Szoboszlai Dominik
Az elővásárlási joggal nem fog tudni élni a Főváros.
Az elővásárlási joggal nem fog tudni élni a Főváros. A gazdasági előnyök elhallgatása helyett beszéljünk a tényekről - nyilatkozta a miniszter.
Karácsony Gergely amióta budapesti politikus, különösen amióta fővárosi polgármester, nem tett semmit azért, hogy a Rákosrendezőn található, az elmúlt 20 évben elhanyagolt és szennyezett rozsdaövezetet felszámolja. Rossz politikus, hiszen még csak azt sem ismerte fel, hogy a terület hasznosítása milyen lehetőségeket teremt az ott lakó fővárosiak és Budapest egésze számára.
Álságos és méltatlan, hogy most próbál kapálózni, miközben csődbe vitte a választók által rábízott Fővárost. Ha a politikai túlélése és a pártpolitikai céljai helyett a budapestiek érdekét helyezné első helyre, akkor látná, hogy ez a fejlesztés több száz vagy akár ezres nagyságú munkahelyeket teremt, növeli az építőipari teljesítményt és a turisztikai vonzerőt. Magyarul elhallgatja, hogy ezzel a fejlesztéssel Budapest és a budapesti családok gazdagodnak, a Főváros pedig új adóbevételekre tehet szert.
De az is kétségbeejtő, hogy az ország fővárosának vezetőjeként nem ismeri a jogi helyzetet. Nyílt politikai agitációt folytat a jogi keretek megismerése és megfelelő értelmezése helyett. Ismernie kellene, hogy a BKM Nonprofit Zrt.-nek (korábbi FŐTÁV) van elővásárlási joga, de ezzel nem fog tudni élni. Ennek az az oka, hogy a kormány és az Egyesült Arab Emírségek közötti nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló 2024. évi XXI. törvény szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek – a Kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával – vevőként kijelölt.
MNV: a rákosrendezői terület kizárólag kijelölt vevőnek értékesíthető
A rákosrendezői ingatlan kizárólag olyan jogalanynak értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek - a kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával - vevőként kijelölt - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-vel szerdán.
Azt írták, hogy az MNV Zrt. álláspontja szerint a Polgári törvénykönyv és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult ezt a jogát akként gyakorolhatja, hogy a Magyar Állam (képviseletében eljárt az MNV Zrt.), mint eladó és az Eagle Hills Hungary Zrt. mint vevő között 2025. január 16-án létrejött adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra és valamennyi egyéb körülményre vonatkozó feltételt. "Tárgyi adásvétel esetében ilyen speciális feltétel többek között, hogy Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 2024. évi XXI. törvény szerint az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek - a kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával - vevőként kijelölt" - olvasható az MNV közleményében.
Hangzatos ígéretet tett Karácsony Gergely főpolgármester, miután ma a Fővárosi Törvényszék a Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban. Megállapították, hogy jogszerűtlen volt a szolidaritási adó inkasszózása a Fővárosi Önkormányzat számlájáról.
A döntés értelémében visszajár a városnak 28,3 milliárd forint és annak a kamatai, amin felbuzdulva Karácsony azonnal költekezésbe akar kezdeni, ugyanis az egyik fővárosi cég elővásárlási jogával élve megvásárolná Rákosrendező területét.
Egy csekk és más semmi: rajta 5000 milliárd, és viheti a főváros a területet, amivel egyébként 30 éve nem csinált semmit
– válaszolta a főpolgármesternek Lázár János.
Az építési és közlekedési miniszter szerint Karácsony Gergely pénzt talált és egy jogi lehetőséget, hogy végre felszámolja az általa vezetett város közepén éktelenkedő szeméttelepet, ami eddig sem kerületi polgármesterként, sem pedig főpolgármesterként nem zavarta.
Mint jelezte, a kormány üdvözli Karácsony Gergely eszmélését és a rákosrendezői fővárosi tájsebre bejelentett elővásárlási szándékát.
A kormány mindig szívesen tárgyal Karácsony Gergellyel, így az egyeztetésre, kérjük, hozza magával: a telekvásárlás fedezetének, a terület teljes takarításának, rekultivációjának, kármentesítésének, valamint a külföldi ingatlanfejlesztőjével azonos vagy azt meghaladó mértékű városfejlesztési projekt pénzügyi garanciáit igazoló dokumentumokat
– közölte a tárcavezető.
Az elővásárlási jog komoly dolog. Nemcsak lehetőség, hanem felelősség is. Élhet vele, főpolgármester úr
– húzta alá Lázár János, majd hozzátette: a kormány üdvözli a főpolgármester elővásárlási szándékát, ehhez csak be kell mutatni egy 5000 milliárd forint értékű fedezetet, ami ajánlatát egyenértékűvé teszi az arab befektetőével.
Jövőkép: ilyen lehet majd a Grand Budapest (Fotó: Eagle Hills Csoport)
Elkezdődik a Grand Budapest projekt előkészítése, miután az Eagle Hills Csoport ingatlan adásvételi megállapodást írt alá a Magyar Állammal – jelentették be az Abu-Dzabiból küldött sajtóközleményben.
„A Grand Budapest projekt
egy évtizedek óta elhagyatott területből fog létrehozni új világszínvonalú zöld városrészt.
A fejlesztés tükrözi azt a víziónkat, hogy olyan tereket hozzunk létre, amelyek mindenben segítik a városlakók hétköznapjait, előtérbe helyezik a fenntarthatóságot és a közösségek fontosságát” – mondta Mohamed Alabbar, a projekt vezetője.
A Grand Budapest vegyes felhasználású ingatlanfejlesztés célja egy évtizedek óta elhagyott városrész felvirágoztatása – olvasható a Világgazdaság cikkében.
A projekt vezérelve a fenntarthatóság, így a tervek gerincét az okosváros koncepció adja, amely energiahatékony épületekben, megújuló energiarendszerekben és intelligens hulladékgazdálkodási megoldásokban nyilvánul meg.
A „Grand Budapest” már nevében is jelzi azt a rengeteg lehetőséget, innovációt és formáló hatást, amelyet ez a projekt képvisel – hangsúlyozták.
Az Eagle Hills Csoport az illetékes hatóságoknál megkezdte a szükséges névhasználati engedélyek beszerzésének folyamatát.
A projekt a magyar kormány és az Egyesült Arab Emirátusok kormányának támogatásával indulhatott el.
Több mint 12 milliárd eurós fejlesztési költségével a Grand Budapest érdemben támogatja a magyar gazdaság fejlődését, mintegy 2 százalékkal járul hozzá a GDP-növekedéshez, több ezer munkahelyet teremt mind az építkezés, mind az üzemeltetés során,
valamint támogatja a helyi vállalkozásokat, növeli a turizmust és az ingatlanok értékét – hangsúlyozta az arab ingatlanfejlesztő csoport.