RETRO RÁDIÓ

USA alelnök: Zelenszkij szörnyű választ adott a béketárgyalásokra

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 20. 12:04

Vance szerint Zelenszkij rossz tanácsokat kapott.

JD Vance alelnök szerdán figyelmeztette az ukrán elnököt, hogy kerülje Trump nyilvános bírálatát, mert az visszaüthet rá, emellett pedig elítélte az ukrán elnök béketárgyalásokra adott „szörnyű” reakcióját.

Vance a DailyMail-nek adott interjújában beszélt erről, néhány órával azután, hogy Volodimir Zelenszkij azzal vádolta Trumpot, hogy az oroszok által terjesztett „dezinformációs térben” él.

Az éles szóváltás mindkét fél részéről kritikus időszakban történt az ukrajnai háborúban, miközben Trump a konfliktus mielőbbi lezárását szorgalmazza.

„Azt gondolni, hogy Zelenszkij meg fogja változtatni az amerikai elnök véleményét azzal, hogy nyilvánosan bírálja a médiában… mindenki, aki ismeri Trumpot, tudja, hogy ez egy borzalmas módja annak, hogy kapcsolatot teremtsenek ezzel a kormányzattal”

– mondta Vance a Fehér Házban adott exkluzív interjújában.

Eközben Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Socialon vágott vissza:

„Egy választások nélküli diktátor, Zelenszkij jobb, ha gyorsan lép, különben hamarosan nem lesz országa” – írta.

Vance szerint Zelenszkij rossz tanácsokat kapott az új amerikai kormányzattal való kapcsolattartásban, és az elmúlt három évben azt sugallták neki, hogy semmit sem csinálhat rosszul.

„Természetesen szeretjük az ukrán népet, és tiszteljük a katonák bátorságát, de úgy gondoljuk, hogy ennek a háborúnak mielőbb véget kell érnie” – folytatta.

„Ez az Egyesült Államok elnökének álláspontja. Nem orosz dezinformációra épül, hanem arra a tényre, hogy Donald Trump jól ismeri a geopolitikát, és határozott véleménye van, amit régóta képvisel”

– tette hozzá.

Trump múlt héten egy 90 perces telefonbeszélgetéssel indította el az új békekezdeményezést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Ez pánikot keltett Kijevben, attól tartva, hogy kimarad egy háttérben zajló megállapodásból, miközben amerikai tisztviselők egy esetleges egyezség körvonalait kezdték felvázolni, amely szerint Ukrajna nem csatlakozhatna a NATO-hoz.

Zelenszkij a múlt héten a Müncheni Biztonsági Konferencián találkozott Vance-szel, de szerdai sajtótájékoztatóján élesen kritizálta Trump politikáját – egy nappal azután, hogy amerikai és orosz tisztviselők találkoztak Szaúd-Arábiában.

Oroszország és az Egyesült Államok egy háromlépcsős béketervet dolgozott ki Ukrajna számára, amelynek egyik legfontosabb eleme az új választások megtartása – számolt be róla az RBK Ukrajina hírportál a Fox News fehér házi tudósítójának, Jacqui Heinrich közösségimédia-bejegyzésére hivatkozva.

A Fox News tudósítójának értesülése szerint a Washington és Moszkva által javasolt békefolyamat három lépésből állna:

  • első lépés a tűzszünet,
  • a második az ukrajnai választások lebonyolítása,
  • majd a végleges békemegállapodás aláírása lenne.

Jacqui Heinrich minderről diplomáciai forrásoktól értesült, és közölte: a tervet jelenleg Szaúd-Arábiában is megtárgyalták, ahol kulcsfontosságú egyeztetések zajlottak a konfliktus lezárásáról. Washington és Moszkva is úgy véli, hogy az új választások megtartása fontos feltétele a békefolyamat sikerének – írta.

Az RBK Ukrajina hozzátette, hogy egy ilyen béketerv komoly vitákat válthat ki, mivel Oroszországot régóta bírálják a demokratikus választások hiánya  miatt.

Ukrajnában pedig széles körben attól tartanak, hogy egy ilyen választás egy oroszbarát elnök hatalomra kerüléséhez vezethet.

Bár Kijev elutasítja a „bábelnök” gondolatát, egyes források szerint Moszkva nagy esélyt lát arra, hogy egy számára kedvező jelölt nyerjen.

A Fox News műsorvezetője hozzátette: a neki nyilatkozó diplomáciai források szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy véli, hogy bármely másik jelölt rugalmasabb és nyitottabb lenne a tárgyalásokra és engedményekre, mint Volodimir Zelenszkij. Donald Trump pedig, aki szintén részt vesz a diplomáciai folyamatban, alighanem bármilyen választási eredményt elfogadna, még akkor is, ha egy oroszbarát jelölt nyerne – írta, hozzátéve:

Putyin és Trump egyaránt alacsonynak tartják Zelenszkij újraválasztási esélyeit.

Ukrán részről Olekszandr Kornyijenko, a parlament alelnöke minderre úgy reagált: az új választásokkal kapcsolatos javaslatok nem reálisak, és csupán politikai manipulációnak tekinthetők. A béketerv körüli egyeztetések tovább folytatódnak, ám Ukrajna sorsáról egyelőre nem született végleges döntés.

Zelenszkij eközben lemondta a szerdára tervezett szaúdi látogatását

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök márciusra halasztotta szaúd-arábiai látogatását, miután Rijádban tárgyalások zajlottak Oroszország és az Egyesült Államok delegációi között – közölte az Jevropejszka Pravda.

A hírt az ukrán elnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalása után sajtótájékoztatón erősítette meg. A sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elhangzott az is, hogy

az orosz delegáció csak szerdán utazik vissza Moszkvába Szaúd-Arábiából, míg az amerikai küldöttség tovább marad.

Zelenszkij úgy fogalmazott: „Erre az orosz–amerikai találkozóra nem hívtak meg minket Szaúd-Arábiába. Meglepetésként ért bennünket. A médiából értesültünk róla. Nem akarjuk, hogy bárki a hátunk mögött döntsön Ukrajnáról. Azt gondolom, hogy ez jogos elvárás. Bármely ország tárgyalhat másokkal kétoldalú alapon, de a háború befejezéséről nem hozhatnak döntést Ukrajna nélkül.”

Hozzátette azt is: „Nem megyek Szaúd-Arábiába. Kapcsolatba léptünk partnereinkkel, és jó kapcsolatban vagyok Mohamed bin Szalmán trónörökössel. Egyetértettünk abban, hogy március tizedikén teszek hivatalos látogatást. Ami az Egyesült Államokat illeti, őket Kijevben várjuk.”

Donald Trump élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt egy bejegyzésben a Truth Social platformon, ahol diktátornak nevezte az ukrán elnököt.

„Szeretem Ukrajnát, de Zelenszkij borzalmas munkát végzett, az országa romokban hever, és milliók haltak meg szükségtelenül – és ez még mindig folytatódik…” – írta Trump.

A Sky News a honlapján közölte, hogy az amerikai elnök szerint Zelenszkij „csak egy mérsékelten sikeres komikus”, aki belemanipulálta Amerikát egy 350 milliárd dolláros háborúba, amelyet nem lehet megnyerni.

„Nem hajlandó választásokat tartani, nagyon alacsony a népszerűsége Ukrajnában, és az egyetlen dolog, amiben jó volt, hogy úgy játszott Biden elnökkel, mint egy hegedűvel”

– állította Trump. „Egy diktátor választások nélkül – Zelenszkijnek gyorsan kell cselekednie, különben nem marad országa.”

Trump azt is mondta, hogy az Egyesült Államok sikeresen tárgyal a háború befejezéséről Oroszországgal, és hogy ezt mindenki elismeri olyan eredményként, amit csak az ő kormányzata tud elérni.

Trump azt sugallta, hogy az ukrán elnök csak 4 százalékos támogatottsággal bír, ugyanakkor a Sky News szerint a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy valójában 50 százalék körüli az elfogadottsága – hasonló Trump saját támogatottsági rátájához.

Szerinte milliók haltak meg, azonban a Sky News úgy véli, a legmagasabb becslések sem támasztják ezt alá. Az ENSZ szerint csaknem 12 300 civil halt meg a háború kezdete óta, de ez a szám valószínűleg ennél magasabb, mivel sok esetet nem tudtak függetlenül ellenőrizni.

A katonai veszteségeket mindkét fél titokban tartja, de:

  • Ukrajna szerint eddig 43 ezer ukrán katona halt meg (bár a valódi szám ennél jóval magasabb lehet, és a sebesültek, eltűntek, fogságba esettekkel együtt több százezer fő lehet a teljes veszteség),
  • Oroszország nem közöl pontos adatokat a saját veszteségeiről, de a brit hírszerzés 700 ezer körülire becsülte az oroszok teljes veszteségét.

Az ukrán elnök visszautasította Trump állításait, mondván, hogy az amerikai politikus egy dezinformációs buborékban él.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.