POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.20.

Orbán Balázs: A politikus akkor jó vezető, ha az igazságot képviseli

A politikai igazgató Amerikában a CPAC kongresszuson beszélt.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a CPAC rendezvényén vett részt, ahol a beszélgetés során kiemelte Donald Trump győzelmének jelentőségét, valamint az Orbán-kormány álláspontját a migráció és az ukrajnai háború kapcsán. A magyar politikus hangsúlyozta, hogy a liberális sajtó évek óta próbálja lejáratni a konzervatív vezetőket, de az idő rendre igazolja a döntéseiket.

 

 

Orbán Balázs már a beszélgetés elején üdvözölte vendéglátóit, és gratulált az amerikai konzervatívoknak, amiért Donald Trump újra elnyerte az elnöki pozíciót. 

Azt hiszem, ezzel megmentették országukat, és óriási dolgot tettek Európáért, a világért és természetesen Magyarországért is

– fogalmazott. A magyar politikus ezután arról beszélt, hogy a konzervatív mozgalom megerősödésének egyik fontos pillére a nemzetközi együttműködés, amelyet a CPAC is jól mutat. Megjegyezte, hogy Magyarország immár negyedik alkalommal ad otthont a CPAC Hungary rendezvénynek, amelyre minden érdeklődőt szívesen várnak. 

Mindenkit meghívunk. Gyertek el, látogassatok meg minket, és tapasztaljátok meg első kézből, hogy Magyarország biztonságos és vendégszerető hely

– mondta. A beszélgetés során szóba került a nyugati média ábrázolása Magyarországról és Orbán Viktorról. A moderátor humorosan utalt arra, hogy a Washington Postban azt olvasta, Magyarország miniszterelnöke „egy diktátor, aki elcsalta a választásokat”. Orbán Balázs erre úgy reagált, hogy ez a jelenség nem új keletű, hiszen a liberális média minden konzervatív vezetőt hasonlóan próbál lejáratni. 

Ugyanezt tették Donald Trumppal is, és minden olyan politikussal, aki szembeszáll a liberális hatalmi struktúrákkal

– jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a konzervatív politikusok legnagyobb fegyvere az igazság és az idő. 

Ha politikusként az igazságot képviseled, ahogy azt a miniszterelnököm is teszi, akkor az idő végül igazolni fog

– mondta. Ezt példaként hozva emlékeztetett a migráció kérdésére, amelyben Magyarország évekkel megelőzte a többi európai országot.

Mi voltunk az elsők, akik népszavazást tartottunk az illegális migráció kérdésében. Még akkor is, amikor sokan azt mondták, hogy ez nem legitim téma, mi megkérdeztük az embereket. Az eredmény egyértelmű volt: a magyarok elsöprő többsége elutasította az illegális bevándorlást, és ennek megfelelően cselekedtünk

– mondta. Orbán Balázs hozzátette, hogy a nyugati világ azóta kezdi felismerni, hogy Magyarország álláspontja nemcsak helyes volt, hanem elkerülhetetlenné vált a biztonság fenntartása érdekében. A beszélgetés során az ukrajnai háború kérdése is előkerült. Orbán Balázs kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump álláspontja ebben a kérdésben egyértelmű: a háborúnak véget kell vetni. 

Ez egy őrület. Százezrek halnak meg, és mindenki úgy tesz, mintha ez rendben lenne

 – fogalmazott, utalva arra, hogy a háború folytatása helyett a békekötésre kellene koncentrálni. A beszélgetés a háború kérdésével folytatódott, ahol Orbán Balázs kiemelte, hogy Donald Trump már az ukrajnai konfliktus kezdetén a békekötés érdekében próbált kapcsolatot teremteni Joe Bidennel, azonban az amerikai kormányzat nem mutatott hajlandóságot az egyeztetésre. Mint mondta, a békéhez elengedhetetlen a párbeszéd, hiszen anélkül nem lehet valódi megoldást találni. Orbán szerint azok, akik békéről beszélnek, de nem hajlandók tárgyalni a másik féllel, valójában nem is akarnak békét.

A magyar politikai igazgató hangsúlyozta, hogy a háborús helyzet stabilizálódásával azonnal kedvező gazdasági hatások jelentkeztek: csökkentek az energiaárak és a tőzsdék is pozitívan reagáltak, ami szerinte egyértelműen mutatja, mennyire fontos a politikai kommunikáció és a tárgyalási szándék.

A beszélgetés egyik fontos témája volt Donald Trump és Orbán Viktor politikai kapcsolata is. A moderátor kiemelte, hogy bár a nyugati sajtó gyakran egy kalap alá veszi a két vezetőt, személyiségük és politikai útjuk jelentősen különbözik. Orbán Balázs szerint azonban van egy meghatározó közös pont: mindketten szeretik a hazájukat, és ennek megfelelően cselekszenek. 

Ha egy politikus nemzetét szolgálja és az emberek érdekeit védi, akkor jó vezető. Ha nem ezt teszi, akkor rossz politikus

– fogalmazott. A magyar kormány politikai igazgatója emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a leghosszabb ideje hivatalban lévő európai vezető, aki azonban hosszú éveket töltött az ellenzékben is, mielőtt visszaszerezte volna a hatalmat. Úgy véli, Trump számára is tanulságos lehet az, ahogyan a magyar miniszterelnök felépítette politikai visszatérését.

Orbán Balázs kitért arra is, hogy a konzervatív erőknek együtt kell működniük, ha eredményeket akarnak elérni. Példaként hozta fel, hogy Orbán Viktor a korábbi politikai kudarcaiból tanulva rájött: a liberális oldal nemcsak politikai, hanem médiabeli és civil szervezeti befolyását is felhasználja, hogy megőrizze hatalmát. A magyar miniszterelnök ezért olyan intézményeket és hálózatokat hozott létre, amelyek segítenek a konzervatív értékek képviseletében.

Orbán Balázs világossá tette: a nemzeti érdekek védelme nemzetközi szinten is összehangolt munkát igényel, mivel a liberális oldal globális erőforrásokkal és jól szervezett struktúrával rendelkezik. Hangsúlyozta, hogy a konzervatív tábor számára elengedhetetlen a közös fellépés, ha meg akarják őrizni a nemzetek önállóságát és értékeit.

A beszélgetés következő szakaszában Orbán Balázs arról beszélt, hogy a magyar kormány nemcsak a migráció, hanem az európai uniós szankciók és politikai nyomásgyakorlás ellen is harcol. A politikai igazgató szerint az Európai Bizottság visszaél a hatalmával, és illegális eszközökkel próbálja megzsarolni Magyarországot, amiért a kormány következetesen kiáll a nemzeti érdekek védelme mellett.

A moderátor egy ponton bocsánatot kért a magyar néptől az amerikai kormányzat korábbi beavatkozási kísérletei miatt, amelyek célja az Orbán-kormány destabilizálása volt. 

Orbán Balázs elismerően reagált erre, de hozzátette, hogy a liberális politikai hálózat továbbra is hasonló módszerekkel próbálja gyengíteni a konzervatív vezetőket Európában. Kiemelte, hogy a magyar emberek népszavazáson döntöttek az illegális migráció elutasításáról, azonban az uniós vezetés ezt figyelmen kívül hagyva szankciókkal és pénzügyi nyomásgyakorlással próbálja rákényszeríteni a magyar kormányt a migrációs politika megváltoztatására. 

Mint mondta, Magyarországnak naponta egy millió eurójába kerül az, hogy az EU visszatartja az országnak járó forrásokat, miközben Brüsszel azt próbálja megakadályozni, hogy az ország határt védhessen és szuverén döntéseket hozzon.

Orbán Balázs szerint azonban a hosszú távú érdekek világosak: Magyarország nem engedheti meg, hogy ellenőrizetlen migráció áramoljon az országba, és az ezzel járó biztonsági és társadalmi kockázatok felborítsák az ország stabilitását. A magyar politikai igazgató hangsúlyozta, hogy nemcsak Washingtonban, hanem Brüsszelben is változásra van szükség.

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy az európai liberális elitek fokozatosan elszigetelődnek, mivel nemcsak az amerikai politikai változásokkal nem tudnak lépést tartani, hanem Kínával szemben is egyre inkább elvesztik a diplomáciai és gazdasági kapcsolataikat. 

Orbán Balázs szerint ez a politikai pánik veszélyessé teszi a liberális hatalmi csoportokat, mert minden eszközt be fognak vetni annak érdekében, hogy megőrizzék dominanciájukat.

Nem fogjuk hagyni, hogy ezt megtegyék

– zárta gondolatait a magyar politikus, hozzátéve, hogy a konzervatív mozgalmaknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy a nemzetállamok és a hagyományos értékek megőrzése érdekében hatékonyan léphessenek fel a globalista erőkkel szemben.

J. D. Vance: Három év óta először áll Európa a béke küszöbén

„A legnagyobb veszélyt a nyugati kultúra számára az jelenti, hogy az amerikai és az európai vezetők úgy döntöttek, hogy milliószám beengedik az ellenőrizetlen migránsokat az országaikba. Ez így nem mehet tovább, most kell felemelni a hangunkat az illegális migráció ellen!” – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök a CPAC washingtoni konferenciáján tartott beszélgetésen csütörtökön.

 

CPAC 2025 in Maryland

Fotó: Anadolu via AFP

J. D. Vance kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ez nem folytatódhat így sem Amerikában, sem Európában, az ellenőrizetlen migránsok tömeges beengedésének véget kell vetni. 

Engedni kell, hogy az európai és az amerikai embereknek, a másként gondolkodóknak is legyen hangjuk, hagyni kell, hogy felemeljék a hangjukat, és a politikusoknak figyelni kell rájuk!

– fogalmazott Vance.

„Ha újra határokat (határellenőrzést) akarunk, és szuverenitást akarunk az országainknak, akkor engedni kell a szólásszabadságot” – emelte ki az amerikai alelnök.

Vance: A béke küszöbén állunk Európában

Az amerikai alelnök a konzervatív konferencián kiállt Donald Trump elnök mellett, aki orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal tárgyalóasztalhoz ült csütörtök reggel a szaúd-arábiai Rijádban. Vance leszögezte: közeleg az orosz–ukrán háború vége – hívta fel rá a figyelmet az Origó. 

Tényleg azt hiszem, hogy három év óta először a béke küszöbén állunk Európában

– fogalmazott. 

Hangsúlyozta, hogy az előző Biden-adminisztráció „többet tett a szólásszabadság eltörléséért, mint korábban bármelyik kormányzat.” Arra a kérdésre pedig, hogy Donald Trump amerikai elnök miért ült tárgyalóasztalhoz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Vance az válaszolta: „Azért, mert 

ha véget akarunk vetni a háborúnak, akkor tárgyalnunk kell az összes érintett féllel, beleértve Oroszországot is.”

„Legyenek közös értékeink! Védjük meg a demokráciát! Legyen szabad véleménynyilvánítás, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész nyugati világban” – zárta beszédét J. D. Vance.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek