
Ha van pénze a fővárosnak Rákosrendezőre, miért nincs másra?
Ez itt a legnagyobb kérdés.
Ha a fővárosnak van pénze Rákosrendező megvásárlására, miért nem költött a kerületekben fejlesztésekre és a kötelező feladatok ellátására? – kérdezte Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője Budapesten, a Városháza Parkban megtartott sajtótájékoztatón kedden.
Ha most a több mint 50 milliárd forintos vételárat és a terület rendbetételét ki tudja gazdálkodni, akkor jogos az a kérdés, hogy eddig miért nem volt pénz olyan, a budapestiek számára fontos fejlesztésekre, mint a P+R parkolók létesítése, az útfelújítások, a Népliget rendezése, a K-híd felújítása vagy a fogaskerekű meghosszabbítása – sorolta Szentkirályi Alexandra.
Szerinte a Városháza Park szimbolizálja a Karácsony Gergely-féle városvezetés munkáját: „Rengeteg duma, rengeteg látványterv, az eredmény az pedig zéró”, annak ellenére, hogy öt éve ígérték meg, hogy a parkot rendbe rakják.
Közlése szerint jelenleg az a helyzet, hogy számos olyan feladatot, ami a főváros hatáskörébe tartozna, a kerületek látnak el a Fővárosi Önkormányzat helyett. Vagyis „a főváros és a főpolgármester eddig nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy nincs pénze a külső kerületi utak felújítására, vagy akkor ezek szerint mégiscsak előkerült egy akkora mennyiségű pénz, amire örömmel tudnak a külső kerületiek is pályázni?” – fogalmazott.
Erre a kérdésre várják a választ a főpolgármestertől – tette hozzá.
Karsay Ferenc (Fidesz–KDNP), a XXII. kerület, Budafok-Tétény polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: örömmel tölti el, hogy a főváros rendelkezik forrásokkal.
Felidézte: 2024 májusában egy 600 millió forintos csekket vitt Karácsony Gergely főpolgármesternek, ami azoknak a feladatoknak a költségét jelentette, amelyeket a főváros helyett láttak el. Azóta ez az összeg 2024 novemberéig egymilliárd forintra hízott.
A többi között utakat, csapadékvíz-elvezető csatornákat építettek, szúnyogot gyérítettek, zebrákat festettek a főváros helyett. Miközben ebből az egymilliárd forintból, akár több tucat játszóteret tudnának építeni, vagy az összes kerületi óvodás ingyen étkezhetne egy éven keresztül – fűzte hozzá.
Kovács Péter (Fidesz–KDNP–Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), a XVI. kerület polgármestere úgy vélekedett, hogy Karácsony Gergely átverte a kerületi polgármestereket és a Budapesten élőket, mert évek óta azt hallják tőle, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, elveszi a pénzét. Ám lebukott azzal, hogy tízmilliárdokat szán telekvásárlásra.
A Fővárosi Önkormányzat ennek az összegnek az 1 százalékából megoldhatná a XVI. kerület három legégetőbb közlekedési problémáját:
egy az M0-sról érkező kamionforgalommal terhelt kereszteződésben jelzőlámpa és gyalogátkelőhely kialakítását, a Centenáriumi lakótelep főutcájának útburkolati felújítását, valamint a Rákospalotai határúton, a Késmárk utca és a Rákóczi út kereszteződésében szintén egy jelzőlámpa kiépítését.
Ha van pénz önként vállalt feladatra, akkor kell hogy legyen pénz a kötelező feladatok végrehajtására is – mondta Kovács Péter.
Böröcz László (Fidesz–KDNP), az I. kerület polgármestere azt kifogásolta, hogy a főváros annak ellenére nem hajtott végre tömegközlekedési fejlesztéseket a Várnegyedben, hogy az Budapest turisták által leglátogatottabb területe. Annak ellenére sem végezte el a Krisztina téri villamosmegálló akadálymentesítését, hogy a kerület kifizette volna a beruházás értékének felét, a várbuszokat már régen le kellett volna cserélni és a köztisztasággal, a karbantartással kapcsolatos feladatokat sem látja el megfelelően a főváros a kezelésében lévő területeken. Ezért a kerület saját költségvetéséből kénytelen 100 millió forinttal többet fordítani a munkálatok elvégzésére – tette hozzá.
Kifogásolta, hogy az elmúlt években történt fejlesztések a kerületben élők pénzéből valósultak meg – írja az MTI. Böröcz László közölte: arra szeretné kérni a főpolgármestert, hogy a budapestiek pénzét a budapestiekre költse el, és ne olyan projektekbe ölje a pénzt, aminek senki nem látja a végét.
Nyolc és fél milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat – elővásárlási jogával élve – kifizesse Rákosrendezőért a több mint ötvenmilliárd forintos vételár első két részletét, de a budapesti városvezetés azt ígéri, hogy majd kigazdálkodják a hiányzó összeget. Ezzel kapcsolatban kerestük meg a hirado.hu a Fővárosi Közgyűlés frakcióit, és megkérdezték, hogy szerintük milyen lehetőségei vannak a városvezetésnek a pénz megszerzésére.
Tíz napja van a fővárosnak arra, hogy kifizesse a Rákosrendező megvásárlásához szükséges összeg első részletét, hamarosan pedig a második részletet is ki kell egyenlíteni, azonban az ehhez szükséges 30,5 milliárd (12,7 milliárd és 17,8 milliárd) forintból Budapestnek elő kell még teremtenie 8,5 milliárdot, amit „majd kigazdálkodnak” – közölte a Fővárosi Önkormányzat az Indexszel.
Bár Vitézy Dávid vasárnap arról írt, hogy „a második részlet jelenleg nem esedékes, mivel a második részlet kifizetésének öt darab feltétele van, melyek közül mindegyiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy a vevőnek (jelen esetben a fővárosnak, eredeti szándék szerint az arab befektetőnek) ki kelljen fizetni a második részletet”, mi megkerestük a Fővárosi Közgyűlés frakcióit, és érdeklődtünk, hogy szerintük milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak a hiányzó pénz kigazdálkodásának tekintetében.
„Azt mi is szeretnénk tudni – közölte Szentkirályi Alexandra a Fidesz fővárosi képviselőcsoportja nevében –, főleg miután az önkormányzati ciklus egész eddigi szakaszában azt hallgattuk, hogy azért nem lehet megszavazni a mi városfejlesztő, a budapestiek javát szolgáló javaslatainkat, mert nincs pénz, ha tovább szorítanák Budapest öv szíját, akkor nem fog járni a metró, nem lesz közvilágítás, világvége”.
„Na most, ennek ellenére Kiss Ambrus és Karácsony Gergely a budapestiek vállára raktak egy összesen majd százmilliárdos vállalást, mivel azt mondták: van rá pénz. Mindezt összevetve két megoldást tartok elképzelhetőnek. Ők varázslók, akik ha ki tudtak húzni a kalapból több tízmilliárd forintot, akkor varázsolni is tudnak bele még nyolcmilliárd-ötszázmilliót, vagy pedig belerokkan és csődbe megy a főváros. Viccet félretéve, az utóbbit tartom sajnos valószínűbbnek”
– fogalmazott a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–DNP frakcióvezetője, mellette Szécsényi Dániel (b) és Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz–KDNP képviselői a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2024. november 27-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A Fidesz fővárosi frakciója szerint a budapestieknek kőkeményen nélkülözniük kell a következő években felújítások, fejlesztések terén, csak azért, hogy ki tudják nyögni „Karácsony Gergely, Vitézy Dávid, Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter közös bizniszét”. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, hogy mindez ahelyett történik, hogy a főváros és a budapestiek pénze nélkül azonnal épülni kezdene egy új, 5000 milliárd forintos városrész. „Ezt hívják történelmi felelősségnek és a budapestiek elárulásának” –összegezte véleményét.
Vitézy Dávid szerint ez még nem a következő hónapok kérdése
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy ez még nem a következő hónapok, de még csak nem is az idei év kérdése. Ahogy arra a politikus utalt, korábbi Facebook-posztjában részletesen leírta, hogy a második részlet kifizetésének öt feltétele van:
- az építési jogszabályok módosítása, amire a kormány kötelezettséget vállalt;
- minden más magyar jogszabályt és törvény módosítása oly módon, hogy az elősegítse a beruházást és az építési engedély megszerzését;
- a beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítése a kormány részéről;
- az ingatlan teljes tehermentesítése, minden perfeljegyzés törlése az eladó magyar állam által;
- a telekalakítás, a vasúti területek felosztása.
Vitézy Dávid szerint ezek a feltételek nem egyik napról a másikra fognak teljesülni, így van még idő gondolkodni azon, hogy hogyan teremti elő a főváros a hiányzó 8,5 milliárd forintot. Elmondása szerint akár az a 28 milliárd forintnyi szolidaritási adó is szóba jöhet, amelyről a bíróság kimondta, hogy az állam jogellenesen vonta le, de a bíróság még nem foglalta írásba az ítéletet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a kormány nem működik együtt, és meg akarja akadályozni, hogy az elővásárlási jogával élő Budapest ezt a területet fejlessze, ehhez számos eszköze van a szerződés szerint is. Viszont ebben az esetben már a második részlet sem válik esedékessé, és az első is visszajár, ha végül a szerződés ellehetetlenül.
„Budapest érdeke az, hogy ennek a történetnek ne ez legyen a vége. De a vásár kettőn áll, az eladó és a vevő együttműködésén, melynek szellemében ez az adásvételi szerződés készült. Ez pedig immár a kormányt és a fővárost jelenti” – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője (b) és Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja, Budapest egyesítésének 151. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, amelyen díszpolgári címeket és elismeréseket adott át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Wenckheim Palotában 2024. november 15-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)
A Párbeszéd szerint nem ez a fontos kérdés, hanem…
A Párbeszéd – Zöldek képviselőcsoportjától Barabás Richárd frakcióvezető válaszolt, aki nem adott választ a kérdésre. Helyette arról beszélt, hogy „a NATO-tag Magyarország miniszterelnöke két hete fegyvereket vásárolt az Emírségekben, éppen akkor, amikor házigazdái raportra rendelték a meghiúsult ingatlanmutyi, a Rákosrendezőre álmodott Mini-Dubaj miatt”.
Orbán Viktor azokkal seftel a nemzeti vagyonról, akiktől a nagy háborús pszichózisában fegyvereket vesz? A kérdés tehát nem az, hogy milyen lehetőségei lehetnek Budapestnek – az új telektulajdonosok köszönik, jók –, hanem az: mikor vonják felelősségre a nemzeti vagyont kiárusítani kívánó miniszterelnököt? Mit művel az országgal az önmagát szuverénnek álmodó, ám a valóságban Oroszországból, Kínából és az Emírségekből rángatott, összevissza fegyvereket vásárló, idehaza fegyvergyárakat létesítő, katonai propagandát toló, mindösszesen háborús pszichózisban szenvedő Orbán Viktor?
– véli Barabás Richárd.
Hangsúlyozta, hogy ő a béke mellett áll, a fegyverkereskedők érdekei helyett pedig a budapestiek érdeke a fontos. „Ezért (is) nagyszerű, hogy betonmonstrumok helyett a Parkváros épülhet meg Rákosrendezőn” – szögezte le.







