tóth gabi
Csak a szájuk nagy.
Időközi választást tartanak Tolna vármegye 2. számú választókörzetében január 12-én, vagyis ezen a héten vasárnap. A voksolásra azért van szükség, mert tavaly októberben elhunyt Potápi Árpád János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki egyúttal a kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára is volt.
A december 6-i határidőre hat jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság a dombóvári időközi választáson. A kormánypártok jelöltje Csibi Krisztina, aki az elmúlt tíz évben a Magyarság Háza igazgatójaként végzett kiemelkedő munkát a nemzetpolitika területén. A néhai Potápi Árpád Jánossal évtizedeken át dolgozott együtt.
Eddig is a magyarságért, a magyarság szülőföldön való boldogulásáért küzdöttem, és akkor sem lesz ez másként, ha a választópolgárok jóvoltából országgyűlési képviselőként dolgozhatok tovább. Igaz, földrajzi értelemben szűkebb területen kell majd felelősséget vállalnom az emberek sorsáért
– fogalmazott Csibi Krisztina, amikor a jelölése után interjút adott lapunknak.
A céljának nevezte, hogy legalább olyan jó országgyűlési képviselő legyen, mint amilyen Potápi Árpád János volt. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán megosztott közös képpel kívánt sok sikert a Fidesz–KDNP jelöltjének.
Az időközi választáson a baloldali ellenzék pártjai közül egyedül a Demokratikus Koalíció indított jelöltet. A Gyurcsány-párt színeit Takács László, Grábóc korábbi polgármestere fogja képviselni. A Tolna Vármegyei Hírportál összeállítás szerint a DK jelöltjének hosszú helyi politikai múltja van, de a támogatottsága az utóbbi években jelentősen visszaesett.
A Mi Hazánk Dúró Dórát, az Országgyűlés alelnökét indítja, akinek helyi kapcsolatai hiányosak. A Vona Gábor-féle Második Reformkor Ágoston Pál Péterrel, a párt kommunikációs igazgatójával méreti meg magát, akinek ugyancsak gyengék a helyi kapcsolatai. Rajtuk kívül két független jelölt lesz, az egyik Harangozó Gábor, aki korábban MSZP-s politikus volt, a választókerülethez viszont kevéssé kötődik. A másik független jelölt Vilcsek Ernő, Jákfalva korábbi polgármestere, akinek a választókerülettel semmilyen kapcsolatot sincs.
Szembetűnő, hogy az újabban előre hozott választást követelő Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt viszont nem meri megméreti magát az időközi voksoláson.
Mint ismert, Magyar Péter az újévi beszédében fogalmazta meg először azt a kívánságát, hogy előre hozott választást kellene tartani már 2025-ben. Brüsszel legújabb reménysége itt nem állt meg, ugyanis szereptévesztésbe került és Sulyok Tamás köztársasági elnököt arra akarta utasítani, hogy „meg kell szólalnia és egyeztetnie kell az előre hozott választás lehetőségéről”.
Nem meglepő módon Gyurcsány Ferenc azonnal felkarolta Magyar Péter ötletét, és határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, hogy oszlassa fel önmagát és legyenek előre hozott választások. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar Péter lényegében ugyanazzal kampányol, amivel 2010 óta Gyurcsány Ferenc is. A kormánypárti politikus tegnap a Facebookon reagált a DK határozati javaslatára. Magyar Péter és Gyurcsány elképzelése kapcsán leszögezte, hogy azzal megint a külföldről kapott feladatokat hajtják csak végre.
1990 óta nem volt előre hozott választás, s most sem lesz, a pártok sorsáról a választók döntenek, a megszokott rend szerint
– tette egyértelművé Kocsis Máté, hogy nem lesznek előre hozott választások.
– A brüsszeli szivárványkoalíció meg akarja buktatni a magyar kormányt, mielőtt Donald Trump Amerikája új korszellemet hoz a kontinensre. Akár a soron következő választások előtt, akár a demokratikus játékszabályok megsértésével, amihez találtak egy hasznos eszközt Magyar Péter személyében – mutatott rá elemzésében Nagy Ervin, aki nemzetközi kontextusba helyezve világította meg Magyar Péter szerepét.
A Mandiner munkatársa szerint
Magyar Péter feladata nem egy új kormány megszervezése, hanem a mostani megbuktatása. Nem az építkezés, hanem a rombolás az esszenciája. Az idő pedig sürgeti Brüsszelt, így a Tisza Pártot is. A brüsszeli elit receptje pedig ismert, meg kell gyengíteni a kormányzati stabilitást.
– Ehhez fel kell forgatni a társadalmi rendet és le kell rombolni az állami intézményekbe vetett bizalmat. Olyan politikai feszültséget kell teremteni, amely a totális megosztottság szélére sodorja az országot. Azaz politikai polgárháborút kell kirobbantani.
Most már tudjuk, hogy mi Magyar Péter feladata. Mi a mögötte álló európai erők szándéka – hívta fel a figyelmet Nagy Ervin.
Az elemző hangsúlyozta: ezért kell állami intézményekben, kórházakban és gyermekotthonokban hangoskodni, ezért kell minden tét nélkül előre hozott választást követelni (miközben az időközi választásokon meg nem elindulni), s ezért kell most a köztársasági elnökbe is minden ok nélkül belekötni.
Nagy Ervin emlékeztetett: ez a módszer nem új keletű, Saul Alinsky néhány évtizeddel ezelőtt már kidolgozott egy azóta
többször is sikerrel kipróbált antidemokratikus, anarchista akcióstratégiát, amely mára a Soros-hálózat kiskátéja lett,
s amelynek minden egyes ajánlását már idehaza is kipróbálták a kormányellenes „civilek”.
– Az 1971-ben megírt és 1999 óta magyarul is olvasható „A civil szervezkedés ábécéje” (Rules for Radicals) alapja, hogy egy olyan „főgonosz hatalmat” kell kijelölni, aki vagy ami ellen folytonos kampányok segítségével olyan közösséget lehet megszervezni, amely képes megszerezni a hatalmat bizonyos ügyek alakulása, ideális esetben az egész állam felett, a demokratikus szavazások eredményét is figyelmen kívül hagyva. Alinsky többek közt azt tanácsolja, hogy
keresni kell annak a módját, hogy miképp lehetséges növelni a bizonytalanságot, így az idegességet is.
Ez a fajta folyamat, az emögött álló tudatosság jól látszódott az elmúlt időszakban – mutatott rá Nagy Ervin elemzésében. Hozzátette: az Alinsky-modellben szerepel még az a tanács is, miszerint „sose válj unalmassá!”, mert a követőid is elunják magukat, így mindig új és új balhét kell kiötölni. Fontos, hogy mindeközben fenn kell tartani a nyomást a kormányzaton, így minél kevesebb időt hagyni a válaszra.
Nagy Ervin emlékeztetett: Lengyelországban
egy hasonló összefogás az ottani szuverenista kormányt is képes volt megbuktatni, brüsszeli támogatással.
– És azóta sem tisztelnek sem Istent, sem embert… sem demokráciát, sem jogállamiságot – vélekedett Nagy Ervin, aki szerint Magyar Péter nem szuverén politikus, mozgásterét a brüsszeli szivárványkoalíció alakítja, a kijelölt út pedig a politikai polgárháború felé vezeti az országot.
– Magyarország 1990 óta a politikai stabilitás bástyájának számít Közép-Európában. Az elmúlt harmincnégy évben minden rendszerváltoztatáson átesett országban voltak előre hozott választások, csak nálunk nem. Ezt az erőt kell most kioltani, a magyarokat megleckéztetni. Mint annyiszor a történelmünk során.
Magyar Péter azoknak a hazaárulóknak az örököse, akiket évtizedről évtizedre egy-egy birodalom magyarországi helytartónak kiválasztott.
Akiket kívülről, erőszakkal emeltek hatalomra. Nincs új a történelemben – szögezte le Nagy Ervin.
Nincs Magyarországon olyan politikai helyzet, amely indokolna egy előre hozott választást, Magyar Péter ez irányú kezdeményezése azonban ezt sugallja – erről már a Kossuth rádió reggeli műsorában beszélt Nagy Ervin. A politikai elemző Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének előre hozott választásokra vonatkozó megnyilvánulását nem kritikának, hanem „politikailag motivált személyeskedésnek” tartja.
Magyar Péternek szerinte ezzel egy célja van: olyan helyzetet akar teremteni, amelyben a társadalmi rend felbomlik, ahol meggyengül az emberek közintézményekbe vetett bizalma. A politikus abban bízik, hogy olyan megosztottságot tud kialakítani Magyarországon, amely kibillenti a kormányzati stabilitást – tette hozzá.
Felidézte: erre már volt kísérlet az elmúlt években, a „Soros-szervezetek, a tüntetések, a civil szervezeteknek nevezett politikai szereplők használtak bizonyos forgatókönyveket”, hogyan kell gyengíteni az emberek bizalmát, társadalmi felfordulást kelteni zavarkeltéssel. Véleménye szerint Magyar Péter is ezt teszi.
Magyar Péter nem kormányzásra, nem előre hozott választásra készül, ezek mind kommunikációs blöffök, ugyanis ahol lehetősége lenne versenyezni a Tisza Pártnak, ott nem indít jelölteket
– utalt Nagy Ervin a soron következő két időközi választásra.
A politikai elemző a közszolgálati televízióban arról beszélt, hogy Magyar Péter „módszere” egy kipróbált modell, a Saul Alinsky politikai elemző nevével fémjelzett Alinsky-módszert az 1970-es évektől alkalmazták. Olyan helyzetet akar teremteni, ahol erősödik a megosztottság, egyfajta forradalmi helyzet alakul ki.