
Sorra gratulálnak a magyar politikusok Trumpnak
” No migration, no gender, no war!
Gratulált Donald Trump elnöki beiktatásához Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. A legmagasabb közjogi méltóságok mellett a Fidesz EP-képviselői, a miniszterelnök politikai igazgatója és a Fidelitas elnöke és a KDNP alelnöke is gratuláltak a hivatalba lépett amerikai elnöknek.
A magyar politikusok is gratuláltak, valamint várakozásaiknak adtak hangot a közösségi médiában Donald Trump elnöki beiktatásával kapcsolatban. A Magyarországot Takács Szabolcs washingtoni nagykövettel együtt képviselő Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője és egyben a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád alelnöke Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy „patrióta fordulat kezdődik a nyugati világban”. „Beiktatták hivatalába Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökétTrump elnökségével egy patrióta fordulat kezdődik a nyugati világban, amelyet Európában mi, Patrióták képviselünk.”
„Ahogy beiktatási beszédében fogalmazott: “megkezdődött a józan ész forradalma.” No migration, no gender, no war! Sok sikert kívánok Trump elnök úrnak!”
– írta bejegyzésében a politikus.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy „Donald Trump in da house.”
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök szintén gratuláltak a hivatalba lépett amerikai elnöknek.
„Új elnök Amerikában, egy új korszak Magyarországon. Békét, nyugalmat, gazdasági fellendülést várunk”
– írta Orbán Viktor a beiktatás előtt Facebookon.
A kormányfő Reels-videóban részletesebben is beszélt a második Trump-adminisztrációval kapcsolatos várakozásairól. Ebben arról beszélt, hogy „Trump hivatalba lépésével a világ meg fog változni és ez a magyaroknak jó lesz!”
A köztársasági elnök pedig Facebook-posztját kifejezetten az amerikai elnöknek címezte, amikor azt írta: „Eljött a M.A.G.A. ideje!” Sulyok Tamás ezzel Donald Trump elhíresült kampányszlogenére utalt, ami úgy szól, hogy „Tegyük újra naggyá Amerikát!” (Make America Great Again, vagy M.A.G.A betűszóval kiírva). A kifejezés egyébként Ronald Reagan óta az amerikai jobboldal hívószavának számít.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója egy csoportképet posztolva gratulált Donald Trumpnak a hivatalba lépéshez.
A Fidelitas elnöke, Mohácsy István szintén részt vett a beiktatási ceremónián, aki ezenfelül meghatározó republikánus ifjúsági szervezetek képviselőivel is találkozott az amerikai fővárosban.
„Rendkívül fontos, hogy a Fidelitas ne csupán Magyarországon és Európában legyen meghatározó, hanem a tengerentúlon is építsen hidakat és erősítse nemzetközi jelenlétét” – írta a Fidelitas elnöke a beiktatás után közzétett posztjában.
A KDNP is gratulált Trumpnak
Donald Trump amerikai elnökké történő beiktatása az aranykort hozhatja el az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatokban – mondta a KDNP alelnöke hétfőn a Facebookra feltöltött videójában, írja az MTI. Juhász Hajnalka arról beszélt: a 45-ös és a 47-es szám valószínűleg Donald Trump kedvenc számai közé tartozik majd, mert már volt az Egyesült Államok 45. elnöke, és mostanra a 47. elnök is lett.
Az új elnök azért hozhatja el az aranykort a kereszténydemokrata politikus szerint, mert Donald Trump mindig barátként tekintett Magyarországra.
Ez éles váltás a bideni adminisztrációhoz képest, amely „egy magyarellenes nagykövettel az élén” mindent megtett, hogy támadja a magyar békepárti és migrációs politikát – magyarázta. Juhász Hajnalka úgy fogalmazott: KDNP-s politikusként a Fidesszel karöltve mit is kívánhatna mást, mint Isten áldását Donald Trump munkájához.
„Hozzon békét Európának és hozzon békét a világnak”
– mondta a videóban.
Amerika most visszatér oda, ahonnan Magyarország el sem mozdult
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi médiában közölte véleményét Donald Trump beiktatása kapcsán. Az apa férfi, az anya nő, a gyermekeket hagyják békén és ne a senki által meg nem választott NGO-háttéremberek döntsenek a sorsunkról – fogalmazott.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a balliberális háttérhatalom reformkísérlete elbukott Fotó: AFP Forrás: AFP
A miniszterhelyettes posztja elején úgy fogalmazott, hogy „Donald Trump beiktatása a sikítófrászt hozta a liberális fősodorra, aminek szemmel látható következménye, hogy a legnagyobb multicégek egymást túllicitálva farolnak ki a társadalomreformáló kísérleteikből”.
A politikus hangsúlyozta:
Amerika most visszatér oda, ahonnan Magyarország el sem mozdult. Az apa férfi, az anya nő, a gyermekeket hagyják békén és ne a senki által meg nem választott NGO-háttéremberek döntsenek a sorsunkról.
Úgy folytatta: „A józan ész győzelme lenne? Talán korai ezt még megítélni, de az irány kétségkívül jó.”
Rámutatott, hogy:
A hangzatos sokszínűségi programok és a nyakló nélküli, ellenőrizetlen bevándorlás pont azt volt hivatott elpusztítani, ami a Nyugat gerincét adta egykor: Isten, haza, család.
„Jelenleg úgy tűnik, hogy a balliberális háttérhatalom reformkísérlete elbukott, vagy legalábbis egy időre felfüggesztésre került. Nem Európában, hanem Amerikában”
– emelte ki, majd hozzátette:
Most az öreg kontinensen lenne a sor. Ez azonban nem valósulhat meg az autoriter, brüsszeli vezetéssel. Európában változásra van szükség. A józan ész visszatérésére.
Sorban gratulálnak a nemzetközi vezetők Donald Trumpnak, akit 2025. január 20-án hétfőn iktattak be az Egyesült Államok elnökének hivatalába. A 47. elnöknek gratulált már Volodimir Zelenszkij ukrán és Klaus Johannis román elnök, ahogy Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár is üdvözölték Trump hatalomba lépését.
Gratulált Volodimir Zelenszkij Donald Trumpnak elnöki beiktatásához
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő gratulált Donald Trumpnak és az amerikai népnek az új elnök beiktatásához.
„A mai nap a változások napja, és egyben a reményé is, hogy számos probléma megoldódhat, beleértve a globális kihívásokat is”
– emelte ki Zelenszkij hétfő este az X-en tett bejegyzésében. Méltatta az amerikai vezetőt eltökéltségéért, és hangsúlyozta, hogy az általa meghirdetett „erő általi béke” politikával Donald Trump „lehetőséget teremt az amerikai vezetés megerősítésére, valamint a tartós és igazságos béke elérésére”. „Ez az évszázad éppen most formálódik, és mindannyiunknak együtt kell működnünk annak érdekében, hogy ez a demokráciák nagyszerű és sikeres évszázada legyen, ne azoké, akik azt akarják, hogy elbukjunk” – jelentette ki az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij sok sikert kívánt Donald Trumpnak, és kifejezte reményét „aktív és kölcsönösen előnyös együttműködésükre”. „Együtt erősebbek vagyunk, és nagyobb biztonságot, stabilitást és gazdasági növekedést tudunk biztosítani az egész világnak és mindkettőnk nemzetének” – zárta üzenetét az ukrán elnök.
Az uniós vezetők és a NATO-főtitkár is várakozással tekintenek az együttműködésre Donald Trumppal
Az Európai Unió várakozással tekint az Egyesült Államok új elnökével való szoros együttműködés elé a globális kihívások kezelésében – jelentette ki az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács elnöke az X közösségi oldalon közzétett üzenetben. Mark Rutte NATO-főtitkár azt írta: közösen érhető el a béke a NATO segítségével. Ursula von der Leyen bizottsági, valamint António Costa európai tanácsi elnök azonos szövegű bejegyzésben üdvözölte Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét hivatali idejének megkezdése alkalmából.
„Az EU várakozással tekint az Önnel való szoros együttműködés elé a globális kihívások kezelése érdekében”
– fogalmazott Ursula von der Leyen és António Costa, majd úgy folytatták: „társadalmaink együtt érhetik el a nagyobb jólétet és erősíthetik közös biztonságunkat”. Ez a transzatlanti partnerség tartós erőssége – tette hozzá Ursula von der Leyen és António Costa. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke bejegyzésében azt írta: „új amerikai elnök, megújult transzatlanti szövetség”. Európa készen áll arra, hogy barátként és partnerként működjön együtt a stabilitás, a lehetőségek és a remény világa alakítása érdekében – emelte ki üzenetében az EP-elnök. Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő üzenetében arra emlékeztetett, hogy a transzatlanti kötelék jólétet hozott és erőt képvisel az Atlanti-óceán mindkét partján.
„Együtt erősebbek és nagyobb biztonságban vagyunk a globális kihívások kezelése érdekében” – fogalmazott Kallas, majd hozzátette: „várjuk a partnerségünk folytatását”. Mark Rutte NATO-főtitkár a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, Trump elnökkel a katonai szövetég újra többet fog fordítani a védelmi kiadásokra és felgyorsítja a védelmi gyártást.
„Együtt érhetjük el a békét az erőn keresztül a NATO segítségével”
– tette hozzá az X-en közzétett üzenetében a NATO főtitkára.
A diplomáciai kapcsolatok erősödését várják a román vezetők Donald Trumptól
Az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerséget hangsúlyozták, és a két ország közötti kapcsolatok erősödését vetítették előre Donald Trump amerikai elnökké történt beiktatását üdvözölve a román politikai vezetők. Klaus Iohannis leköszönő román államfő az X közösségi portálon gratulált Donald Trumpnak beiktatásához, és egy „erős és vibráló” transzatlanti kapcsolat szükségességét hangsúlyozta az Egyesült Államok és az Európai Unió biztonsága és közös fejlődése érdekében.
Marcel Ciolacu kormányfő a Facebookon közzétett üzenetében úgy fogalmazott, hogy Trump visszatérése az Egyesült Államok élére történelmi pillanat, amelynek „pozitív visszhangja lesz” Romániára nézve. Felidézte, hogy két alkalommal folytatott telefonbeszélgetést a hétfőn beiktatott amerikai elnökkel – egyszer Budapesten, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen -, és Trump arról biztosította, hogy Románia mind a biztonság, mind a fejlesztések tekintetében „napirendjén szerepel”. „Románia miniszterelnökeként együtt fogok dolgozni az új washingtoni vezetéssel, hogy stratégiai partnerségünket erősebbé tegyük, mint valaha” – írta bejegyzésében Ciolacu. Hozzátette: a román félnek partnereivel, a NATO-val és az Európai Unióval meg kell találnia a megoldásokat a közös kihívásokra, hogy biztosíthassák polgáraik jólétét, valamint a regionális és nemzetközi biztonságot.
VI. Fülöp spanyol király és Pedró Sánchez kormányfő is köszöntötték Trump elnököt
A spanyol kormány a stratégiai kapcsolatok megerősítését várja az Egyesült Államok új kormányával való együttműködéstől – közölte a spanyol miniszterelnök az X közösségi platformon hétfőn, Donald Trump hivatali eskütételét követően. „Várakozással tekintünk az Egyesült Államok új kormányával való együttműködés elé, hogy megerősítsük az országaink közötti stratégiai kapcsolatokat és foglalkozzunk a közös globális kihívásokkal” – fogalmazott Pedro Sánchez rövid üzenetében, és egyúttal gratulált az Egyesült Államok 47. elnökének beiktatásához. VI. Fülöp spanyol király táviratban köszöntötte az új elnököt, amelyben a két ország közötti kapcsolatok további erősödését hangsúlyozta, hogy „előmozdítsák mindkét nép jólétét” az idők során „hűséges partnerekként és szövetségesekként, őszintén és mélyen” felépített barátság mentén.
José Manuel Albares, külügyminiszter a spanyol közszolgálati rádiónak (RNE) interjúban az Egyesült Államokat Európa és Spanyolország természetes szövetségesének nevezte.
„Mi azt szeretnénk, hogy a kapcsolat a lehető legjobb legyen Európa természetes szövetségesével”
– fogalmazott.
Mint mondta, számos területen sikeres ez a kapcsolat, és az elmúlt évtizedekben az is bebizonyosodott, hogy „ha együtt cselekszünk és összehangoltan, akkor eredményesebben szállunk szembe a krízisekkel, előbb és jobban jövünk ki belőle”. Az új elnök által bejelentett országos energiavészhelyzetet és fokozott amerikai energiakitermelést firtató kérdésre a külügyminiszter hangsúlyozta: az Egyesült Államok szuverén módon dönt energiapolitikájáról, de Európának is megvannak a maga értékei. „Amikor olyan helyzetekről beszélünk mint amilyen a klímaváltozás, melyek nem ismernek határokat és a bolygó túlélését érintik, akkor fontosabb mint valaha, hogy Európa továbbra is a zászlajára tűzze az energetikai átmenetet” – jelentette ki.
José Manuel Albares meggyőződésének adott hangot, hogy az európaiak és az amerikaiak továbbra is számos területen együtt fognak működni, de lehetnek olyan aspektusok, melyekben „az együttműködés változhat”.
„Nem az a fontos, hogy mit fog tenni az Egyesült Államok, hanem az, hogy Európa mit fog tenni”
– hangsúlyozta hozzátéve, hogy „a világnak több Európára van szüksége”, és meg kell védeni az általa képviselt értékeket azokkal szemben, akik véget akarnak vetni az európai projektnek akár az unión kívül akár azon belül.
Justin Trudeau is gratulált, Benjamin Netanjahu szerint az amerikai-izraeli kapcsolatok legszebb napjai jönnek
„Gratulálunk, Trump elnök! Erősebbek vagyunk, ha együtt lépünk fel” – jelentette ki a kanadai miniszterelnök. „Kanadának és az Egyesült Államoknak van a leggyümölcsözőbb gazdasági partneri viszonya a világon, és egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei” – mutatott rá Justin Trudeau.
Benjámin Netanjahu azt ígérte az amerikai elnöknek, hogy az elkövetkező években a két ország közötti kapcsolatok „legszebb napjait” fogják megélni. Üdvözlő videoüzenetében izraeli miniszterelnök hozzátette: úgy véli, hogy az újbóli közös munka „még szebb csúcsokra” emeli az Egyesült Államok és Izrael közötti szövetséget.
Netanjahu üdvözölte Donald Trump előző elnökségének forradalmi lépéseit: „a veszélyes iráni atomalkuból való kivonulást”, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését és Izraelnek a Golán-fennsík feletti fennhatóságának az elismerését. A miniszterelnök köszönetet mondott Trumpnak a 2023. október 7. óta a Hamasz iszlamista palesztin szervezet fogságában lévő túszok kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseiért.
A német kancellár, valamint a holland kormányfő és a finn elnök is üdvözölték Trumpot
Olaf Scholz német kancellár a „jó transzatlanti kapcsolatok” folytatását kívánta az Egyesült Államokkal, Németország „legközelebbi szövetségesével”. „Az Egyesült Államok a legközelebbi szövetségesünk, és politikánk célja továbbra is az, hogy jó transzatlanti kapcsolatokat ápoljunk. A 27 tagállamot és több mint 400 millió lakost magában foglaló Európai Unió erős szövetség” – írta a kancellár.
Dick Schoof holland miniszerelnök az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, Hollandiát és az Egyesült Államokat régóta fennálló, történelmi kapcsolat fűzi egymáshoz. „Erős szövetségesek vagyunk, és szorosan együttműködünk mind kétoldalúan, mind pedig olyan nemzetközi fórumokon, mint a NATO. Alig várom, hogy ez a partnerség folytatódjon Donald Trump elnökkel és J.D. Vance alelnökkel” – tette hozzá üzenetében a kormányfő.
Alexander Stubb finn elnök Donald Trumpnak gratulálva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Finnország stratégiai fontosságú partnere és szövetségese. Hozzátette, hogy Trump elnöki mandátuma alatt az együttműködés szorosabbra fűzését várja.
Erdogan biztosította Trumpot, hogy minden szükséges lépést megtesz az ukrajnai háború lezárásához, Modi türelmetlenül várja a közös munkát
A török elnök emlékeztetett, hogy Donald Trump ismételten kijelentette: véget fog vetni az orosz-ukrán háborúnak, így Törökország is megtesz minden ehhez szükséges lépést. Minél hamarabb meg kell oldanunk ezt a kérdést – szögezte le Recep Tayyip Erdogan, aki szerint ez a témakör szerepel majd a Trumppal folytatandó tárgyalásaik napirendjén. Erdogan kijelentette: azt kívánja, hogy Donald Trump második elnöksége az egész emberiség javát szolgálja.
Narendra Modi indiai miniszterelnök hétfőn üdvözölte „kedves barátját, Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét”, és hangsúlyozta, hogy szoros kapcsolatokat kíván Washington és Újdelhi között. Modi az X-en közzétett üzenete szerint „türelmetlenül” várja, hogy ismét szoros együttműködésben dolgozhasson együtt Trumppal, hogy jobb jövőt építsenek a világ számára, amely mindkét országnak előnyös lesz.
Az ENSZ-főtitkár abban bízik, hogy a párizsi klímaegyezményen kívül is lehet együttműködni Amerikával, José Raúl Mulino pedig azt írta: Panama a panamaiaké
António Guterres ENSZ-főtitkár bízik abban, hogy az amerikai államok, városok és vállalatok továbbra is az alacsony karbonkibocsátásért és a rugalmas gazdasági növekedés érdekében dolgoznak, miután Donald Trump kilépteti országát a párizsi klímaegyezményből – mondta Florencia Soto Nino ENSZ-szóvivő.
„A Panama-csatorna Panamáé marad”
– szögezte le José Raúl Mulino, a latin-amerikai ország államfője az X-en tett bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatási beszéde nyomán. „A Panamai Köztársaság és népe nevében teljes mértékben vissza kell utasítanom Donald Trump elnök beiktatási beszéde során Panamáról, illetve a csatornájáról tett kijelentéseit” – hangsúlyozta Raúl Mulino. „Ismétlem, (…) a csatorna Panama tulajdona és az is marad, üzemeltetése továbbra is Panama ellenőrzése alatt marad összhangban (a csatorna) semlegességével” – fűzte hozzá. Raúl Mulino leszögezte, „a világon nincs olyan ország, amely beleavatkozna a csatorna irányításába”. Hangsúlyozta azt is, hogy a Panama-csatorna nem volt „holmi engedmény”. „Mindez nemzedékek küzdelmének eredménye, ami az 1999-es Torrijos-Carter egyezményben csúcsosodott ki, és azóta, a mai napig, az utóbbi 25 évben mi irányítottuk a csatornát és kiszélesítettük gondosan szolgálva a világnak és a világkereskedelemnek, ideértve az Egyesült Államokat is” – tette hozzá.
A panamai elnök kijelentette, hogy a nemzetközi joggal összhangban meg fogja védeni Panama jogát a csatornához. Mindazonáltal felhívta a figyelmet, hogy a párbeszéd a legjobb módja az esetleges viták rendezésének miközben nem szabad kétségbe vonni „Panama szuverenitását és teljes körű jogosultságát a csatornára”.







