
Drogos migráns támadt a német rendőrökre
Háromszor is, egymás után.
Kábítószer hatása alatt álló nigériai migráns 18 órán belül három alkalommal támadt rendőrökre Németországban, összesen hat rendőrt megsebesítve. A férfit végül négy nappal később tartóztatták le, és most emberölési kísérlet miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Egy illegális bevándorlót vizsgál egy szövetségi rendőr Németországban.(Fotó: PATRICK PLEUL / DPA /
Németországban bíróság elé állt az a 36 éves nigériai migráns, Wisdom O., aki 2024. július 5-én egyetlen nap alatt háromszor is rendőrökre támadt, és összesen hat egyenruhást sebesített meg– közölte a Remix. A férfi kábítószer hatása alatt állt, és többször életveszélyesen fenyegette az őt letartóztatni próbáló rendőröket.
Wisdom O. korábban évekig Olaszországban élt, majd Németországba költözött. A végzetes napon nővérétől kapott kétszáz euróból drogot vásárolt a karlsruhei pályaudvaron, majd fogyasztása után agresszívvá vált. Egy gyereket erőszakkal megragadott, majd a kiérkező rendőrökkel is szembeszállt. A hatóságok felszólítására nem volt hajlandó elhagyni a területet, majd dulakodás közben megharapta az egyik rendőr kezét és azt kiabálta:
Megöllek titeket!
Tizenhárom órával később jegy nélkül felszállt egy éjszakai vonatra, ahol ismét fenyegetőzni kezdett. Három rendőr próbálta megfékezni, de a férfi ekkor egy szőnyegvágó késsel rátámadt az egyik rendőrre, akit többször megvágott a fülén és karján, egy másik rendőrnőt pedig a lábán sebesített meg.
Mindezek ellenére a hatóságok a történtek után ismét szabadon engedték. Nem sokkal később újabb vonatra szállt jegy nélkül, ahol ismét rendőrökre támadt egy ellenőrzés során. Csak négy nappal később, Észak-Rajna–Vesztfália tartományban, Hamm városában sikerült végleg letartóztatni egy elfogatóparancs alapján.
A bíróság előtt Wisdom O. tagadta a vádakat, és azt állította, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt. Azt is mondta, hogy a vonaton csak a körmeit próbálta tisztítani a késsel, és ha a rendőrök megsebesültek, az csak azért történt, mert el akarták venni tőle a pengét.
Egymillió migránst akar évente Németországba hozni a baloldali pártvezér
Jan van Aken, a Die Linke (Baloldal) nevű német párt politikusa szerint Németországnak évi egymillió embert kellene befogadnia, ami szerinte egy kezelhető mennyiség. Aken azzal indokolta ötletét, hogy világszerte rengetegen kényszerülnek elhagyni lakhelyüket a klímaváltozás miatt, és ezeknek az embereknek Németország hasznát venné. Közülük is kiemelte Pakisztánt és Bangladest mint kibocsátó országot.

Fotó: AFP
Jan van Aken szerint az elkövetkezendő években több tízmillió ember fogja elhagyni hazáját, mert a klímaváltozás, háborúk és egyéb katasztrófák miatt azok élhetetlenné válnak. Ezek az emberek pedig Európa felé veszik majd az irányt. Azt azonban ő is elismeri, hogy Németország nem képes befogadni a teljes harmadik világot. A kérdés a baloldali politikus szerint csak az, hogy mi az a mennyiség, ami éves szinten még kezelhető. Ez a szám szerinte egymillió, mivel a háború kitörése utáni ukrán migránsáradat idején is ennyi ember érkezett onnan. Azonban az adatok azt mutatják, hogy már a jelenlegi, alacsonyabb migrációs szint sem fenntartható, mivel sok német város küzd lakhatási válsággal, túlterhelt egészségüggyel és magas bűnözéssel.

Migrációs válság
Van Aken kijelentéseit sokan vitatják. Németország számos régiójában már most is komoly gondot okoz a migráció, amit polgármesterek és körzeti vezetők folyamatos vészjelzései is alátámasztanak. Matthias Jendricke, az SPD politikusa és Nordhausen körzet vezetője szerint a jelenlegi migrációs helyzet már így is kezelhetetlen.
„Ez a hatalmas migránsáradat már nem kezelhető sem szociális ellátórendszerben, sem a lakhatási piacon” – mondta.
Berlinben például a város több mint félmilliárd eurót költ migránsszállásokra, miközben az oktatási költségvetést befagyasztották az eladósodás miatt. A statisztikák szerint a fővárosban a csoportos nemi erőszakot elkövető gyanúsítottak közel fele külföldi, és sokan migrációs háttérrel rendelkeznek. Bréma városának belügyminisztere, Ulrich Mäurer (SPD) szerint a migráció már most is komoly társadalmi és bűnügyi problémákat okoz. „Teljesen túlterheltek vagyunk” – nyilatkozta, utalva arra, hogy a lakhatási válság, az óvodák és iskolák telítettsége, valamint a munkaerőpiaci problémák mind súlyosbodtak az elmúlt években.
Az oktatási rendszer is összeomlóban
A migráció a német oktatási rendszert is óriási kihívások elé állítja. Stefan Düll, a Német Tanárok Szövetségének elnöke szerint az iskolák már most túlterheltek a bevándorló diákok miatt.
„A tanárok nem beszélnek fárszi vagy ukrán nyelven. Hogyan tanítsák meg őket németre?” – tette fel a kérdést Düll, hozzátéve, hogy a bevándorló diákok motivációja is alacsonyabb.
Az alacsony német nyelvi készségek miatt az oktatás színvonala is csökken. A legutóbbi adatok szerint a negyedik osztályos diákok 25 százaléka nem tud megfelelően olvasni.
A németországi baloldal részéről nem új az ötlet
A Die Linke vezető politikusai korábban is tettek provokatív kijelentéseket a német társadalommal kapcsolatban. A párt volt vezetője és jelenlegi képviselője, Gregor Gysi egy alkalommal így nyilatkozott:
„Minden évben több német hal meg, mint amennyi születik. Szerencsére, mert a nácik nem nagyon szaporodnak.”
Ezek a kijelentések tovább növelik az aggodalmakat a német társadalomban, amely egyre inkább szembesül a migráció gazdasági, társadalmi és közbiztonsági következményeivel. A legújabb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a németek nem kérnek a tömeges migrációból. A legújabb eredmények szerint a CDU az első, míg az AfD a második helyen áll, messze a baloldali pártok előtt.







