RETRO RÁDIÓ

Folyamatosan zuhan az amerikai demokraták népszerűsége

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 20. 12:19

Már csak 33 százaléknyi szavazójuk van.

Az amerikaiak mindössze 33 százaléka vélekedik kedvezően a Demokrata Pártról, ami példátlan az elmúlt harminc évben. Kamala Harris legújabb, továbbra is derültséget keltő, hebehurgya nyilatkozatai sem segítik a kármentésen ügyködő új pártvezető, Ken Martin munkáját  írja a hirado.hu.

„Itt az ideje, hogy Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) kimozduljon Washingtonból!”ezzel a felkiáltással vág neki országos körútjának Ken Martin, a DNC újonnan beiktatott elnöke, aki a hónap elején vette át a vezetést Jamie Harrisontól.

Példátlan mélységekben

Ez azt jelenti az új pártelnök szerint, hogy „kilépünk a komfortzónánkból, kemény, de őszinte beszélgetéseket folytatunk a választókkal, és megmutatjuk, hogy készek vagyunk harcolni az emberekért” – erről beszélt Ken Martin az NBC News-nak adott nyilatkozatában. Hangsúlyváltást jelenthet, hogy az új elnök már a dolgozó családokat emlegette woke-ista sokszínűség helyett – igaz, hozzátette, hogy ezek a családok bármiféle hátterűek lehetnek.

Miközben Ken Martin, a minnesotai demokrata pártszervezet korábbi vezetője, aki ebben a hónapban nyerte el a szavazást az országos pártbizottság vezetésére, a kulcsfontosságú „ingadozó” államokba, köztük Pennsylvaniába és Wisconsinba, valamint a „kék” Illinois államba és két „vörös” államba, Texasba és Missouriba látogat el, hogy lelket verjen a párt szavazótáborába, a Demokrata Párt történetének egyik legmélyebb válságát éli át.

Összességében az amerikaiak mindössze 33 százaléka vélekedik kedvezően a Demokrata Pártról,

ami a CNN 1992-ig visszamenőleg végzett felméréseiben minden idők legalacsonyabb értékét jelenti.

A Republikánus Párt egy kicsivel magasabb, 36 százalékos támogatottsággal bír. Négy évvel ezelőtt, közvetlenül a 2021. január 6-i, a Capitolium elleni támadás után a demokraták megítélése 49 százalékos, a republikánusoké pedig 32 százalékos volt.

A demokraták és a demokrata érzelmű függetlenek 58 százaléka szerint a Demokrata Pártnak jelentős változásokra vagy teljes reformra van szüksége, míg a 2022-es, félidős választások után, amikor a párt megtartotta az ellenőrzést a szenátus felett, de elvesztette a képviselőházat, csak 34 százalékuk mondta ugyanezt.

Mérgező program

„A woke az ő istenük!” – fakadt ki egy volt demokrata párti adománygyűjtő a Fox Newsnak.

Lindy Li,  aki tavaly decemberben jelentette be kilépését a Demokrata Pártból, úgy látja: a párt romokban hever a 2024-es választási vereség után. A DNC egyik korábbi prominens pénzadománygyűjtője elárulta, hogy az adományozóknak elegük van a Demokrata Pártból. Lindy Lit a tavalyi év folyamán szabályosan kiközösítették, amiért kritizálta az akkori demokrata elnökjelöltet, Kamala Harris alelnököt.

„A demokrata adományozók abszolút, kivétel nélkül dühösek és feldúltak a párt állapota miatt. Szerintük a párt teljesen szétesett”

– mondta Li a Fox News Digitalnak adott exkluzív interjújában. „Nem tudom, hogyan fognak kijutni ebből a pusztaságból” – osztotta meg kételyét Li, hozzátéve, hogy a pártot eltérítette a woke-ideológia.

A Florida International University hallgatói és munkatársai, illetve közösségük tagjai a Harc a floridai diákokért és munkavállalókért nevű tüntetésen 2023. február 23-án (Fotó: Pedro Portal/Miami Herald/Tribune News Service/ Getty Images)

„Ez az ő vallásuk, a woke az ő istenük. Ez a transz-, a woke-őrület – ez ragadja el őket” – fogalmazott Li.

A cégek olyan gyorsan menekülnek, ahogy csak tudnak ettől a mérgező programtól (a woke és az LMBTQ ideológiájától), ám a Demokrata Párt még rá is dupláz erre – fogalmazott az adománygyűjtő, aki szerint ez a nemi hisztéria szinte olyan, mint egy társadalmat átható fertőzés.

Gúny tárgya

Míg a Demokrata Párt politikusainak egy része a kiutat keresi a kialakult helyzetből, Kamala Harris volt alelnök újabb derültséget váltott ki friss „szósalátáival”. Az amerikai sajtótermékek egy része évek óta így nevezi az egykori alelnök zavaros, dagályosan megfogalmazott nyilatkozatait. Harris a Broadwayn, egy Louis Armstrong-musical, A csodálatos világ című előadás szereplőinek így gratulált:

„Amikor ezekre a pillanatokra gondolunk, amikor látunk dolgokat, amelyeket elvesznek, de nézzük meg azt is, hogy a természet irtózik a vákuumtól!”

Az X-en megosztott, számos gúnyos megjegyzést és ironizáló hozzászólást kiváltó klipben még ezt is hangoztatta: „Ahol üresedés van, ott töltsük be. Tudjuk meg, hogy a valóság az, hogy nemzetünk fejlődése a jogok bővítéséről szólt, nem pedig a jogok korlátozásáról. Most épp egy fordulatot látunk. Ahhoz, hogy ezek a jogok megmaradjanak, ami azt jelenti, hogy ébernek kell lennünk. Ez már csak a dolog természete.”

Kamala Harris alelnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik a szenátus és a képviselőház együttes ülése előtt az amerikai törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2025. január 6-án. A bukás (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Mint aki részeg

Voltak, akik azon gúnyolódtak, hogy Harris úgy beszélt, mint aki ittas. A Fox News felidézte: az alelnök hasonlóképpen nevetségessé vált, amikor Kaliforniában a tűzoltókhoz beszélt, miközben azok a Los Angeles-i erdőtüzekkel küzdöttek. „Ahogyan ezeknek a bátor és rendkívüli tűzoltóknak mondtam, tudják, a válság pillanatai valóban felfedik a köztünk élő hősöket” – mondta, majd így folytatta: „Elmentünk és meglátogattuk a központi konyhát.”

Harris egyedi megfogalmazású üzenetei közül mégis az váltotta ki talán a legnagyobb derültséget, amikor azt mondta:

„Úgy nőttem fel, hogy megértettem, hogy a közösség gyermekei a közösség gyermekei.”

A Fehér Házból való távozása óta Harris kitért a politikai jövőjét firtató kérdések elől, miközben az a szóbeszéd járja, hogy esetleg fontolgatja, hogy elindul Kalifornia kormányzói posztjáért – teszi hozzá a Fox News.

Az amerikai elnök fellépett a manhattani sofőrökre kivetett dugódíj ellen.

„A dugódíj halott. Manhattan és egész New York megmenekült. Éljen a király!” – írta Trump szerdán a Truth Social platformon.

A Fehér Ház X-fiókja később megosztotta Trump kijelentését egy szerkesztett Time magazin címlappal, amelyen a volt elnök koronával és királyi palásttal látható. Taylor Budowich, a Fehér Ház helyettes kabinetfőnöke szintén megosztott egy mesterséges intelligenciával generált képet Trumpról, királyi öltözékben.

Szerdán Sean Duffy közlekedési miniszter levelet küldött Kathy Hochul New York-i kormányzónak, amelyben kifejtette a Trump-adminisztráció ellenvetéseit a dugódíj bevezetésével kapcsolatban. Azt állította, hogy a szövetségi kormány tárgyalásokat kezd az állammal a díjfizetési műveletek rendezett megszüntetéséről. Duffy visszafelé mutató és igazságtalan lépésnek nevezte az intézkedést, amely szerinte arculcsapás a munkásosztály és a kisvállalkozások számára – írja a The Independent.

„A tömegközlekedés New York City éltető eleme, és létfontosságú gazdasági jövőnk szempontjából, ahogyan azt egy New York-i, például Trump elnök is nagyon jól tudja” – válaszolta Hochul.

A kormányzó szerint a program bevezetése óta New York forgalma „drámaian csökkent, és a munkába járók gyorsabban érik el úti céljukat, mint valaha”.

Trump kijelentése azt követően érkezett, hogy előző héten azt mondta: „Aki megmenti hazáját, az nem szegi meg a törvényt”. Ezt az üzenetet a Fehér Ház X-fiókjai is megosztották.

Kedden Trump végrehajtási rendeletet adott ki, amelynek értelmében szabályozási hatáskört kap a Kongresszus által létrehozott független ügynökségek felett, amelyek ezentúl nem hozhatnak a politikájával ellentétes döntéseket.

Szerdán New York tömegközlekedési hatósága pert indított Sean Duffy és a szövetségi közlekedési tisztviselők ellen, azzal vádolva őket, hogy „jogszerűtlenül és elhamarkodottan – és nyilvánvalóan politikai okokból” próbálják megszüntetni a dugódíjat, amelynek bevezetését Trump kampányában már korábban megígérte.

Amennyiben Trump véghez viszi az intézkedést, azzal több mint 15 milliárd dollárt vonhat el a város tömegközlekedésének korszerűsítésére tervezett alapokból.

New York naponta több mint 3,6 millió embert szállít metróval és 1,4 milliót busszal, így a fejlesztések elmaradása komoly hatással lenne a város infrastruktúrájára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.