
A szerb elnök hajlandó új választások kiírására
Jó eséllyel újra nyerhet.
A szerb elnök a belgrádi tüntetések kapcsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hajlandó új választásokat kiírni három-négy hónapon belül, amennyiben az ellenzék ezt követeli- írja a magyarnemzet.hu Alekszandar Vucsics szerint az új választás még magabiztosabb győzelmet hozna számára.

Alekszandar Vucsics szerb elnök Fotó: Anadolu via AFP
Készen áll az új választások kiírására – jelentette be Alekszandar Vucsics szerb elnök.

Vucsics sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hajlandó új választásokat kiírni három-négy hónapon belül, amennyiben az ellenzék ezt követeli. Az elnök szerint az új választás még magabiztosabb győzelmet hozna számára – írja az RBC-Ukraine ukrán hírportál.
Mint arról több lap is beszámolt, szombaton tömeges tüntetésre került sor Belgrádban a tavaly novemberi újvidéki tragédia okozóinak felelősségre vonását és a korrupció elleni fellépést követelve.
A szerb államfő élesen bírálta az ellenzéki médiát, szerinte azok „színes forradalmat” próbálnak kirobbantani. Vucsics állítása szerint a tüntetések napján az összes vasúti útvonalon bombafenyegetéseket jelentettek, amit ő destabilizációs kísérletként értékelt.
Az elnök a nyugati médiát és az ellenzéket is manipulációval és dezinformációval vádolta a tüntetésekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy a hatóságok tudnak olyan bűnözői csoportokról, amelyek megpróbálták kihasználni a helyzetet, és biztosította a közvéleményt, hogy a rendőrség vizsgálja ezeket az eseteket.
Vucsics elégedettségét fejezte ki, hogy a tüntetések során nem történt haláleset vagy súlyos sérülés. Közlése szerint 56 ember sérült meg, és 22 főt tartóztattak le rendbontás miatt. A letartóztatottakat állami tulajdon elleni bűncselekményekkel, rendőrök elleni támadásokkal és egyéb jogsértésekkel vádolják.
A szerb elnök büntetőjogi felelősségre vonást követel a korábbi parlamenti rendbontások miatt. Alekszandar Vucsics a belgrádi Pink Televízióban elmondta: megvárja, mit lép a történtekkel kapcsolatban az ügyészség, de nem nyugszik, amíg az elkövetők nem felelnek a tetteikért. Az ellenzék fáklyákkal és füstbombákkal zavarta meg az ülést, arról is érkezett bejelentés, hogy bomba van a parlamentben.

Káosz a szerb parlamentben (Fotó: AFP)
A parlament ülésén ellenzéki képviselők jelzőfáklyákkal, füsttel, fütyüléssel, tűzoltó készülékek aktiválásával, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekeztek megszakítani a szerbiai törvényhozás tavaszi ülésszakának első ülését.
A történtek ellenére a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni. A képviselőház szerdán folytatja a napirendi pontok vitáját.
Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog
– hangsúlyozta Ana Brnabics, a parlament elnöke a füsttől köhögve.
Közölte: az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát. Hozzátette, hogy az ellenzék semmilyen módszertől, a tojásdobálástól és a füstbombáktól sem riad vissza, amikor magához akarja ragadni a hatalmat.
Elmondta, hogy három képviselő rosszul lett, egyikük agyvérzést kapott, és súlyos állapotban van.
Alekszandar Vucsics erőszakos és huligán viselkedésnek nevezte az ellenzéki politikusok lépéseit. Mint mondta, a többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ilyen jelenetek soha nem játszódtak le a törvényhozásban.
Ivica Dacsics belügyminiszter közleményében szégyennek nevezte a történteket, szerinte a parlamenti erőszak Szerbia destabilizációjára irányul.
Közölte:
A rendőrséghez kedd este bejelentés érkezett, hogy a parlamentben bombát helyeztek el, ám az illetékes szervek az épület átvizsgálását követően nem találtak semmit. Hozzátette, hogy a törvényekkel összhangban minden rendbontót felelősségre fognak vonni a tetteiért.
A belügyminiszter arra is rámutatott, hogy az ilyen erőszakos cselekményekre nem vonatkozik a képviselők mentelmi joga.
A szerbiai parlament napirendjén 62 pont szerepel, és ezen az ülésen kellene a képviselőknek tudomásul venniük Milos Vucsevics miniszterelnök lemondását is, hogy új kormány alakulhasson az országban.
Orbán Viktor: A patrióták ellen indítottak hadjáratot
A közép-európai országok egyre nagyobb nyomás alatt állnak – jelentette ki a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint Szerbia, Szlovákia és Magyarország is célponttá vált, miután a globális hálózat visszahúzódott Brüsszelbe, és innen próbálja befolyásolni a térség politikáját.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Forrás: AFP or licensors
Amióta az Amerikai Egyesült Államokban a patrióták győztek, felerősödtek a destabilizációs törekvések Közép-Európában – mondta Orbán Viktor a közösségi médiában közzétett videójában. A kormányfő szerint Szerbia, Szlovákia és Magyarország került célkeresztbe, és a szerb parlamentben tapasztalható káosz is ennek a következménye.

Fotó: AFP or licensors
Orbán Viktor a közép-európai helyzetről
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a globális pénzügyi és politikai hálózat elvesztette Washingtont, visszahúzódott Brüsszelbe, és most a közép-európai országok ellen indított támadást. Mint mondta, korábban Magyarországot is megpróbálták befolyásuk alá vonni, de sikerült őket kiszorítani.
Ha emlékszik még a Soros-féle hálózattal folytatott küzdelmünkre, amelynek utóvédharcait és végleges lezárását most húsvétra tervezzük
– fogalmazott. Orbán Viktor kiemelte, hogy Szerbiában, Szlovákiában és Magyarországon jelenleg patrióta kormányok vannak hatalmon, és éppen ezért ezek az országok célpontjai a külső beavatkozásnak. Hozzátette: a szerb parlamentben történt zavargások is annak a jelei, hogy a globális erők nem riadnak vissza a destabilizációtól.
Borítókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Fotó: AFP)







