POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.01.

Lesznek-e előrehozott választások Szlovákiában?

Turbulens a politikai helyzet.

Patthelyzet alakul ki. Döntésképtelenné válthat a szlovák parlament – hangsúlyozta a hirado.hu-nak Tárnok Balázs. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lucas Intézetének kutatásért felelős igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy az előre hozott választás komoly kihívást jelentene a Magyar Szövetségnek is, hiszen igen rövid idő alatt kellene felkészülnie a választásra a jelenleg belső átalakításokon áteső szervezetnek.

Tárnok Balázs kiemelte, hogy Robert Fico nagyon nehéz helyzetbe került, de már a 2023 szeptemberében az előre hozott választások eredményének tükrében látható volt, hogy nem ez lesz minden idők legstabilabb kormánya, hiszen

a 150 fős parlamentben mindössze 79 fős többséggel bírt a kormánykoalíció.

„A Szlovák Nemzeti Párt tíz képviselője nagyon vegyes társaságot alkot, őket nehezen tudta kontrollálni a kormányfő, de a nagyobb koalíciós partner a Hang – Szociáldemokrácia (Hlas) esetében is voltak olyan problémák, amelyek visszavezethetők Peter Pellegrini államfővé választására is, mivel ő így kiesett a napi politikai menedzsmentből, új elnököt választott a Hlas párt, aki nem tudta kellően egyben tartani a frakciót. Így a 79 fős többség 72 főre apadt a parlamentben” – részletezte a szakértő, aki kiemelte, hogy hiába szabta feladatul a koalíciós partnerek számára a szlovák kormányfő, hogy tegyenek rendet pártjaikon belül, ez nem sikerült.

„Patthelyzet alakul ki. Döntésképtelenné válthat a szlovák parlament”

– hangsúlyozta Tárnok Balázs.

A szakértő felidézte, hogy Robert Fico nem zárja ki az előre hozott választás lehetőségét, amennyiben nem oldódik meg ez a probléma február 4-ig. Az előre hozott választáshoz viszont 90 képviselő támogatása szükséges.

„Robert Fico egyelőre a szavak szintjén elzárkózik ettől a lehetőségtől, amely azt jelentené, megbukott miniszterelnökként, másfelől viszont az elmúlt napok kommunikációja azt sugallja, hogy a kormányfő már kampány üzemmódra váltott, olyan üzeneteket fogalmaz meg, amelyekkel megpróbálja elvonni a levegőt koalíciós partnereitől és az ellenzéktől is igyekszik választókat elcsábítani. Fico realitásként számolhat az előre hozott választások forgatókönyvével. Közben egymást érik a tüntetések az országban” – magyarázta Tárnok Balázs, aki arra is emlékeztetett, hogy Robert Fico a nyugatellenes üzenetei mellett a stabilitás megteremtésére vonatkozó ígéretével nyerte meg a legutóbbi választást.

„Eltelt másfél év és ő is ugyanott tart, ahol Igor Matovic a 2020-as megválasztását követően, válságban van a koalíció, nem hozott stabilitást a kormányzása. Ficónak előre kell menekülnie” – elemezte a kormányválság hátterét a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet John Lucas Intézetének kutatásért felelős igazgatója.

A szakértő a várható fejleményekről beszélve több forgatókönyvet is felvázolt.

„Újjáalakítják a kormánykoalíciót, ehhez viszont a kormány szavaival élve a politikai zsarolók követeléseinek kellene engedni, ami negatív precedenst teremthet. Ha nem sikerül újra megteremteni a kormány többséget, muszáj lesz előre hozott választást kiírni, mivel Peter Pellegrini a szakértői kormány kinevezésétől is elzárkózott” – sorolta Tárnok Balázs.

„Ez a béna kacsa helyzet senkinek sem kedvez, egyik politikai szereplőnek sem jó, hogy döntésképtelen a szlovák parlament” – tette hozzá.

Tárnok Balázs elmondta, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok alakulásának szempontjából meghatározó a szerepe a felvidéki magyarság legitim pártjának a Magyar Szövetségnek, amely szintén nehéz helyzetbe kerülhet az előre hozott választással, ugyanis nemrég lépett hivatalba a szervezet új elnöke, aki belső átalakítást hirdetett, és

több időre lenne szükségük ahhoz, hogy felkészüljenek a választásra.

„Ha a magyar párt be tudna jutni a parlamentbe és az új kormányba is bekerülne, magasabb szintre emelkednének a magyar–szlovák kapcsolatok” – mutatott rá az elemző.

Egy friss közvélemény-kutatásra hivatkozva azt is hangsúlyozta, hogy

Fico és a progresszívek pártja fej fej mellett halad,

bármelyik politikai erő megnyerheti a választást.

„2024 júniusában az EP-választást is a Progresszív Szlovákia nyerte, pedig a szakértők zöme arra számított, hogy a Robert Fico ellen elkövetett merénylet a kormánypárti szavazókat mobilizálja” – idézte fel a szakértő, aki azt is hangsúlyozta bármelyik párt is győzne az előre hozott választáson, nem lenne egyszerű kormányt alakítani.

Kiemelte, hogy Szlovákiában elég fragmentált a pártpolitika. A választók viszonylag gyakran változtatják a pártpreferenciáikat. Az elmúlt időszakban két nagy blokk rajzolódott ki, a Fico köré tömörülő pártok, illetve az ellenzéki erők tömbje, jelenleg köztük zajlik ez az erőhúzás.

„Bármelyik forgatókönyv érvényesüljön, olyan

nagyon stabil kormányra a továbbiakban sem érdemes számítani Szlovákiában”

– zárta gondolatait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lucas Intézetének kutatásért felelős igazgatója.

Hazug indokok alapján szervezték meg Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a a múlt heti tömegtüntetéseket. A kormányfő  egy rádióműsorban leszögezte, hogy a külföldi résztvevőket ki kell utasítani.

Az előző nap a kormánykoalíció egyik pártjából, a szociáldemokrata Hangból kizárt két képviselő kapcsán – ami miatt a koalíció elveszítette a többségét a törvényhozásban -, a kormányfő hangsúlyozta, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. A koalíciós partnereknek, a szociáldemokrata Hangnak és a jobboldali Szlovák Nemzeti Pártnak márciusig meg kell oldaniuk a párton belüli kérdéseket – tette hozzá.

Robert Fico elutasította a nagygyűlések szervezőinek azon felhívását, hogy az ország jövője érdekében mondjon le a kormányfői tisztségről.

Hangsúlyozta, a kormány nem tervezi kiléptetni országát az Európai Unióból.

A szlovák miniszterelnök ismételten kijelentette, az orosz invázióval három éve szembeszálló Ukrajna hagyta, hogy Oroszország meggyengítésére használják fel. Közölte, hogy már nem érdekelt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatandó tárgyalásokban, pedig korábban még meg akarta vitatni vele az orosz gáz ukrajnai tranzitjának kérdését. Kijev idén január 1-jén állította le az orosz gáz szállítását, miután lejárt az erről szóló szerződés.

Fico azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy drónokkal támadja a Oroszországból-Törökországba gázt szállító Török Áramlat vezetéket.

Fico az interjúban Donald Trump kapcsán kijelentette, hogy az amerikai elnök tettei befolyással lesznek az Európai Unióra, amely több éven át „csak a partvonalon állt”, és meg kell újulnia.

„Az Európai Uniónak le kellene ülnie és minden kérdésen elgondolkodnia. Csak siránkozik és képtelen reagálni a kihívásokra. Európának saját maga érdekében kézben kell tartania a helyzetet. Hirtelen azt vesszük majd észre, hogy az egész világ elrohant mellettünk”– jelentette ki.

Fico szerint Európának el kellene fogadnia Trump tanácsát az illegális bevándorlással kapcsolatban is.

Szlovákia kormányfője szerint bizonyos belföldi és külföldi körök aktívan dolgoznak a jelenlegi kormány megdöntésén. Tibor Gaspar parlamenti alelnök társaságában Fico arról számolt be, hogy Szlovákiában olyan szakértők jelentek meg, akik korábban Ukrajnában és Grúziában szerveztek kormányellenes tüntetéseket. A miniszterelnök szerint létezik egy terv, amely a kormányépületek elfoglalását és a kormány működésének akadályozását célozza.

A koalíciós partnerek sem maradtak csendben. Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke és a parlament alelnöke azt állítja, hogy külföldi titkosszolgálatok épültek be a koalícióba, és ezek bontják meg a 79 képviselő egységét. Danko szerint Rudolf Huliak és Samuel Migal lépései mögött is „sötét erők” állhatnak.

Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg Matús Sutaj Estok belügyminiszter, a Hang (Hlas) párt képviseletében. Úgy véli, külföldi pénzügyi források és politikai és médiakapcsolatok állnak a destabilizációs törekvések mögött, amelyek célja az állami berendezkedés megingatása.

A helyzet kezelésére Fico január 23-ra összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amely megelőző intézkedésekről dönthet a további eszkaláció elkerülése érdekében.

Mindeközben a miniszterelnököt feljelentették, amiért puccsról és külföldi ügynökökről szóló kijelentéseivel pánikot kelthet a lakosság körében. Bár Fico egy titkosszolgálati jelentés alapján gondolja, hogy veszélyben van az állami apparátus, sokan úgy vélik, hogy a miniszterelnök politikai figyelemelterelésre használja a fenyegetés retorikáját. A kritikusok szerint a valós veszély mértéke erősen megkérdőjelezhető, és az államcsíny veszélye sokak szemében túlzónak tűnik.

Robert Fico szlovák miniszterelnök alkotmányos módosítást javasol, amelyben rögzítenék, hogy Szlovákiában csak két nem létezik: férfi és nő. A tervezett változtatások célja a hagyományos családi értékek védelme, miközben számos kulturális és jogi kérdésben is szigorítanák a jelenlegi szabályozást.

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közelmúltban egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy alkotmányos módosítást tervez, amelyben hangsúlyoznák, hogy Szlovákiában csak férfi és nő létezik, ezzel gátat szabva a nemi identitás szabad választásának. A javaslat szerint a nemváltoztatás csak indokolt esetekben lenne lehetséges,

a kormányfő szerint például nem elégséges, ha valaki pusztán reggel úgy dönt, hogy más nemű lesz.

Fico továbbá szigorítana az iskolai oktatáson, és előírná, hogy a pedagógusok csak az alkotmánnyal összhangban taníthatnák a gyerekeket, emellett az örökbefogadást is csak tradicionális családmodellekre korlátoznák. A javaslat a nemek közti bérkülönbség csökkentését is célul tűzi ki.

A módosításhoz szükséges 90 szavazat megszerzése nem lesz egyszerű, mivel a kormány koalíciója jelenleg nem biztos, hogy elégséges támogatást tud felmutatni. Fico már tárgyalt a KDH-val, de a végső döntésre valószínűleg csak hónapok múlva kerül sor.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek