RETRO RÁDIÓ

Nagy-Britannia újabb hatalmas összeget küld Ukrajnának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 01. 17. 08:32

Újabb fegyverszállítási program.

Nagy-Britannia 4,5 milliárd font (2200 milliárd forint) értékű katonai segítséget nyújt az idén Ukrajnának, emellett felajánlja az ukrajnai katonák brit kiképzési programjának bővítését is.

A londoni védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a 2025-re előirányzott – minden eddiginél magasabb – éves katonai támogatás a már korábban bejelentett 3 milliárd fontos fegyverszállítási program mellett tartalmaz egy 1,5 milliárd fontos hitelcsomagot is.

Ezt a kölcsönt a brit kormány a szankciók keretében zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából finanszírozza, vagyis Kijevet nem terheli hiteltörlesztési kötelezettség.

A befagyasztott orosz állami vagyoneszközökből törlesztendő, Ukrajnának szánt teljes brit hitelcsomag értéke 2,26 milliárd font; a csütörtökön bejelentett 1,5 milliárd fontos folyósítás ennek a programnak az első részlete.

A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a 4,5 milliárd fontos idei katonai támogatásból a brit kormány egyebek mellett több száz légvédelmi rendszert, drónokat és a tűzvonalban harcoló ukrán katonák felszereléséhez szükséges eszközöket vásárol Ukrajna számára.

A tárca szerint London az első idei tranzakció keretében 61 millió font értékű megbízást adott a BAE Systems brit hadiipari konglomerátumnak ágyúcsövek gyártására az ukrán tüzérség részére.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök, aki csütörtökön Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, a tárgyalásokon bejelentette azt is, hogy London – szövetségeseivel együtt – új, bővített kiképzési programajánlatot dolgoz ki az ukrán fegyveres erők számára.

A felajánlás értelmében ukrán tisztjelöltek az első számú brit katonai akadémián, Sandhurstben részesülhetnének kiképzésben, brit tisztjelöltek pedig ukrajnai katonai kollégiumokban vehetnének részt tanfolyamokon, első kézből szerezve hadszíntéri tapasztalatokat az ukrán fegyveres erőktől – áll a londoni védelmi tárca csütörtöki tájékoztatásában.

A minisztérium szerint Zelenszkijjel tartott megbeszélésén Starmer úgy fogalmazott, hogy az új londoni kiképzési programajánlat „semmilyen lehetőséget nem zár ki”.

A tárca nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent, de kormányforrásokból származó egybehangzó, hosszabb ideje visszatérő brit médiaértesülések szerint a brit védelmi minisztérium fontolóra vette, hogy Nagy-Britannia ukrajnai területen is kiképzést nyújtson az ukrán fegyveres erőknek.

Az ukrajnai háború kezdete óta eddig 51 ezer ukrán katona részesült kiképzésben Nagy-Britannia területén.

Változatlanul érvényben van az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) azon határozata, amely megtiltja a közvetlen tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, szerdán megjelent interjújában.  

A tárcavezetőt arról kérdezték, mi jelenleg Kijev álláspontja az orosz elnökkel folytatandó közvetlen tárgyalásokkal kapcsolatban, milyen kérdés merülhet fel Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek „a háború gyors befejezésére” irányuló szándékával összefüggésben, és vajon továbbra is érvényben marad-e az RNBO határozata, amely megtiltja a Putyinnal folytatott közvetlen tárgyalásokat? „Igen, ez a határozat még mindig érvényben van” – válaszolta Szibiha. Arra a tisztázó kérdésre, hogy mennyire eltökélt ez a kijevi álláspont, megismételte: ez a határozat „a mai napon is hatályban van”.

2022 októberében léptette életbe Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a védelmi tanács 2022. szeptember 30-án kelt, „Az Oroszországi Föderációnak az ukrán állam területei elleni annektálási kísérletére tett válaszlépésekről, valamint az euroatlanti tér, Ukrajna biztonsága és területi integritása helyreállításának biztosításáról” szóló határozatát, amelyben szerepel, hogy Ukrajna nem folytathat közvetlen tárgyalásokat Vlagyimir Putyinnal – emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.

A miniszter leszögezte, hogy Kijev álláspontja szilárd Ukrajna NATO-csatlakozásának tekintetében. Emlékeztetett arra, hogy az ország NATO-tagságra törekvését már 2019-ben rögzítették az alkotmányban, és az ukrán társadalom meggyőző többsége jelenleg is támogatja. „Ukrajna számára az egyetlen hatékony garancia a NATO-tagság. Ukrajna tagsága a NATO biztonságának is garanciája. Bocsánat a cinizmusért, de ráadásul ez a legolcsóbb módja az európai biztonság szavatolásának” – fejtette ki, válaszul azokra az alternatív garanciákra vonatkozó kérdésre, amelyeket Ukrajnának kínálhatnak az átfogó békemegállapodásról szóló tárgyalások során. „Már átmentünk alternatív lehetőségeken, láttuk, ahogy a budapesti memorandum kudarcot vallott. Szürke zónák kialakítása csak a helyzet további súlyosbodásához vezet. Ukrajna NATO-tagsága ezért állandó prioritás és államunk biztonságának egyetlen hatékony garanciája” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy vannak más eszközök is Ukrajna NATO-csatlakozásra való felkészülésének és megerősítésének segítésére, mint például a partnerekkel kötött kétoldalú biztonsági megállapodások, de ezek nem helyettesíthetik a teljes jogú tagságot.

A tárcavezető leszögezte, hogy Ukrajna és Moldova egyidejű csatlakozása az Európai Unióhoz ukrán nemzeti érdek. „Egyszerre kaptuk meg a határozatot a tagjelölt státusról és a tárgyalások megkezdéséről, és ezt az utat közösen koordináljuk. Úgy gondolom, nemzeti érdekünk ennek a célnak, az EU részévé válásnak a közös megvalósítása” – mondta.

Szibiha az interjúban kitért arra, hogy a cseh kezdeményezés keretében ígért lőszerek 80 százalékát már leszállították Ukrajnának. Köszönetét fejezte ki Csehországnak ezért a kezdeményezésért, amely szerinte nagyon hasznosnak bizonyult. „A cseh fél teljesítette ígéretét, és 2024 végéig 520 ezer darab 155 milliméteres lövedéket és számos más kaliberű lőszert szállított le. Azt is megerősítette, hogy az összes ígért, különböző kaliberű lövedéket már megvásárolták” – mondta.

Kijev támogatja az Ukrajnába telepítendő európai katonai kontingens elképzelését, a kezdeményezés azonban egy nagyobb garanciacsomag egyik eleme kell, hogy legyen – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten.

Zelenszkij újságírói kérdésre kommentálta azt a francia javaslatot, amely szerint az ukrajnai háború lezárását követő rendezés keretében nemzetközi alakulatot telepítenének Ukrajnába.

A témában Kijev francia, brit és balti partnerekkel egyeztet – erősítette meg az ukrán elnök. „Támogatjuk szövetségeseink katonai jelenlétét (…) Ukrajna területén” – jelentette ki. Hozzátette: a megoldás a biztonsági garanciarendszer egyik – de nem egyetlen – elemévé válhatna.

Említette az ukrán hadsereg háború utáni finanszírozását is. Elmondta: Ukrajnában jelenleg 600 ezer orosz katona harcol, ezzel szemben az ukrán hadseregnek 880 ezer tagja van, akik viszont az orosz egységektől eltérően nem csak a harcok övezetében vannak jelen, feladatuk az egész országterület védelme is. „Az ellenség elrettentésének és visszaszorításának garanciája a nagy hadsereg” – jelentette ki. Biztonsági szempontból kulcsfontosságú lesz az európai és ukrajnai fegyvergyártás növelése is – húzta alá.

Donald Tusk kijelentette: amennyiben e témában „minden Donald a világon” ugyanolyan véleményen lenne, mint ő maga, „a forgatókönyv bizonyára egyszerűbb lenne”.

A háború utáni valódi biztonsági garanciákhoz az összes szövetséges hozzájárulása szükséges, ezért meg kell győzni az európai és az amerikai NATO-partnereket, hogy „stabil, biztonságot szavatoló mechanizmust” biztosítsanak Ukrajnának – magyarázta Tusk.

Bejelentette, hogy újabb, több mint 200 millió euró értékű lengyel segélyszállítmányok indulnak Ukrajnába.

Tusk kitért a két ország közötti vita tárgyát képező, 1943-1945-ben lezajlott volhíniai mészárlásra is, amelynek során a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) adatai szerint az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) mintegy százezer lengyelt mészárolt le. Az áldozatokat rejtő tömegsírok feltárását Ukrajna 2017-ben leállította.

A lengyel kormányfő áttörésnek nevezte, hogy az ukrán és a lengyel fél „értik egymást a témában, és normális nyelven kezdenek el róla beszélni”.

Tusk ezzel arra utalt, hogy hétfőn a Szabadság és Demokrácia Alapítvány nevű lengyel szervezet bejelentette: ukrán engedély alapján áprilisban exhumálásokat indítanak el a nyugat-ukrajnai egykori Puzsniki falu térségében, ahol az UPA a volhíniai mészárlás után, 1945 februárjában mintegy száz lengyelt gyilkolt meg. Az alapítvány már 2023 őszén tájékoztatott a tömegsír megtalálásáról.

Zelenszkij „nagy előrelépésnek” nevezte a lengyel és az ukrán művelődési tárcának a történelmi rendezéssel összefüggő legutóbbi kezdeményezéseit.

Tusk a sajtótájékoztatón kitért az Európában történt szabotázsakciókra is. „Megalapozottan aggasztónak” nevezte azokat az értesüléseket, melyek szerint Oroszország terrortámadásokat tervezett légitársaságok ellen „nemcsak Lengyelországban, hanem világszerte is”. Részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Az ukrán elnököt szerda délután Andrzej Duda lengyel államfő is fogadta. A találkozót követő közös sajtóértekezleten Duda megerősítette: támogatja, hogy Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba. Ez jelenleg „maximális célkitűzésnek” tekinthető, de megvalósítását egyre több állam- és kormányfő támogatja – tette hozzá. Elismerte egyúttal: a teljes csatlakozás „minden bizonnyal csak a háború után lesz lehetséges”.

Biztonsági garanciákat csak az észak-atlanti szövetség tagállamai adhatnak Ukrajnának, a legnagyobb garancia pedig a NATO-tagság és az Észak-atlanti Szerződés ötödik (a kollektív védelemről szóló) cikkelye lenne – jelentette ki Duda.

A volhíniai tömegsírok feltárása kapcsán a lengyel elnök reményét fejezte ki, hogy Kijev „következetesen és békésen” teljesíti majd a lengyel IPN által az utóbbi években benyújtott 20 exhumálási kérvényben foglaltakat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.