időjárás
Megbukott a Nyugat Oroszországgal szembeni politikája. Trump és Putyin tárgyalása sokkolta Brüsszelt.
Trump és Putyin szerdán 90 percen át tárgyalt egymással telefonon. Az amerikai fél ezt előzetesen nem jelezte európai szövetségeseinek. A háború lezárására vonatkozó egyeztetések azonnali megkezdésében állapodott meg a két elnök szerdán. Ezzel a lépéssel Donald Trump megdöbbentette európai szövetségeseit. Az amerikai védelmi miniszter pedig kijelentette, irreális, hogy Ukrajna 2014 előtti határait visszaállítsák. Mindez azt jelenti, hogy Putyin, illetve Oroszország diplomáciai elszigetelésére irányuló nyugati erőfeszítések összeomlottak.
Az amerikai elnök mintegy háromnegyed órával az orosz elnökkel lezajlott beszélgetéséről szóló közlemény után újabb közleményben számolt be a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésről. Közölte, hogy számos, a háborúval összefüggő kérdést érintettek, de mindenekelőtt a pénteki találkozót készítették elő, amely Münchenben a biztonságpolitikai konferencia keretében történik majd meg, és amelyen az amerikai delegációt J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezeti.
Trump az ukrán államfővel folytatott beszélgetését úgy értékelte, hogy "Zelenszkij, ahogy Putyin elnök is, békét akar".
"Itt az idő, hogy megállítsuk ezt a képtelen háborút, ami tömeges és teljesen szükségtelen halált és pusztulást okoz" - zárta közleményét az amerikai elnök.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter megismételte Trump korábban is hangoztatott álláspontját, „irreálisnak” nevezve Ukrajna NATO-ambícióit és azt a célját, hogy minden elveszített területet visszaszerezzen. Az Egyesült Államok vezette ukrán védelmi kapcsolattartó csoport brüsszeli ülése előtt Hegseth hangsúlyozta, hogy Ukrajnának fel kell készülnie egy tárgyalásos békére, amelyet esetleg nemzetközi csapatok támogatnak, de a NATO-tagság nem része a megállapodásnak. Kijev azonban továbbra is kitart amellett, hogy csatlakozni kíván a NATO-hoz.
Carlo Masala, a müncheni Bundeswehr Egyetem nemzetközi politika professzora a Bildnek az amerikai-orosz kapcsolatfelvételről azt mondta: „Ez egy apokaliptikus forgatókönyv. Az ukránok és az európaiak feje fölött folynak a tárgyalások” – mondja a szakember, előrevetítette: „Az európaiaknak nem lesz helyük a tárgyalóasztalnál. El kell fogadnia az eredményt. És sajnos úgy tűnik, ez Ukrajnára is vonatkozik.” Arról, hogy az amerikai fél nem tájékoztatta sem Olaf Scholz kancellárt, sem Boris Pistorius védelmi minisztert Putyinnal folytatott tárgyalásairól, a szakértő azt mondja:
"Ahogyan három évig nem volt stratégiánk erre a háborúra, úgy most nincs stratégiánk az azt követő időszakra sem. Ez keserű. Ez egy hatalmas kudarc.”
Három éve élünk a háború árnyékában és három éve reménykedünk abban, hogy a háború véget ér. A mai napon Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése nyomán egy nagy lépéssel közelebb kerültünk ezen reményünk beteljesüléséhez - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter hozzátette: "Bízunk benne, hogy a telefonhívást követő tárgyalások sikeresek lesznek, s így a béke három év után visszatérhet Közép-Európába".