POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.03.25.

A magyar és a nemzetközi baloldal háttéremberei veszik körbe Magyar Pétert

Brüsszelben már teljesen körülvették.

Balliberális háttérembereket vett fel bizalmi pozíciókba a Tisza Párt Brüsszelben – tárta fel a Tűzfalcsoport. A blog cikkében megjegyzik: nemcsak az EP-képviselők keresnek jól Brüsszelben, a mellettük bizalmi pozícióban dolgozó asszisztensek és tanácsadók is szép összeget vihetnek haza. Az Európai Parlament honlapja lapján a Tűzfalcsoport utánajárt, a Tisza Párt brüsszeli politikusainak kik is segítik a munkáját. Kiderült: nem éppen konzervatív, jobboldali emberekről van szó, amilyennek sokszor Magyar Péter nevezi magát.

A Tisza EP-képviselője és delegációvezetője, Tarr Zoltán mellett dolgozik például Greff Dóra, aki külföldi tanulmányai után kötött ki Brüsszelben, de rövid ideig emberi jogi önkéntes aktivista volt az Amnesty Internationalnél, vagyis egy Soros György által támogatott szervezetnél. A Facebookon korábban megesküdött, hogy a gyermekvédelmi törvényt tudatosan meg akarja szegni, „polgári engedetlenségből” fia­talkorúaknak fog beszélni az LMBTQ-közösségről. 

Tarr asszisztense továbbá Makkai-Kovács Anikó, aki pedig az Artemisszió Alapítványnál volt gyakornok. A szervezet szintén Soros fizetési listáján szerepelt. Az Artemisszió partnerei között megtalálható a Soros-hálózat által szintén pénzelt Közélet Iskolája, valamit olyan migránssegítő szervezetek, mint a Refugees Welcome és az European Programme for Integration and Migration (EPIM).

Az Artemissziónál dolgozott Weisz Viktor is, aki ugyan a Tisza EP-listáján jelöltként szerepelt, ám végül Lakos Eszter asszisztenseként landolt Brüsszelben. Az Artemissziónál a migránsok mentorálásában vett részt. Lakos Eszter munkatársa még Végh Márton, aki korábban Jávor Benedek párbeszédes EP-képviselő mellett volt gyakornok. 

A a CEU-n végzett és a Jámbor Andráshoz köthető szélsőséges baloldali portálra, a Mércére is írt cikket.

CEU-soknál maradva, Kollár Kinga egyik asszisztense, Máté Áron Imre is ott végzett. A szolidaritását a CEU-val a profilképpel fejezte ki a Tisza-delegáció egyik munkatársa, Hóka Iván Dávid is – írta meg a tényfeltáró blog.

Kitérnek a delegáció egy másik asszisztensére, Svetlana Perejucra is, aki a freeSZFE pártját fogta: még a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójaként írta alá a támogató nyilatkozatot. Érdekesség, hogy Perejuc a „catcalling” témájában írta szakdolgozatát és egy TEDx rendezvényen is előadott a jelenségről. A catcalling általában nőket érintő zaklató, gyakran szexuális tartalmú, fenyegető vagy riasztó utcai beszólás. Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen lehet egy olyan főnöknek dolgozni, mint Magyar Péter, akinek a nőkkel szemben tanúsított viselkedésében finoman szólva is találni kivetnivalót.

Magyar Péter asszisztenseit tekintve szintén érdekességre bukkant a Tűzfalcsoport. Mint megírták, Molnár Dá­niel, aki a Tisza fővárosi képviselője, egyben EP-asszisztensként is dolgozik az intézmény honlapján található információ szerint. Ezt támasztja alá egy általa közzétett, Magyarral közös fotó is, amelyen jól látható a nyakában az Európai Parlamentben dolgozók belépőkártyája.

A Tisza EP-képviselői közül ugyanakkor többen is külföldieket foglalkoztatnak asszisztensként ahelyett, hogy magyarokat vettek volna fel ebbe a bizalmi pozícióba. Dávid Dóra mellett például egy Björn Warren nevű munkatárs dolgozik, akit már régóta foglalkoztat az EP, és egy meg nem nevezett ALDE-s képviselő asszisztense (ez Guy Verhofstadt politikai formációja), majd Radoslaw Sikorski beosztottja volt. Utóbbi azóta lengyel külügyminiszter lett Donald Tusk kormányában, felesége pedig a magyargyűlölő Anne Applebaum.

Kulja András mellett egy görög hölgy dolgozik asszisztensként, egy bizonyos Danai Spentzou, aki a European Council on Refugees and Exiles (Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsa) nevű Soros-féle álcivil szervezetnél volt 2020-ban jogi gyakornok. 

Szintén Kulja asszisztense az a Pancza Zoltán, aki korábban Ujhelyi István MSZP-s volt EP-képviselő mellett dolgozott ugyanebben a pozícióban éveken át. 2010 és 2014 között pedig az akkor még MSZP-s Botka László polgármesteri hivatalában volt tanácsadó.

Dávid Dóra, a Tisza Párt EP-képviselője elismerte a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítójának, hogy tényleg Björn Alexander Warren az asszisztense. 

A Tisza Párt korábban álláshirdetést tett közzé, többek között asszisztenseket kerestek a párt brüsszeli képviselői mellé. Az álláshirdetés alapján több nyelven beszélő, mobilis, kalandvágyó huszonéves magyar fiatalok és a diplomások voltak kiszemelve. A Facebook-jogászból lett EP-képviselő korábban azzal mentegetőzött, hogy  

nehéz a magyar fiatalokkal elkezdeni a munkát, mivel időbe telik, amíg sikerül kiköltözniük Brüsszelbe, többek között megnehezíti a folyamatot az is, hogy fel kell mondaniuk az előző munkahelyükön. 

Ki Björn Alexander Warren? 

A férfi 2010 óta az Európai Unió alkalmazásában áll, Magyarországhoz semmi köze. 

Az önéletrajzából az is kiderül ráadásul, hogy abban az ALDE liberális pártcsaládban dolgozott, amelynek vezetője a korrupciós botrányokba belebukott, magyargyűlölő Guy Verhofstadt volt – mellesleg a magyarok ellen évekig áskálódó Momentum is ebbe a pártcsaládba tartozott. 

Donáth Anna, a Momentum korábbi vezére csodálja a magyargyűlölő Guy Verhofstadt munkásságát
Donáth Anna, a Momentum korábbi vezére csodálja a magyargyűlölő Guy Verhofstadtot

A férfi a Donald Tusk balodali lengyel miniszterelnök pártjában politizáló Danuta Hübner szakpolitikai tanácsadója is volt, majd tavaly év végéig Radosław Sikorski lengyel képviselő munkáját segítette Brüsszelben, különös tekintettel a kül- és biztonságpolitikára és kifejezetten az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokra. Idén szeptemberben Dávid Dóra munkatársaként tért vissza a brüsszeli politikai életbe, derítette ki a Mandiner. 

Ráadásul az előző munkahely sem jelentett problémát a külföldi asszisztensnek, mivel miután Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter lett, az igen tapasztalt Björn Warren onnantól kezdve kilenc hónapig egyáltalán nem dolgozott (önéletrajza szerint). Viszont valamikor az év során (a meglévő végzettségei mellé) beiratkozott egy „digitális kommunikáció és média” szakos egyetemi képzésre. 

Elhagyta a süllyedő hajót Farkas Dezső, követik a Tisza-szigetek

Kilépett a Tisza Pártból Magyar Péter egyik fontos bizalmi embere, Farkas Dezső – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott: ez nagy veszteség a pártelnöknek, hiszen még alig pár hete adta hírül, hogy Farkas Dezső is visszatér a pártba, és a Tisza-szigetek egyik fő koordinátora lesz. Farkas Dezső távozása már borítékolható volt, ugyanis feleségével együtt felmerült az érintettsége a Fuzik-féle korrup­ciós botrányban. A Mandiner hívta fel a figyelmet, hogy a Fuzik-ügynek Farkas Dezső felesége, F. Márta is a vádlottja, és az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja. F. Márta a vádirat szerint a költségvetésnek 97 millió forint vagyoni hátrányt okozó Future-cégcsoport vezető tisztségviselőjeként követte el a bűncselekményt azzal, hogy a számlagyáras ügy elsőrendű vádlottjától, Fuzik Zsolttól átvette a visszahordott készpénzösszegeket. Azt is írták, hogy Farkas Dezső volt az, aki átvette a bűncselekménnyel megvádolt F. Márta helyét az ügyben érintett Future FM Zrt. igazgatóságában, azonban onnan néhány hete távozott. Erre utalhatott Magyar Péter reakciója is, aki a kommentjében hangsúlyozta: „Farkas Dezső nem a Tiszában uralkodó belső viszonyok miatt távozik a párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk.” Farkas Dezső távozása miatt legalább 15 Tisza-sziget már jelezte a Tisza Párt vezetőségének: követik őt, és elhagyják a pártot – írja az Index.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek