POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.17.

51 milliárd a fővárosi költségvetés mínusza

Törvényességi felhívást küldött a főispán.

Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felhívást küld a Fővárosi Önkormányzatnak, mert a hivatal szerint alultervezett és törvénysértő a főváros költségvetése – jelentette be a kormányhivatal vezetője a Facebookra szerdán feltöltött videónyilatkozatában.

Sára Botond főispán közölte: a főváros költségvetése azért jogszabályellenes, mert mert nincs benne annyi pénz, mint amennyi kellene, vagyis több mint 51 milliárd forint hiányzik a büdzséből.

 

Emlékeztetett: a kormányhivatal már tavaly decemberben – amikor Karácsony Gergely főpolgármester beterjesztette a költségvetését – jelezte, hogy jogszabályellenes a költségvetés-tervezet, mert nem tervez mintegy 50 milliárd forint befizetésével. Ezzel nem csak a szegényebb településektől vonja el a szolidaritási hozzájárulást, hanem tovább fokozza a főváros törvényellenes működését, az instabil és csődközeli helyzetet – tette hozzá.

 

Felidézte, hogy ezt a költségvetést, „Karácsony Gergely költségvetését” megszavazta „Magyar, Gyurcsány és Vitézy pártja is”.

Ezt a törvényességi felhívást el fogják küldeni a Főváros Önkormányzatnak, azért, hogy a testület gondolja újra, hogy szabályosan akarnak-e működni, vagy szabálytalanul. Amennyiben pedig a Fővárosi Önkormányzat a törvénysértő állapotot nem szünteti meg, további törvényességi eszköz alkalmazásáról fognak dönteni, akár bírósághoz is fordulnak – mondta a főispán.

A kerületeknek hosszú listája van arról, hogy melyek azok a fővárosi területek és mik azok a feladatok, amit a fővárosnak kellene ellátnia, de a kerületekre hárítja – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalára szerdán feltett videóban.

Szentkirályi Alexandra azt mondta, Karácsony Gergely átverte a budapestieket, kiderült, hogy amiről eddig beszéltek egyszerűen nem igaz.

Hozzátette: a Rákosrendezőre elszórt tízmilliárdok mindössze néhány százaléka is elég lenne a kerületekben el nem végzett feladatok és fejlesztések végrehajtására.

„Ha Karácsony Gergely és szövetségesei, évtizedekre előre el tudják költeni Budapest minden pénzét a főváros ”rozsdatartalékára„,

akkor a budapestiek joggal várják el, hogy azokat a területeket is tegyék rendbe, ahol az emberek a mindennapjaikat élik” – hangsúlyozta a politikus.

Ha a fővárosnak van pénze Rákosrendező megvásárlására, miért nem költött a kerületekben fejlesztésekre és a kötelező feladatok ellátására? – kérdezte Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője Budapesten, a Városháza Parkban megtartott múlt heti sajtótájékoztatón.

Ha most a több mint 50 milliárd forintos vételárat és a terület rendbetételét ki tudja gazdálkodni, akkor jogos az a kérdés, hogy eddig miért nem volt pénz olyan, a budapestiek számára fontos fejlesztésekre, mint a P+R parkolók létesítése, az útfelújítások, a Népliget rendezése, a K-híd felújítása vagy a fogaskerekű meghosszabbítása – sorolta Szentkirályi Alexandra.

Szerinte a Városháza Park szimbolizálja a Karácsony Gergely-féle városvezetés munkáját: „Rengeteg duma, rengeteg látványterv, az eredmény az pedig zéró”, annak ellenére, hogy öt éve ígérték meg, hogy a parkot rendbe rakják.

 

Közlése szerint jelenleg az a helyzet, hogy számos olyan feladatot, ami a főváros hatáskörébe tartozna, a kerületek látnak el a Fővárosi Önkormányzat helyett. Vagyis „a főváros és a főpolgármester eddig nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy nincs pénze a külső kerületi utak felújítására, vagy akkor ezek szerint mégiscsak előkerült egy akkora mennyiségű pénz, amire örömmel tudnak a külső kerületiek is pályázni?” – fogalmazott.

 

Erre a kérdésre várják a választ a főpolgármestertől – tette hozzá.

Karsay Ferenc (Fidesz–KDNP), a XXII. kerület, Budafok-Tétény polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: örömmel tölti el, hogy a főváros rendelkezik forrásokkal.

Felidézte: 2024 májusában egy 600 millió forintos csekket vitt Karácsony Gergely főpolgármesternek, ami azoknak a feladatoknak a költségét jelentette, amelyeket a főváros helyett láttak el. Azóta ez az összeg 2024 novemberéig egymilliárd forintra hízott.

A többi között utakat, csapadékvíz-elvezető csatornákat építettek, szúnyogot gyérítettek, zebrákat festettek a főváros helyett. Miközben ebből az egymilliárd forintból, akár több tucat játszóteret tudnának építeni, vagy az összes kerületi óvodás ingyen étkezhetne egy éven keresztül – fűzte hozzá.

Kovács Péter (Fidesz–KDNP–Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), a XVI. kerület polgármestere úgy vélekedett, hogy Karácsony Gergely átverte a kerületi polgármestereket és a Budapesten élőket, mert évek óta azt hallják tőle, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, elveszi a pénzét. Ám lebukott azzal, hogy tízmilliárdokat szán telekvásárlásra.

A Fővárosi Önkormányzat ennek az összegnek az 1 százalékából megoldhatná a XVI. kerület három legégetőbb közlekedési problémáját:

egy az M0-sról érkező kamionforgalommal terhelt kereszteződésben jelzőlámpa és gyalogátkelőhely kialakítását, a Centenáriumi lakótelep főutcájának útburkolati felújítását, valamint a Rákospalotai határúton, a Késmárk utca és a Rákóczi út kereszteződésében szintén egy jelzőlámpa kiépítését.

Ha van pénz önként vállalt feladatra, akkor kell hogy legyen pénz a kötelező feladatok végrehajtására is – mondta Kovács Péter.

Böröcz László (Fidesz–KDNP), az I. kerület polgármestere azt kifogásolta, hogy a főváros annak ellenére nem hajtott végre tömegközlekedési fejlesztéseket a Várnegyedben, hogy az Budapest turisták által leglátogatottabb területe. Annak ellenére sem végezte el a Krisztina téri villamosmegálló akadálymentesítését, hogy a kerület kifizette volna a beruházás értékének felét, a várbuszokat már régen le kellett volna cserélni és a köztisztasággal, a karbantartással kapcsolatos feladatokat sem látja el megfelelően a főváros a kezelésében lévő területeken. Ezért a kerület saját költségvetéséből kénytelen 100 millió forinttal többet fordítani a munkálatok elvégzésére – tette hozzá.

Kifogásolta, hogy az elmúlt években történt fejlesztések a kerületben élők pénzéből valósultak meg – írja az MTI. Böröcz László közölte: arra szeretné kérni a főpolgármestert, hogy a budapestiek pénzét a budapestiekre költse el, és ne olyan projektekbe ölje a pénzt, aminek senki nem látja a végét.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek