POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.06.

Zelenszkij szerint az oroszok Ukrajna után megtámadják a lengyeleket

Zajlik a durva háborúpárti hangulatkeltés.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin háborús tervei nem állnak meg Ukrajnánál, és a lengyelországi, illetve a balti államok is veszélyben vannak. Szerinte Fehéroroszország háborúba való bevonásával Putyin egyértelmű célja a térség megfélemlítése.

Volodimir Zelenszkij figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy Vlagyimir Putyin háborús ambíciói tovább terjedhetnek, és már a szomszédos országokat – különösen Lengyelországot és a balti államokat is – fenyegethetik. Az ukrán vezető a brit külügyminiszter, David Lammy mellett tartott közös sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét, hangsúlyozva, hogy a helyzet egyre fokozódik – írja az RBK-Ukraine.

Zelenszkij arról beszélt, hogy Putyin „folytatni akarja a háborút,” és a fehérorosz területek használatával a környező országokat próbálja megfélemlíteni. A legfrissebb értesülések szerint Oroszország csapatokat telepítene Fehéroroszországba, ami különösen aggasztó Lengyelország és a balti államok számára.

Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy tavasztól őszig nagyobb orosz katonai jelenlétre lehet számítani Minszkben, amely újabb provokációként értékelhető.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy bár nem biztos abban, hogy közvetlen invázióra kerül sor, a régió destabilizálása és a félelemkeltés már elkezdődött. Az ukrán elnök szerint a nemzetközi közösségnek minden tőle telhetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy megakadályozza Putyint abban, hogy további országokat vonjon be a háborúba.

Münchenben mutathatja be az Egyesült Államok az ukrajnai háború lezárását célzó béketervét. A tervezett megállapodás részleteiről konkrétumokat azonban Washington még nem közölt.

A február 14-én kezdődő müncheni biztonságpolitikai konferencián mutathatják be az amerikai béketervet az orosz–ukrán háború lezárására – írja a Kyiv Independent. Donald Trump főtárgyalója ezt a X közösségimédia-felületen jelentette be.

„Várom már, hogy beszélhessek Trump elnök céljairól, amivel lezárná ezt a véres és költséges háborút Ukrajnában.

Amerika szövetségeseivel fogok találkozni, akik készen állnak a közös munkára” – írta Keith Kellogg, Donald Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja.

Trump elnök egyik legfontosabb kampányígérete az volt, hogy rövid időn belül véget vet az ukrajnai háborúnak, és nemrégiben az elnök arról számolt be, hogy nagyon konstruktív egyeztetések zajlanak Oroszországgal, valamint az adminisztráció kapcsolatban van Moszkvával és Kijevvel egyaránt. Ugyanakkor még sem az elnök, sem különmegbízottja nem közöltek konkrét részleteket a tervezett megállapodással kapcsolatban. Keith Kellogg februárra ígérte ukrajnai látogatását, ahogy Trump is beszélt arról, hogy négyszemközt szeretne találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint, írja az MTI.

A diplomata azt hangoztatta, hogy Moszkva tisztességes partnerségre törekedett, ám a Nyugat nem hallotta meg, mivel kezdetektől fogva a geopolitikai ellenfél meggyengítését tűzte ki célul. Rjabkov szerint Oroszország ennek ellenére ki tudott tartani, meghiúsítva az Egyesült Államok immár volt vezetésének terveit, amely a „szabályokon alapuló világrendet” hirdette, emellett stratégiai vereséget akart mérni Moszkvára.

„Ennek az irányvonalnak a kudarca és a kormányváltás nyomán az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést a kétoldalú kapcsolatok normalizálása felé, ami a kölcsönös tisztelet és egyenlőség elvein alapuló tárgyalásokat jelenti” – mondta Rjabkov. Közölte, hogy Oroszország nyitott a párbeszédre, kész a kemény alkudozás üzemmódjában tárgyalni, figyelembe véve a „terepen” kialakult realitásokat, valamint a történelem és a földrajz által meghatározott nemzeti érdekeket.

„A döntések és a választás tehát Donald Trumpon és csapatán múlnak”

– fogalmazott az orosz külügyminiszter-helyettes.

Elfoglalta az orosz hadsereg a Harkiv megyei Novomlinszk, és a donyecki régióban lévő Baranivka települést – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1130, a kurszki régióban pedig mintegy 325 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint légi drónokat gyártó és tároló létesítményeket, drónkezelőket és elektronikus hadviseléssel foglalkozó szakembereket kiképző központokat, nyolc lőszerraktárt, nyolc páncélozott harcjárművet, amerikai HIMARS sorozatvető tíz rakétáját, továbbá 57 repülőgép típusú távirányítású repülőszerkezetet.

Az oroszországi Kurszk megyében folyó harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek között három harckocsi és 37 egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be. Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 57 655 embert, 334 harckocsit, 244 gyalogsági harcjárművet, 193 páncélozott szállító járművet, 1744 páncélozott harcjárművet, 1825 gépkocsit, 409 tüzérségi löveget és 45 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán tüzérségi és dróntámadást. A felek szerdán egyaránt 150 hadifoglyot adtak át egymásnak. A fogolycserében az Egyesült Arab Emírségek közvetített.

Az orosz csapatok nem fogják tudni egyhamar kiszorítani az ukrán fegyveres erőket Oroszország kurszki régiójából, ez pedig hatással van a front más szektoraira is – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet David Lammy brit külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy csütörtökön lesz pontosan hat hónapja a kurszki ukrán hadművelet kezdetének. „Ha elérünk a háború lezárásának diplomáciai rendezéséhez, hallani fogjuk, milyen feltételeket fog szabni Oroszország Ukrajnának a kurszi terület kapcsán” – jegyezte meg Zelenszkij.

Kiemelte, hogy az ukrán csapatok stabilan tartják a helyzetüket Kurszk térségében, miközben az oroszok nagy veszteségeket szenvednek el, amelyeket igyekeznek kisebbíteni. „Az észak- koreaiak menekülnek, ezt látjuk” – jegyezte meg.

Az elnök szavai szerint a részben orosz megszállás alá került délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében az ukrán erők javítottak helyzetükön, de részletekbe nem bocsátkozott.

David Lammy ukrán hivatali partnerével, Andrij Szibiha külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján megerősítette tárcája korábbi közlését, amely szerint az Egyesült Királyság 55 millió font (27 milliárd forint) értékű új segélycsomagot ajánl fel az ukrán kormánynak.

„A mai napon 55 millió font összegű további brit támogatást jelentek be Ukrajnának, hogy segítsük országaink és gazdaságaink ellenálló képességének és növekedésének fejlesztését” – hangsúlyozta a brit miniszter. Lammy biztosított afelől, hogy Nagy-Britannia megingathatatlanul támogatja Ukrajnát „amíg csak szükséges”.

Szibiha a tájékoztatón kijelentette, hogy Kijev komoly gazdasági együttműködési lehetőségeket lát a partnerekkel az amerikai LNG, azaz cseppfolyósított gáz vásárlása tekintetében, különösen az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitjának megszűnése után.

Rámutatott arra, hogy Ukrajnának jelentős kapacitású földalatti gáztárolói vannak.

Szibiha szerint Ukrajna kulcsszerepet játszhat Európa energiabiztonságának szavatolásában, ha a tározóit igénybe veszik amerikai gáz tárolására. A brit minisztert fogadta Denisz Smihal kormányfő is. Az ukrán miniszterelnök közlése szerint Ukrajna hadiipari komplexumának megerősítéséről folytattak eszmecserét.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek