
Scholz kancellár kiállt a migráció mellett
A népesség csaknem egyharmada már nem német eredetű.
A bevándorló hátterű emberek az ország részét képezik, csaknem a népesség harmadát teszik ki, „ők a kollégáink, az osztálytársaink, a szomszédaink és a barátaink. Mi mindannyian Németországhoz tartozunk, efelől szemernyi kétségünk sem lehet” – hangoztatta Olaf Scholz német kancellár, aki azzal vádolta meg kedden a parlamentben az ellenzéki konzervatívok kancellárjelöltjét, hogy a választási küzdelemben néhány százalékpont előny reményében „csapást mér az európai kohézióra”. Közben az AfD egyre nagyobb támogatásra tesz szert Németországban. Az Alternatíva Németországért megerősödését a CDU/CSU politikájának köszönheti.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AF
„Egyetlen más tagállam sem profitál olyan sokat Európa egységéből, mint Németország” – jelentette ki Scholz a február 23-án tartandó előre hozott választások előtti utolsó parlamenti vitanapon, azt vetve Friedrich Merz szemére, hogy árt az európai együttműködésnek azzal, hogy egyoldalú szigorításokat akar bevezetni a migrációs politikában.

„Micsoda őrültség ez ezekben a válságos időkben!” – jelentette ki a német kancellár, írja az MTI.
„A február 23-i voksolás arról fog szólni, hogy feltétlenül megakadályozzuk, hogy a CDU, a CSU és az AfD együtt többségre tehessen szert” – tette hozzá.
Scholz szerint Merz le akarja zárni a határokat, és ezzel az uniós joggal megy szembe. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének menekültügyi politikája árt a német érdekeknek – mondta a jelenlegi német kancellár, arra figyelmeztetve, hogy szerinte a Merz által kijelölt út az Európai Unió mint jogi közösség végének a kezdetét jelentheti, és az súlyos hiba lenne. „Gondolják, hogy az jót tesz a szolidaritásnak, ha Németország szándékosan megsérti az uniós jogot?” – tette fel a kérdést Scholz.
Azt állította, Merz megszegte az Alternatíva Németországért (AfD) párttal kapcsolatosan tett korábbi ígéretét, amikor januárban az AfD támogatta a CDU-nak a bevándorlási politika szigorítására vonatkozó javaslatát.
Friedrich Merz a kancellár szavaira reagálva a parlamentben kijelentette: a CDU számára szóba sem jöhet az együttműködés az AfD-vel, és a tavaly novemberben széthullott hármas koalíció politikáját okolta az AfD megerősödése miatt.
„Megöllek titeket!”
Eközben mint lapunk rendszeresen ír róla, a német lakosság az erőszakos bűnöket elkövető migránsoktól retteg. A közelmúltban Észak-Rajna-Vesztfáliában egy 42 éves szír migráns brutálisan megtámadott egy nőt a saját otthonában aki csak a kutyája segítségével tudott elmenekülni.
Azt kiabálta, hogy meg akar ölni és ki akarja vágni a szívemet
– mesélte az áldozat. Nemrégiben állították bíróság elé állt az a 36 éves nigériai migráns, aki még tavaly nyáron egyetlen nap alatt háromszor is rendőrökre támadt, és összesen hat egyenruhást sebesített meg. A férfi kábítószer hatása alatt állt, és többször életveszélyesen fenyegette az őt letartóztatni próbáló rendőröket.
Németország a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak tekintetében már egy szinten van olyan országokkal, mint például Kolumbia, derült ki egy tavalyi közvélemény-kutatásból. Úgy tűnik a német politika nem tanul az állampolgárai aggodalmából.
Mint arról már írt lapunk, az Alternatíva Németországért megerősödését a CDU/CSU politikájának köszönheti. A migrációt elutasító párt érti és képviseli a 2015-ös migrációs válság kezdete óta az állampolgárok véleményét.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Alice Weidellel, az Alternatív Németországért Párt (AfD) elnökével tárgyal szerdán Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
A két vezető korábban még nem találkozott egymással. A megbeszélés legfontosabb témája az európai migrációs válság. A magyar kormányhoz hasonlóan az AfD évek óta elkötelezett az illegális migráció megállítása mellett.
Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének vasárnapi, késő esti televíziós vitájában.
Az ARD és ZDF közszolgálati televízió által szervezett esti vitában a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa a február 23-i előre hozott parlamenti választásokat követően is kemény irányvonalat ígért a migrációs politikában – írja az MTI.
Scholz ezenfelül azt hangoztatta, hogy korlátozó irányvonalat követ, ami az illegális bevándorlást illeti. Úgy fogalmazott, hogy Németország számára elfogadhatatlanok az olyan erőszakcselekmények, mint amilyen a két halálos áldozatot követelő január 22-i aschaffenburgi késelés volt. „Sosem törődhetünk bele ilyen cselekményekbe, és ezért világosan és határozottan cselekedni kell” – jelentette ki, és kiemelte, hogy a mostaniak az illegális bevándorlásra vonatkozó eddigi legszigorúbb szigorúbb törvények.

A német Szociáldemokrata Pártot (SPD) vezető Olaf Scholz kancellár (k) Oliver Köhr (b) és Bettina Schausten moderátorokkal fényképezkedik az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével, Friedrich Merzcel tartandó tévévitája előtt egy berlini stúdióban 2025. február 9-én. Németországban február 23-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak (Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Michael Kappeler)
Kihívója, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltje, Friedrich Merz ugyanakkor azt vetette a szociáldemokrata kancellár szemére, hogy több mint kétmillió illegális migránst engedett be Németországba. Ez több, mint Hamburg lakossága – tette hozzá.
A kereszténydemokrata politikus szerint Scholz elvesztette valóságérzetét.
„Ön nem ebben a világban él. Amit itt mesél, az egy mesevár”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a Scholz által elmondottaknak alig van közük a német városok és települések valóságához.
Scholz azt vetette Merz szemére, hogy bizonygatásai ellenére később mégis együtt fog működni az AfD-vel. „Komolyan tartok ettől” – jelentette ki az SPD kancellárjelöltje. Mint mondta, Merz már tavaly is kizárta az együttműködést az AfD-vel, de nemrég, a nem kötelező erejű parlamenti migrációs határozat elfogadásakor, mégis volt erre példa.
„Ez szószegés és tabudöntés”
– emelte ki Scholz.
Merz mindazonáltal ismételten és határozottan kizárt bármiféle együttműködést az AfD-vel. „Nem lesz ilyen együttműködés. Szakkérdésekben egész világok választanak el minket” – hangsúlyozta. A CDU kancellárjelöltje hozzátette, hogy nincsen semmi közös az AfD-ben és az uniós pártokban.
A két politikus a német gazdaságpolitika irányvonalában sem értett egyet. Merz rávilágított, hogy a német gazdaság harmadik éve zsugorodik, egyre több vállalkozás megy csődbe, miközben a munkanélküliség emelkedik. Azt mondta, hogy Scholznak helytelen felfogása van arról, ami a problémák sürgősségét illeti.
Scholz viszont arra hivatkozott, hogy a gazdasági visszaesés fő oka az ukrajnai háború, ugyanakkor – mint mondta – Németországnak eredményeket sikerült elérnie a megújuló erőforrások terén.
Scholz és Merz a kijevi vezetésnek szállítandó német Taurus rakéták ügyében sem értett egyet.
„Mindig is azt mondtam, hogy a manőverező robotrepülőgépek szállítását össze kell hangolni az Európai Unióval. Amerikai szállít, Franciaország szállít, Nagy-Britannia szállít. Nekünk is szállítani kellett volna” – mondta Merz.

Friedrich Merz, az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője (k) Oliver Köhr (b) és Bettina Schausten moderátorokkal fényképezkedik a német Szociáldemokrata Pártot (SPD) vezető Olaf Scholz kancellárral tartandó tévévitája előtt egy berlini stúdióban 2025. február 9-én (Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Michael Kappeler)
Scholz azzal válaszolt, hogy nem tartja helyesnek olyan fegyverek szállítását, amelyekkel nagy pusztítást vihetnek végbe az orosz hátországban.
„Ez úgy gondolom, pont olyan lépés, amelyet nem szabadna meglépni, ha az ember felelősséget visel Németországért”
– fűzte hozzá.
A német kancellár a vita során arról is szót ejtett, hogy az Európai Unió „egy órán belül” reagálni tud abban az esetben, ha Donald Trump amerikai elnök vámokat rendel el európai termékekkel szemben.







