RETRO RÁDIÓ

Ezt az árcsökkenést már megérzi a pénztárcánk!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 13. 07:51

Így látja a szakember.

A kormány jövő hétfőtől árrésstopot rendelt el harminc alapvető élelmiszernél, ahol egy termék esetében 10 százalékra maximálják a beszerzési és az eladási ár közötti különbséget. Lentner Csaba a hirado.hu-nak beszélt arról, hogy az intézkedésnek milyen hatásai lesznek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdászprofesszora és a Széll Kálmán Állampénzügyi Kutatóműhely vezetője szerint a multik áremelése annyira túlzó volt, hogy az inflációt is gerjesztették vele.

A Nemzetgazdasági Minisztérium március elején jelezte, hogy önkéntes árcsökkentést várnak el a kiskereskedelmi láncoktól, amelyre egy hét határidőt adnak. Orbán Viktor kormányfő múlt hét pénteken, a Kossuth Rádió reggeli adásában szintén arra figyelmeztette az élelmiszerláncokat, hogy amennyiben nem csökkentik az árakat, kormányzati lépéseket vezetnek be.

A kereskedelmi láncokkal folytatott tárgyalások nem vezettek sikerre, ezért Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-videójában bejelentette, hogy megfékezik az indokolatlan és túlzó áremeléseket. A kormány március 17-től, vagyis jövő hétfőtől árrésstopot rendelt el 30 alapvető élelmiszernél, ahol egy termék esetében 10 százalékra maximálják a beszerzési és az eladási ár közötti különbséget. Az intézkedés első körben május 31-ig lesz érvényben, és csak az egymilliárd feletti nettó árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik.

Orbán Viktor bejelentése nem sokkal azután történt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal lesújtó adatokat közölt arról, hogy az élelmiszerek ára jelentősen megnőtt, tavaly februárhoz képest mintegy 7,1 százalékkal.

Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdászprofesszora a hirado.hu-nak elmondta, hogy a nemzetközi áruházláncok a 2022-es évhez hasonlóan ismét egy indokolatlan áremelésbe kezdtek.

„A multiknak semmilyen indokuk nem volt arra, hogy éves alapon 44 százalékkal megemeljék a liszt árát,

vagy hogy a gyümölcsök, a zöldségek, a tej, és a hús árát tovább fokozzák. Ezzel a lépéssel inflációt gerjesztettek, a kifizetett béreket pedig jelentős mértékben megcsapolták. Hiába adott a kormány több bért, hiába sikeresek a bérmegállapodások, a multik a magas árakon keresztül elveszik a dolgozó emberektől a pénzt.”

Mint mondta, feltűnő volt, hogy miközben a termelői élelmiszerek beszerzési ára nem emelkedett, addig a multik akár 80 százalékos árrést is alkalmaztak egy-egy termékre. A közgazdász egyetért azzal, hogy az élelmiszerláncok emelése túlzó volt, amiért szabályozni kell őket.

„Az alapvető élelmiszerek árának szabályozását a vásárlók és a magyar háztartások is megérzik. Az árrésstop hatása a pénztárcájukban is jelentkezni fog”

– hangsúlyozta Lentner Csaba.

Szerinte a fogyasztói árak, és egyúttal a nemzetközi áruházláncok extraprofitjának mérséklődése várható. „A nemzetközi áruházláncoknak el kell dönteniük, hogy beállnak a sorba, vagy kivonulnak az országból.” Hozzátette, hogy a multik esetében már nem az első eset, hogy indokolatlanul megdrágították az élelmiszereket. Lentner Csaba felidézte, hogy 2022-2023-ban szintén hatósági árszabályozás volt, amivel visszaéltek.

Korábban a hét alapterméknél generáltak készlethiányt, majd a helyettesítő termékeknél drasztikus áremelést hajtottak végre.

Példaként említette a hatóságilag szabályozott kristálycukrot, amelynek hiányában a 70 százalék haszonnal árult porcukrot adták el.

A kereskedők részéről nem kizárt, hogy az árrésstop miatt más termékekre hárítják majd át a kieső bevételt. Lentner Csaba szerint a kormány nyilván nem tud mindenkit megvédeni, de az árrésstoppal elsősorban a rászoruló réteget szeretnék támogatni. „A szabályozással a nyugdíjasok és az átlagjövedelmű családok megélhetési körülményei is javulni fognak.”

Arra a kérdésre, hogy a kereskedők mennyire tartják majd be a szabályokat, a szakértő elmondta, hogy „a Gazdasági Versenyhivatalnak erősebb üzemmódba kell kapcsolnia, és folyamatosan ellenőriznie kell a nemzetközi élelmiszerláncok árképzését. Ott, ahol tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tapasztalnak, azokat az üzletláncokat meg kell büntetni.

A közgazdászprofesszor arra is kitért, hogy az élelmiszer-infláció ismét nagyot emelkedett. Az árrésstop éppen ezért fontos, hiszen az átlag fogyasztók és a nyugdíjasok jövedelmük 60-70 százalékát költik élelmiszerre. A kormány májusban értékeli az árrésstop hatásait, Lentner Csaba szerint amennyiben szükséges lesz, még keményebb állami beavatkozásokra kell számítani.

Még a múlt héten tett közzé egy videót Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amely több termék esetében is megnevezte a kiskereskedelmi láncok árrését, avagy haszonkulcsát. Miután Orbán Viktor miniszterelnök kedden arról beszélt, hogy 30 termék esetében az árrés nem lehet több 10 százaléknál, a Vg.hu kiszámolta, hogy milyen változások várhatók a Nagy Márton által megnevezett termékek fogyasztói árában.

KSH kisker kiskereskedelem, árrés
A bolti árrések lefaragása óriási megtakarítást jelent / Fotó: AFP

Árrésstop: ennyivel lehet olcsóbb a tej, a vaj és a csirkehús

A nemzetgazdasági miniszter először

  1. a tejet említette, ahol a kereskedők haszonkulcsa jelenleg 68 százalék. Amennyiben ezt a kormány által elvárt 10 százalék váltja, úgy annak ára több mint a harmadával, közel 34,5 százalékkal csökken.
  2. A következőleg említett csirkeszárnyon csak 42,5 százalék az árrés, így ott a 10 százalékos limit valamennyivel kisebb hatást érhet el, de még mindig a korábbi árat közel negyedével (majdnem 23 százalékkal) mérsékli. 

A Nagy Márton által említett másik két tétel esetében igazán nagy az áresés a kormány intézkedésének hatására, ugyanis

  • a 136 százalékos árréssel árult vaj ára kevesebb, mint a korábbi felére esik és 53,4 százalékkal lehet az olcsóbb.
  • Végezetül a 226 százalékos haszonkulcs mellett árult tejföl ára a jelenlegi harmadára eshet, a 10 százalékos árrés alkalmazásával ugyanis több mint 66 százalékkal kerül majd kevesebbe.

Így fékezi meg az élelmiszerárakat a kormány

Ahogy a Világgazdaság is megírta, március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében vezet be árkorlátozást a kormány. A kedd délelőtti miniszterelnöki bejelentés lényege a következő: a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Árrésstop: itt a teljes lista – ennek a harminc terméknek csökken az ára március közepétől
Orbán Viktor korábban bejelentést tett az indokolatlan áremelkedés megfékezéséről. Itt a teljes lista – ezeknek a termékeknek csökken az ára.

Orbán Viktor ismertetése szerint az indokolatlan és túlzó áremelkedések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattak az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. „Lássuk be, ez elfogadhatatlan” – fogalmazott. Azt is jelezte, hogy ezeket az intézkedéseket május végéig tartják hatályban, akkor felülvizsgálják, és ha szükséges, akkor fenntartják őket. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a túlzott és indokolatlan áremelkedéseknek véget fognak vetni.

A nemzetgazdasági miniszter épp egy hónappal ezelőtt, a januári adatközléssel egy időben helyezte kilátásba, hogy a kormány visszahozza az árstopokat. Ennek a forgatókönyvnek az erősítésből aztán a miniszterelnök is kivette a részét, aki az évértékelőn jelezte: a kormány kész a kiskereskedelmi árrést korlátozni. „Ha szép szóval nem megy, akkor majd megy hatósági árral” – mondta akkor Orbán Viktor.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.