
Indul a kábítószer-kereskedők elleni hajtóvadászat
Megkezdte munkáját az akciócsoport!
Megtartotta első ülését a Kábítószer-ellenes Akciócsoport; indul a hajtóvadászat! – olvasható a kormány Facebook-oldalán szombat reggel közzétett videóhoz fűzve.
A videóban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott:
zéró tolerancia, elindul a hajtóvadászat a drogkereskedők ellen.
„Mit teszünk az egyre növekvő kábítószer-problémával szemben?” – tette fel a kérdést az ügyben kinevezett kormánybiztos, Horváth László fideszes országgyűlési képviselő. Kiemelte:
első lépésként felszámolják a kábítószer-kereskedelmet.
„Most ért véget a Kábítószer-ellenes Akciócsoport első ülése a Belügyminisztériumban” – közölte Rétvári Bence, hozzáfűzve: az ülésen részt vettek a rendőrség, az oktatásügy, a szociális terület és az egészségügy vezetői is. „Közös feladatunk fellépni a drogkereskedők ellen” – szögezte le az államtitkár.
Kifejtette:
Magyarországon újfajta módjai terjedtek el a drogkereskedelemnek: nagyon olcsó kábítószereket kínálnak a dílerek, nagyon nagy számban.
Aki kábítószert kínál más gyerekének, az ronccsá teszi más gyerekét – mondta, hangsúlyozva: nulla tolerancia van velük szemben. A drogkereskedőknek nem számít más embereknek az élete, nekik csak az számít, hogy minél több pénzt keressenek. „Meg fogjuk állítani őket” – emelte ki Rétvári Bence.
Horváth László arról beszélt: „a mai napon az akciócsoporton áttekintettük és azonosítottuk a legfontosabb beavatkozási területeket, célpontokat; rendelkezésünkre áll egy Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, egy különleges bevetési egységgel, amely képes bárhol és bármikor lecsapni a kábítószer-kereskedőkre”. Le is fog csapni, mert a kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs irgalom, zéró a tolerancia – mondta a kormánybiztos, hozzátéve: „fel fogjuk számolni a kábítószer-kereskedelmet Magyarországon”.
Kijelentette: a drogkereskedelmet nem visszaszorítani kell, hanem felszámolni. A kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs pardon, zéró tolerancia van – nyomatékosítja. Rétvári Bence jelezte: „Azért koncentráljuk az erőinket, hogy a kábítószer-bűnözés régi formái mellett az új formák ellen is hatékonyan fel tudjunk lépni”.
Már létrejött egy 150 fős drogrendőrség, és mellettük egy 60 fős bevetési egység
– közli az államtitkár. „Itt ma megbeszéltük, hogy a törvény szigorával sújtunk le a drogkereskedőkre, és indul a hajtóvadászat!” – zárta mondandóját Rétvári Bence.
Horváth Lászlót nevezte ki kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak Orbán Viktor miniszterelnök, a kormányfő ezt közösségi médiában közzétett videóban jelentette be. Horváth Lászlónak az lesz a feladata, hogy hajtóvadászatot indítson a kábítószer-kereskedők ellen. A miniszterelnök ezen felül alaptörvénymódosítást is bejelentett az ügyben, valamint módosítják a kábítószerekre vonatkozó szabályozásokat.
Facebookra feltöltött videóban mutatta be Orbán Viktor miniszterelnök Horváth Lászlót, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost, aki 2020-tól miniszterelnöki megbízottként a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárása és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozásával foglalkozott.
„Erre azért volt szükség, mert Nyugat-Európa után Magyarországon is megjelentek és nagyon gyorsan terjednek a könnyen hozzáférhető dizájner drogok” – fejtette ki a miniszterelnök, majd úgy folytatta: „főleg a gyermekeink vannak veszélyben, mert az interneten keresztül is terjesztik ezeket a kotyvalékokat, amelyekről számos esetben azt sem tudjuk pontosan, hogy mit tartalmaznak.”
„Csak a hatásait látjuk, az pedig riasztó.”
„Látjuk az utcákon a bódult, zavart fiatalokat, gyakori az erőszak, sőt megjelent a bűnözés is” – mondta a miniszterelnök, aki ezzel indokolta Horváth László kinevezését, akinek egy akciócsoport létrehozása lesz a feladata, hogy március 1-jétől hajtóvadászatot indítsanak a kábítószer-kereskedőkkel szemben. Orbán Viktor ezenfelül bejelentette, hogy módosítják a kábítószerekre vonatkozó szabályozásokat, valamint egy alaptörvénymódosítást is kezdeményeznek az ügyben és „zéró toleranciát” vezetnek be. „Ha a gyermekeink biztonságáról van szó, akkor nem ismerhetünk irgalmat, nem is fogunk!”
„A kábítószer-kereskedőknek kampó!”
– jelentette ki a videó végén Orbán Viktor. A miniszterelnök február 22-én, a Várkert Bazárban tartott évértékelőbeszédében beszélt először arról, hogy hajtóvadászatot indítanak a kábítószer-kereskedők ellen.
Orbán Viktor áttörést szeretne elérni az újfajta kábítószerek terjedésének megállításában – hangzott el a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában. Mint hangsúlyozta, a szintetikus anyagokkal kereskedőkkel egyenesen kell beszélni, jelezve, ha ezt folytatja, akkor súlyos büntetést fog kapni,
olyat kap, hogy beszakad a füle.
– Hajtóvadászatot indítunk március elsejétől a kábítószer-kereskedőkkel szemben – tette hozzá. Erre a feladatra a miniszterelnök Horváth László országgyűlési képviselőt kérte fel, aki kormánybiztosként tevékenykedik március 1-től.
A kormányfő jelezte, hogy a kábítószer-kereskedők abból élnek, hogy más gyerekének az életét tönkreteszik, és ez már nem csak egy felső középosztályra jellemző probléma. Vidéken, a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportban terítik a szintetikus szereket, olyan kotyvalékokat, melyeknek az összetétele sem ismert.
Ahogy arról lapunk beszámolt, Orbán Viktor a 26. évértékelő beszédében kijelentette: – A kábítószer-kereskedő ronccsá teszi és megöli a másik ember gyerekét.
Ezért nem érdemelnek sem kíméletet, sem kegyelmet, és nem is fognak kapni.
A miniszterelnök aggasztónak nevezte az adatokat a kábítószer-kereskedelem és kábítószer-fogyasztás növekedéséről. – Itt baj van. Az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot. Ezt meg kell fékezni, bármi áron. Külön kormánybiztost fogok kinevezni, zéró toleranciát vezetünk be, Pintér Sándor belügyminisztert pedig arra kértem, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben rendeljen el hajtóvadászatot – mondta.







