
Eszméletlen zűrzavar Romániában, a leköszönő elnököt már Ceausescuhoz hasonlítják
A legnépszerűbb jelöltet próbálják kizárni.
Klaus Iohannis kijelentette: nem távozik hivatalából, amíg új elnököt nem választanak, annak ellenére, hogy vita alakult ki ideiglenes státusza körül.

Iohannis hétfőn Brüsszelben az uniós vezetők védelmi kérdésekkel foglalkozó informális találkozóján járt, ahol kijelentette: az alkotmány egyértelműen kimondja, hogy hivatalban kell maradnia, amíg át nem adja a mandátumot a megválasztott elnöknek – írja az Euractiv.
„Nem hiszem, hogy erről kellene vitatkoznunk” – mondta az elnök, amikor arra kérték, válaszoljon a hivatali idejének meghosszabbítását ellenző politikusokra és állampolgárokra.
A román elnök támogatottsága tavaly mindössze 16,2% volt.
A népszerűségi mutatója még tovább csökkent, miután az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a 2024 novemberében tartott elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítését követően az utód megválasztásáig hivatalban maradhat.
Az Alkotmánybíróság döntését számos szakértő, köztük Augustin Zegrean volt alkotmánybírósági elnök is bírálta. A bíróság döntésére azért volt szükség, mert az alkotmányban nincs arról szó, hogy mi történik akkor, ha egy elnökválasztás eredményét érvénytelenítik.
Az alkotmány szerint az elnöknek öt évre szól a mandátuma, és mindaddig hivatalban marad, amíg az újonnan megválasztott elnök le nem teszi az esküt.
Az alkotmány szövege azt is előírja, hogy az elnök hivatali ideje csak háború vagy katasztrófa esetén hosszabbítható meg szerves – abszolút többséggel elfogadott – törvénnyel.
Januárban a POT, az AUR és az SOS szélsőjobboldali pártok megpróbáltak parlamenti eljárást kezdeményezni az elnök felelősségre vonása érdekében. Összegyűjtötték a szükséges aláírásokat, de a képviselőház és a szenátus közös állandó irodája szombaton eljárási szabálysértésekre hivatkozva elutasította a Klaus Iohannis felfüggesztésére irányuló javaslatot.
Ha az eljárás a teljes parlament elé került volna, azt a jobbközép USR párt képviselői is támogatták volna.
Elena Lasconi, az USR vezetője hétfőn bírálta Iohannis nyilatkozatát, mondván, hogy az csak még jobban felhergeli a „frusztrált és dühös” embereket, és egy-két százalékpontot ad az „elszigetelődőknek”. Sajtótájékoztatóján Iohannist „illegitim” elnöknek nevezte.
„Azt hiszem, még Ceaușescut sem utálták annyira, mint Klaus Iohannist”
– mondta Lasconi.
Lasconi többször is bírálta a választás első fordulójának érvénytelenítését, mivel a második helyen végzett, és úgy véli, a második fordulóban legyőzhette volna az oroszbarát jelöltet, Călin Georgescut.
Az elnök hétfőn elismerte, hogy sokan „dühösek” voltak amiatt, hogy a választások nem hoztak eredményt. „Sajnos így alakult. Ezért hiszem, hogy most még fontosabb, hogy az intézmények nagyon komolyan felkészüljenek a májusban esedékes választásokra” – mondta Iohannis.
A májusi romániai elnökválasztás jelenlegi legnagyobb kérdése, hogy indulhat-e a a tavalyi, érvénytelenített megméretés első fordulójának győztese, az ultranacionalista Calin Georgescu. Cristian Pîrvulescu, az egyik legismertebb román politológus úgy véli, Georgescu nélkül tartják majd a választásokat. Mint mondta, az alkotmánybíróság precedenst teremtett azzal, hogy 2024-ben kizárták a megméretésből Diana Sososacát- írja a Magyar Nemzet.

Calin Georgescu (Fotó: AFP)
Georgescu nem fog indulni az elnökválasztáson, mert nyilvánvalóan megsértette az alkotmányt, s már van egy alkotmánybírósági döntés, amely kimondja: alkalmatlan az elnöki tisztségre az a személy, aki nem tartja tiszteletben az alkotmányt, figyelembe véve az államfői jogköröket. Így érvelt a Hotnews hírportálnak nyilatkozó politikai elemző.

Néhány nappal ezelőtt Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a hatóságok reagálását hiányolta az ultranacionalista jelölt kijelentésével kapcsolatban.
Egy interjúban Calin Georgescu elképesztő dolgot mondott, és sem az elnök, sem az állami intézmények nem reagáltak. Azt mondta, sok szimpatizánsa van a titkosszolgálatoknál. Ezzel eddig nincs semmi probléma. De aztán hozzátette, információkat kap a titkosszolgálatoktól, elolvassa a jelentéseiket. Erre napok óta senki nem reagál
– idézte a Maszol hírportál az RMDSZ vezetőjét.
Az erdélyi magyar politikus szerint a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottságoknak aktívabbaknak kell lenniük, hiszen az, hogy egy ilyen nyilatkozat következmények nélkül elhangozhatott, nemcsak a romániai társadalom, hanem a külföldi partnerekkel való kapcsolattartás szintjén is problémát jelent.
Hogyan adhatunk át minősített információkat partnereinknek, ha ezek az információk eljutnak egy civilhez? Végül is, akár tetszik, akár nem, Georgescu nyilvánvalóan civil
– mondta Kelemen Hunor.
Közben újabb büntetőeljárás indult az ultranacionalista jelölt 2024-es elnökválasztási kampányával kapcsolatban. Georgescu a plakátjaival is törvényt sérthetett. Az adóhatóság ugyanakkor elküldte a Legfőbb Ügyészségnek a jelölt kampányával kapcsolatos információit. Georgescu azt állította, önkéntesek segítették őt, és nulla költséggel zajlott a kampánya.
Tavaly decemberben a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség is eljárást indított a jelölt választási kampányával kapcsolatban, mert a gyanú szerint illegálisan használtak fel informatikai eszközöket, programokat, azzal a céllal, hogy megzavarjanak más rendszereket és törvénytelenül hozzáférjenek azokhoz.
Friss felmérések szerint továbbra is Calin Georgescura szavaznának a legtöbben Romániában. A jelölt negyven százalék körüli eredmény érne el, őt tizenöt-húsz százalékponttal leszakadva követi a kormánykoalíció közös jelöltje, Crin Antonescu és Bukarest főpolgármestere, Nicusor Dan.







