RETRO RÁDIÓ

Patrióták Madridban: Európa nagysága népei nagyságát jelenti

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 08. 19:42

"Európa nagysága az európaiak szívében van!”

Európa nagysága népei nagyságát jelenti, mi megígértük, hogy Európát ismét naggyá tesszük, és megmutatjuk, hogy betartjuk ígéreteinket – jelentette ki Santiago Abascal, a Patrióták Európáért elnöke a pártcsalád madridi csúcstalálkozójának alkalmából megtartott nagygyűlésen.

„Európa nagysága nem egy hatalmas épület vagy egy bürokratikus kaszt Brüsszelben, de az sem, hogy minden hatalmat az emberek hazájától távol koncentrálnak. Európa nagysága az európai fővárosokban van, az európaiak szívében” – fogalmazott a spanyol politikus, hozzátéve, hogy Európa nagyságát úgy lehet elérni, ha garantálják nemzeteinek folyamatos létét, tisztelve szuverenitásukat és szabadságukat.

Abascal hangsúlyozta: büszkék arra, hogy Donald Trump amerikai elnök mellettük áll a szabadságért folytatott harcban. Felszólította a jelenlévőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és kezdjék meg Európa visszahódítását. „Történelmi győzelem főszereplői leszünk. (…) Előre Európa hazafiai, ne hátráljatok meg semmi és senki elől!” – mondta.

Szavai szerint a pártszövetség tagjait a hazaszeret, általában az emberek szabadságához és a személyes szabadsághoz való ragaszkodásának nagyon szoros kötelékei kötik össze, csakúgy mint a határok védelmének fontossága, valamint a globalisták ellenük irányuló heves támadásai.

Bírálta az európai intézményeket bevándorlási politikájuk, klímafanatizmusuk és az egyre erősebb cenzúra miatt, amelyet szerinte azért alkalmaznak, mert nem akarják, hogy az európaiak meghallják a hazafiak üzenetét.

Viszont szerinte ezek a támadások csak még jobban egységbe kovácsolják őket. „Nincs idő csüggedni, sebeinket nyalogatni, nincs ok a lemondásra, nincs mentség a passzivitásra. Ellenkezőleg, mindenhol a remény jelei mutatkoznak, és csak egy a dolgunk: soha sem feladni” – jelentette ki.

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt vezetője felszólalásában hangsúlyozta: „kötelességünk, hogy hiteles alternatívát adjunk ennek a kudarcos Európának 2025-től kezdve, amely a fordulópont éve lesz, a visszahódítás éve, amikor a Patrióták megmutatják, hogy készen állnak a kormányzásra, és világos tervük van”.

Hangsúlyozta: Európa mély válságot él át, és csak a Patriótáknak van bátorságuk és elképzelésük változtatni a dolgokon. „Nekünk, hazafiaknak meg kell állítanunk ezt az őrületet, és meg kell mentenünk az európai munkahelyeket. Demokratikus forradalomra, változásra van szükségünk” – mondta.

Donald Trump amerikai elnök protekcionista intézkedéseiről szólva azt mondta: ezek hatása Európában a „Brüsszel által elrendelt tilalmaknak” tudható be.

Ha manapság az autóiparban dolgozók ezrei elveszítik állásukat, akkor az nem Trump hibája, hanem a Brüsszel által kikényszerített gazdasági, ipari és környezeti öngyilkosság” – érvelt.

Kifejtette: fel kell hagyni a nemzetek feletti szervezetek, például az Egészségügyi Világszervezet finanszírozásával, amelyek a multinacionális cégek, nem pedig az állampolgárok érdekeit védik, és „ideje megkérdőjelezni az olyan valóságokat”, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság, amely az iszlám terroristákat egy szintre helyezi a demokratikusan megválasztott izraeli miniszterelnökkel.

Az amerikai választásoknak fel kell ébreszteniük az öreg kontinenst” – jelentette ki Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője, aki szerint Donald Trump beiktatásával egy valódi globális változás kezdődött el.

Mint mondta, meg kell érteni az üzenetet, amely az Egyesült Államokból érkezik, mert az amerikaiak újból egységesek és büszkék országukra. „Az amerikaiak az mondják nekünk: legyetek erősek, de ehhez önmagatoknak kell lennetek, önmagatokból a legjobbat kell nyújtanotok népeiteknek és a világnak” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az új kontextusban a Patrióták az egyetlenek, akik szót értenek az új Trump-kormánnyal, mert kölcsönösen tisztelik egymást, és mint hazafiak értik, hogy aki kormányoz, annak védenie kell nemzetét.

Le Pen szerint Trump megválasztása óta „Brüsszelben minden riasztó be van kapcsolva”, Ursula Von de Leyen új mandátuma pedig csak nehezen indul el.

Az energiapolitika egy katasztrófa, a migrációpolitika kicsúszik az ellenőrzés alól, a bevándorlás kiüríti az államkincstárakat és megtölti börtöneinket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ipar és a gazdák is nyíltan lázadnak az abszurd és öngyilkos zöld megállapodás ellen.

Még az Európai Néppárt is kételkedni kezdett az Európai Bizottság tévedhetetlenségének dogmájában – jegyezte meg. Bírálta az unió vezetését, amiért Európa kimaradt a harmadik évezred küszöbén megjelenő összes nagy technológiai forradalomból.

Mi, az európai nemzetek hazafiai vagyunk azok, akiknek igazuk volt. Igazunk volt, amikor 2019-től kezdve nem akartunk meghajolni a zöldpaktum előtt, igazunk volt, amikor megtagadtuk a migrációs paktum elfogadását, ami egy programozott európai népességcsere” – jelentette ki.

A pártcsoport madridi csúcstalálkozóján 11 pártelnök szólalt fel személyesen, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök, míg mások, például Javier Milei argentin elnök vagy Herbert Kickl, az osztrák Szabadságpárt vezetője videoüzenetet küldött.

A pártvezetők találkozójának célja, hogy meghatározzák a következő hónapok stratégiáját a nemzeti szuverenitás, a szabadság és az európai identitás védelme, valamint a tömeges bevándorlás elutasítása mentén. A nagygyűlés kezdetét a Femen feminista mozgalom egy félmeztelen aktivistája zavarta meg, akit aztán a biztonsági őrök kivezettek az épületből, és átadtak a helyszínt biztosító rendőrségnek.

A magyar miniszterelnök a spanyol fővárosban, Madridban mondott beszédet szombaton a Patrióták Európáért pártcsalád idei első, Madridban megrendezett csúcstalálkozóján. Orbán Viktor hatalmas tapsot kapott, amikor azt mondta, hogy a magyar kormány nem a migránsokat, hanem a magyar családokat támogatja. A Tegyük újra naggyá Európát! jelmondattal meghirdetett csúcstalálkozón tizenegy tagpárt vezetője szólalt fel, többek között Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés, Matteo Salvini, az olasz Liga párt és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke. A Patrióták Európáért jelenleg a harmadik legnagyobb politikai csoport az Európai Parlamentben.

Kétnapos csúcstalálkozót tart Madridban a Patrióták Európáért pártcsalád, amely a következő hónapok stratégiáját kívánja meghatározni a nemzeti szuverenitás, a szabadság és az európai identitás védelme, valamint a tömeges bevándorlás elutasítása mentén. Az eseményen tizenegy tagpárt vezetője szólalt fel, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Santiago Abascal, a Patiróták, valamint a spanyol Vox párt elnöke, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés, Matteo Salvini, az olasz Liga párt és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője.

A rendezvény jelmondata a Fidesz által régóta használt MEGA (Make Europe Great Again, azaz Tegyük újra naggyá Európát), amelyet a Donald Trump által használt Make America Great Again mintájára találtak ki. A Patrióták Európáért jelenleg a harmadik legnagyobb politikai csoport az Európai Parlamentben, a 720 képviselőből 86-an ehhez a pártcsaládhoz tartoznak.

A frakció közleménye szerint a legutóbbi választásokon európai polgárok milliói küldtek egyértelmű üzenetet, hogy a brüsszeli elitek korszaka véget ért.

„A madridiak rendesek, önzetlen, jó haverok, és szeretik a focit”

Orbán Viktor elsőként Santiago Abascal-hoz, a spanyol Vox vezetőjéhez szólt. A magyar kormányfő felidézte, hogy már 12 éve szolgál miniszterelnökként, de ami ennél is fontosabb, hogy ellenzéki vezetőként is 16 évvel tartja a rekordot. Mint mondta, megérti és érzi,hogy milyen annak az útja, ha valaki az ellenzékből a hatalomba emelkedik. „Ennek az útnak a neve, szenvedés, fájdalom. Ha valaki kormányra szeretne jutni, először is a nemzetet kell szolgálnia, miközben brutális támadások célpontja lesz. Santiago, ideje annak, hogy kormányra kerüljetek” – fejtette ki Orbán Viktor.

Beszédében felidézte, hogy a magyarok és a spanyolok az 1200-as évek óta összetartanak. „Tisztelt spanyol barátaim, ti voltatok az elsők, akik támogattak bennünket 1956-ban, amikor fellázadtunk a kommunizmus és a Szovjetunió ellen. Vagyis a spanyolok és a magyarok kipróbált fegyverbarátsága a miénk. És ma 70 évvel később itt állok mellettetek Madridban. Santiago, én értelek téged, és veled vagyok, éljen a reconquista! A madridiak rendesek, önzetlen, jó haverok, és ami a legfontosabb, szeretik a focit. Egy Puskás nevű magyar mondta ezt, akit önök Pancsóként ismernek.”

A mi országunkat nem a mérete és nem a hadserege teszi érdekessé. Magyarországot a politikája teszi érdekessé. Mi otthon 15 éve építjük a szabad, konzervatív és keresztény Magyarországot. Magyarország ma a konzervatív politika laboratóriuma.

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Emlékeztetett arra is, hogy „beleírtuk az alkotmányba, az anya nő, az apa férfi. Korábban azt hittük, ezt mindenki tudja. A munkanélküliséget felszámoltuk. Európa legalacsonyabb adóját fizetik a cégek. Az állam nem bünteti, hanem jutalmazza a munkát. A globalista elit persze gyűlöl bennünket. A brüsszeli bürokraták, az amerikai demokraták és a Soros-hálózat hajtóvadászatot indított ellenünk” – mondta a miniszterelnök.

A Trump-tornádó megváltoztatta a világot

Orbán Viktor szerint a globalista elit gyűlöli őket, és a brüsszeli bürokraták, az amerikai demokraták, és a Soros-hálózat is hajtóvadászatot indított ellenük.

„Vadásznak ránk, mert megvédtük a hazánkat. És mit csináltak közben ők? Ők közben tönkretették Európát. Brüsszel miatt az európai gazdaság elsüllyedt. Brüsszel miatt a pénzünket Ukrajnába küldik egy reménytelen háborúba. Brüsszel miatt Európát ellepték a migránsok. Brüsszel kinyitotta a kapukat és a határokat a migránsok inváziója előtt? Emlékszem, 2015-ben Soros meghirdette, évente egymillió migránst be kell engedni Európába. És láss csodát, kilenc év alatt kilencmillió illegális migráns érkezett. Az Európa illegális migránsinváziója nem összeesküvés-elmélet, hanem maga a gyakorlat” – jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta, 15 évvel ezelőtt, amikor a magyarok szembefordultak a progresszív világelittel, azt mondták, hogy őrültség, lehetetlen, és politikai öngyilkosság. „De mi nem hallgattunk rájuk. Megcsináltuk, és ma itt állok önök előtt, Magyarország az élő bizonyíték, hogy lehetséges, ezt meg lehet csinálni” – tette hozzá.

A  Trump-tornádó néhány hét alatt megváltoztatta. Egy korszak véget ért. Tegnap mi voltunk az eretnekek. Ma mi vagyunk a mainstream. Tegnap azt mondták, mi vagyunk a múlt. Ma mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Amerikában, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon négy patriótát vívunk a jövőre. Felkészült Csehország. Sokan vagyunk, nagyok vagyunk és erősek vagyunk. Ahogy a ti Pancsótok mondta, a csapat most nagyon együtt van.”

„Spanyolországban értik, miként kell bánni a megvadult bikákkal”

A magyar kormányfő felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök megkezdte munkáját, szembefordult a progresszív világelittel, és ez a spanyoloknak is sikerülhet. „Csak annyi kell hozzá, hogy odaálljatok Santiago Abascal és a Vox mellé, és Spanyolországban is a Patriótáké lesz a jövő.”

Kedves Patrióták, ma a progresszív világelit egyszerűen elrabolja Európát az emberektől. A mítosz szerint Európát egy bika képében rabolták el. Önök Spanyolországban értik, miként kell bánni a megvadult bikákkal. Van itt Spanyolországban egy patrióta párt, a Vox. Van annak egy nagyszerű, bátor patrióta elnöke, Santiago Abascal barátom, aki a legbátrabb torreádor a politikában, akit valaha láttam. Hát akkor Santiago, szelídítsük meg együtt ezt a megvadult bikát

– zárta gondolatait Orbán Viktor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.