
Menczer Tamás: A migráció bűncselekményeket és terrort jelent
Nem engedünk a brüsszeli követeléseknek.
A bevándorlás veszélyt jelent, bűncselekményeket és terrortámadásokat – hangsúlyozta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap.
Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy néhány napja Németországban egy afgán terrorista egy óvodai csoportot támadott meg egy parkban és meggyilkolt egy kétéves kisfiút, valamint az őt védelmező 41 éves férfit.
A politikus kiemelte: ahol beengedik a migránsokat, ott terrortámadások történnek és hozzátette, Magyarország biztonságos ország, mert nem engedi be a migránsokat, nincsenek terrortámadások, a fenyegetéseket pedig kivizsgálják.
Menczer Tamás azt írta, Brüsszel azt akarja, hogy a bevándorlókat engedjük be és napi egymillió euróra bünteti Magyarországot, mert ezt a kormány megtagadja.
Véleménye szerint Manfred Weber a bevándorláspárti tábor vezetője, aki Magyarországot mindig büntetni akarja.
„Weber szövetségese, Brüsszel Péter szintén támogatja a bevándorláspárti döntéseket, támogatja a migrációs paktumot, Weber utasításának megfelelően” – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Menczer Tamás hangsúlyozta, küzdeni fognak azok ellen, akik migránsgettókat akarnak létrehozni, kötelező kvótákat akarnak, és bevándorlóországot csinálnának Magyarországból.
Olaszország újraindítja a partjaira érkező illegális bevándorlók Albániába szállítását, ahol táborokban helyezi el őket kiutasításukig. A migránsok áthelyezése a haditengerészet hajójával történik.
A Cassiopea nevű hadihajón már tizenegy migráns tartózkodik, Egyiptomból és Bangladesből érkezett férfiak.
Észak-Afrikából keltek át a tengeren, és az olaszországi partok közelében a parti őrség sietett a segítségükre, de nem automatikusan Lampedusa szigetére vitték őket, hanem a Cassiopea cirkáló fedélzetén helyezték el a férfiakat. A hadihajó szombat óta nemzetközi vizeken várakozik, és csak akkor indul el, amikor a migránsok száma eléri a több tucatnyit. Azt követően az albániai tengerparton található Shengjinbe szállítja a bevándorlókat, ahol az Olaszország működtette migránstáborokba kerülnek.
Ez a harmadik alkalom, hogy Róma újraindítja az albániai központokat: októberben avatta fel őket, de az ugyanabban a hónapban, majd novemberben Shengjinbe szállított, összesen húsz migráns csak néhány napig maradt a táborban. Akkor is egyiptomiakról és bangladesiekről volt szó, akiknek esetében az illetékes római bíróságok jogtalannak tartották a feltartóztatást és kiutasítást. A bíróságok arra hivatkoztak, hogy egyik származási ország sem számít biztonságosnak.
November óta az albániai táborok üresen álltak. Az újrainduláshoz az olasz semmítőszék karácsony előtti határozata vezetett, amely szerint nem a bíróságok, hanem a külügyi tárca hatáskörébe tartozik a származási államok biztonságosságának megítélése. A római kormány októberben közölte a biztonságos országok listáját, amelyek állampolgárait vissza lehet toloncolni, és Egyiptom és Banglades is köztük szerepel.
A kormány január 11-én törvény erejű rendelettel módosította a migránsok hatósági feltartóztatására vonatkozó jogi eljárást is, a fellebbviteli bíróságokhoz utalva az ügyeket. Utóbbi ugyanis ritkábban bírálja felül a hatósági döntéseket.
A kérdésben az utolsó szót az Európai Unió Bírósága mondja ki februárban, de Róma biztosra veszi, hogy kedvező lesz számára az ítélet.
Az eredeti elképzelés szerint az albániai táborokba azok a migránsok kerülnek, akiknek az olasz parti őrség vagy pénzügyőrség siet a segítségére, és eleget tesznek a következő feltételeknek: felnőtt férfiak, egészségesek, biztonságos országból érkeznek és semmilyen más okból nem számítanak sérülékenynek, valamint nem családjukkal keltek át a tengeren.
Shengjinben azonosításuk történik, majd Gjaderbe szállítják át őket, ahonnan kiutasítják és visszatoloncolják hazájukba az illegális bevándorlókat. Az esetleges menedékkérők is csak akkor kerülhetnek át ismét Olaszországba, ha a hatóságok jogosultnak tartják őket a nemzetközi védelemre.
Tavalyelőtt több mint 157 ezren, tavaly több mint 66 ezren érkeztek az olasz partokra. Az utóbbi napokban a rendkívüli jó idő ismét erősítette a migrációs nyomást: Lampedusán pénteken több mint négyszázhatvanan, szombaton több mint százhúszan kötöttek ki.
Több ország rendőrségével közreműködve lép fel a magyar rendőrség az illegális migráció visszaszorítása érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a police.hu oldalon.
Tájékoztatásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország továbbra is tranzitországként szerepel a nemzetközi illegális migráció egyik fő irányában, a balkáni útvonalon, amely Törökországon, Görögországon, a nyugat-balkáni országok érintésével Szerbián keresztül éri el Magyarországot, illetve halad tovább Nyugat-Európa felé.
A nemzetközi és hazai egyeztetések eredményeképp a szerb-észak-macedón és a szerb-magyar államhatáron megerősített szolgálatot látnak el, ezzel az elsődleges védvonal délebbre szorult, és ezáltal a schengeni külső határszakasz előtt egy újabb ellenőrzési vonal alakult ki – ismertették, hozzáfűzve, hogy a több mint 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, „Együttműködés az integrált határigazgatás külső szektoraiban” című projekt keretében a magyar-szerb határszakaszon cseh rendőrök, a szerb-észak-macedón államhatáron magyar rendőrök növelték a határrendészet reagáló képességet és a felderítési hatékonyságot.
A magyar rendőri kontingens szerb-észak-macedón határszakaszon való feladatellátása biztosította azt, hogy az illegális migrációval összefüggő jogellenes cselekmények egy részét nem az EU schengeni külső határszakaszán, hanem már délebben fel tudják fedni, míg a cseh rendőri kontingens magyar-szerb határszakaszon való jelenléte a rendelkezésre álló humánerőforrás növeléséhez és az erők-eszközökkel való rugalmasabb manőverezéséhez járult hozzá – hangsúlyozták.
A magyar rendőrség munkáját török rendőrök is segítették, akik a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság magyar-szerb és magyar-román határszakaszán lévő határátkelőhelyeken részt vettek a határforgalom-ellenőrzésben, amellyel a megnövekedett számú török állampolgárságú utasokkal kapcsolatos ügyintézést könnyítették meg – tudatta közleményében az ORFK.
Molotov-koktélt dobtak a határvadászok felé Ásotthalom külterületén a szerb oldalról illegális migránsok múlt kedd hajnalban, személyi sérülés nem történt – közölte a rendőrség a Police.hu-n.
Ásotthalom külterületén – a szerb oldalról – kedden 3 óra 18 perckor három ismeretlen megközelítette a határkerítést, hogy azt átvágva illegálisan Magyarország területére lépjen. Az ott tartózkodó három határvadász észrevette ezt, és távozásra szólította fel a határsértőket.
A három illegális migráns agresszívvé vált, majd egyikük meggyújtott egy Molotov-koktélt,
és azt az ott tartózkodó határvadászok irányába dobta. A palack a kerítésnek csapódott, és kigyulladt. A folyadék egy része ráfröccsent az egyik határvadász szolgálati kabátjának bal ujjára, de az nem gyulladt meg.
Személyi sérülés nem történt, a kerítésben nem keletkezett kár, a tűz önmagától kialudt. Az ismeretlenek Szerbia felé elmenekültek. Hivatalos személy elleni erőszak miatt a Szegedi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást.
A holland kormány 900 euró készpénzt ajánl fel az országban tartózkodó szíriaiaknak, hogy önként visszatérjenek hazájukba – közölte az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál szerdán.
A beszámoló szerint a holland kormány által szerdán megszavazott intézkedésben szereplő összeg közel kétszer annyit, mint amennyi jelenleg adható – maximálisan 500 euró – a Hollandiát önkéntesen elhagyó menedékkérőknek.
A lehetősséggel élő szíriaiaknak egy nyilatkozatot kell aláírniuk, amelyben visszavonják menedékkérelmüket, vagy visszaadják ideiglenes tartózkodási engedélyüket. Ezzel elfogadják, hogy ezt követően menekültként vagy bevándorlóként már nem térhetnek vissza Hollandiába.
A szíriaiak akkor élhetnek az ajánlattal, ha menedékkérelmük elbírálás alatt áll, ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, vagy hivatalos személyi okmányok nélkül élnek Hollandiában.
A holland igazságügyi minisztérium bevándorlási politikájának végrehajtásáért felelős szolgálat (DTenV) közölte, a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim bukása óta számos esetben érkezett kérés olyan szíriaiaktól, akik állami segítséget kértek hazatérésükhöz. A DTenV weboldalt is létrehozott, amelyen információk érhetők el a Szíriába való visszaköltözés holland kormány által támogatott lehetőségeiről.
Közölték, hogy a hazatérni vágyókat figyelmeztetik a kockázatokra is, mivel – mint kiemelték – nem világos, hogy az ország elég biztonságosnak tekinthető-e. Emlékeztettek: Szíria egyes részeinek biztonságossá nyilvánítása volt az egyik intézkedés, amelyet a kabinet ugyan bejelentett a menekültügyi vészhelyzet kihirdetéséről, de azt még nem hajtották végre.
Az illetékes holland szolgálat közölte, a hazatelepülési program nem segít a hazatelepülés előtti „családi látogatások megszervezésében, vagy a hazavinni kívánt vagyontárgyak összegyűjtésében”, csak a „visszatérésben” nyújt támogatást.
A hírportál hozzátette: a vonatkozó honlap szerint
az illetékes szervek a Hollandiában élő szíriaiak utazásának megszervezésében is segítenek,
noha – mint írták – az oldal nem tisztázza, hogy a holland kormány fedezi-e az utazás költségeit.
Emlékeztettek: a holland szabályozás szerint azok a menedékkérők, akik önként térnek vissza származási országukba, mindig igényelhetnek pénzbeli támogatást, ennek mértéke 200 és 500 euró lehet felnőttenként és 40 euró egy gyermek esetében.
A menedékkérők önkéntes hazaköltözésük esetén 1800 euró összegű „reintegrációs támogatást” is igényelhetnek, amelyből felnőttenként legfeljebb 500 euró adható készpénzben – tették hozzá.







