időjárás
Következményekkel is fenyeget.
Választási beavatkozásnak minősítette Friedrich Merz Elon Musk AfD-t támogató nyilatkozatát, a CDU/CSU kancellárjelöltje a februári német választásokon a The Wall Street Journalnak adott interjúban. Merz Trumpnak is üzent, azt mondta: „Ha összetűzést akar, akkor erre nekünk is a megfelelő választ kell majd adnunk.” -írta a hirado.hu.
Interjút adott a The Wall Street Journalnak Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) elnöke, frakcióvezetője és egyben kancellárjelöltje a február 23-ai előre hozott szövetségi választásokon Németországban. Az interjúban Merz következményekkel fenyegette meg az Elon Musk érdekeltségébe tartozó X.com (korábban Twitter) közösségi platformot, amiért a dél-afrikai születésű amerikai üzletember arra bátorította a német választókat, hogy szavazzanak a jobboldali, migrációellenes Alternatíva Németországért (AfD) pártra.
– nyilatkozta Friedrich Merz a The Wall Street Journalnak, és hozzátette: „Higgadtan szeretném majd ezt a helyzetet értékelni a választási kampányt követően.” Szerinte Musk nyilatkozata az AfD-kampány támogatásának minősül, amelyet ki kell majd vizsgálni.
– fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy a lehetséges Musk elleni fellépés érintheti-e valamilyen formában a Tesla elektromos járműipari vállalatot (amely Németországban működteti legnagyobb európai üzemét), Merz arról beszélt, hogy szándékosan hagyja nyitva a kérdést a következményeket illetően.
Merz korábban kizárta az AfD-vel való együttműködést a választások után, mégis sokan vádolják azzal, hogy segített az AfD-nek kitörni a tűzfalnak nevezett politikai karanténból. Beszélt még a német–amerikai kapcsolatok jövőjéről és a Donald Trump elnökkel való együttműködésről. Elmondása szerint már várja a találkozót, ugyanakkor Trumpnak is üzent, amikor a vámtarifákkal kapcsolatban nyilatkozott. „Trump próbára tette a transzatlanti együttműködést, amikor vámtarifák kivetéséről kezdett beszélni az európai termékekre” – mondta, majd hozzátette:
Arról is beszélt, hogy a szolgáltatások terén is komoly összefonódás van Amerika és Németország között, aminek oldalán „hatalmas többlete van Amerikának”. Trump nem csak a kereskedelemre gyakorolt nyomást Európára, hanem felszólította a kontinenst, hogy vállaljon nagyobb részt Ukrajna támogatásában az Oroszországgal vívott háborúban. Pete Hegseth, Trump védelmi minisztere a héten azt mondta, hogy az európai csapatoknak kellene felügyelniük egy jövőbeli ukrajnai tűzszünetet amerikai támogatás vagy védelem nélkül. Az Ukrajnával kapcsolatban Merz arról beszélt, szkeptikusan áll hozzá német katonák ukrajnai telepítéséhez.
Szóba került a 2015-ben, Angela Merkel kereszténydemokrata kancellár kormányzása idején kezdődött migrációs válság is a gázai tűzszünettel összefüggésben. Merz elutasított minden olyan felvetést, amely a Gázai övezetben élő kétmillió palesztin Európába telepítésére irányul, ameddig a térséget újraépíti az Egyesült Államok.
– mondta Friedrich Merz.
Németországban a jövőt az AfD írja– erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Mandinernek adott interjúban, amit Alice Weidellel közösen adott. Szóba került még az EU megreformálásának lehetősége, hogy milyen szerepet játszhat ebben a Patrióták Európáért (PfE)-frakció, és mire lehet számítani Donald Trumptól.
Interjút adott a Mandinernek Orbán Viktor miniszterelnök és Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke és kancellárjelöltje, aki szerdán tett látogatást a magyar kormányfőnél a Karmelita kolostorban.
A szerdai találkozót követő közös sajtótájékoztató után kérdezte a magyar kormányfőt és a második legnagyobb német párt vezetőjét Szalai Zoltán, a Mandiner főszerkesztője és Roger Köppel, a svájci Die Weltwoche kiadó-főszerkesztője.
A beszélgetés első pár perce Németország jövőjét érintette, Roger Köppel arról kérdezte Orbán Viktort, hogy „megvan-e győződve oly mértékben, mint Elon Musk arról, hogy csak az AfD képes még megmenteni Németországot”.
– jelentette ki a miniszterelnök, majd úgy folytatta: az volt a reménye a találkozó előtt, hogy egy fontos, Németország sorsát alakítani képes, a jövőt képviselő párt vezetőjével találkozik, ami szerinte így is van. „Én ma a német jövővel találkoztam” – tette hozzá Orbán Viktor.
Szalai Zoltán kérdésére Alice Weidel arról beszélt, hogy javítani kell a német–magyar viszonyokon a kétoldali kapcsolatokban.
Mi vagyunk a második erő Németországban, stabilan állunk, és ennek megfelelő súlyunk van” – fogalmazott az AfD társelnöke, majd úgy folytatta: „Mindenekelőtt Magyarország vonatkozásában nagyon sok mindent ki kell javítanunk, ez az elsődleges feladatom, és az elsődleges feladat pártunk számára is. Jó kapcsolatokat szeretnék a szomszédainkkal, jó kapcsolatokat szeretnék Orbán Viktor miniszterelnökkel”
– jelentette ki Alice Weidel, és hozzátette azt is, hogy „Orbán Viktort az észszerűség emberének tartom Európában, aki az ellentettje Angela Merkelnek, aki csak a saját népe ellenében, Németország ellenében politizált, aki tönkretette országunkat”. A miniszterelnök erre úgy reagált, hogy elegáns szabadságharcosnak nevezte az AfD társvezetőjét.
Szalai Zoltánnak és Roger Köppelnek a találkozó részleteire vonatkozó kérdéseire Alice Weidel kifejtette, leírták a magyar, a német és az európai politikai helyzetet, valamint átbeszélték az Európai Unió megreformálásának lehetőségét. Brüsszel egy rendezetlen, strukturálatlan bürokratikus nagyüzem, ami még drága is – jelentette ki.
– fűzte hozzá.
Orbán Viktor hozzátette, „Azért is az AfD a jövő, mert azt a néhány, egyszerű dolgot szeretnék megcsinálni, amit az emberek akarnak”.
Az interjúban érintették még a PfE-frakció szerepét is. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy mivel még nem próbálták meg, ezért nem lehet tudni, meg lehet-e reformálni az Európai Uniót. A reform csak akkor lehet szerinte reális, ha sikerül többséget szerezni az unió döntő szerveiben. Az Európai Tanácsban gyakorlatilag Orbán Viktor még egyedül van, leszámítva Giorgia Meloni olasz és Robert Fico szlovák kormányfőket.
– mondta a miniszterelnök.
Az interjú vége felé szóba került Donald Trump újraválasztása is. A miniszterelnök itt arról beszélt, mindig számíthatunk Trump elnökre, aki egy szabadságharcos, aki nem a politikából, hanem az üzleti életből érkezett.
Szerinte az EU és Trump között gazdasági problémák lesznek, mert „Donald Trump tudja, hogy mit akar, az Európai Unió meg nem tudja”. Ugyanakkor az új elnök öt szempontból is megváltoztatja a világot: egyrészt világossá teszi, hogy a migráció rossz, az illegális migráció pedig a legrosszabb; másrészt békét akar; harmadrészt úgy politizál, hogy a gazdasági szempontokat nem mellőzi a zöldpolitikában; negyedrészt véget vet a kereszténység kigúnyolásának, ötödrészt pedig visszahozza a szabad beszédet.