POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.03.23.

A kínai elnök Moszkvába megy a Győzelem Napjára

Ott lesz a szerb elnök is nagyszabású díszszemlén.

A szerb elnök, Aleksandar Vucic májusi moszkvai látogatása során nemcsak a Vörös téren megrendezett győzelem napi díszszemlén vesz majd részt, hanem tárgyalásokat is folytat az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. Erről a szerbiai látogatása során Makszim Oreskin, az oroszországi föderáció elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője nyilatkozott.

„Nagyon örülök, hogy újra szerb földre léphetek. Ez minden orosz ember számára szent föld. Itt mindig nagyszerű vendégszeretetben részesülünk. Amikor Szerbiába jövünk, testvéri néppel találkozunk az utcán és a személyes találkozások során is. Ezért mindig nagy öröm számomra itt lenni” – kezdte Makszim Oreskin.

„Ez az év rendkívül fontos, hiszen a második világháború győzelmének 80. évfordulója. Tavaly októberben itt Belgrád felszabadítását ünnepelték. Május a nagy honvédő háború győzelmének hónapja. Nagyon örülünk, hogy Vucic elnök Moszkvában lesz, és tárgyalásokat folytat Oroszország elnökével” – mondta Oreskin a szerb kormány nemzetközi gazdasági együttműködésért felelős miniszterével, Nenad Popovićcsal folytatott konzultációkat követően.

A tárgyalásokat követően Popovic rámutatott, hogy a két ország gazdasági együttműködésének nagy potenciálja van az új technológiák, a digitalizáció, a gyógyszeripar, valamint minden olyan területen, amely hozzájárulhat Szerbia és Oroszország gazdasági együttműködéséhez – közölte a TASZSZ.

„A legfontosabb, hogy beszéltünk az új gázszerződésről, amelyet május végén kell aláírni. Ez elsősorban a két elnök megállapodásának eredménye lesz.”

emelte ki a miniszter.

Kína elnöke, Hszi Csin-ping is ott lesz a 2025. május 9-i ünnepségen, ahol a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem évfordulóját nyolcvanadik évfordulóját ünneplik.

A jelek szerint a szokásosnál is nagyobb ünnepre készülnek idén Moszkvában, az orosz győzelem napja ünnep alkalmából. Hétfőn orosz közlésből kiderült, hogy az eredetileg a második világháborús győzelmet ünneplő eseménynek most még Kína elnöke, Hszi Csin-ping is a vendége lesz. Ráadásul az is felvetődik párhuzamként, hogy a jelek szerint nemcsak a nyolcvan éve aratott győzelmet akarják ünnepelni az oroszok – ugyanis az utóbbi hetekben több olyan béketervezet is kiszivárgott, amelyeknek értelmében még a nyár előtt véget érhet az ukrajnai háború is, és ezek egyike szerint épp május 9-én hirdetnék ki a békét.

Május 9-én a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem évfordulóját ünneplik Oroszországban. Az évről évre megrendezett eseményen ilyenkor nagy katonai felvonulást is tartanak a moszkvai Vörös téren, amelyet rendszerint az orosz elnök is megtekint, és gyakran külföldi vezetőket is vendégül lát az ünnepség alkalmából.

Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) és Emomali Rahmon tádzsik államfő a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2024. május 9-én, a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelem 79. évfordulóján (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

Az ukrajnai invázió kezdete óta az ünnep aktuálpolitikai üzenetei is felerősödtek. Ebből a szempontból nézve különösen érdekes az a hétfőn megjelent hír, mely szerint

Kína elnöke, Hszi Csin-ping is ott lesz a 2025. május 9-i, nyolcvanadik évfordulós ünnepségen.

A Meduza nevű orosz híroldal beszámolója szerint ezt a hírt először Igor Morgulov pekingi orosz nagykövet közölte a Rosszíja–24 nevű orosz állami tévécsatornán. Közlése szerint Hszi Csin-ping már elfogadta a Moszkvába szóló meghívást, és (viszonzásképp) Vlagyimir Putyin orosz elnököt meghívta Kínába a Japán feletti győzelem és a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett kínai ünnepségekre.

Nem sokkal később az orosz politikai vezetés is megerősítette, hogy a kínai elnök részt vesz a május 9-i moszkvai ünnepségen, és azt is közölték, hogy már szervezik is a látogatást. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Az efféle kapcsolatfelvételek és látogatások előkészítése folyamatban van, és kölcsönösen nagy jelentőséget tulajdonítunk ezen dátumok szimbolikájának. Ezek emlékeztetnek a kulcsfontosságú történelmi eseményekre, országaink hozzájárulására a nácizmus elleni küzdelemhez és a kétoldalú kapcsolatok állapotára.” 

Mint a The Moscow Times emlékeztetett, Hszi Csin-ping utoljára 2023. márciusban járt Moszkvában, amikor három napot töltött az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin meghívására (a győzelem napján pedig legutóbb 2015-ben, a hetvenedik évfordulón vett részt – akkor a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 112 fős díszőrsége is elkísérte őt oda).

Kik lesznek vagy lehetnek még ott?

A kínai fél mostanáig egyelőre nem kommentálta hivatalosan a moszkvai látogatásáról szóló információkat – azonban külföldi hírek szerint nem Kína elnöke az egyetlen, aki meghívott kapott Moszkvába május 9-re.

A május 9-i eseményre nemcsak államfőket hívtak meg, hanem külföldi hadseregek katonáit is. A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter még januárban számolt be arról, hogy Oroszország összesen 19, úgynevezett baráti országként számontartott állam katonai egységét hívta meg a május 9-i parádén való részvételre. Akkor azt is közölte, hogy a 19 közül tízen már meg is erősítették a részvételüket (a tárcavezető azt is elárulta, hogy a 10 ország közt hét olyan állam van, amely egykor a Szovjetunió részét képezte).

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy nyitott Aurus limuzinban a győzelem napi katonai díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2024. május 9-én, a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelem 79. évfordulóján (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

Arról nincs biztos információ, hogy mind a 19 állam esetében meghívták-e az adott ország vezetőjét is.  Az viszont már ismert, hogy Oroszország nagyon sok államfőt meghívott – ezt szintén Dmitrij Peszkov közölte, még korábban. Ami a konkrét neveket illeti, akkor azt írták, hogy

Moszkvába utazhat Robert Fico szlovák miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök vagy Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is.

Közülük Robert Fico már tavaly ősszel megerősítette, hogy elfogadta a moszkvai meghívást, és a napokban így tett a brazil elnök, valamint a palesztin vezető is.

Érdemes lehet felidézni ezzel összefüggésben azt is, hogy az előző években, az ukrajnai invázió kezdete óta milyen külföldi vezetők vettek részt ezen az eseményen:

  • 2022-ben – a konfliktus kitörése után pár hónappal – egyetlen külföldi állam vezetője sem ment Moszkvába (bár nagyköveti szinten több állam is képviseltette magát az eseményen);
  • 2023-ban viszont – mint a The Moscow Times írta – hét egykori szovjet tagállam (Örményország, Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) – vezetője is részt vett az eseményen;
  • 2024-ben pedig a fentiek közül ismét jelen volt hat állam vezetője (Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán), akiken kívül Kuba, Laosz és Bissau-Guinea vezetője is csatlakozott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz Moszkvában. Az örmény államfő a 2024-es eseményre nem ment el, miután az előző ősszel történt hegyi-karabahi konfliktus miatt megromlott az orosz–örmény viszony.

Egy kiszivárgott béketervezet szerint épp május 9-én érhetne véget a háború

A győzelem napi eseményt érdekes kontextusba helyezi két külföldi sajtóhír, amely az utóbbi hetekben jelent meg. Ugyanis először egy ukrán híroldal, a Sztrana, majd a Bloomberg hírügynökség is azt állította, hogy Donald Trump amerikai elnöknek már van egy olyan béketerve, amelynek értelmében épp május 9-én zárulna le a háború.

A Bloomberg viszonylag kevés részletet árult el a tervről, de azt állította a lap, hogy az amerikai elnök Ukrajna és Oroszország ügyében illetékes megbízottja, Keith Kellogg az e hét végén megrendezett müncheni biztonságpolitikai konferencián ismertetni fogja azt (Kellogg valóban ott lesz ezen az eseményen, de azt cáfolta, hogy bármilyen tervet is bemutatna. Korábban viszont azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak tényleg van már terve a háború lezárására).

A Sztrana mindeközben egész részletesen leírta még két hete, január 26-án, hogy mi minden szerepel Donald Trump úgynevezett 100 napos tervében, amely a birtokukba került (bár megjegyezték, hogy a hozzájuk eljutott dokumentum valódiságát nem tudják biztosan megerősíteni). Mindenesetre a közelmúltbeli események egy részét már igazolták az általuk leírtaknak. Ennek értelmében:

  • Donald Trump február elején telefonon egyeztet Vlagyimir Putyinnal a háború befejezéséről (ez, mint a hétvégén írtuk, meg is történt);
  • Ezt követően februárban vagy március magasságában írtak elő egy két- vagy háromoldalú találkozót Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij részvételével (ezzel kapcsolatban egy magas beosztású orosz vezető már azt mondta a múlt héten: 100 százalékig biztos abban, hogy lesz valamilyen kapcsolatfelvétel az orosz és az amerikai elnök között);
  • Az ortodox húsvét vasárnapján, április 20-án tűzszünetet léptetnének életbe a frontvonal teljes hosszában (az ukrán félnek azonban ki kellene vonulnia a nyugat-oroszországi Kurszki területről, amelynek egy részét tavaly nyár óta elfoglalták);
  • Április végén nemzetközi békekonferenciát rendeznének a világ számos vezetőjének részvételével;
  • És ha ott sikerülne szentesíteni a megegyezést, akkor május 9-én lehetne kihirdetni a békekötést a felek között.

Az ukrán nemzeti gárda 13. Hartija dandárjának katonái egy BMP–1 TSz ukrán páncélozott harcjárművel a kelet-ukrajnai Harkiv környékén tartott gyakorlatozáson 2025. január 17-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

Azt persze egyelőre nem tudni, hogy ténylegesen sikerül-e a következő hetekben megállapodnia a rendezésről az orosz–ukrán, vagy az orosz–ukrán–amerikai feleknek a rendezés feltételeivel kapcsolatban úgy, ahogy azt jelenleg Donald Trump környezetében elképzelhetik. Mindemellett, akár lesz valamiféle megegyezés május 9-ig, akár nem, az borítékolható, hogy az ukrajnai háború árnyékában, illetve a külföldi vendégek listáját elnézve most nemcsak szimbolikus, történelmi jelentősége lesz az orosz győzelem napjának.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek