RETRO RÁDIÓ

Boros Bánk Levente: a magyar kormány az emberek érdekében akar cselekedni

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 23. 10:28

Erről szólt a miniszterelnöki évértékelő.

A miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentett intézkedések bizonyítják, hogy a magyar kormány az emberek érdekében akar cselekedni - jelentette ki Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 A szakember azt mondta, mindegy, hogy a brüsszeli akarattal, a genderlobbival, a Soros-hálózattal vagy a multinacionális vállalatokkal szemben kell intézkedni, a kormány célja, hogy Magyarországon az embereknek jó legyen, könnyebbé váljon az életük. Boros Bánk Levente hangsúlyozta: a miniszterelnök ezzel a beszéddel "feljött a politikai pályára", és bebizonyította az embereknek - a választóknak általában, hiszen nem csak a saját táborának szólt -, hogy tudja, mi a dolga, tudja, milyen körülmények között kell neki és a kormánynak dolgoznia, és tudja, mi az emberek elvárása. Az elemző kifejtette, az elmúlt időszakban, különösen a háború által terhelt években, a külpolitika dominálta a közbeszédet és így a kormányfő évértékelőit. Az év elején - többi között az amerikai elnökváltásnak köszönhetően - azonban eljutottunk arra a pontra, hogy a felelős politikusoknak, így a magyar kormányfőnek el kell kezdenie gondolkodni azon, mi lesz a háború után. Az igazgató közölte, a beszéd fontos eleme volt az eddigi eredmények felsorolása és az ígéret ezek megvédésére, ezt egészítette ki a jövőbeni tervek bemutatása. Magyarország olyan helyzetbe kerül, és kerülhet a háború végének és saját teljesítményének is köszönhetően, amely ezeket lehetővé teszi. 

Úgy fogalmazott: "megvédtük Magyarországot, stabil maradt a kormány és az ország, békében élünk, és itt az ideje annak, hogy az emberek életét jobbá tegyük és megkönnyítsük." Az adócsökkentési program pontosan erről szól, és nem véletlen, hogy a családosokat, a többgyermekeseket segíti, hiszen a Orbán-kormány egyik legfontosabb törekvése a családok megvédése, jólétének támogatása - hangsúlyozta az elemző. Az élelmiszerárak csökkentését komplex problémának nevezte az igazgató. 

Mint mondta, a kormányfő az emberek érdekében mérsékletességre szólította fel a kereskedelmi láncokat, miközben kilátásba helyezte, ha nem működnek együtt, a kormánynak megvannak az eszközei, hogy beavatkozzon az élelmiszerárakba. Boros Bánk Levente felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki formációk érdemben nem tudtak hozzászólni és talán nem is merték kritizálni a miniszterelnök intézkedési terveit.

Európa legnagyobb adócsökkentési programját jelentette be a szombati évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. Ez a következőket jelenti:

  • a két- és háromgyermekes anyák esetében lép életbe, akiknek végérvényesen szja-mentességet ad;
  • a háromgyerekes anyáknál ez egy lépcsőben következik be 2025 októberétől, míg a kétgyermekeseknél két lépcsőben 2026 januárjától.

Orbán Viktor jelezte azt is, hogy mindez óriási kiadással jár költségvetési oldalról, de a nekilendülő gazdaság, a vállalkozásokat támogató programok és a teljes foglalkoztatás szerinte képes megtermelni ezt az összeget úgy, hogy közben a hiány és az államadósság is csökkenni tudjon.

Lényegében a négygyermekes anyák szja-mentességének kiterjesztése történik meg a három- illetve kétgyermekes anyákra is. A magyar adórendszer már 2020-tól élethosszig tartó személyi adómentességet biztosít azoknak az édesanyáknak, akik négy vagy több gyermeket nevelnek. Már akkor felmerült, hogy a kormány ki fogja bővíteni a háromgyermekes anyák részére is a lehetőséget, de az abszolút új elem, hogy a kétgyermekesek is bekerültek a programba. Merthogy a négy vagy több gyermeknél járó adómentesség kedvezményére jelenleg mintegy 65-70 ezer anya jogosult Magyarországon, aminek az éves költségvetési hatása 50-55 milliárd forint.

Ez sem kis tétel, de ehhez képest nagyságrendi ugrásról van szó. Az anyák adómentességének kiterjesztése ugyanis csaknem egymillió édesanyát érint és további nyolc-kilencszázmilliárdot hagy a gyermekes családoknál.

A Világgazdaság jelezte: ha ezeket a fő számokat lebontjuk, azt látjuk, hogy ma a kétgyermekes anyák száma Magyarországon mintegy hat-hétszázezer. A háromgyermekes anyák 200-250 ezren vannak. Előbbiek szja-elengedése hat-hétszázmilliárd forint költségvetési hatást jelent, utóbbiaké pedig 200-220 milliárdot. 

 

Ez alapján elmondható, hogy az érintett anyák nettó fizetése éves szinten akár egymillió forinttal is nőhet az adómentesség hatására.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.