Létrehozva: 2025.03.16.

A hírhedt ukrán klán Magyarországon is próbálkozott és próbálkozna

Debrecenben kapcsolták le őket.

Hétfőn kezdődik a Debreceni Törvényszéken a várva várt büntetőper. A nemzetközi cigarettacsempész-hálózat meghatározó alakjai állnak bíróság elé, akik a gyanú szerint több milliárd forintos kárt okoztak a magyar költségvetésnek. 

A vádirat szerint egy nemzetközi, magyar, lengyel, ukrán és román–orosz állampolgárokból álló bűnszervezet az Egyesült Arab Emírségekből rendszeresen, nagy mennyiségben szállított jogellenesen cigarettát Magyarország területére a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren keresztül. A magyar hatóságok végül a harmadik szállítmányt kapcsolták le. Az elkövetők a három szállítmánnyal összesen több mint 8,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Idén januárban az előkészítő tárgyaláson a magyar férfinak 9, lengyel társának 10 év fegyházbüntetést ajánlottak, ha beismerik bűnösségüket, ám mindketten tagadtak, nem fogadták el az ajánlatot. 

HHétfőn a magyar Sarkadi József és a lengyel Dilczyk Ireneusz újra a bíróság elé áll, immár a rendes tárgyalás keretében. Pontosabban a lengyel vádlott videóhívásban jelentkezik be, mert őt nem adta ki Lengyelország.

A két vádlottal és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó társaikkal szemben az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

 

A repülőtéren csaptak le a csempészekre

Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, 2022 augusztusában egy teherszállító repülőgép landolt a debreceni repülőtér betonján. Egyenesen Dubajból érkezett. A határőri ellenőrzés és a vámkezelés után a repülőgép szállítmányát átrakodták négy lengyel kamionba, majd a bűnös konvoj elindult. Percekkel később, egy jól előkészített akció keretében a NAV járőrei és nyomozói lecsaptak a repülőtér területét éppen elhagyó kamionokra.

The Departure Of The Last Alitalia Airline Flight In Milan
Repülőgéppel csempészték a cigarettát

A kamionokból, autóalkatrészek közé rejtve, előkerült 23 millió szál, az Egyesült Arab Emírségekben gyártott, adózatlan cigaretta. 

A költségvetésnek okozott kár több milliárd forint. A nemzetközi csempészbanda tagjai elmenekültek. Két személyt a mai napig köröz az Interpol.

 

Rekordóvadék

Sarkadi Józsefet, aki az alapos gyanú szerint a csempészáru szétterítését szervezte, a debreceni Nagyerdei körúton található hotel recepcióján fogták el és vették őrizetbe. Három feltételezhető társa ellen a Debreceni Járásbíróság európai, valamint nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Azóta a lengyel Dylczyk Ireneusz megkerült, az orosz Pisarev Dimitrij és az ukrán Stont Volodimir még mindig szökésben van.

Dobó Dénestől, a Debreceni Törvényszék szóvivőjétől lapunk megtudta,

Sarkadi József másfél éven át volt többször is meghosszabbított előzetes letartóztatásban, szabadlábon védekezik. A bíróság majdhogynem példátlanul magas, 180 millió forintos óvadék fejébe hagyta futni – egészen a lakásáig. Ekkora óvadékra még soha nem példa Hajdú-Bihar vármegyében. Országos szinten pedig csak Vizoviczki Lászlónak, a budapesti alvilág egyik fejének kellett ennél több pénzt letennie.

Sarkadinak volt miből. Elfogásakor otthonában házkutatást tartottak, a pompa és a luxus még a sokat látott nyomozókat is meglepte. A NAV erről készült videójában látható, hogy igencsak nagy lábon élt, fürdőszobáiban még a bidé is aranyozott. Sarkaditól több mint félmilliárd forint értékben foglaltak le luxusautókat, értékes órákat és készpénzt. Sarkadi ma lakhelyhez kötött bűnügyi felügyelet alatt áll, elektromos nyomkövető eszközzel a lábán.

 

Dubaj–Debrecen–Munkács–Kijev

Elon Musk a napokban megpendítette, a háború azonnal véget érne, ha szankciós listára kerülne tíz ukrán oligarcha. Amerikai forrásaink szerint a munkácsi Baloga klán egyik tagja már rajta van a lehetséges, kidolgozás alatt álló listán. Ehhez pedig a hétfőn kezdődő per is adalékokkal szolgálhat.

 

A magyargyűlölő Viktor Baloga Kárpátalja legbefolyásosabb, leggazdagabb embere Fotó: AFP/Sergei Supinsky

Viktor Baloga a klán feje. A helyi sajtóban már azzal is megvádolták, hogy magánhadsereget hozott létre. Ráadásul emberei beépültek az ukrán fegyveres és rendvédelmi erők kötelékébe. 

Viktor Balogának már a Zelenszkij-érában sikerült bejuttatnia a kárpátaljai vámszolgálat élére a földijét és egykori beosztottját, M. Tovtot, amivel egy időre biztosította magának az ellenőrzést az ott folyó csempészet felett.

Az ukrán–magyar határ mindig is kitüntetett figyelmét élvezte, ahová, ha csak tehette, a saját embereit állította – gondoljunk csak a most debreceni börtönben ülő Sarkadi Józsefre. 

A debreceni bűnper első számú vádlottja főtisztként teljesített szolgálatot a határon – még ukrán színekben.

 

Kitiltva az Európai Unióból

Viktor Baloga fia, Andrij Baloga folytatja azt, amit az apja elkezdett – immár munkácsi polgármesterként. Információink szerint 

Andrij Balogát is kitiltották már az Európai Unióból. Viktor Baloga tesvére, Pavel Baloga Sarkadi Józseffel is tartotta a kapcsolatot,

amikor még ukrán tisztként szolgált a határon. Pavel Balogát ugyancsak kitiltották az Európai Unióból – nemzetbiztonsági okokból, a hozzátartozóihoz hasonlóan. 

Viktor Baloga felsőbb kapcsolata az Ukrajnában jól ismert Igor Kolomojszkij, Dnyitropetrovszk volt kormányzója. Ahogy odaát mondják, bármi történik Kárpátalján, ahhoz Kolomojszkijnak köze van.

Gyakran megfordul Kárpátalján, de még többször megy hozzá Viktor Baloga, hogy jelentést tegyen a főnöknek. Az egyik leggazdagabb ukrán főhadiszállása az ötcsillagos Radisson Blu Resort Hotel, a Kárpátok hegyei között, a bukoveli síparadicsomban. 

Kolomojszkijt és érdekeltségeit már 2021-ben szankciókkal sújtotta az USA korrupciós ügyek miatt. Kérdés, az Amerikában már bukott oligarchát vajon ki követi pártfogoltjai közül.

Megvetheti lábát az ukrán szervezett bűnözés Magyarországon és az Európai Unió többi tagállamában, ha Ukrajna tag lenne.

Ukrajna egy maffiaállam, a csúcson van a bűnözés az országban, és ez már a háború előtt sem volt másképpen: Global Initiative against Transnational Organized Crime (GITOC) bűnözési indexén a világ 193 országa közül a 34., míg Európában a harmadik legrosszabb helyen állt, jelentette a Magyar Nemzet. Nagyon komoly biztonsági kockázatokat okozhat, ha EU-taggá válik. 

ZELENSZKIJ, Volodimir
Zelenszkij nem tud mit kezdeni az ukrán szervezett bűnözéssel - Fotó: Christophe Petit Tesson

Ukrajna határokon átívelő drog- és fegyvercsempész-hálózatát a világ egyik legerősebbjének tartják. Az Ukrajnába szállított nyugati fegyverek nagyon könnyen kerülhetnek, és kerültek is ottani és külföldi szervezett bűnözői csoportok kezébe. Már a háború kitörése után néhány hónappal elterjedt, hogy a balkáni feketepiacra kerülnek a fegyverek - azok, amiket Zelenszkij követel a Nyugattól. Az ember által hordozható légvédelmi rendszerek és a páncéltörő rakéták különös jelentőséget kapnak, ezeknek az útját egyébként könnyebb monitorozni. Az igazán nagy kihívás azonban a kézifegyvereket, például a puskát és a lőszerek sorsa, amit jóval nehezebb nyomon követni, írja a V4NA. De más súlyos problémákkal is szembe kell nézni, ha csatlakozna Ukrajna az EU-hoz.

  • Ukrajna már a háború előtt is az egyik legnagyobb kábítószer-elosztó központ volt Kelet-Európában. 
  • Az ukrán állam nem bír a helyi bűnbandákkal
  • Ukrajnát már 2012-ben „Európa legnagyobb bordélyházaként” emlegették

Vagyis olyan biztonsági kockázat lenne Ukrajna az Európai Unió tagállamaként, amelyre minden bizonnyal egyik tagállam sincs felkészülve.

Ukrajna valóban nem volt soha a közbiztonságáról híres, a szervezett bűnözés a mai napig virágzik, és ez a helyzet már bőven az orosz–ukrán háború kitörése előtt fennállt, azóta pedig csak fokozódott. Ukrajna határokon átnyúló drog- és fegyvercsempész-hálózatát a világ egyik legerősebbjének tartják. Az sem okoz túl nagy meglepetést senkinek, hogy Ukrajna az orosz invázió előtt a Global Initiative against Transnational Organized Crime (GITOC) bűnözési indexén a világ 193 országa közül a 34., míg Európában a harmadik legrosszabb helyen állt.

Gengszterek és terroristák kezébe kerülnek a nyugati fegyverek

Első körben érdemes azt számba venni, hogy az Ukrajnába szállított nyugati fegyverek nagyon könnyen kerülhetnek, és kerültek is ottani és külföldi szervezett bűnözői csoportok kezébe. Már a háború kitörése után néhány hónappal arról lehetett olvasni, hogy megérkeztek az illegális fegyverek a balkáni piacra az ukrajnai hadszíntérről.

Azaz, miközben Ukrajna fegyvereket követel, aközben kicsempészik rengeteg pénzért a nekik küldött fegyverek egy részét. 

Azt, hogy nyugati fegyverszállítmányok ezen része a feketepiacra kerül, kijevi tisztségviselők is elismerték. A CNN már 2022 áprilisában arról írt amerikai hírszerzéstől érkező információk alapján, hogy Washington az Ukrajnának küldött fegyverek útját csak rövid ideig tudja követni. Egy Pentagon-jelentés azt állítja: fegyvercsempészek és terroristák is fosztogatják a szállítmányokat. Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az Ukrajnának szánt fegyverek akár negyven százaléka is bűnözőkhöz kerülhetett. 


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek