
Az oroszok négy frontszakaszon törtek előre
Először a kurszki régiót akarják megtisztítani az ukrán csapatoktól.
A hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A moszkvai összegzés értelmében a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1200, a kurszki régióban pedig több mint 340 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint egy MiG-29-es repülőgépet, két harckocsit és öt egyéb páncélozott harcjárművet, egy Grad sorozatvetőt, öt amerikai JDAM irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők hét rakétáját, továbbá 50 távirányítású repülőszerkezetet.
Viktor Vodolackij, az orosz parlamenti alsóház FÁK-ügyekkel és eurázsiai integrációval foglalkozó bizottságának első elnökhelyettese a TASZSZ-nak elmondta, hogy az orosz erők behatoltak az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyébe a donyecki régióban lévő Pokrovszkért (oroszul: Krasznoarmejszk) vívott harcok során. Azt is közölte, hogy az ukrán fegyveres erők visszavonulásra készülve aláaknázták a város központját, az ukrán parancsnokság elhagyta a várost, és vezetési pontjait Dnyipropetrovszk megyébe helyezte át.
Volodackij szerint hétfőn ukrán katonákat és külföldi „zsoldosokat” dobtak át a városhoz, akiket francia, brit és német reguláris erőknek nevezett.
Az oroszországi Kurszk megyében zajló harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek mellett két harckocsi és 22 egyéb páncélozott harcjármű, valamint hat drónirányító központ megsemmisítéséről számolt be, három ellentámadás visszaverése mellett. Moszkva szerint a kurszki régióba tavaly augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 66 270 embert, 389 harckocsit, 307 gyalogsági harcjárművet, 269 páncélozott szállítójárművet, 2173 páncélozott harcjárművet, 2383 gépkocsit, 539 tüzérségi löveget és 52 sorozatvetőt veszítettek.
Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka szombaton közölte, hogy az orosz fegyveres erők a kurszki régióban nagyszabású támadásba kezdtek minden irányban. Az orosz védelmi minisztérium a hétvége folyamán a megye hat településének felszabadítását jelentette be.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn bejelentette, hogy az orosz hadsereg mindent megtesz a kurszki régió megtisztításáért. Közölte, hogy nincs konkrét határideje a terület teljes felszabadításának.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Sebekinóban egy civil életét vesztette.
A Herszon megyei Veliki Kopani piacát vasárnap ért ukrán kazettás rakétacsapás négy civil – köztük egy 15 éves fiú – életét követelte, hét másikat pedig megsebesített.
A RIA Novosztyi orosz rendvédelmi szervekre hivatkozva hétfőn azt írta, hogy Oroszországban nagyszabású műveletet készítenek elő ukrán terrorszervezetek tagjainak felkutatására. A hírügynökség jelentése szerint a Moszkva és Washington – egyebek között a biztonsági szolgálatok közötti kapcsolatok enyhülésének fényében – lehetséges, hogy újraindul a teljes körű adatcsere a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdésekben. Példaként említette az ukrán fegyveres erők oldalán harcoló terrorista csoportokat: az Orosz Önkéntes Hadtestet és az Oroszország Szabadsága Légiót, amelyek tagjai Oroszország területén szerveznek szabotázsakciókat.
Ezeket a szervezeteket az illetékes szerint a USAID szponzorálta,
és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), valamint az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vannak alárendelve, amelyek viszont a nyugati országok különleges szolgálataival összhangban tevékenykednek.
Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez – számolt be Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében.
Az elnök elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő levélben tájékoztatta szándékáról.
„Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. Én és munkatársaim készen állunk, hogy közösen dolgozzunk Trump elnök határozott vezetése alatt, hogy eljussunk egy tartós békéhez. Igazán értékeljük Amerika segítségét Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének fenntartásában”
– idézte Volodimir Zelenszkij levelét Donald Trump. „Értékelem, hogy elküldte a levelet” – tette hozzá az amerikai elnök.
Donald Trump azt is elmondta, hogy az ukrán fél arról tájékoztatta, hogy bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére”.
„Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell”
– fogalmazott az amerikai elnök.
A botrányba fulladt washingtoni találkozót követően az Egyesült Államok és Ukrajna ismét próbát tesz a ritkaföldfém-megállapodás aláírására. Mindezt Brian Fritzpatrick kongresszusi képviselő jelentette be, majd Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak által is megerősítést nyert. Az aláírás részleteiről egyelőre nem árultak el részleteket.
Hamarosan aláírásra kerül az Egyesült Államok és Ukrajna közötti ritkaföldfém-megállapodás – jelentette be Brian Fritzpatrick republikánus kongresszusi képviselő X-en, miután négyszemközti beszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökével, Andrij Jermakkal.
„Újra százszázalékosan pályára állítjuk ezt a vonatot. Rövidesen aláírásra kerül ez az ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás, amely egy erős, hosszú távú gazdasági partnerséghez fog vezetni az Egyesült Államok és Ukrajna között, és amely végső soron természetesen biztonsági garanciához fog vezetni”
– jelentette ki az amerikai politikus.
Brian Fritzpatrick szerint Európának is fel kell majd lépnie, és meg kell tennie a maga részét, amire megbízást is kapnak majd – azt azonban már nem részletezte, hogy ez alatt mit ért. További részleteket későbbre ígért a képviselő. Brian Fitzpatrick azt sem pontosította, hogy az aláírásra mikor és hogyan kerül sor, ukrán kormányküldöttség látogat-e Washingtonba, vagy más formában írják-e alá a dokumentumot.
Andrij Jermak az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak megerősítette, hogy tárgyalt Fritzpatrickkal. „Megvitattuk az igazságos béke felé vezető utat és az Egyesült Államokkal kötendő ritkaföldfém-megállapodást. Gazdasági partnerségre van szükségünk, mindkét országnak. Megvan a kölcsönös egyetértés, olyan döntés felé haladunk, amelyet államaink vezetőinek meg kell hozniuk” – mondta az Elnöki Hivatal vezetője.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelentette ki, hogy szerinte még nem halott az úgynevezett „fosszilis energiahordozókról szóló megállapodás”, amelyet pénteken, a botrányosra sikerült Trump–Zelenszkij-találkozón kellett volna aláírni a Fehér Házban. Az amerikai elnök azt ígérte, hogy a kongresszushoz intézett keddi beszédében fog részletesen beszélni a kérdésről. „Szerintem ez egy nagyszerű megállapodás számunkra” – tette hozzá Trump.







