogyan tudta Varju mindezt, akár csak az ifjúsági közapalapítványnál elkövetett bűncselekményeket egy karcolás nélkül megúszni? Egyszerű: Az ÁSZ, majd az Ifjúsági és Sport Minisztérium által tett feljelentéseknek Varjura és társaira nézve nem lett semmi következménye. 2002-ben a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után az eljárásokat azonnal megszüntették. Aztán minden nyomot próbáltak eltüntetni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.