POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.03.21.

A háborúpárti nyugati vezetők tovább próbálkoznak

Főleg a franciák és a britek.

Emmanuel Macron francia elnök március 27-én, csütörtökön egy európai vezetőkből álló csoportot lát vendégül, hogy megvitassák Ukrajna helyzetét és Európa biztonságát – közölte három tisztviselő a Politicoval. A találkozó a tűzszüneti megállapodás elérésére tett erőfeszítések közepette valósul meg, és az EU vezetőinek csütörtöki megbeszélését követi.

Macron az Európai Tanács csütörtök esti ülését követően megerősítette a jövő heti csúcstalálkozót a „hajlandók koalíciója” és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvételével.

„Véglegesítjük a megkezdett munkánkat az ukrán hadsereg rövid távú támogatásáról, a fenntartható és tartós ukrán hadseregmodell védelméről az orosz inváziók megakadályozása érdekében, majd pedig azokról a biztonsági garanciákról tárgyalunk, amelyeket az európai hadseregek nyújthatnak”

– mondta Macron.

A csúcstalálkozó Macron februári és márciusi találkozóinak folytatása lesz, amelyeken európai és NATO-vezetőkkel tárgyaltak Ukrajna és az egész kontinens védelmi garanciáiról – írja a Politico.

A találkozón egy szélesebb körű vezetői csoport vesz részt – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök az EU-csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy azok az országok, amelyek a londoni találkozón részt vettek – beleértve a videóhíváson keresztül csatlakozókat is – „valószínűleg” ott lesznek a csütörtöki megbeszélésen is.

A találkozóra akkor kerül sor, amikor az európai vezetők azon fáradoznak, hogy növeljék az Európai Unió védelmi kapacitásait az Oroszországból érkező fenyegetésekkel és a Donald Trump elnök vezette amerikai külpolitika drasztikus változásaival szemben.

Hétfőn az Egyesült Államok kormányának képviselői Szaúd-Arábiában találkoznak moszkvai és kijevi diplomatákkal egy lehetséges tűzszüneti megállapodás érdekében.

A jövőbeni ukrajnai békefenntartás gyakorlati kérdéseiről kezdtek tanácskozást csütörtökön Londonban a békefenntartói tevékenységbe bekapcsolódni hajlandó országok katonai vezetői.

A zártkörű megbeszélést Keir Starmer brit miniszterelnök hívta össze. A találkozó helyszíne a brit fegyveres erők fegyvernemeinek egyesített londoni főparancsnoksága.

Starmer az ukrajnai rendezésről általa kezdeményezett, videokapcsolattal megtartott múlt szombati virtuális csúcsértekezleten jelentette be, hogy megkezdődött az ukrajnai békefenntartási feladatok előkészítésének „műveleti szakasza”, és a csütörtöki tanácskozás a konkrét tervek kidolgozását célozza.

A munkáspárti brit kormányfő úgy fogalmazott: a „cselekvésre kész országok koalíciójának” fel kell készülnie bármiféle jövőbeni békemegállapodás védelmére, mivel a közelmúlt történelméből tudható, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tart tiszteletben olyan megállapodásokat, amelyek nem tartalmaznak kellően erőteljes biztonsági elemeket.

Starmer az utóbbi időszakban többször is leszögezte, hogy Nagy-Britannia kész katonákkal és légierővel részt venni a jövőbeni ukrajnai békefenntartásban.

Luke Pollard, a fegyveres erők ügyeiben illetékes brit védelmi minisztériumi államtitkár a BBC közszolgálati televízió csütörtöki hírmagazinjában kijelentette: a cél az, hogy a cselekvésre kész országok koalíciója hiteles katonai erőt tudjon felvonultatni, amely lehetővé teszi a tartós béke megteremtését Ukrajnában.

Pollard megfogalmazása szerint, ha Putyinnak sikerül egész Ukrajnát uralma alá hajtania, ahogy ezt hosszú évek óta tervezi, akkor újból felfegyverzi hadseregét, és további olyan térségek után néz, amelyekre kiterjesztheti befolyását.

Keir Starmer miniszterelnök a csütörtöki londoni katonai tanácskozás előtt látogatást tett az egyik nukleáris tengeralattjárón, amely éppen visszatért 204 napos járőrözéséből.

A brit nukleáris ütőerőt hordozó négy tengeralattjáró közül legalább egy mindig járőrözik a világóceán mélyén, de a brit kormány soha nem fedi fel, hogy éppen merre jár, és azt sem, hogy melyik mikor tér vissza a járőrszolgálatból. A Downing Street által Starmer látogatásáról csütörtökön közzétett, videófelvétellel kiegészített tájékoztatás így gyakorlatilag példátlan.

A Vanguard osztályú tengeralattjárók egyenként 16 Trident rakétát hordozhatnak; ezek mindegyike nyolc nukleáris robbanófejjel szerelhető fel.

A brit kormány a flotta teljes lecserélését tervezi. A négy új, Dreadnought osztályú tengeralattjáró a 2030-as években áll szolgálatba.

A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából folyósított hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány.

A londoni pénzügyminisztérium  tájékoztatása szerint Ukrajna megkapta az ebből a forrásból származó 2,26 milliárd fontos (1074 milliárd forint) hitelcsomag első 752 millió fontos részletét.

A hitelt az ukrán kormány teljes egészében védelmi célú beszerzésekre fordíthatja — adta hírül az MTI.

A hitelmegállapodást Rachel Reeves brit és Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter írta alá a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében összehívott múlt vasárnapi londoni csúcsértekezleten.

A hitelcsomagot a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.

A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására.

London többször hangsúlyozta, hogy a kölcsön nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.

A 2,26 milliárd fontos hitelcsomaggal Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) által Ukrajna számára összeállított 50 milliárd dolláros segélyprogramhoz járul hozzá.

A hitelt három, egyenként 752 millió fontos részletben folyósítják,

és az első részletet a bit pénzügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint előző nap átutalták Ukrajnának.

A tárca hangsúlyozza, hogy a hitelt a brit kormány az Ukrajnának jóváhagyott, évi 3 milliárd font összegű brit katonai támogatáson felül nyújtja.

Nagy-Britannia a háború kezdete óta 12,8 milliárd font (6080 milliárd forint) katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.

Az orosz állami vagyoneszközök hozamából finanszírozott, hadfelszerelés beszerzésére szolgáló ukrajnai hitelcsomag tervét London már tavaly bejelentette, és a múlt vasárnapi londoni csúcstalálkozón aláírt szerződés rögzíti a részleteket.

A brit pénzügyminisztérium a terv tavalyi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: az orosz szuverén vagyoneszközök zárolása nélkül Oroszországnak több mint 400 milliárd dolláros forrás állna rendelkezésére hadigépezetének működtetésére, és ebből az összegből további négy évig finanszírozhatná az ukrajnai hadműveleteket.

Az ukrajnai háború befejezése érdekében Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozásáról tart egyeztetést a brit kormány és az Európai Unió.

A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Londonban David Lammy külügyminiszterrel és John Healey védelmi miniszterrel tanácskozik a tartós, igazságos ukrajnai béke elérésének módjairól, és arról, hogy miként lehet még tovább erősíteni az Oroszországra ennek érdekében kifejtett gazdasági nyomást.

A londoni külügyminisztérium megfogalmazása szerint a londoni egyeztetés az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti kapcsolatrendszer új korszakának része, és az Ukrajna ügyében folytatott együttműködés összehangolását célozza.

A tárgyalás napirendi pontjai között szerepel azoknak a módszereknek a megvitatása is, amelyekkel elérhető, hogy Oroszország megtérítse az Ukrajnának okozott károkat.

London már a múlt héten bejelentette, hogy a szankciók alapján zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából folyósított hitelt Ukrajnának hadfelszerelés beszerzésére.

A brit kormány ebből a forrásból 2,26 milliárd font (1074 milliárd forint) hitelcsomagot állított össze, és az első 752 millió fontos részletet már átutalta Ukrajnának.

A brit külügyminisztérium tájékoztatása szerint David Lammy és Kaja Kallas a keddi londoni egyeztetésen áttekinti az európai védelmi kiadások növelésére tett erőfeszítéseket is.

Az Európai Bizottság által Európa felfegyverzésére ReArm Europe néven előterjesztett új terv 800 milliárd euróig terjedő összeget biztosít védelmi beruházásokra.

Keir Starmer brit miniszterelnök a minap bejelentette, hogy Nagy-Britannia 2027-ig a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi ráfordításait.

A védelmi kiadások emelése azt jelenti, hogy a brit kormány 2027-től a jelenlegi éves kiadásoknál 13,4 milliárd fonttal (6370 milliárd forinttal) többet fordít a védelmi költségvetésre.

A londoni külügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint a brit és az EU-szankciók az ukrajnai háború kezdete óta 450 milliárd dollárnak megfelelő pénzügyi forrástól fosztották meg az orosz gazdaságot, Nagy-Britannia és az Európai Unió emellett több mint 120 ezer ukrán katonát részesített kiképzésben.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek