RETRO RÁDIÓ

Trump: Ez egy nagyon mocskos, történelmi botrány!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 07. 08:08

A demokraták kilóra megvették a médiát.

Nyilvánossá váltak azok az adatok, amelyekből kiderül, hogy az előző években, egyes amerikai kormányzati szervek kinek és mennyi támogatást nyújtottak, például kit vettek meg kilóra a médiában. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az egyes országokba milyen pénzek érkeztek, így derült ki az is, hogy a Politico korábban, a demokraták kormányzása alatt 8,2 millió dollárt kapott támogatásként. Donald Trump elnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésében túl nagy és túl mocskos botránynak nevezte az ügyet, melyre Orbán Viktor magyar miniszterelnök is reagált, egyetértve Trumppal.

 

 

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. (Fotó:Ting Shen / AFP) 

 

A Fehér Ház közölte, hogy felmondja a Politico előfizetéseit, amelyeket az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség az adófizetők millióiból vásárolt. A bejelentésre azt követően került sor, hogy az Elon Musk vezette kormányzati hatékonysági hivatal feltárta, hogy korábban a Politico 8,2 millió dollárt kapott kormányzati támogatásként. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője az ügy kapcsán elmondta, hogy az amerikai kormányzat sorra végignézi a szövetségi kiadásokat, hogy biztosítsa azt, hogy az adófizetők dollárjait az amerikai nép érdekeit szolgáló módon költik el.

A korábbi demokrata kormány, a Biden-adminisztráció médiafinanszírozási botrányáról az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán is megszólalt

Úgy néz ki, hogy dollármilliárdokat dugdostak el az USAID-nál és más ügynökségeknél, nagy része az álhírmédiának megy kifizetésként, azért, hogy jó történeteket írjanak a demokratákról. A baloldali szennylap, a Politico néven ismert, úgy tűnik, 8 millió dollárt kapott. A New York Times is kapott pénzt???? Ki más?????  Ez lehet a legnagyobb botrány, talán a történelem legnagyobbja. A demokraták nem tudnak elbújni ez elől. Túl nagy, túl mocskos

– írta Donald Trump

Donald Trump posztjára Orbán Viktor magyar miniszterelnök is reagált. X-en közzétett bejegyzésében azt írta:

Kiugrott a nyúl a kalapból! Évekig kellett elviselnünk, hogy a fősodratú média ultraprogresszív, magát emberi jogi bajnokoknak kikiáltó bajnokai évekig démonizálják a hazafias politikai erőket. Azért tették, mert a USAID és az előző, baloldali amerikai kormányzat fizetett érte. Egyetértek Donald Trump elnökkel, ez túl nagy és túl mocskos ahhoz, hogy el lehessen bújni előle

– írta a kormányfő. 

Az usaspending.com oldal adataiból kiderül, hogy egyes országokba milyen pénzek érkeztek, így a Magyarországra érkezett juttatások is áttekinthetőek. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.