Orbán Viktor nyaralása. Cigányozni kezdett a balos "humorista"

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.01.09. 06:13

Ukrajna biztonsági garanciákat szeretne

De ki tudja és ki akarja ezt neki megadni?

Ukrajnának konkrét biztonsági garanciákra van szüksége – reagált Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán Donald Trump megválasztott amerikai elnök előző napi kijelentésére, amelyben utóbbi kifejezte, hogy megérti az Ukrajna NATO-tagságát ellenző orosz álláspontot.

Zelenszkij szerint nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az Egyesült Államok politikájáról ebben a kérdésben.

„Ne feledjük, Ukrajnának azt mondták, hogy Patriot-rendszerek csak NATO-országokban lehetnek és vannak. Nos, eszerint vagy már régóta NATO-tagok vagyunk, vagy nem kell következtetéseket levonni. Ez történt velünk más nyugati fegyverek esetében is. Most mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajna az ukrán néphez méltó biztonsági garanciákat kapjon, amelyek megállíthatják Putyint” – idézte Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnököt, aki ezt Elina Valtonen finn külügyminiszterrel folytatott találkozóján mondta.

Az elnök megjegyezte, hogy Ukrajna soha nem volt tagja a NATO-nak, és sajnos nem védte komoly biztonsági garanciák hálója.

Kijelentette: a NATO-országokban nincs háború, de a háborúban álló Ukrajnának joga van komoly és erős biztonsági garanciákat követelni „a folyamatosan vezető szerepre igényt tartó világtól, és azoktól az országoktól, amelyek békét követelnek a világban”. Hangsúlyozta, hogy a biztonsági garanciák kérdése nemcsak az Egyesült Államoktól, hanem az európai szövetségesektől is függ.

„Vannak olyan országok, amelyek ellenezték, hogy esélyt kapjunk a NATO-csatlakozásra, ezek az Egyesült Államok, Németország, Magyarország és Szlovákia” – jegyezte meg Zelenszkij. Az elnök szerint az országában dúló háború egyik oka az, hogy Ukrajna nem tagja a NATO-nak.

Az orosz erők csapást mértek szerdán egy zaporizzsjai ipari létesítményre, az eddigi információk szerint 13-an életüket vesztették a támadásban, 18-an pedig megsérültek – közölte Ivan Fedorov, a megye kormányzója.

A tisztségviselő közölte, hogy a becsapódás helyszínén hét egészségügyi csapat, valamint rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak. Az ukrán vezérkar közölte, hogy nagy pontosságú fegyverzettel mértek csapást és eltalálták az oroszországi 8. gárda parancsnoki állását a Donyeck megyei Harcizszk városában.

„Az orosz megszálló erők ezt az épületet az ukrán erők és a polgári lakosság, főként Kurahove lakói elleni támadásaik összehangolására használták” – írta a vezérkar a Telegramon. Hozzátette: a hadsereg minden intézkedést megtett annak érdekében, hogy polgári lakosok ne sérüljenek a csapás során.

Az ukrán különleges műveleti erők (SZSZO) katonái más ukrán egységekkel együtt visszaverték az orosz csapatoknak az oroszországi kurszki régió egyik települése elleni rohamát, páncélozott járműveket találtak el, és megsemmisítették az ellenséges legénységet

– közölte szerdán az SZSZO sajtószolgálata.

A közleményben nem nevezték meg a kurszki települést. A közlés szerint az ukrán állások megrohanására tett sikertelen kísérlet során két orosz harckocsit és három páncélozott járművet találtak el, valamint megöltek négy ellenséges katonát.

Olekszij Dmitraskivszkij, az Oroszország területén működő ideiglenes katonai parancsnokság sajtótisztje egy tévéműsorban arról beszélt, hogy Oroszország fokozta a kurszki régióban található Szudzsa város és a vele szomszédos falvak ágyúzását.

„A polgári lakosság otthon vagy bentlakásos iskolában van, főleg azért, mert az ellenség nagymértékben felerősítette Szudzsa és a vele szomszédos falvak ágyúzását. Sok falu már nem is létezik” – mondta.

Kifejtette, hogy tavaly augusztus 6. óta a mai napig 36 civil vesztette életét a Szudzsa elleni orosz légi és tüzérségi támadások következtében, és körülbelül száz ember sérült meg. Szavai szerint az orosz hadsereg nagyon aktívan vet be Sz-300-as légvédelmi fegyvereket a város ellen.

A keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportja Telegram-csatornáján közölte, hogy az orosz erők megsemmisítettek több ukrán állást a donyecki régióban, Csasziv Jarban, valamint Sztupocski és Toreck térségében.

Az ukrán főügyészség arról tájékoztatott, hogy az orosz erők drónnal robbanóeszközt dobtak egy mikrobuszra a déli Herszon megyében lévő Naddnyiprjanszke településnél, a támadásban egy 70 éves férfi életét vesztette, egy másik ember pedig megsebesült.

A megyei kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy Beriszlavban is drónról dobtak le robbanóeszközt, aminek következtében egy 66 éves férfi és egy 69 éves nő sérült meg. Az északkeleti Szumi megye kormányzói hivatala azt közölte, hogy szerdára virradó éjjel és a délelőtti órákban az orosz hadsereg hét csapást mért a régió határ menti területeire és településeire, aminek következtében egy ember sebesült meg.

Az orosz hadsereg sorozatos csapásokat mért az ukrán erőkre az ország nyugati részében lévő Kurszk térségében – számolt be kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint az ukrán erők vasárnap támadást indítottak Berdin település irányában, hogy megállítsák az orosz csapatok előrenyomulását. Az Északi Hadseregcsoport tüzérsége és légiereje csapást mért a támadókra. Másnap az ukrán hadsereg újabb ellentámadást kísérelt meg Bolsoje Szoldatszkoje település irányában. Az áttörési kísérletet az orosz erők szintén meghiúsították, és a Berdin irányában vezető utakon megsemmisítették az ellenséges főerőket.

Az ellenség vesztesége több mint 150 katona, négy harckocsi, két gyalogsági harcjármű, 16 páncélozott jármű és egy aknaszedő harckocsi volt. Az ukrán fegyveres erők tizenhárom katonája megadta magát az orosz hadseregnek Berdin településnél azt követően, hogy kudarcba fulladt az ellentámadásra tett kísérlet

– közölték az orosz biztonsági szervek.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint a Kurszki területen az ukrán erőkre hét település közelében mért csapást az orosz hadsereg. A támadó műveleteket az Északi Hadseregcsoport egységei hajtották végre Kazacsja, Loknya, Kubatkin, Lebegyevka, Nyikolszkij, Szudzsa és Cserkaszkoje Porecsnoje települések térségében.

Ukrán drónok mélyen Oroszország belsejében mértek csapást az éjszaka folyamán Szaratov régióra, nagy tüzet okozva Engels városában – közölte  a helyi kormányzó.

A régióban található egy jelentős légi bázis az orosz nukleáris erők részét képező stratégiai bombázó repülőgépek számára. Ukrajna már korábban is támadta drónokkal a támaszpontot, de arról nem szólt a kormányzó, hogy ezúttal is célba vették-e azt.

Orosz híradások szerint a tűz egy olajipari létesítményben keletkezett.

Roman Buszargin regionális kormányzó azt mondta, hogy a Volga folyó ellentétes oldalán fekvő Szaratov és Engels városait „tömeges dróntámadás” érte, és tűz ütött ki egy ipari létesítményben, de áldozatokról nem tudni.

„Elegendő erő és erőforrás áll rendelkezésre a tűz lokalizálására” – tette közzé a Telegramon.

Az orosz védelmi minisztérium közleményben számolt be arról, hogy az éjszaka folyamán 11 ukrán drónt semmisítettek meg Szaratov régió felett, és 21-et Oroszország más részei és az Azovi-tenger felett. Károkról nem tett említést.

Az Engels légitámaszpont mintegy 730 kilométerre délkeletre fekszik Moszkvától.

Az ukrán különleges műveleti erők (SZSZO) 8. ezredének katonái 13 észak-koreai katonát semmisítettek meg Oroszország kurszki régiójában – közölte az SZSZO sajtószolgálata.

Az ukrán katonák a közlemény szerint a különleges művelet során öt észak-koreaival végeztek csata közben, további nyolcat pedig drónok segítségével öltek meg. A holttestek átvizsgálásakor az egyik észak-koreainál olyan katonai eszközöket és iratokat – köztük egy pártjának írt levelet – találtak, amelyek arra utalnak, hogy az illető a tisztikarhoz tartozott – tették hozzá.

Vjacseszlav Csausz, az észak-ukrajnai Csernyihiv megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy reggel az orosz hadsereg tüzérséggel támadta a régióban lévő Szemenyivka városát, amelynek következtében három ember sérült meg.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója arról adott hírt, hogy orosz katonák drónnal támadtak meg egy civil autót Naddnyiprjanszke településen, ami egy 62 éves férfi halálát okozta.

Anasztaszija Medvegyeva, a Donyeck megyei ügyészség sajtótitkára egy helyi közszolgálati televíziónak kedden elmondta, hogy előző nap a régióban lévő Sziverszkben és a Pokrovszk közelében fekvő Rivnében orosz ágyútűz alá került két házaspár, egy ember meghalt, három pedig megsebesült.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője a Facebookon nyilvánosságra hozta, hogy egy masszív orosz rakéta- és dróntámadás során – amely a múlt hónap közepén volt – az F-16-os vadászgépek használatának történetében először, egy ilyen típusú gép egyetlen harci küldetés során hat ellenséges robotrepülőgépet semmisített meg, ezek közül kettőt repülőgép-fedélzeti gépágyúval.

A légierő keddi jelentése szerint Oroszország az éjjel 38 Sahíd és más típusú drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem 28-at lelőtt, tíz csali drón pedig eltűnt a radarról.

Viktor Trehubov, a keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportjának szóvivője egy tévéműsorban kijelentette: az orosz megszálló erők egyesével semmisítik meg az összes házat a Donyeck megyei Kurahove városában, a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazzák, hogy az ukrán katonáknak ne maradjon fedezékül szolgáló építmény. Közölte, hogy az ukrán csapatok most a város nyugati részében vannak, ellenőrzésük alatt tartanak egy erőművet is. A szóvivő emellett cáfolta a DeepState ukrán katonai elemzőportál közlését, amely szerint az oroszok elfoglalták volna Lozova települést Harkiv megyében.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 218 harci összecsapást rögzítettek a front minden szektorában. Az ukrán erők ellenőrzése alatti kurszki területet 94 alkalommal rohamozták meg az orosz csapatok, és 67 alkalommal támadtak Donyeck megyében, Pokrovszk és Kurahove térségében. A kijevi katonai vezetés legfrissebb, keddi összesítése szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége meghaladta a 800 ezret, hétfőn az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, 45 tüzérségi és négy légvédelmi fegyvert, valamint 83 drónt.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek